+ Kedves Lelkiatya!
Ezt ? főleg az idézett utolsó mondatra vonatkozik kérdésem ? csak elírta, vagy tényleg komolyan gondolja-e:
?Az, hogy vissza kell térnünk az ősi hagyományokhoz, hogy vallási életünket meg kell tisztítanunk a nem hozzáillő, átvett elemektől, ez világos útmutatása Rómának. Erre szóló fölszólítást fogalmaztak meg a Liturgikus Instrukcióban. Talán ez a folyamat inkább segít abban, hogy kevesebben térjenek át az ortodoxok közé azok közül a görögkatolikusok közül, akik jobban vonzódnak ehhez a lelkiséghez.?
Vajon az ortodox nosztalgia helyett nem az egyházszakadás előtti gyökerekből kellene-e megújulni?!
Imádságos köszöntéssel,
Bazsó-Dombi Attila
Pontosan így van, erre kell törekednünk.
Kedves Lelkiatya!
Én olyan feledékeny vagyok! Igyekszem gyónás előtt összeszedni a gondolataimat, már otthon előre megbánom a bűneimet, de mindig elfelejtek valamit meggyónni. Aztán otthon, vagy másnap jut eszembe, hogy ezt vagy azt nem gyóntam meg.Sajnos volt, hogy több évig is nem mentem gyónni ekkor szinte lehetetlen visszaemlékezni mindenre. Mit lehet ilyen esetben tenni? Ettől még érvényes a gyónás?
A helyes gyónást úgy zárjuk le, hogy "mindezeket a bűnöket bánom, s azokat is, amelyeket feledékenységből, vagy figyelmetlenségből nem mondtam el". Valóban képtelenség minden bűnt fölsorolni egy-egy gyónásban. Éppen ezért tanít így bennünket az Egyház, hogy a ki nem mondott bűnöket is megbánjuk. Akkor érvénytelen a gyónás, hogy ha valaki - akár szégyenkezés akár súlyosabb ok miatt - szándékosan hagy ki valamit. Ilyen sohasem szabad tennünk!
Érdemes rendszeresen gyónni, nem túl hosszú időt hagyni a gyónások között, s akkor az ember nagyjából át tudja tekinteni az eltelt időt. De ismétlem, mindent biztosan nem lehet elmondani, azzal ne vezessük félre magunkat. Sohse zárjuk le azzal, hogy "több bűnöm nincsen"! Minden más bűnt is bánok, és kérem azok föloldozását is.
Feltámadt Krisztus!
Valamikor azt olvastam (most hirtelen nem tudom, hogy hol pontosan), hogy a pápa a görögkatolikusokat kiemeltem "védi", hisz nem vagyunk sokan. Ma azt tapasztalom a Magyar Görögkatolikus Egyházban (nem tudom, hogy máshol mi a helyzet), hogy megjelentek a vezetőségben az erősen ortodox irányba húzó papok, de természetesen nem csak a vezetőségben. Nem fog veszélyt jelenteni ránk görögkatolikusokra és az egyházunkra ez az ortodoxos irány? Ha elfajulnak a dolgok, akkor a pápa ki fog mellettünk állni, vagy a vezetőség miatt nem?
Azon is gondolkoztam, hogy ha nagyon ortodoxos irányba megyünk, akkor megjelennek az erősen latinizálók is. Meg fogunk mi görögkatolikusnak maradni a belháborúk ellenére is? Nem fog-e marék közösség széthúzni?
Köszönöm előre is válaszát!
Nem tudom egészen pontosan, hogy hol olvashatta, és mire gondolhatunk e "kiemelt védelem" kapcsán. Talán éppen az Orientale Lumen apostoli buzdításra? Abban nagy megbecsüléssel idézi föl a keleti egyház értékeit, és bíztatja a keleti szertartású katolikusokat, hogy védjék, ápolják, erősítsék ezt a keleti hagyományokban gyökerező értékeket. Lehet, valaki ebben azt látja, hogy a görögkatolikusok az ortodoxokhoz közelednek. Azért tűnik így, mivel a közös gyökereikhez közelednek. De bár minden egyház és felekezet ezt tenné. Ha a közös gyökérhez, Krisztushoz közelednénk, akkor egymáshoz is közelednénk.
Én azt érzékelem, hogy a mostani vezetésünk nagyon is tudatosan keresi ezt a közeledést. Elsősorban Krisztushoz, és Krisztus Egyházában föllelhető ősi értékekhez. Ezzel nem távolodik a Katolikus Egyháztól, hanem annak is mélyére hatol, abba az irányba, ahol még közösek voltak a gyökerek. Biztos vagyok abban, hogy a mostani pápa - aki szintén támogatja a régi hagyományokat - ugyanúgy ebben az irányban segít és támogat minket, mint boldoggá avatott elődje.
Az eleve téves magatartás, ha valaki azért "latinizál", hogy ezzel egyensúlyozzon. Ez, ahogyan említi is, inkább "belháborúkhoz" vezet, mint kiegyenlít. Oda kell figyelnünk a vezetőinkre, hazai és egyetemes értelemben egyaránt, és ha őket követjük, nem pedig a magunk feje után megyünk, akkor egymásnak sem fogunk menni.
Tisztelt Lelkiatya!
A gyónással kapcsolatban kérdezném. Úgy gondolom, hogy egy ezidáig be nem következett jövőbeni esemény miatti aggodalmam túlzó méreteket öltött az utóbbi időben. Sajnos néha a családom is kárát látja már ennek. Nagyon nehéz szabadulni ettől az érzéstől, és eljutottam oda, hogy ezt bűnnek éltem meg - ti. az aggódásomat - hiszen "ments meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől... Ergo: mivel ez a félelmem a normális mértéken túlmutatott, ezért bűn, bűn azért, mert nem tudom átadni a probléma megoldását Isten kezébe. Higyje el, nagyon faramuci az élethelyzetem, nem rajtam múlik a helyzet a megoldása, és senkinek sem kívánnám azt amibe belekerültem. Gyóntató papom zseniális lelkivezetőként egy mondattal helyre tette az érzéseimet: Nem lesz semmi bajotok. Elképesztő isteni tűz volt közben a szemében, évek múlva is úgy fogok tudni tekinteni erre a gyónásomra, mint egy jelentős állomására hitem fejlődése során.
Jákob példáját helyezve magam elé: akkor is kiimádkozom az Istentől a megoldást, ha most nem is érzem úgy, hogy teljesülni fog.
Kérdésem: ha feloldoznak a bűnöm alól, és megtisztulok, hogyan kerüljem el, hogy újra beleessek ebbe az aggodalmaskodás hibájába? Állandóan ott mocorog a kisördög is persze, hogy "biztos vagy te ebben?" Tényleg komolyan gondolod" - teszem fel magamnak a kérdéseket még imáim során is.
Lassan egy éve tart ez az állapot, de kétségtelen: ez a kétely, ez a vívódás megedzette hitemet. Minden év végén kérek valamit Istentől. Másfél éve azt kértem, adjon erőt. Erre kaptam ezt a keresztet a nyakamba, és most már úgy érzem, túl sok, kár volt ilyet kérnem. De jó volna azt mondani, hogy köszönöm, Istenem, elég volt a lecke, kapcsolj kímélőprogramra. (anélkül, hogy problémámat megosztanám, kérem, higyje el, veszedelmesen nehéz élethelyzetbe kerültem)
Szóval: aggodalmaskodás. Bűn, hogy vissza-visszaesek? Ha Jákobot állítom magam elé példa gyanánt, bízhatok az imáimban? EZ hogy működik? Imádkozom, imádkozom és aggódom tovább, mert bizonyosságot nem kapok menet közben. Vagy imádkozom, imádkozom, és higgyem el, hogy semmi baj nem lesz? Kérhetek Istentől bizonyosságot előre?
Feltámadt Krisztus!
Kedves Testvérem!
Elhiszem, hogy nehéz helyzetben van. Mindenekelőtt meg kell értenie, hogy az Ön esetében nem bűn az aggodalmaskodás. Biztos vagyok abban, hogy alkata, személyisége is hajlik erre. Éppen ezért tűnik sziszifuszi küzdelemnek. Igaz, azt mondja, "csupán" egy éve tart ez az állapot, de én azt gyanítom, hogy Ön törekvő lelkiember, s inkább csak lelki fejlődésének ezen a szakaszán ismerte föl, hogy ez az aggodalmaskodás nem az Istenhez vezeti, inkább a kétségekbe. Ebben ismerhetjük föl egyébként a kísértőt. Amikor eszébejut az aggodalmaskodás - akár még szentgyónás közben is, nemde? - akkor egész egyszerűen ne törődjék ezzel a gondolattal. A lelkiatyjának szava is ebbe az irányba buzdította. Nem szabad fölülni ennek a duruzsoló gondolatnak, mert semmi jelentősége nincsen. Egyébként éppen a lelkiekre törekvő embereknél jelenhet meg ez a fajta kísértés. A természete, hogy az alap jó, vagyis maga a jóra törekvés, a bűn kerülése, de a kísértő gondolat túllendíti ezt a törekvést a helyes mértéken. Jól meg kell értenie, hogy a lelkiéletben alapvető a helyes mérték. Lám, ez még a lelki törekvésben is fontos, nem szabad túlzásba esni.
Még egy dolog. Gyanítom, hogy van itt más bűn is - mint mindannyiunknál. Az, hogy egy bűn vibrálón a szemünk előtt táncol, mely nem is biztos, hogy olyan súlyos, gyakran szintén a kísértő csapdája, hogy közben a többi bűnt, vagy valami egy jelentőset elfedjen, eltakarjon. Az a tanácsom, hogy tartson körültekintően lelkiismeretvizsgálatot. Ugyanakkor ne feledje, hogy az Isten kegyelme mindig hatalmasabb, mint a mi bűneink. Nem a mi törekvésünk, hanem egyedül Isten irgalmas szeretete tart meg és növel, nevel bennünket. Erre a szeretetre, erre a csodálatos kegyelemre irányítsa hálával a figyelmét!
Tisztelt Lelkiatya!
Előfordul-e rítusváltás, latinból görögbe és melyek a legfontosabb szabályai?
Köszönettel: István
Igen, előfordul mindkét irányban. De jobb elkerülni. Eljárhatunk egymás szertartásaira anélkül, hogy ilyen jogi procedúrát kezdeményeznénk. Két püspök (az elengedőé és a befogadóé)írásbeli jóváhagyása kell hozzá. Szerintem kár a püspök atyákat ilyesmivel zavarni. Persze, olykor lehetnek nyomós indokok, ezért, én azt tapasztaltam, a püspök atyák általában készségesek ebben. Azt viszont tudom, hogy római katolikus nőtlen fiatalembereknek azért adják sokkal nehezebben a rítusváltást, hogy elkerüljék azt a mindenki számára kedvezőtlen helyzetet, hogy valaki a házas papi élet feltételezett(!) könnyebbsége miatt kérje azt.
+!
Tisztelt Lelkiatya!
Tudom,hogy ez nem a fórum,ahol véleményt is lehet mondani,de én nagyon fel tudok háborodni azon,ha valakik a szertartások hosszát kritizálják.Ez azóta van,mióta Fülöp püspök irányítja egyházmegyénket.Én a szórványban élek,s fiatal koromban az első 25 évemet Nyházán töltöttem.A hajdudorogi püspökszentelés utáni hetekben egy vasárnap Dr.Bábel Balázs tartotta a nagymisét itt,s predikációjában megemlítette a hosszú gör.kat.püspökszentelési szertartást,s kiemelte,hogy milyen sokan voltak,mennyire ismerték a hívek a szertartást,mert szépen énekeltek,s nem ment el senki sem.Olvasva szeptemberi Pócsi szertartás hosszának kritikáját,meg a mostani belvárosi templomban végzett feltámadási szertartás hossza miatti írást,eszembe jutott,hogy pár éve egy magát katolikusnak nevező pszihológus szokott előadásokat tartani papoknak,s elmondja nekik,hogy egy óránál tovább ne tartson egy szertartás.Példának a focimeccset hozza fel,hogy még azt is kétszer 45 percre tagolják.És ezt nagyon sok pap elmondja még a híveinek is,s egyesek veszik a bátorságot,s hangoztatják.Még le is írja az illető,hogy ezért vannak olyan kevesen a feltámadási szertartáson,nem úgy mint régen.Régen Nyházán ez az egy gör.kat. templom volt.Most ha jól tudom 6 egyházközség van a városban.És még egy dolgot akarok elmondani: évek óta megnézem az ukrán Glas adón Kievből közvetített ortodox feltámadási szertartást.Negyed11-kor kezdődik és negyed 4-kor fejezik be a szertartást,de a nagyon idős metropolíta mindenkinek ad piros tojást,s a tojások szétosztása két diákónus segédletével még folyik tovább.A hívek a katedrális előtti téren állnak a szertartás alatt,a papok,püspökök,az államfő,a miniszterelnök,a volt miniszterelnök nő is,csak az idős metropolíta ül le néha.
A nyugati egyházban az Oltáriszentség köré csoportosul a szertartás többségében,tehát a lényeg a mise,a misehallgatás.A keleti egyházban a közösségi szertartáson való részvétel a meghatározó.És ezért magyar gör.kat. hívek szinte bünnek tartják,ha egy szertartás soron nem vesznek részt,főleg akkor,ha az Szent Liturgia fogja zárni,s mivel ünnepi kötelesség,hogy "vasár- és ünnepnap szemtmisét halgass".
Elnézést kérek,hogy ilyen hosszan írtam.Ha úgy érzi az atya,hogy nem tartozik a nyilvánosságra,akkor olvasás után törölje,de valami miatt íráskényszerem volt.
Feltámadt Krisztus!
drtk
Valóban föltámadt!
Tisztelt lelkiatya!
Több dilemmával is küszködök...A legközelebbi barátnöm,elkezdett ismerkedni egy fiuval,akivel régebben én is ismerkedtem,és alakulóban volt közöttünk valami,de én határozatlan voltam és mindent elrontottam.Utána is tartottuk a kapcsolatot egymással,és én kb.egy éves lelki vivódás után megmondtam neki,hogy mit érzek,de ö akkor már csak jó barátnönek tekintett és ezt meg is mondta.Ezek után én teljesen megszakitottam vele a kapcsolatot,hogy eltudjam felejteni a dolgot.Ez rendben is volt eddig...A barátnömnek beszéltem erröl a csalódásomról régebben,de nem tudja kiről volt szó.Akkor ők még nem ismerték egymást.Most az a helyzet,hogy ő sokat beszél és áradozik róla,nekem meg ezt nem esik jó hallgatni.Kissé furcsán is viselkedem,vagy mélyen hallgatok ha róla beszél,és ez a hallgatás nagyon nehezemre esik,ugy érzem becsapom a másik embert,képmutató vagyok.Néha legszivesebben megmondanám neki,hogy erről ne beszéljen,vagy azon is gondolkodtam,hogy elmondom neki az egészet.Azt viszont azért nem szeretném,mert félek,hogy akkor esetleg miattam nem akarna tovább ismerkedni vele,vagy ha ismerkedne is tovább vele,akkor lehet,hogy a féltékenység azért munkálkodna benne és ez is rontana a mi viszonyunkon.Ha meg ök jól illenek egymáshoz,akkor nekem nincs jogom "bezavarni"ebbe a kapcsolatba.Az ugy esne ki,hogy beleszólok más emberek életébe,vagy bossszut állok a fiun az engem ért sérelemért.Ehhez nincs jogom.A hallgatással viszont magamat emésztem.Sok minden megfordult a fejemben,az is hogy egy időre szüneteltetem a kapcsolatot a barátnömmel,egy társaságban meg végképp nem szeretnék velük lenni,mert a fiu és közöttem elég feszült a hangulat.A lelkiatya mit tanácsolna ebben az esetben?Mit kellene tennem?
Van még több dolog is ami dilemmát okoz...a családomban sok volt a konfliktus,különösen édesapámmal meg a testvéremmel.Különösen pszichikailag kellett-kell sok megaláztatást eltürnöm,föként a fiu testvéremtöl,aki néhányszor rám is vágott,amikor nem tetszett neki valami.Söt olyan dolgokat mond rólam,amivel lejárat mások elött is.Nem tudom mi váltja ki ezt az ellenszenvet.A szüleim eltáskázzák az egészet.Az egyetemi tanulmányaimban teljesen leblokkoltam,már nem érdekel az egész,meg már nagyon semmi sem.Az egyetlen ember aki támaszt nyujtott az a fent emlitett barátnöm.Nyáron voltam egy lelkigyakorlaton egy zárdában.Ez nagyon elmélyitette a hitéletemet,azóta próbálom még mélyebben megélni a hitemet.És egy ideje az a gondolat is foglalkoztat,hogy a Jó Istennek lehet,hogy az a terve az életemmel,hogy teljesen neki szenteljem magam.Néha érzek is erre elhivatottságot,máskor bizonytalan vagyok.Nem tudom,hogy a jó uton vagyok-e.Azt szeretném még megkérdezni hogy ezek a dolgok között lehetsége-e hogy van valami összefüggés?Lehet,hogy a Jó Isten azt akarja,hogy mélyebben magamba tekintsek és döntésre jussak?Vagy irányt váltsak az életemben?
Kedves Testvérem!
Amit levele első részében írt, abban úgy érzem, több a bonyolítás, mint kellene. Mindenképp értékelendő, hogy a barátnője iránti szeretet miatt próbálja kerülni ezt a kényes témát, mégis azt javaslom, ne hallgassa el előle az igazi okokat. Bátran beszéljen vele őszintén erről. Ha igazi barátságról van szó, akkor egyikük kárára sem lesz ez a nyíltság. Természetesen megmaradnak a feladatok, a barátnőjének is némileg hordoznia kell ennek a helyzetnek a nehézségét. De ezek a nehéségek, ha megtanuljuk jól kezelni, csak nemesítenek bennünket. Ne féltse hát őt sem ettől.
Világosan értésére kell adnia a barátnőjének, hogy nem rossz szándékkal mondja el mindezt, hanem, mert nehéz egyedül hordozni. Mindenképp javaslom ezt a megnyílást, különben végképp rámehet a barátságuk, és Önnek sem tesz jót ez a nagy bezárkózás.
A testvérének biztosan van valamilyen belső feszültsége, tisztázatlan érzelmi sebe, amely miatt nem természetesen, a húga íránt nem szeretettel viselkedik. Erre nehéz gyógyírt találni. Feltétlen imádozzék érte sokat.
Arra a késztetésre oda kell figyelni, hogy a hitét még mélyebben élje meg. Az nem biztos, hogy Önnek is szerzetesnek kell lennie, de mindenképp el kell jutni az Isten iránti nyitottságában, hogy ha kell, akár ezt is vállalja. Akkor lesz jó keresztény, ha Isten úgy akarja, jó feleség és családanya, ha ezt az Istenre teljes nyitottságot jól kimunkálja önmagában. Természetesen lehetséges ebből akár szerzetesség is, de ahhoz mindenképp meg kell találnia a helyes viszonyulást az emberekkel, édesapjával, testvérével, barátaival. Meglátja, sok segítséget kap majd ehhez az Úrtól, ha nyitott lélekkel egyre jobban figyel Őrá.
Kedves lelkiatya!
Elég gyakran ellátogatok a (tridenti) hagyományos latin liturgiára is. Nagyon sok hasonlóságot fedeztem fel, ami megegyezik a mi liturgiánkkal. Honlapukon a Capitolumlaicorum, olvastam, hogy nagypénteken Előreszenteltek liturgiát végeznek.
A kérdésem az volna, hogy az ők Előreszenteltek liturgiájuk megegyezik a mi Előreszentelt liturgiánkkal?
Sajnos, én nem ismerem kellőképpen a latin liturgiát, és a tridenti sajátosságokat, de természetesen hasonlóságok léteznek a különböző rítusok között. Az előreszenteltek latin végzésének hasonló indoka lehet, mint a bizánci rítusban: habár szent mise áldozatot nem mutatunk be, de legyen lehetőség a szentáldozásra. A bizánci rítusban az Előszenteltek Liturgiája voltaképpen egy kibővített vecsernye (vesperás). Az első évezredben Konstantinápolyban is végeztek Előszentelteket Nagypénteken, de aztán később győzött a "vőlegény böjtje", és a jeruzsálemi hagyomány, amely alapján semmilyen Szent Liturgia nem végezhető Krisztus Urunk halála napján. Ezt vette át az egész bizánci világ. Ezt a szertartást egyébként "Dialógus" (Nagy) Szent Gergely pápanak tulajdonítják, tehát van esély arra, hogy a két rítusban közös gyökerű szertartásról van szó.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon köszönöm előző bölcs tanácsát, igyekszem megtartani. Most egy jó darabig nem keresek lelkiatyát, az az igazság, hogy a bizalmam is megrendült kissé az elmúlt eset kapcsán. Mindent kezdhetek előlről építeni, a hitemben is meg kell újjulnom! Ezért egy praktikus kérdéssel-amire baráti köröm is kiváncsi-fordulnék Önhöz. A Szent Athanáz-boltban lehet-e olyan cd-t vagy kazettát kapni, melyeken (melyen) rajta van Rahmanyinov Szent Liturgiája, valamint az egyes görög katolikus énekek. Sokan vagyunk úgy, hogy könnyebben tudnánk cd-ről énekeket tanulni otthon. Amennyiben nincsenek ilyen lemezek, van-e rá remény, hogy készítenek ilyen felvételeket? (Gondolom, hogy ebben Bubnó Tamás tudna segíteni.)
Válaszát előre is köszönöm! Krisztus feltámadt! Macika
Kedves Macika!
Lehet, hogy elkeserítőnek tűnik, hogy újra kell kezdeni, de én inkább bíztatásként mondom, hogy ne féljen tőle. Keresztény életünk lényegéhez tartozik az újrakezdés lehetősége és feladata. A rosszarhajló természetünk miatt újra és újra elesünk, naponta bűnöket követünk el, gyakorta vétünk a hűséggel, a kitartással szemben, de Istenünk végtelen irgalmának köszönhetően mindig van lehetőségünk tiszta lappal indulni. És kell is, minden áldott nap. Ez is a keresztény remény része.
Természetesen az Ön által elmondott esetben nem pusztán a bűneiből való megtérésről, a bűnbánat utáni újrakezdésről van szó. Mégis. Nem azt kell néznünk, hogy ki vétkezett, hogyan és miként. Nem csak mi okozunk sebeket a bűneinkkel, hanem mi is sérülünk. De ítélet nélkül csak a magunk bűneire kell és szabad tekintenünk, akkor lehetséges igazi megújulás, őszinte újrakezdés. És ez mindig új és új kegyelmeket, új, Istentől kapott erőt jelent. Ezért mondom, hogy az újrakezdés, bár nehéz, de reményt hordozó.
Úgy tudom,hogy lehet kapni liturgikus énekeket a kegytárgyboltunkban. Rachmanyinovot is, de arról éneket tanulni aligha lehet, hisz, ha szép is, az nagyon nehéz. Viszont lehet kapni a kispapjaink énekfölvételeit, azt sokan szeretik hallgatni. Vagy a Hajdúdorogi Szent Bazil kórus énekeit. Valamint a parochia.hu oldalon is sok liturgikus énekünk letölthető.
Kedves Lelkiatya.
Nekem nem is kérdésem lenne inkább szeretnék egy levélre válaszolni.
Én is ott voltam a nyíregyházi templomban szombat éjjel.Olyan lelki élményt kaptam amiből remélem nagyon sokáig fogok táplálkozni. Azt gondolom a templom ajtaja senki előtt nem volt zárva. Én úgy gondolom nem csak nappal kell kitartani Krisztus mellett hanem éjjel is. Tudom nem mindenki teheti meg, akár egészségi akár családi állapota miatt, én csak hálaadással tartozom azért, hogy ott lehettem és együtt imádkozhattam a püspök atyával. A kispapoknak külön köszönöm a csodálatos éneket amivel emelték az ünnep fényét. Köszönöm a lehetőséget. Andrea
Ez valóban nem kérdés.
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy Ön nem tart attól, hogy a görög katolikusok egy része túl közel kerül az ortodoxokhoz? Már ma is annyi konfliktus vagy görög katolikus és görög katolikus között. Miért nem tud ez a maréknyi közösség sziklaszilárdan kitartani egymás mellett?
Köszönöm a válaszát:
Emma
Kedves Emma!
Az összetartozás és az egymás melletti kitartás mindenképpen föltételezi egymás elfogadását. Nem attól válunk jó közösséggé, ha egyformák vagyunk, hanem attól, ha a különbözőségek egymásba illeszkednek, kiegészítik egymást. Ez a különbözőség régen is megvolt, de kétségtelen, ma még erőteljesebb. Egy induló szórvány egyházközségben, egy fejlődő nagy településen, egy iskolavárosban másként élik meg a hitet, a szertartásokat, a közösségi életet, mint egy hagyományos borsdodi vagy szabolcsi faluban. Az, hogy vissza kell térnünk az ősi hagyományokhoz, hogy vallási életünket meg kell tisztítanunk a nem hozzáillő, átvett elemektől, ez világos útmutatása Rómának. Erre szóló fölszólítást fogalmaztak meg a Liturgikus Instrukcióban. Talán ez a folyamat inkább segít abban, hogy kevesebben térjenek át az ortodoxok közé azok közül a görögkatolikusok közül, akik jobban vonzódnak ehhez a lelkiséghez.
Az egymásra figyelés ugyanakkor azt is jelenti, hogy azokra is tekintettel kell lenni, akik nehezebben fogadják be és el ezt a Rómától jövő irányt.
Tisztelt Lelkiatya!Szeretném a segitségét kérni abban, hogy megirja nekem hol van hozzánk a legközelebbi görög katolikus gyülekezet.Én vidékről kerültem fel és most a XVII.ker-ben lakom a kisfiammal. Szeretnénk a vallásunkat továbbra is gyakorolni, de nem tudom hová forduljak.Köszönöm segitségét.Erika
Kedves Erika!
A XVII. kerületben Dr. Mosolygó Marcell atya a parókus. Keresse föl bizalommal. Címe: 1171 Budapest, Zrínyi u. 82. Telefonszáma:
1/257-3375
Tisztelt lelkiatya!
Én római katolikus vallású 54 éves nő vagyok. Mivel a volt férjem görög katolikus vallású volt, ezért 30 éve görög katolikus szertartás szerint kötöttünk házasságot. 20 év házasságban töltött idő után a volt férjem beleszeretett egy fiatal nőbe, ezért a polgári házasságunkat egyoldalú kezdeményezésére 2004-ben felbontottuk. A férjem azóta feleségül vette az új választottját.
Én sok év egyedüllét után beleszerettem és viszont egy római katolikus vallású özvegy férfiba, aki feleségül venne, ha szabad állapotú lennék.
Szeretném megkérdezni, hogy van-e lehetőség a görög katolikus szertartású házasság érvénytelenítésére az én esetemben, hogy szabad állapotú római katolikus nővé váljak ismét?
Ha igen, akkor hol kell az érvénytelenítést kezdeményezni?
Előre is köszönöm válaszát.
Kedves Hölgyem!
Nem szépíthetem, hogy nagyon nehéz ez a helyzet. Ön 20 éven át élt házasságban a férjével, hol jól, hol rosszul. Biztosan voltak szép pillanatok, napok, hetek, évek. Sajnos, valami elromlott, a férje súlyos hibát követett el ezzel a lépéssel. Mondhatnánk, hogy ez már a múlté, dehát az egész eddigi életünk a múlté, mégis erősen befolyásolja a jelent és a jövőt. Házasságot visszamenőleg érvényteleníteni nem lehet. "Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza." Amikor egy házasság érvénytelenségének jogi folyamatáról beszélünk, az voltaképpen egy alapos vizsgálat, mely arra irányul, hogy föltárja a házasságkötés körülményeit. Ha e visszatekintő vizsgálat során kiderül, hogy a házasság bizonyos okok, hibák, súlyos hiányosságok miatt nem volt érvényesen megkötve, akkor ennek a jogi folyamatnak a végén az egyházi bíróság kimondja, hogy a házasság érvénytelen. Minthogy kezdettől fogva az volt.
Ha Önök 20 évig éltek együtt, akkor aligha igazolható, hogy ez a házasság nem működött, kezdettől fogva rossz alapokra épült, eleve érvénytelen volt.
Ennek ellenére tudom javasolni, hogy keresse föl az illetékes egyházi bírót, tárja föl az ügyüket és tőle kérjen véleményt, állásfoglalást. Ezt az illetékes egyházi bírót legegyszerűbben a plébánosán keresztül érheti el.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Arra lennék kíváncsi hogy ha valaki 1 nap kétszer áldozik de úgy hogy elfelejtette (kiment a fejéből)hogy délelőtt áldozott és utána este is áldozik az nagy bűn-e????????
Válaszát is előre köszönöm!
Áldott előkészületet és áldott húsvéti ünnepeket!
Egy lelkes olvasó
Kedves Lelkes Testvérem!
Bizony, nem dicséretes, hogy ha valaki részt vesz a Szent Liturgián, meg is áldozik, de utána ez nem hagyott túl mély nyomot a lelkében, pár óra múlva már nem is emlékszik rá.
Nem bűn kétszer áldozni, de nem is javasolt. Részt vehetünk több Liturgián is egyetlen napon, de ha nem valamilyen szolgálatvégzés késztet erre, ez sem követendő gyakorlat. Van más egyéb szertartás, amelyen még imádkozhatunk, vagy akár egyénileg is. Kicsit olyan - elnézést a hasonlatért -, mint ha valaki egy nap két lakodalomba menne el. Olyan nagy esemény, hogy ennyire azért nem lehet szaporítani.
A szentáldozás legyen valóságos személyes találkozás az Istennel.
Ha terheli a lelkiismeretét ez az eset, akkor meggyónhatja, de azt, hogy nem figyelt kellően oda a szentségi találkozásra.
Kedves Lelkiatya!
Voltam a nyíregyházi belvárosi templomban a feltámadási utrenyén és utána a püspöki liturgián. Úgy terveztem, hogy megadom a módját a Húsvétnak idén részt veszek ezen.
Viszont mélységesen csalódottan jöttem ki (a püspöki liturgia közben). 'Idegfeszítően' hosszú volt a szertartás, pedig nem is voltam végig. Amúgy se voltak sokan idén, pedig minden évben, ha nem is tömve, de azért teli templom szokott lenni.
Kérdésem az lenne, hogy mi értelme van ennek az elnyújtott liturgiának? Feltehetném úgyis a kérdést, hogy mi értelme van annak, hogy 'kiürítik' a templomokat?
Szerény véleményem szerint lehet erre magyarázatot adni, hogy az ember megadja a módját és nem rövidíti a szertartásokat. De én nem látom ennek jövőjét. Az emberek vagy átmennek a római katolikusokhoz, vagy szép lassan eltávolodnak a templomtól.
Tisztelettel:
H.K.
Nem tudom. Biztosan sok itt a szubjektív elem. Tavalyról az a panasz maradt meg, hogy túl gyorsan énekeltek a kispapok. Én is hallottam, hogy Nyíregyházán a belvárosi templomban a föltámadási szertartás után mindjárt elvégezték a Szent Liturgiát és a pászkaszentelést. Vélem, hogy akik végig imádkozták, azok nem idegfeszítően hosszúnak találták, és nem kínjukban maradtak ott. Hogy hányan voltak, nem tudom. De aki csak a körmenetre és az utrenyére akart elmenni, semmi nem akadályozta meg abban, hogy utána hazatérjen, a nap során pedig újra eljöjjön valamelyik Liturgiára. De voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, hogy mindjárt hajnalban fogyasztottak a pászka-eledelből.
Az elnyújtott liturgiának semmi értelme nincsen. Sem a templom kiürítésének. Sajnos, sok más okot is adunk mi, papok annak, hogy kevesen jönnek a szertartásainkra. Kötve hiszem, hogy a szertartás megfelelő sebességének és hosszának eltalálása az igazi misszió.
Az én véleményem az, hogy annál jobb, minél többet imádkozunk, minél többet vagyunk a templomban. Ezt, persze, csak úgy lehet elérni, ha az imádság, a szertartás igazán vonzó, lelki és mély, valósággal késztet arra, hogy jó volna, ha minél hosszabban benne maradhatnánk.
Lehet, hogy az idei föltámadási szertartás nem volt ilyen a nyíregyházi templomban. Ezt nem tudom megítélni.
