Föltámadt Krisztus!
Lehetne-e az "istenfélő" szó helyett valami mást használni a zsoltárokban és más helyeken is? Nagyon félrevezető! Ismerem a szó görög eredetét, de magyarul a félni szó egyértelműen valakitől való tartást, rettegést fejez ki. Isten pedig nem ezt akarja tőlünk. Vagy tévednék?
Válaszát előre is köszönöm!
Nem is olyan rég beszélgettünk már hasonlóról ezen a felületen. Tudniillik, hogy ha valami érthetetlent találunk az Egyházban vagy a Bibliában, akkor nem az a megoldás, hogy amit nem értünk, azt kijavítjuk vagy kihagyjuk, hanem inkább önmagunkban keressük a befogadás nehézségének az okát. Inkább mi igazodunk, mint hogy a Bibliát, az Egyházat, a Jóistent akarnánk magunkhoz igazítani.
Nem helytelen a félelem szó. Igaz, a mai szóhasználatban kiveszni látszik az a jelentése, hogy valamit félni. Az istenfélő és istenfélelem szó természetesen nem azt jelzi, hogy félni kell az Istentől, hanem hogy félni kell az Istent. Ez egészen más. Ha ezt a fajta, helyesen értelmezett istenfélelmet kihagyjuk, akkor szánalmas módon leszűkítjük az Isten-képünket. Meg kell érteni, meg kell érezni, hogy az Isten fölfoghatatlanul hatalmasabb, mint mi vagyunk. Ezért persze nem félek Tőle, mert Ő nagy én meg kicsi vagyok, hanem fölmérem parányi voltomat. Az istenfélelem a méltatlanságunk kifejeződése. Ha ez kimarad az Istennel való kapcsolatomból, akkor sohasem fogom megérteni, fölfogni, hogy Ő mennyire jóságos, mennyire szeret.
+!
Tisztelt Lelkiatya!
Pásztory Árkádról szeretnék tudni egy keveset.Ki Ő? Miért van Nyházán eltemetve? 40-50 évvel ezelőtt az egyetlen kripta volt,ami mindig szépen karban volt tartva.Michalovich kanonok úr néha titokban misézett a kriptában.Azért kérdezem,mert pünkösd másodnapján megemlékezés lesz Nyházán.
Előre is köszönöm.
Föltámadt Krisztus!
drtk
Pásztory Árkád atya csodatevő hírében álló bazilita szerzetes volt. A XX. század elején halt meg. A nyíregyházi püspöki palotában érte a halál, ezért van ebben a városban eltemetve. Számtalan tisztelője van mind a mai napig. A sírjánál évente háromszor van megemlékező Szent Liturgia. Nemrégiben a Szemle hasábjain is jelent meg híradás róla.
Christos anesti!
Kedves Lelkiatya!
Sokat töprengek egy kérdésen. Nemrég felbukkant anyám egyik volt tanítványa -aki korábban nem követett semmilyen vallást-kiment Amerikába, ott megtért és elkezdett római katolikus templomba járni. (Rómainak tért meg.) Pár éve visszatelepedett Budapestre és elkezdett hozzánk járni a görög katolikus templomba, ott van szinte mindennap, vecsernyén, utrenyén, ünnepeken stb. A közelmúltban meglátogatott minket és elmesélte, hogy ő több szabad keresztény gyülekezetbe jár, az egyik ilyen pont a Hit Gyüliből vált ki. Leveített egy filmet, melyben emberek dőlnek el, mikor a pásztor rájuk adja az áldást. (Énekek, szertartások pont olyanok, mint a HGY-nél!) Engem is próbált hívni. Mikor látta rajtam, hogy én ezért nem lelkesedem-hiába találkoztunk is többszőr a görög katolikus templomban-már nem is akar köszönni sem! Kerül engem. (Anyám szerint én soha sem fogok úgy "megtérni" ahogy egy HGY-és beszél róla: ti. hogy az életben egyszer van egy nagy megtérés, utána az ember végig Krisztust követi és "már nem követ el több bűnt" (Síc!)-ahogy magyarázta az egyik HGy-s gimnáziumi osztálytársam. Én kiskoromtól kezdve jártam templomba, hittanra stb. stb. vallásos nevelést kaptam. (Mostanában megcsúsztam ugyan, de ez mindenkinél előfordulhat. Lelkiatyát kell most váltanom és egy lelki szárazságot érzek. Kihagytam 1-2 Liturgiát stb. stb. nem részletezem, nyílván tudja, hogy ez mivel jár. A múlt héten elmentem az ortodoxokhoz egy felnőtt hittanra, ahol pont arról beszélt az atya az ApCsel kapcsán, hogy az apostolok milyen csodákat tettek: vakokat gyógyítottak stb. Ez a HGY-és volt tanítvány pedig arról beszélt, hogy náluk a pünkösdi gyulekezetben megjelenik egy súlyos beteg ember pénteken és már vasárnap teljesen gyógyultan és megtérten távozik, boldogan. Elgondolkodtatott, hogy a mi egyházunkban miért nincsenek ilyen csodás gyógyulások? Náluk (Autónóm Gyülekezet, mely korábban a HitGyüli (HGY) része volt)minden héten meggyógyul egy vak, egy béna, egy sánta vagy egyéb más súlyos beteg.Ez a tanítvány azt mondta, hogy nem elég vallásos nevelést kapni és gyakorolni a vallást, hanem komolyan és őszintén meg kell térni és a Szentlélek tűzével kell megkeresztelkedni! (Ez olyan mintha nem lenne érvényes az a keresztség amit pár hónapos koromban kaptam?!)A Lelkiatya mit gondol ezekről? Lehet, hogy én tényleg soha nem fogok úgy megtérni, mert nem érzem ennek szükségét? (Valami nekem nagyon mesterséges ebben, de nem tudom megmagyarázni. Ugyanakkor pár hónapja kerülöm a görög katolikus templomot is, mert olyan lelki trauma ért, mely egyfajta lelki szárazságot okozott. Az ortodoxokhoz továbbra is eljárok, mert -úgy érzem-hogy kell nekem a bizánci szertartás. Ugyanakkor az is eszembejutott, hogy mi lenne, ha benéznék a HGY-be? Valami taszít, de időnként gondolok rá. Többszőr hallottam azt a mondást, hogy: "a Szentlélek (Szent Szellem) ott fúj ahol akar", vagyis nem lehet neki határt szabni. (Ezt sok katolikus is hangoztatja, nemcsak a HGY-sek!)
Sokat töprengek mostanában. Nagyon szeretnék én is közelebb kerülni Istenhez. Nehéz elhatáoznom magam, hogy elmenjek gyónni. (Többen ezt tanácsolták.)
Válaszát előre is köszönöm!
Egy töprengő testvér
Kedves Töprengő Testvérem!
Nagyon fontos kérdéseket feszeget. És jól teszi, hogy feszegeti ezeket.
A megtérésről. Valóban, szükséges a megtérés mindenkinek. (A megtérés a görög nyelvben: metanoia = megfordulás - ebből van a metánia, nagy leborulás szó). Azoknak is, akik gyermekkoruktól járnak templomba, s azoknak is, akik csak felnőttként találkoznak az evangéliummal. A "nagy megtérés" az életfordulás azt jelenti, hogy a gyermekkorától imádkozó ember egyszercsak föleszmél: mit is jelent nekem, kicsoda nekem Jézus! Más szóval úgy is mondjuk, ilyenkor válik éretté a hit, ilyenkor válik felnőtté a keresztény. Sajnos vannak, akiknél ez nem következik be, mert egész életüket felszínes vallásossággal élik. Bármilyen furcsa, azt lehet mondani, hogy bár rengeteget jártak templomba, de igazán sohasem imádkoztak, még egyszer sem szólították meg az Istent, ahogyan Szent Tamás: "Én Uram, én Istenem!"
Ugyanakkor ez nem csupán egyszeri élmény. Itt tévednek a szektások (HGY és társai). Mivel nagy lelki élményt él át az ember, azt hiszi, hogy ez most már mindig így lesz.
Jól érzi, kedves Töprengő Testvérem, mennyire hazugság azt állítani, hogy a "megtért" ember már többé nem vétkezik. Hasonló önbecsapás ez - rosszabb esetben félrevezetés - mint azt állítani, hogy ezeknél a közösségeknél rendszeres a gyógyulás, mondhatni, mindennapos esemény. Természetesen ma is vannak csodák (nemrégiben Máriapócson valaki könnyes szemmel behozta a botját, hogy nincs rá többet szüksége!), de ezek nem hétköznapi események. A betegséget nem azért engedi az Úr, hogy a HGY vagy egyéb szekták, vagy akár Máriapócs ezeknek a megszüntetésével dicsekedhessék. A betegségek szerepéről most nem akarok beszélni, mert hosszadalmas volna, mindenesetre nagyobb hitet jelent annak elfogadása, mint attól való látványos szabadulás.
Azt is teljesen jogosan érzékeli, hogy egyfajta mesterkéltség van abban a lelkes magatartásban, amelyet mintegy megkövetel a HGY és más hasonló szekta. Ugyanakkor megvannak a módszereik, a szenvedélyes zene, a ringató meditáció, a látványos és zengzetes közösségi élmény, amelyek valósággal elbódítják az embereket. Az biztos, hogy nem ilyen helyen kell keresni az Istent, nem ilyen módszerekkel kell várni a "Lélek fúvását". Jézus mondta ezt Nikodémusnak, hogy "a szél (pneuma) ott fúj, ahol akar..." (Jn 3,8), amit előszeretettel alkamaznak egyes csoportok vagy személyek, akik isteni eredettel akarják igazolni magukat. Valóban, a Lélek munkáját nem lehet megkötni. Éppen ezért mondom, hogy nem érdemes máshová szaladni utána. A Szentlélek mindenütt jelen van - miként imádkozzuk is - de a legtermészetesebb helye az Egyházban van, hiszen Ő Krisztus Titokzatos Testének a Lelke. Kár másutt keresni.
Levelének legvégén mondta ki a lényeget. Nagyon vágyik közel kerülni Istenhez. Talán már csak egy lépés választja el a megtéréstől. Nem szabad haboznia, egy alapos fölkészülés után menjen el gyónni, az ott kapott föloldozás minden elvágódásnál, minden látványos meggyógyulásnál nagyobb csodával és nagyobb örömmel ajándékozza meg Önt.
Tisztelt Atya!
Katolikus keresztényként részt szabad-e venni evangélikus istentiszteleten?
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel : Péter
Igen, szabad. Hasznos is lehet, ha olykor más felekezetű istentiszteletre is elmegyünk, hogy őket megismerjük, velük együtt imádkozzunk. Ehhez azonban nagyon biztosnak kell lennünk a saját hitünkben.
Nem helyes viszont, ha rendszeresen eljárunk más felekezetű imákra, mert ez esetleg mégis gyöngítheti a saját egyházunk iránti szeretetet és engedelmességet.
Semmiképp sem helyettesíti azonban a vasár- és ünnepnapi kötelezettségünket. Nem mehetek el vasár-és ünnepnapon más istentiszteletre a katolikus Liturgia helyett.
Kedves Lelkiatya!
Problémáim vannak a megbocsájtással.Nehezen tudom feldolgozni a mély sérelmeket.Bennem van a szándék,hogy megbocsássak,de sokszor ettől visszahúz valami.Ez visszatér nálam.Olykor elég egy helytelen szó vagy egy apró meggondolatlan tett és felelevenednek a régi emlékek.A kérdésem az lenne,hogy mindig nekünk kell-e megtenni a kezdő lépést a másik ember felé?
Köszönöm előre is a válaszát.Isten áldása kisérje minden tettét és munkéját.
Lyna
Kedves Lyna!
Valóban nem könnyű a megbocsátás. Ezt látva annál inkább kell értékelnünk Istenünk megbocsátását, amely viszont kimeríthetetlen és mindig teljes. Emberségünkből fakad, hogy a jóra való törekvésünk is mindig töredékes, és a rosszra hajló természetünk is mindvégig megmarad. Ezzel küzdeni kell, ezen lelkileg folyamatosan munkálkodni fontos feladatunk.
VAlószínű, Ön az átlagnál kicsit érzékenyebb ember. Ez alighanem örökölt tulajdonság (vajon a szülei, nagyszülei között volt-e hasonló jellem?), illetve lehetnek más, gyermekkorban rejlő gyökerei. Nem árt ezt tudni, ezzel szembesülni, de valójában ennek nincs jelentősége.
Igen, mindig nekünk kell megtennünk az első lépést a másik felé. Sohasem szabad arra várni, hogy a másik kérjen bocsánatot, s majd akkor megbocsátok. Amíg effélét forgatok duzzogva a lelkemben, addig hiába mondana bocsánatkérő szót, a szívemben még nincs megbocsátás, nem tudnék vele mit kezdeni.
A megbocsátást az embernek a saját szívében kell kezdeni. Ha nagyon nem megy, akkor legalább imádkozni kell azért, akire haragszom. Ez már egy jelentős elmozdulás. Ha pedig kitartóan imádkozom érte, akkor ez az ima egy idő után magától meggyógyítja ezt a fájdalmas sebet. Ugyanakkor persze kérni is kell ezt a kegyelmet, a megbocsátás kegyelmét.
Még egy pontosítás. Tisztán kell látni az érzelmeinket is. Ha a sérelmek mögött beteljesületlen vagy kettétört szerelem van, akkor más a tanácsom. Ilyen esetben egyedüli gyógyító a feledés. Ez lehet, még hosszabb időt vesz igénybe, de nincs más út. Ilyenkor nem javaslom még az illetőért mondott imát sem, mert az csak elevenen tartja a sebet.
Mindenképp Istentől kell kérni a gyógyulást, és bízni abban, hogy idővel meg is adja.
+ Kedves Lelkiatya!
Köszönöm előbbi válaszát. Kérem bocsásson meg nekem, ha akadékoskodásnak tűnne a viszontválaszom, nem annak számon. Távol álljon tőlem ilyesmi, hiszen különben is nagy tisztelettel olvasom bölcs, szeretettel teljes válaszait. ?Technikailag? talán nem is ide, hanem a fórumba tartozna egy oda-vissza levélváltás, mégis kérem, engedje itt megjelenni soraimat, hogy az előző bejegyzésemben idézett kijelentésével kapcsolatos felvetés egyértelműsítése mindazok előtt történhessen, akik azt korábban olvasták, mert egy ilyen létfontosságú kérdésben egyáltalán nem mindegy ?merre az arra?! Tehát az előbbi bejegyzéseben írtottak:
?Ezt ? főleg az idézett utolsó mondatra vonatkozik kérdésem ? csak elírta, vagy tényleg komolyan gondolja-e:
?Az, hogy vissza kell térnünk az ősi hagyományokhoz, hogy vallási életünket meg kell tisztítanunk a nem hozzáillő, átvett elemektől, ez világos útmutatása Rómának. Erre szóló fölszólítást fogalmaztak meg a Liturgikus Instrukcióban. Talán ez a folyamat inkább segít abban, hogy kevesebben térjenek át az ortodoxok közé azok közül a görögkatolikusok közül, akik jobban vonzódnak ehhez a lelkiséghez.?
Vajon az ortodox nosztalgia helyett nem az egyházszakadás előtti gyökerekből kellene-e megújulni?!?
?Lelkiatya? pedig a következőket válaszolta: ?Pontosan így van, erre kell törekednünk.?
Szeretettel kérem, hogy ennek gyakorlati mutatóit tömören vázolná fel, szentségtani, eklezilógiai és mariológiai síkon, ugyanis ez a kérdés egyáltalán nem zsugorítható ?lelkiségi? különbözőségre. Itt lényeges dogmatikai tételekről is szó van, amelyek figyelemn kívül hagyásával oda lyukadnánk, amitől XI. Pius pápa a ?Mortalium animos? (http://szit.katolikus.hu/feltoltes/Mortalium%20animos.pdf) kezdetű enciklikájában Lactantiust idézve óv: ?Senki ne áltassa magát makacs vitatkozással: az életről és üdvösségről van szó, s ha róla óvatosan és buzgón nem gondoskodunk, elvész az és kialszik.?
Imádságos köszönettel,
Bazsó-Dombi Attila
Kérem, előbb engedjen meg két kiigazítást.
Röviden válaszoltam, hogy valóban nem ortodox nosztalgia kell, hanem az egyházszakadás előtti gyökerekből kell megújulni. Viszont világosabban látunk, ha tisztázzuk, hogy ma a magyar görögkatolikusságban egyáltalán nem lelhető fel ortodox nosztalgia. Néhány kivételtől eltekintve még a dédszüleink sem voltak ortodoxok. Semmiképp sem beszélhetünk egyéni vagy közösségi nosztalgiáról. A visszatérés nem holmi régi emlék fölelevenítése, hanem egészen másból fakadó mély, lelkiségre törekvő vágy.
A másik kiigazításom arra vonatkozik, hogy a lelkiség, az nem a széles teológia jámborságra zsugorítása. A lelkiségben benne van a teljes teológia.
Tételesen nincsen igazán különbség a katolikus és ortodox hittanításban. Csak hangsúlyeltolódásokról van szó, ki mit lát hangsúlyosabbnak. Természetesen lehet találni egymástól eltérő nézeteket egészen az egymással szemben állásig, de ez éppúgy megtalálható az egyházon belül is, akár katolkus, akár ortodox oldalon. Ha ezeket a különbösőségeket keressük, ütköztetjük, akkor sohasem jutunk előre nem csak egymás megismerésében és elfogadásában, de még a magunk hitében sem.
A gyakorlati tanácsom az, hogy imádkozzunk minél többet, olvassuk a Szentírást és az egyházatyákat mindél gyakrabban, éljünk a szentségekkel minél mélyebben. Ez elvezet minket a teljes igazságra vagyis az üdvösségre.
Föltámadt Krisztus!
Egy igen-igen kényes témában szeretném a segítségét kérni Tisztelt Lelki Atya. 20-as évei végén járó 3 éve házasságban élő gyermektelen férfi vagyok. Már a párommal való együttjárásom alatt, és sajnos az esküvőt követően is nagyon gyakran gondoltam más nőkre nőként, illetve nézegettem az interneten felnőtt tartalmú oldalakat, filmeket. Persze azzal vígasztaltam magam, hogy a férfiakba alapvetően a poligámia van kódolva, és ha egy férfi félre is lép ugyan, attól még nagyon tud ragaszkodni a feleségéhez, és szerelmesen tudja őt szeretni. Egyik kollégám - aki túl van házasságának egyházi érvénytelenítésén - amikor erről beszéltünk elmondta, hogy a hűség alapvetően nem azt jelenti, hogy a férfi a feleségén kívül nem gondol más nőkre és nem "cselekszik" más nőkkel semmi olyat, hanem azt jelenti, hogy kitart mellette mindhalálig. Nem tudom mi a helyes út ezzel kapcsolatban... A minap a magvetőről szóló példabeszédet olvastam, és az tört rám, hogy talán én a köves talajra hullott mag vagyok, aki hallja és örömmel be is fogadja az Isten igéjét, de nem tud bennem az gyökeret verni, és a kísértés idején megadom magam a bűnnek. Úgy érzem, hogy sokszor más nőket is közel engedek magamhoz, és sajnos házasságom alatt egyszer már az is megtörtént, hogy túl közel engedtem magamhoz egy nőt. Ez most mekkora hiba volt? Megszegtem házastársi eskümet? Mit kell tennem most? Állandó lelkivezetőm nincs, a különböző papokkal folytatott beszélgetéseim alatt igazi választ nem kaptam a kérdéseimre... A különböző emberi kapcsolataimban látom, hogy nem csak én küzdök ehhez hasonló problémával, de a barátaimtól sem kaptam igazi segítséget. Akárhányszor megfogadtam, hogy többé nem csinálok semmi olyasmit, mindig megdőltem pár hónap, vagy hét után... Igazából nem tudom, hogy mit tettem, teszek, és kéne tennem...
Segítségét előre is köszönöm!
Föltámadt Krisztus!
egy leendő apa
Kedves Fiatal Barátom!
Elmondásában van néhány ellentmondás. Ennek gyökere nem az Ön szavaiban és gondolataiban van, hanem a világ diktálta szemlélet és az Ön lelkiismeretének belső hangja közötti különbségnek köszönhető. Voltaképpen szíve mélyén nagyon is jól érzi, hogy mit kell tennie, hogy tisztán kell élnie, hogy távol kell tartania minden kísértést, de túl sokat mondták Önnek (a csapból is ez folyik), hogy nem olyan vészes a "félrelépés", hogy a hűség akkor is megmarad, ha kisebb bűnöket egyszer-másszor megenged magának az ember.
Nos, már az segíteni fog Önnek, ha nyíltan beszélünk arról, hogy ennek az Ön életében semmi helye és keresnivalója nincs. Jézus azt mondja, "Ha valaki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele." Ez világos beszéd. Ugyanis a bűn már ott elkezdődik, amikor kaput nyitok neki, bármilyen kicsi résre is.
Súlyos hűtlenséget követ el, ha más nőre tisztátalan gondolattal tekint, ha az idomait nézegeti, tehát testet lát benne, nem értékes személyt. Ha szexuális tartalmú képeket vagy képsorokat néz, akkor már nem is csak résnyire nyitotta ki a szíve ajtaját, hanem be is hívta oda a fertőt.
Nagyon kérem, vigyázzon! Nagy erővel állítsa le ezt teljesen, mert igen hamar tönkre fog menni a házassága! Tévednek, s önmagukat is becsapják, akik azt vélik, vagy azt hangoztatják, hogy a házasembernek "azért" szabad más női személlyel érzékeket gerjesztő módon viselkedni. Meneküljön ettől a hazugságtól! Így is nehéz a küzdelem a tisztaságért, a hűségért, hát még, ha incselkedik is az ember a kísértéssel.
Nagyon sokat segítene, ha volna állandó lelkivezetője, vagy legalább rendszeresen gyónna. Nem csak fogadkozni kell a tisztaságra, hanem nagy hittel kérni is az Isten segítségét hozzá. Valószínű, az emberi erő kevés ehhez. Túl erős a támadás, kivált mai világunkban.
Gondolattal is lehet vétkezni. Ne engedje be a gondolataiba a tisztátalanságot, akkor egy idő után el tudja majd űzni a tetteiből is.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Föltámadt Krisztus!
Gyakorlatinak mondható kérdésem van.
A kötelező gyűjtéseket az egyházunk hogyan szabályozza?
Régről bennem úgy él, hogy a meghirdetett vasárnapon az aznapi perselyt küldi tovább a közösség és nem külön perselyt raknak ki.
Most azt tapasztalom,hogy van ahol ez történik. A közelmúltban voltam olyan nagyon szegény egyházközségben ahol a gyűjtést a régi módon hírdette és tartotta meg az Atya.
Válaszát köszönöm:
T. AnnaMária
Föltámadt Krisztus!
Kedves Annamária!
A kötelező gyűjtéseknek a napja van meghatározva, nem pedig a módja. Ki így szervezi, ki úgy. Az a lényeg, hogy a hívek értsék meg és érezzék át, hogy az ő adományukkal kiket, milyen szándékot segítenek. Az szervezés kérdése, a helyi pap döntése, hogy ezeket az adományokat milyen módon gyűjti össze. Valóban, a leggyakoribb megoldás, hogy a gyűjtés meghirdetése utána az az aznapi perselybevételt küldik el a meghatározott helyre.
Kedves Lelkiatya!
Egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni! Miért van az hoyg az ember valamire készül tanul tesz érte hogy jól sikerüljön az érettségie. Minden feladatsort meg csinált. Mégsem ugy sikerül ahogy szeretné?? Akkor miért hozot annyi áldozatot érte? Aki meg nem készült rá annak jobban sikerül mint aki tett érte. Akkor hol van itt az igaság?
Vallásos gyerek vagyok járok rendszeresen templomba. A szüleim mindig a jóra nevelnek neveltek. De miért érdemlelm ezt a jó Istentől?
Az Isten igazsága sok esetben más, mint a mi igazságunk. Amikor ezt tapasztaljuk, akkor balgaság volna az hinni, hogy a mi igazságunk a helyes, az Övé pedig téves. Amikor ezt a különbséget tapasztaljuk, akkor nem az Isten igazságát kell firtatni, hanem magunkat megvizsgálni, hogy miért tér el az én igazságom az Övétől.
Általában ott követjük el ezt a számítási hibát, hogy csak a közvetlen eredményt figyeljük, s nem nézzünk egy kicsit tovább. Igaz, mi nem látjuk előre a jövőt, de mivel Ő látja azt is, ez megint csak egy egyszerű érv, hogy Neki adjunk igazat. Az ember többnyire megtapasztalja, hogy amikor visszafelé tekint - mert a múltba mi is tudunk látni, csak a jövőbe nem -, akkor kiderül, hogy mégiscsak Neki volt igaza. Nagyjából ez jelenti a korral járó bölcsességet, hogy ha az ember néhány évtized után jópárszor megtapasztalta, hogy mégiscsak Neki lett igaza, akkor egyre könnyebben bízza Rá magát a jövőben is, hogy valószínű, ezután is Neki lesz igaza.
Kedves Testvérem! El tudom képzelni, hogy ez az egyszerű okfejtés annyira nem nyugtatja meg a rosszul sikerült vizsgaeredmény miatt. Mégis arra bíztatom, ne adja fel. Tanuljon, dolgozzék továbbra is teljes erejéből, ugyanakkor továbbra is járjon el a templomba minél gyakrabban, imádkozzék minél többet!. Így egyre inkább látni fogja az Isten igazságát, amely csodálatosan vezeti az életünket. Az Önét is éppenúgy, még ha olykor kudarcokon keresztül is.
Kedves Lelkiatya!
Létezik-e ördögűző szertartás a keresztelésen kívül egyházunkban?
Került-e sor használatára,van-e erre a feladatra "szakképzett" pap?
Erős kísértésekben milyen hathatós ördögűző vagy szabadító imát végezhet laikus személy magánhasználatra?
István
Igen létezik. Egy hosszadalmas, nagyon bonyolult szertartás ez. Csak a püspök vagy az általa kijelölt pap végezheti. Természetesen volt már rá példa, hogy egyházunkban alkalmazták ezt a szertartást.
Erős kísértések idején azonban semmiképp sem ördögűző imát kell mondani. A kísértés a küzdés ideje és alkalma. Az imádság ilyenkor könyörgő legyen és az Istenhez szóljon. Az igazi fegyverünk nem a jól megszerkesztett, hatékonynak vélt imádság, hanem maga a hit, ahogyan imádkozunk.
A kísértés idején nem a gonosszal kell viaskodni. Szóba sem állok vele, még azzal a szándékkal sem, hogy nagy erővel elűzöm. Ez értelmetlen. A kísértéssel, a bűnnel nem arra akar rávenni a gonosz, hogy kövessek el valami ocsmányságot, hanem arra, hogy ezáltal fordítson el, távolítson el magától az Istentől. Ezért már nagyjából az is elég neki, ha a kísértés idején vele foglalkozom, és balgán nem jut eszembe, hogy az Úrhoz kiáltsak.
Nagy Szent Teréz arra tanított, hogy egyszerűen fityiszt kell mutatni az ördögnek, és nem foglalkozni vele többet. Ez hatékonyabb, mint bármilyen ördögűző ima vagy szertartás. Ezek ugyanis csak megszállottság esetén alkalmazandók, s a püspök vagy az általa kijelölt személy feladata éppen az, hogy ezt a tényt megállapítsa, és kimondja, ha valóban erre van szükség. Hozzáteszem, hogy ördögűzést végző papok tapasztalata szerint a legtöbb anank vélt esetben (95-99 százalékban!) nem valóságos megszállottságról van szó, tehát nem erre a különleges szertartásra van szükség. Sokkal inkább a hitre és a bizalomra, s leginkább arra, hogy minden ügyünkben, bajunkban, örömünkben a Jóságos Istenhez forduljunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Az Egyház hogyan vélekedik az idegen lények, földönkívüliek létezéséről? Ezzel kapcsolatban hol lehet további információkat gyűjteni, tovább olvasni, amely tükrözi Egyházunk tanítását?
Válaszát előre is köszönöm!
Mivel ez alapvetően természettudományos kérdés, ezért az Egyház nem ad ki állásfoglalást róla. Vannak teológusok, akik kifejtik véleményüket a kérdésben, de ők is inkább a hit vonatkozásában. VAnnak keresztény, katolikus természettudósok, akik szintén képviselik a saját nézetüket, saját kutatási eredményeiket, de ez sem az Egyház hivatalos tanítása ebben a kérdésben.
Kérésemre az egyik teológusunk rövid de tartalmas kifejtést írt erről, amely megtalálható a Lelkiatya fórumán.
Kedves Lelkiatya!
Mivel már május 9.-e van, szeretnék feltenni egy fontos kérdést, amit nem találok ezen a honlapon. Mikor lesz Orosz Athanáz atya püspökké szentelése? Annyit tudok, hogy kb. május 20. körül lesz Miskolcon, már több időpontot és verziót hallottam, de még mindig nem tudom, hogy mi a hivatalos verzió. Köszönöm az előzőekre írt válaszait is!
Krisztus feltámadt halottaiból!
Macika újból
Kedves Macika!
Köszönöm, hogy föltette ezt a kérdést,legalább ezen a helyen én is közzétehetem. Orosz Atanáz atya püspökké szentelése május 21-én lesz Miskolcon 10 órakor. A megelőző szertartás pedig ugynaott előző este pénteken 6 órakor a vecsernyében. Szerintem jelent már erről híradás, de főként a templomainkban hirdetik, szervezik az utat erre a szentelésre.
Lelkiatya!
Azt szeretnénk kérdezni, hogy a Akatisztosz kottáját hol tudjuk megvásárolni? Vagy esetleg van elérhető hanganyag?
A nyíregyházi kegytárgyboltban bizonyosan kapható kotta is, cd-lemez is, melyen a hajdúdorogi diákok éneke hallható.
Lelkiatya!
Idén augusztusban lesz 20 éve annak, hogy II. János pál pápa először Magyarországra látogatott. Azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e valamilyen megemlékezés görögkatolikus részről?
Köszönjük a figyelmeztetést. Jelent is meg már megemlékező írás, és talán lesz is még más megemlékezés is. Különösen szép, hogy éppen, amikor erre emlékezhetünk, akkor ünnepelhetjük a boldoggáavatását is.
Feltámadt Krisztus!
Lelkiatya!
Úgy gondoltam, hogy nem szabad kihagyni az angol trónörökös Vilmos hercegnek az esküvőjét, még ha csak tv-ben is nézhettük meg. Mi egy kisebb baráti társasággal vettük rá magunkat, hogy ily módon is résztvegyünk az eseményen. Nos, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a templomban (egyértelműen anglikán) miért láthattunk egy-egy oszlopon egy Szűz Mária és egy Jézus ikont? Lehetséges ez?
Az anglikán egyház nem egységes ebben. Különösen boldog Newman bíboros tevékenysége nyomán indult meg az anglikánok között az az irányzat, amely sok ponton visszatért a katolikus egyház tanításához. Bizonyára ez a folyamat vezetett aztán ahhoz, hogy Benedek pápa vissza is fogadhatott olyan anglikán híveket, papokat, püspököket, akik ezt kérték.
Másik megjegyzésem, hogy a nyugati egyházban is egyre terjed az ikonok tisztelete és használata az imádságban. Valószínű, ez is hatott, hogy a westminsteri apátságban ikonok legyenek kitéve. Igaz, én nem láttam, de elhiszem.
