Kedves Lelkiatya! Az Önnek küldött kérdések és ismerőseimet látva is az a meglátásom, hogy a keresztények egy része magányosabb keresztény, nagyon kevés keresztény, katolikus barátja és ismerőse van. Olyat is gyakran látok, hogy van egy család és a családból egyetlen ember megy a templomba. Nem minden városban, de van ilyen. Sokan meg azzal küzdenek, hogy nem találnak katolikus párt. Meg tudom érteni ezeket, mert ha belegondolunk, ma már felszínesek az emberi kapcsolatok, eleve barátokat nehéz találni és ahhoz még nagyobb csoda kell, hogy katolikus barátokat találjunk. A közösségben, ahova templomba járunk, talán ott lehet vagy ha egy diák egyházi iskolában tanul, egy tanár ott tanít, akkor esetleg van rá esély, de ott sem mindenkinek jön össze, hiszen nem mindenki szimpatikus mindenkinek és a megismerkedés még nem jelenti azt, hogy abból igazi komoly barátság is lesz. A párkapcsolatokra ugyanez vonatkozik, sokan mondják, nem könnyű párt találni és katolikust főleg nem. Ezt látom ha megfigyelem, miket olvasok, hallok keresztény fiataloktól nálunk és külföldön. Leginkább a katolikusok körében. Ismerek más felekezeteket is nem katolikus ismerőseimen keresztül, de ott kevésbé észlelek ilyet. A legérdekesebb az egészben, hogy ha összehasonlítom a világi embereket az egyházi személyekkel, papokkal, kántorokkal, esetleg egyházi iskolákban, egyetemeken oktató személyekkel, akkor az ellenkezőjét vélem felfedezni. Már 30 éves korukban már megházasodtak, sok katolikus barátjuk is van. Akaratlanul is eszembe jut, mi lehet ennek az oka. Mármint ennek a nagy különbségnek az egyházi emberek és a világi keresztények között. Sok világi keresztény még 30 éves korában nem talál párt. Ha egy pap 28-29 éves korában házasodik, akkor biztos azért teszi, mert szereti a másikat, megbízik a párjában, boldogok együtt, a papi élettel járó nehézségeket is vállalják, a pap nyilván igyekszik példát mutatni másoknak, így nem is szoktak elválni sem, mindig megtalálják a módját a problémák megoldásának. Nem könnyű pedig úgy párt találni, hogy az ember papnak készül. Nem vagyok pap, de mikor azt látom, hogy a világban élő keresztények sorra csalódnak a randikon, szerelmi ügyekben, nagyon nehezen találnak hithű keresztényt maguk mellé, akkor felmerül a kérdés, hogy az egyházi személyek mit csinálnak máshogy, hogy nekik sikerül. A nemeknek lehet szerepe ebben? A papok férfiak és könnyebb egy férfinak komoly, katolikus, elköteleződni vágyó, őszinte nőt találni mint egy ugyanilyen katolikus nőnek ilyen férfit? A barátokkal mi a helyzet, miért van valakinek sok katolikus barátja és valakinek szinte senki? Nem katolikus, de ismerek egy baptista lányt, akinek nagyon sok barátja van, baptisták sokan de nem csak azok. Sok keresztény programra jár, mindenféle városokban, ez biztos hasznos, de valljuk be, nagyon sok embernek nincs ideje ilyenre. Nem mindenkinek. Mondjuk ha a papokra gondolok, papszentelésük előtt biztos nagyon elfoglaltak és mégis megtalálják a párjukat és barátaikat, de ezt eddig azzal magyaráztam, hogy a munkahelyük vagyis hivatásuk miatt sok papot ismernek és ezért van sok barátjuk. Őszintén kíváncsi vagyok, mi lehet az oka a szerintem elég nagy különbségeknek egyházi és világi személyek között. A görögkatolikus egyházon belül. Mintha a világi ember sokkal jobban küzdene a magánnyal mint egy pap.
Nem tagadom, nehezen tudok válaszolni a kérdésére. Kimerítően biztosan nem is fog menni. Annyit mondhatok, hogy a papságra készülők is ugyanúgy megküzdenek a saját döntéseikkel, élethelyzetükkel, mint bárki más. Van, ami nekik könnyebb, például az iskoláztatás, hisz gyakorlatilag az nekik teljesen ingyen van, jegyzeteket, szállást, kosztot ingyen kapnak. Ugyanakkor sokkal zártabb az életük, mint a kortársaiknak. Úgyhogy, ha valaki megismeri a kispapi életet, nem mindenki áhítozik ilyenre. Ugyanakkor nagyon sok ember nyitottan fordul feléjük, lányok és fiúk egyaránt. Ennek is nagyon sok oka van és lehet. Általában mély lelkű, értékes gondolkodású fiatalemberekről van szó, akik már csak ezért is vonzóbbak a komolyan gondolkodó kortársaik számára. Ismétlem, nem biztos, hogy irígylik őket, de érzékelik azt az erkölcsi és lelki többletet, amit egyrészt az elhivatottságuk, másrészt a képzésük hozta elmélyültebb gondolkodásuk eredményez. Tudom, hogy ez így erős általánosítás. Hiszen a világban élő fiatalok között is vannak hasonlóan mély gondolkodású személyek. Csak lehet, hogy az ő életvitelük nem annyira szembetűnő, sokkal észrevétlenebb.
Mindezzel együtt nem azon múlik, hogy valakinek sok barátja van-e vagy kevés, hogy hol tanul. Ez inkább a személyiségtől függ. Van, aki könnyen barátkozik, van, aki nehezebben. Ez sem az egyházi hovatartozás eredménye, hanem az öröklött tulajdonságainak, vagy szülői mintkakövetésnek a következménye. Szóval, nagyon sok összetevője van ennek az élethelyzetnek. Nem hiszem, hogy megtaláljuk az általános választ. Ha Ön valamiképpen érintett ebben a kérdésben, azt javaslom, keressen föl fiatalokat egybefogó közösségeket. Igaz, ma ebből is kevesebb van, mint évtizedekkel ezelőtt. Ennek is megvan az oka. De azért léteznek. Miként élnek és léteznek ifjúsági közösségek, ifjúsági programok. Ezekbe érdemes belekóstolni, sőt akár belevetni magunkat. Aki kér, kap. Aki keres, talál..." Ezt az Úr Jézus mondta tanítányainak. Lehet, azért döcög a keresztény életünk, az élethivatásunk, mert nem elég nagy hittel éljük az életünket.
Kedves lelkiatya mit szól ahhoz hogy el akarja törölni a momentum a gyónási titkot? Hogy szólhat bele bárki is az egyház életébe? Mi tesz a papjaink védelme érdekében az egyház? Elkezdődik az egyház üldözés?
Egyáltalán nem kell komolyan venni az ilyen butaságot. Egy párt hangoztathat ilyesmit, s ezzel néhány tagot is toborozhat akár, de igazán komoly követekzeményei nincsenek az efféle üres riogatásnak. Már hogy jönne ahhoz egy magyarországi párt, hogy a 2000 éves, világegyetemes egyház szabályait módosítani akarja? Mintha azt találnák ki az óvodában, hogy változtassák meg a kresz szabályokat. Ami az egyházüldözést illeti, annak jó ideje tanúi vagyunk újra. Most sokkal rafináltabb eszközökkel, mint amit a kommunizmus alatt megtapasztalhattunk. De az üldözés mindig jót tesz az egyháznak, erősíti a híveit. Igazán nem kell félni ettől sem, ha netán komolyabbra fordulna. De érdemes megelőznünk, s mielőtt bekövetkeznék magunktól is komolyra fordíthatnánk végre a hitünket.
Kedves Lelkiatya! Az elmúlt vasárnap volt a Vakon született vasárnapja. Ebben az evangéliumi szakaszban van egy mondat, amivel kapcsolatban szeretnék kérdezni.
Az apostolok megkérdezik Jézust, hogy ki vétkezett: ő vagy a szülei, hogy ilyen fogyatékkal született. Nos, azzal tisztában vagyok, hogy az ószövetségi emberek úgy fogták fel a rossz dolgokat, legyen az háború, betegség, fogság, nélkülözés, hogy azt biztosan Istentől kapták a bűneik miatt.
Ebben az esetben azonban egy vakon született emberről van szó, akinek az áteredő bűnön kívül nem lehetett személyes bűne - ami ekkora büntetést okozott, mint a vakság -, hiszen az anyaméhben nem vétkezik a magzat. Hogyan érthették akkor az apostolok, hogy akár az ő vétke miatt is ez lehetett a sorsa?
Valóban nagyon érdekes kérdés ez. Épp ezért feszegetik az apostolok is. Azt az az ószövetségi igazságot ők is tudták, hogy "Az apák ne lakoljanak halállal a gyermekek miatt, s a gyermekek sem az apák miatt. Mindenki csak a maga bűnéért lakoljon halállal." (MTörv 24,16) Erre utal a későbbi hivatkozás is: 2Kir 14,6. Egyrészt tehát a szülők bűne miatt nem lehet büntetni a gyermekeiket, másrészt ott van a természeti logika, amely lehetetlenné teszi, hogy a gyermek megszületése előtt vétkezzék. Szóval, feloldhatatlannak tűnik ez a kérdés számukra. De éppen azért, mert a rossz dolgokat csak úgy tudták elképzelni, hogy az valamiképpen Isten büntetése azoknak, akik azt megérdemlik. Jézus egy teljesen más Isten-képet hoz el, egy teljesen más világrend megközelítéséről beszél. Ráadásul olyat mondd ki, amire igazán nem is gondolnánk, hogy ez a kétségtelenül nagyon rossz élethelyzet, tudniillik, hogy valaki születésétől fogva vakon él, valamiképp Isten dicsőségét is tudja szolgálni. Utána mi már könnyen megérthetjük ennek igazságát, mert egyszerűen csak tovább olvassuk a történetet. De ott, abban az élethelyzetben ezt egyáltalán nem volt könnyű megérteni, felfogni, elfogadni. Szóval, én sem tudom megmondani, hogy az apostolok mégis hogyan gondolták, hogy a gyermek születése előtt vétkezett volna, csak ezt az önellentmondást világították meg, amelyet fentebb említettem.
Kedves Lelkiatya!
Jól teszem-e, ha otthagyom a munkahelyem amiatt, hogy olyan rádióállomást hallgatnak a munkatársaim munka közben, ami az én számomra végtelenül visszatetsző? Otthon is elmenekülök az ilyen jellegű kereskedelmi adók által szolgáltatott műsorok elől. A családtagjaim már tudják, hogy nem állhatom ezeket az adókat, és ha csak lehet, már megkímélnek tőlük. Javasoltam a munkatársaimnak, hogy csendben dolgozzunk, de az volt a válasz, hogy ők ketten szeretik ezt az adót, és éppen csak azt nem mondták, hogy le vagyok tojva. Ezek után kínszenvedve végzem a dolgom, szeretnék minőségi munkát kiadni a kezemből, de ennek egyre kevesebb az esélye.
Nem a zenével van bajom, hanem a zenét összekötő istentelen szövegekkel, röhögéssel.
Köszönöm szépen a válaszát.
Attól tartok, ebben a helyzetben nem tudok Önnek biztos tanácsot adni. Ezt teljes egészében csak Ön döntheti el, hogy mennyire erős ez a jelenség, mi az, amit még el tud viselni, és mi az, amit nem. Azt hiszem, én sem tudnék figyelemelterelő zene mellett dolgozni, legalábbis szellemi munkát végezni. De nem vagyunk egyformák. Ahogy említette, Önt nem maga a zene, hanem annak minősége, szövegeink tartalma zavarja. Ezt kétszeresen is meg tudom érteni. De talán Önnnek is meg kell értenie a munkatársait. Valószínű, ők meg ilyen módon tudnak jobban dolgozni. Tehát nem könnyű ezt feloldani. Azt hiszem, el kell fogadnia, hogy ez egy ilyen munkahely, ilyen munkatársak vannak. Megteheti, hogy még ha itt dolgozik is, közben körbenéz a munkavállaló piacon, hogy milyen egyéb lehetőségek vannak. Imádkozzék is azért, hogy Isten mutassa meg, hogy mit kell tennie, merre kell lépnie. Ha így, imádság után adódik valami kedvező más munkalehetőség, akkor érdemes lépnie. Addig pedig megtanulni tűrni, elfogadni. Ebből is származhatnak lelki gyümölcsök.
Kedves Lelkiatya!
Istenképekről szeretnék kérdezni. Kb. egy éve imádkozom, ezt a Imádott Jézus kezünk, sz9vünk, szemünk stb. együtt járjon, nézen, érintsen stb. A vége az, hogy együtt könyörögjünk az Atyaisten irgalmárért. Gyakran szoktam úgy imádkozni, persze kegyelem is, hogy csak a szivünk dobbanása. Kérdés, hogy egy ilyen meghitt környezetben, még sokszor emberrel szemben is, egy kézfogás, egy tekintet, egy megérzés, nem gondolunk bűnre, irgalomra, csak hogy van a másik. Akkor minden jó. Szóval valami olyasmi, hogy kérem a Szentlelket, hogy úgy szeressem az Atyát, mint Jézust. Ugye Jézus a jófej, barát, közbenjáró. Az Atya meg a: "na, na, azért van a rovásodon", csak irgalmazni tudok. Miért nem lehet úgy imádkozni, mintha megsimogatná, a buksinkat, " Jól van gyerekek, szeretlek benneteket". Tudom, hogy a görög, ortodox teológia valahogy így közelíti meg, nálunk nyugatiaknál van kialakítva, jogász, törvényeket tudó váró, stb atyakép. Most az oké, hogy, amit egyikről állítunk a másik kettőről is. De igazából nem így élem meg. Másként szeretem az Atyát, attól tartok, másképp a Fiút, másképp a Lelket. A negatívumokat is az Atyára értjük inkább, de én szeretném, tisztán szeretni, meg ő is, szeressen úgy engem, hogy nem folyton a bűneimet lesi. Szilvi
Érdekes, amit ír. Én azt hiszem, nem állítható, hogy a nyugati keresztények félnek az Atyától, csak a keletiek tudják, hogy mennyire szerető és irgalmas Isten ő. Még a buksi símogatáson messzi túl is annyira szeret, hogy azt föl sem foghatjuk, el sem tudjuk képzelni. Ha van Önben egy ilyen kép róla, amely a bűnöket lesi, azt valóban helyre kell tenni. Ez nem csak az Atyáról alkotott rossz Istenkép, hanem a teljes Szentháromságról. Például hogyan értelmezné Jézusnak azt a mondását, hogy "Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet" (Jn 5,22)? Tehát pont az Atya az, aki nem ítél el. Igen, van egy sekélyes jogi értelmezés, hogy a bűneink miatt az Atya haragszik ránk, és Jézus az ő engesztelő áldozatával elérte nála, hogy ne haragjon. Ez teljesen téves. Sem az Atyáról nem ad helyes képet, sem a megváltásról. Ezt el kellene felejteni. Az Atya együtt szenved a Fiúval, amikor a Fiú együtt szenved velünk. Az Atyának csak azért nincs nagyobb szeretete a Fiúnál, mert ez teológiai képtelenség volna, hiszen a Szentháromságos Személyek mindegyike tökéletesen szeret. A tökéletes szeretetnél nincs nagyobb. Ezt Jézus is próbálta nekünk elmagyarázni. A tékozló fiú története az Atya végtelen szeretetéről szól, aki szereti a Fiút és minden testvérét. Még egy jézusi mondatot hadd idézzek: "Aki engem lát, látja az Atyát" - mondja Jézus (Jn 12,45; 14,9). Tehát nem lehet közöttük különbséget tenni. Az egy érdekes jelenség, hogy az Atyáról kialakított elképzelésünket nagy mértékben befolyásolja a saját édesapánkkal való kapcsolatunk. Ezért is van óriási felelőssége az édesapáknak, hogy gyermekeikben kialakulhasson az egészséges, a végtelenül szerető Isten képe. Édesapák!
Persze, az istenképek - jó esetben - folyamatosan gyógyulnak, formálódnak. Minél többet imádkozik az ember, annál inkább. Ezért is kell bizonyos életkor is, hogy az ember többet megértsen Istenből. Erre hívom Önt is, kedves Szilvi. Keresse tovább a végtelenül szerető, símogató Isten képét. Most, a pünkösdi Lélek különösen is segíthet Önnek ebben. Tőle kérje, hogy minél tisztábban megláthassa az Atyát, a Fiút és Szentlelket, a maguk hármas szeretetközösségében. Ebbe hívja meg Önt is a teljes Szentháromság.
Tisztelt Lelkiatya!
Lehet az ember úgy is kedves az Úr szemében,ha már nem teljesíti az anyaszentegyház parancsait?
Több mint három éve már,ahogy akkor megírtam itt,hogy egy gyónásom alkalmával az atya feloldozás nélkül küldött el,azzal,hogy minek jöttem ide,ez nem gyónás. Az elutasítást Jézusra vetítettem ki,azt éreztem Ő küldött el engem,Ő űzött el engem,úgy ahogy a kalmárokat,pénzváltókat űzte el templomából miközben ostort font. Megsértődtem,és vissza sem néztem. Mert hol volt akkor az irgalmas Jézus,Ő aki senkit nem küld el,aki Hozzá megy? Akkor azt írta,nem Jézus küldött el,az atya fáradt volt,én pedig magyarázni próbáltam az általam felsoroltakat,menjek el újra gyónni,de én azóta sem tettem meg. Ha be is léptem-lépek a templomba egy imára,mindig azt érzem semmi keresnivalóm nincs Isten házában,ahonnan elűztek egyszer. Kétségbeesésemben,segítségért fordultam az atyához aki,ha akaratán kívül is a sötétségbe taszított engem. Nem maradt menedékem. Egy rossz fa vagyok,amely nem teremhet már jó gyümölcsöt.
Magához fogadhat engem így is az Úr? Vajon a nevem még mindig az Ő tenyerébe van írva? Vajon vagyok Neki még olyan értékes,mint az igazgyöngy,amiért minden eladott? Vagy olyan leszek sz Ő szemében,mint az elszáradt fügefa?
Tudom,hogy Isten nem teszi semmissé a saját felelősségemet,próbáltam már lépéseket tenni,de mindig meghátráltam. Nem maradt semmi másom,csak a Bibliám,az ima és a félelmem,mert nem merek egy atyához sem fordulni.
Itt más,mert a valóságban nem látom a Lelkiatyát,nem vagyok a templomban,úgy írok mint egy lelki embernek a lélek által.
Kedves Testvérem!
Nagy szomorúsággal és együttérzéssel olvasom a levelét. Azt reméltem, hogy az akkor írott válaszom elegendő volt arra, hogy megértse, Önt semmiképpen sem Jézus űzte el, sem az egyház. Fogalmam sincs, hogy akkor mi késztette azt az atyát azokra a szavakra. Sem megítélni, sem fölmenteni nem akarom őt. De azt Önnek nagyon jól tudnia kell, hogy ha mi, Isten szolgái bűnös és tökéletlen emberek vagyunk is, Isten szeretete azért nem csak a mi gyarlóságainkon keresztül juthat el. Valóban, néha még akadályai is vagyunk Isten szeretete megtapasztalásának. De éppen ezért írtam, hogy Isten szeretete attól még nincs megbilincselve. A kérdéseire válaszolva teljes bizonyossággal felelhetem, hogy Isten Önt ugyanúgy szereti most is, mint korábban. Az Ön magatartása semmit sem befolyásol az ő szeretetében. De nem parancsolja, előírja, elvárja, hogy menjen el templomba, gyónjon és áldozzon, hanem ezekkel az édes ajándékokkal hívogatja önt, hogy sokkal közelebb kerülhessen hozzá. Isten vágyik arra, hogy az Ön lelkével egyesülhessen. Nem szabad - jó, így mondom: nem érdemes - kizárnia magát ebből. Nagy balgaság volna. Azt javaslom Önnek (lehet, hogy a múltkor is ezt írtam?), hogy menjen el egy zarándok helyre. Tudom javasolni Máriapócsot, de lehet máshová is. Ott, ha úgy tetszik, teljesen személytelenül mondja el ezt a helyzetét. Meg fogja látni, hogy bárki lesz is ott gyóntató, nagy megértéssel és segítő szeretettel fogja Önt fogadni. Utána pedig meg is áldozhat. Ez a legfontosabb. A szentségeken keresztül erősítse a kapcsolatát az Úrral!
(Ha továbbra is leküzdhetetlen gátat érez, írhat a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre, s akkor személyesebben megbeszélhetjük, hogy mit volna érdemes tennie.)
Ne tartsa magát távol az Úrtól. Ő közel van Önhöz, de Ön egyelőre még meglehetősen távol őtőle. Lépnie kell tehát!
Kedves Lelkiatya! Az Egyház nem támogatja, hogy - fiatal és idősebb korban is - együtt aludjon házasság előtt egy szerelmespár. Ez rengeteg lehetőségtől, együttléttől, közös programtól megfosztja a párt. Például nyaralás kettesben, vagy ami egy teljes napnál hosszabb közös program, emiatt meghiusúl. Ezt nehéz elfogadni úgy, hogy a többi ember, az Egyházban is, nem él ezen erkölcsi normák alapján. Nincsen, de ha van is, nagyon kevés az olyan pár, aki ezt betartja. Itt nem a testi együttlétről, hanem egy egyszerű, egy ágyban alvásról van szó. Nem rendszeres együttalvásra gondolok, hanem alkalmankéntira, mikor más lehetőség nemigen adódik. Egy kapcsolatban sok minden megelőzi a szexuális együttlétet, de ez a szabály meggátolja a párokat abban, hogy hosszabb időt tölthessenek együtt. Köszönöm előre is a válaszát.
Helyesen fogalmazott a fölvetésében, mert nem mondja bűnnek ezt a magatartást, de nem is támogatja. Ha valaki engem kérdezne, én is azt felelném, nem okos úgy szervezni az együttlétet, hogy egy ágyban aludjanak. Ez merő óvintézkedés, amelyet azonban a tapasztalat sugall. Bizony, nem ritkán megtörtént már - erről leginkább a gyóntató atyák tudna beszélni, csak nem beszél -, hogy egy-egy fiatal pár elhatározta, hogy a házasságig megtartják a testi tisztaságot, de sajnos nem sikerült nekik. Ha együtt fekszenek, közösen alszanak, akkor, bizony a testi vonzalmak föl tudnak erősödni olyan fokig, hogy már nem tudják magukat visszafogni. Mondom, ez igen gyakori tapasztalat. Márpedig még a keresztény párok között is - nagy kár, de így van! - igen ritka, aki így készül a házasságra, legalább az ő kapcsolatukat ne rontsa el ez a felelőtlenség. El lehet gondolni sok szép programot, amely csak úgy tűnik megoldhatónak, hogy éjszaka egy szobában egy ágyban aludjanak. De ilyenkor az elgondolt szép programok irányítanak, s ennek alapján akarjuk a sokkal lényegesebb elveket oldani, könnyíteni, ezzel - az említett módon - nagy veszélynek téve ki a kapcsolatukat. Ezért nem javasolt. Én azt mondom, az adott elvekhöz igazítsák a programokat, ne pedig fordítva. S ami az együtt alvást, együtt ébredést jelenti, az is hadd maradjon a házasélet csodálatos ajándékának. S mindaz, ami ehhöz tartozhat, az együtt öltözés és vetkőzés, egymás előtti szemérem feloldása a szerelemmel. Igen, mindez hadd maradjon meg a házasélet örömeinek, s ezeken kívül ezer és ezer közös élményt lehet szervezni, szerezni egymásnak, amely erősíti kapcsolatukat, táplálja a szerelmüket.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves lelkiatya!
Nem lelki kérdésem lenne, hanem egy szöveget nem igazán értek. A múlt vasárnap a reggeli utrenyében énekeltük. A 6.hangú Istenszülői ének:
...készséges akarattal jöttél szenvedni, meg akarván SZÁMADOLTATNI Ádámot,
Örülnék, ha értelmezné, mit jelent az a szó.
Isten áldja! Köszönettel Marika
Ennek a 6. hangú Istenszülő-éneknek a teljes szövege így szól:
Áldottnak nevezvén el a te Anyádat, * készséges akarattal jöttél szenvedni, * meg akarván számadoltatni Ádámot, így szóltál az angyalokhoz: * Velem együtt örvendezzetek, * mert visszaszereztem az elvesztett drakmát. * Mindeneket bölcsen elrendező * Istenünk, dicsőség neked.
Ez a himnusz a görög eredetiből fordítva így szól:
Ki áldottnak mondottad szülőanyádat, * készséges akarattal jöttél szenvedni, * ott tündöklöttél a kereszten, * hogy felkeresd Ádámot, * és így szóltál az angyalokhoz: * velem együtt örvendezzetek, * mert megtaláltam az elveszett drachmát! *? Mindeneket bölcsen elrendező Istenünk, dicsőség néked!
Ebből az összehasonlításból jól látszik, hogy az eredeti jelentésben felkeresésről van szó: "...ott tündöklöttél a kereszten, hogy felkeresd Ádámot...", hiszen az eredeti görög szó (anazétészai) elsősorban felkeresést jelent.
Hajdan a magyar fordító (talán épp a szláv fordítások alapján) e felkeresést számonkérésnek vette, s így került be ez a furcsa ige a liturgikus szótárunkba.
Kedves Lelkiatya!
Én szeretném megköszönni most is a válaszát a munkahelyi problémámra. Azért írok ez ügyben még egyszer, mert az említett kolléga ma bejött a kilépő papírjait aláírni, s én megkértem, ha lehet, beszéljünk négyszemközt. Mert hatalmas lelkifurdalásom van, hogy ha nem is közvetlen, de közvetve talán igen, oka voltam elküldésének. Az eszemmel tudom, hogy amit válaszolt az igaz-hisz mindig az-, de a lelkem még nem tudja feldolgozni ezt, és mindazt ami eddig történt. Sajnos kiderült, hogy a főnökúr másképp adta vissza az elhangzott szavakat, mint ahogy történt. Nem azért volt több évig bántó és durva, mert a kirúgásra hajtott, ő úgy mondta , saját magának kellett volna megtennie, mert ő okozta a feszültséget a társaságban, s ezt csak úgy lehet kikerülni, ha elmegy. De ő magától ezt soha nem lépte volna meg. Elmondta, hogy súlyos depresszióban szenved jó ideje, s most jutott el odáig-az elküldése után-,hogy segítséget kérjen. Elmondta, hogy minden nap kész gyötrelem volt eljönnie dolgozni, itt lenni stb. Így, most még rosszabbul érzem magam, mert éreztem, hogy baj van, tudom milyen az, de nem mertem soha rákérdezni, mert nem tudhattam mire, hogyan reagál. Bocsánatot kértem tőle, hogy nem akartam, hogy ez legyen, hisz én akartam tovább menni. A többiek viszont szinte felszabadultak, azt mondhatnám, hogy örvendeznek?! De nekem ez visszatetsző..
Úgy érzem, de meglehet rosszul látom, de felhasználtak egy tervben, amiben én lehettem a csali, kihasználva az érzékenységemet Mehet ezek után is minden úgy, ahogy eddig? Hiszen már találtak is valakit a helyére.
Én egyúttal szeretnék elnézést is kérni, önző voltam, nem szerettem volna siettetni a válaszadással. Tudom, hogy minden telhetőt megtesz, és még azon fölül is.
Isten áldja!(LT)
Az biztos, hogy nincs arról szó, hogy Önt fölhasználták volna. Ez a kísértő gondolatot tüstént engedje el. Az események ilyetén fordulata számomra csak még jobban megerősíti, hogy Ön jól döntött, jó lépéseket tett. Erre a nagy változásra ennek a személynek mindenképpen szüksége volt. Az Ön becsületessége, kitartó nyitottsága is kellett ahhoz, hogy ez a gennyes seb kifakadjon. Higgye el, így van rendjén, ahogyan történt. Néha szükségünk van ezekre a változásokra, nem kell tőle félni. Ezzel a lépéssel ez a volt munkatársa talán új életet fog kezdeni. Imádkozzék is érte, hogy ez be is következzék!
Kedves lelkiatya a gyónási titkot eltörlik? Meg fog szűnni a gyónás? Mit tesz a Vatikán ha ez bekövetkezik?
Ilyen butaságot! Sem a gyónást, sem a gyónási titkot nem törlik el. Nagy ereje ez ám a katolikus meg ortodox egyháznak. Azért is próbálják aláásni, kipellengérezni. De nem kell aggódni. A pokol erői nem vesznek erőt rajta! (Mt 16,18)
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy aki önkielégítés függő az halálos bűnben él? Most szeretnék teljesen megszabadulni tőle. Gyónásra is készülök és nem tudom hogy ezt hogy gyónjam meg. Azt mondta egy pszichiáter hogy nem létezik ilyen pornó függőség nélkül, de én már nem nézek pornó filmet 20 éve. De az önkielégítéssel küzdök nagyon, érdekes hogy a menstruáció előtt a legnehezebb. Azt is mondta hogy az önkielégítés se nem jó se nem rossz. De én nem tudom, mert nem így tanultam. Egy biztos hogy inkább az atyát kérdezem meg mert a pszichiáter csak összezavart. Válaszát előre is köszönöm onegirl
Az önkielégítés azért rossz, mert továbbra is függésben tart. Sőt, ha nem küzd ellene az ember csak tovább hatalmasodik. Olvastam egy magát tudományosnak feltüntető közlést, amely azt állítja, hogy napi 2-3 alkalomnál megáll a kívánság. Ez óriási hazugság. Már eleve annak sejtetése is félrevezetés, hogy ez a cselekedet olyan, mint a napi étkezés. Szóval nagy erőfeszítésekkel kell kizárni az életünkből. Ha Ön meg tudta tenni, hogy kikecmergett a pornó függésből, akkor jó eselye van arra is, hogy ettől is megszabaduljon. Az életgyónásban mondja el, hogy ezzel még nagy küzdelmei vannak. Szeretné letenni, és nagyon kéri a Mindenható segítségét abban, hogy ez sikerüljön. Kérje ezt Istentől és higgyen is benne, hogy megkapja. Ha netán később mégis újra beleesik, semmi vész, akkor úgy látszik, még nem volt elég erős a hite. Küzdeni kell tovább. De ennek a küzdésnek is megvan az értelme, úgyhogy ne keseredjék el. Az biztos, hogy most, az életgyónás kapcsán jó eséllyel indulhat egy új életnek. Az is lesz. Hogy mennyi és milyen jellegű küzdések lesznek benne, ezt csak a jóságos Isten tudja. Nyilván lesznek, hiszen ez életünk része.
A végén válaszolok az első kérdésére: ez nem halálos bűn, ennek ellenére mindenképp meg kell gyónnia. S ha ne adja Isten, esetleg mégis visszaesik, szépen újra meggyónja.
Egy szerzetest megkérdeztek: Mit csináltok ti ott, a monostorban? Azt válaszolta: Elesünk meg fölkelünk. Elesünk meg fölkelünk.
Kedves Lelkiatya! Bűnösnek érzem magam. Nem járok templomba, nem vagyok keresztény, de önök mindig megértő, és segítő válaszokat adnak. Bűnösnek érzem magam, mert sokat maszturbálok, és nem tartom magam egy jobb embernek. Az utóbbin már elkezdtem dolgozni, de a maszturbálást olyan nehéz elengedni. Elkezdtem edzeni, és még kick-boxolni is elkezdtem. De önök esetleg tudnak segíteni, hogy mit tegyek még? A családomnak nem szeretném ezt elmondani, ezért örülnék ha tudnának valamit tanácsolni. Válaszukat előre is köszönöm!
Nem tagadom, amit én tanácsolni tudok, az csak Isten segítségével megvalósítható. Éppen abban áll a mi hitünk, hogy fölismerjük, önmagunktól gyöngék vagyunk, de Isten segítségével sokkal többé válhatunk. De azért ugyanazt elmondom Önnek is, amit egy hívő embernek mondanék.
Ha sokszor gyötri ez a jelenség, akkor félő, hogy ez már függőséget alakított ki. Éppen ez az egyik legfőbb érv az önkielégítéssel szemben, hogy nem szabad belemenni, mert utána nagyon nehezen tud kikeveredni belőle az ember. A sport nagyon jó. Egyrészt figyelem elterelő, másrészt keményen megdolgoztatja a testet. Főleg, ha ilyen kemény sportágat választott. Persze, ennek is vannak fokozatai, tudom.
Ha beszélgetnénk, rákérdeznék, hogy mi az Ön életcélja, mit szeretne megvalósítani az életében? Ugyanis az elterelő tevékenységet ebbe az irányba érdemes kidolgozni. Hogy az ne csak egy pótcselekvés legyen, hanem valóban az élete céljának megvalósításába illeszkedjék. Nem tudom, célja-e, hogy kick-box bajnok legyen? Mert ha nem ez a cél, persze, akkor is folytathatja ezt a sportot, de emellé még választania kell olyan cselekvést, amely jobban illeszkedik az Ön érdeklődési körébe, amit akár egész életén át szívesen csinálna. Mindenkinek van valami ilyen. Ha nincs, meg kell keresni, ki kell alakítani. Kell, hogy valamiért éljünk itt a földön. Csak úgy, céltalanul nem érdemes.
Az életcélunkat azonban úgy érdemes megkeresni, hogy azt megbeszéljük a Teremtővel, aki alkotott minket. Ez az a pont, amikor már a hit szükséges ahhoz, hogy az ember fölépítse azt az igazi önmagát, akit a Teremtő elgondolt róla.
Mindenesetre Önnek is azt tanácsolom, ennyi imát mondjon ki, még ha nincs is hozzászokva:
"Uram, nem tudom, vagy-e vagy nem. De ha igen, kérlek, segíts nekem, hogy azzá váljak, akinek Te elgondoltál engem."
Kedves Lelkiatya!
Hamarosan megszületik az első gyermekem, nagy az izgalom.
Kérem szépen, imádkozzunk értünk, hogy minden rendben legyen.
Nagyon köszönöm.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!!!
Nagyon nagyon szép dolog ez! El ne feledjen hálát adni az Úrnak. Ne csak aggódásaiból fakadó kérésekkel ostromolja őt, hanem ismerje föl boldogságának csodálatos ajándákét, és köszönje meg, hogy ilyen nagy örömmel gazdagítja Önt az Úr. Igen, kérése szerint imádkozom, imádkozunk Önért. Legyenek áldottak mindahányan a családban. S mikor majd szépen cseperedik ez a kis emberke, akkor minél hamarabb ajándékozzák meg őt egy majd később több kistestvérrel. Akkor lesz neki is még boldogabb az élete.
Kedves Lelki atya!
Lenne egy kérdésem: Ádámnak és Évának ki az anyukája és ki az apukája és ők soha nem voltak babák?
(Csak ezek a kérdéseim vannak) A válaszát előre is köszönöm!
Ők azok, akiket Isten szülők nélkül megteremtett. Hogy ez pontosan, tudományosan leírható módon, biológiailag hogyan történt, arról sejtelmünk sincs. De alighanem kimondható, hogy ők soha nem voltak kisbabák.
Kedves Lelkiatya!
Megmaradhatok a továbbiakban egy olyan munkában,ahol a helyem egy kolléga elküldéséhez vezetett?
Közel tíz hónapja vagyok ezen a unkahelyen,ahol az említett kolléganő a belépésem óta szurkálódott,lenézően,flegmán válaszolt,ha kérdeztem. Volt hogy napokig nem szólt hozzám,ha bementem az egyik helyiségbe ő kiment. Volt,amikor egy helyiségben voltunk és hátat fordított nekem,és vagy az ablakon kifelé nézett vagy épp a telefonját nyomkodta. Nem értettem,mert soha okot nem adtam rá, és mások is látták a velem szemben tanúsított viselkedését. Én soha nem szóltam neki vissza,nem panaszoltam be a főnökúrnak,de múlt pénteken egy újabb bántó és gúnyos válaszadásakor megkérdeztem őt: miért válaszolsz nekem mindig így?! Erre ő fogta magát,felpattant és elvonult. Bevallom elsírtam magam,mert feltört bennem minden bántás és sértés ami ez idő alatt lenyeltem. Mikor a főnökúr megérkezett,kértem,hogy szeretnék beszélni vele a kolléga jelenlétében. Azt tudnia kell,hogy más kollégák már többször jelezték,hogy ez a probléma fennáll,és ez egyes korábbi,viszonylag új kollégákat is érintett,akik miatta mentek el.
Így hatszemközt álltunk,és megkérdeztem a kollégát mi a a baja velem,de nem tudott semmit mondani,mert szerinte ő semmi bántót nem tett. Én viszont azt mondtam,hogy a nyári szabadságolásokra tekintettel augusztus végéig maradok,de utána elmegyek. Mire ő is felvetette,hogy elmegy,de én azt mondtam ezt ne tegye,mert ő már több éve(17 éve) itt van,én megyek,mert ő hűséges a munkáltatójához. A főnököm hallgatott,csak annyit fűzött hozzá,hogy mások is panaszkodtak a kolléga viselkedésére. A felmondásomra azt mondta,hogy nem szeretne elengedni,s megkérdezte,csak ez az oka? Én elmondtam,hogy sok más is van,többek között,a próbaidő lejártakor,ahogy azt kilátásba helyezte,nem emelt a béremen,és amikor januárban bérkorrekcióra került a sor,egyedül nekem nem emelt,pedig akkor én is ott voltam.
Talán emlékszik is rá atyám,kérdeztem is akkor,jogos e a felháborodásom. Amit tanácsolt, megkérdeztem, miért hagyott ki engem egyedül,de a válasz az volt,mint most: mivel nem rég jöttem, nem gondolt rá.
Most viszont már hozzá tette,hogy pont most akarta megemelni a béremet. De én ezt már nem hiszem,talán csak azért mondta,hogy megtartson. Igazából már nem is a pénzről van szó,hiszen elfogadtam a döntését,hanem elvekről,megbecsülésről. Én elmondtam amit akartam,és lezártam azzal,hogy menjünk dolgozni. Eltelt a hétvége és a hétfői munkanapon,minden úgy történt,mintha semmi baj nem lenne. A kolléga beszélt mindenkivel,csak velem nem,a főnök látszólag nem próbált tenni semmit,hogy javuljon a helyzet. Aztán másnap reggel,azzal fogad,hogy előző este elküldte a kollégát. Közös megegyezést akart,de ő lelépési díjat kért. Mint kiderült,elmondása szerint,azért csinálta évek óta,hogy elküldjék. Mindenkit szidott,senkire sem volt jó szava,azokra sem, akikkel majd húsz éve együtt dolgozott.
Nekem viszont kimondhatatlan lelkifurdalásom van,még ha igaz is,amit állított. Hiszen én okoztam ezt és nekem nem ez volt a célom. Hiába mondják,ezt rég megkellett volna lépni,hiszen négy kolléga is miatta ment el,de ez engem nem nyugtat meg,mert végül is miattam történt mindez. Amiatt,hogy már nem bírtam a lelki nyomást és muszáj volt szólnom. Most viszont azt kívánom,bár ne tettem volna! Olyan lelki nyomás nehezedik rám,hogy ennek árán én képtelen vagyok itt maradni.
Nagyon nagy szükségem lenne a tanácsára ,mindig bölcs és igaz meglátására és nagyon remélem,hogy hamarosan válaszol majd nekem.
Igen, igyekszem hamar válaszolni. Bár ez nagyon sok esetben nem sikerül. Mindenkinek köszönöm a türelmét. Ha a kollégái szava nem nyugtatta meg, hogy ennek így kellett lennie, akkor én szeretném megnyugtatni, hogy a lehetőségek szerint szépen, emberi módon viselkedett ebben a nehéz helyzetben. Ön semmi olyat nem tett, ami miatt szégyenkeznie kellene. Sőt, azt gyanítom, hogy néhány munkatársában egy kis tiszteletet is kivívott ezzel a szép emberi magatartásával. Például azzal, hogy igyekezett tűrni, nem ártani annak, aki Önnek sok rosszat tett. A "kibukás", hogy elsírta magát, nagyon is emberi és érthető jelenség. Azt pedig, hogy ez erőt adott Önnek, hogy lépjen, tekintheti egy kis rásegítésnek, mert ezt a lépést egyébként nem tette volna meg. S ekkor sem panaszkodott a társára, hanem igyekezett föltárni az okokat. Könnyen lehet, hogy az illető örül is, tehát igaz az, amit mondanak, hogy ő ezzel akarta kicsikarni, hogy nagyobb lelépési díjjal bocsássák el. Gondolja csak el, Ön annyira fontos a főnöke szemében, hogy az Ön maradása érdekében még ezt a lépést is megtette. Elhiszem, hogy lelkiismereti nyomást érez, de ennek forrása nem az, hogy Ön valami rosszat tett volna. Ezt az egész esetet nem kell meggyónnia. Csupán sajnálja az embertársát, ez okozza a belső nyomást. Ez megint szép és tiszta emberi érzés. Én azt tanácsolom, hogy maradjon. A főnök fizetésre vonatkozó érvelését is teljesen elfogadhatónak tartom, vagyis, hogy először valóban nem gondolt emelésre, de most már emelni akart. S most bizonyára meg is teszi. Úgy tűnik, több emberi gyöngeség is közrejátszott ennek a nehéz helyzetnek a kialakulásában. Például a főnök gyengekezűsége. De ezt nem az ő megítélése miatt mondom, csak azért, hogy minél tisztábban lássa a helyzetet. Azzal semmi rosszat nem tesz, ha marad, ha viszont elmegy, akkor ezt az embert, a főnöké és talán a munkatársi kört is nehezebb helyzetbe hozza. Ne felejtsen el imádkozni az elmenő munkatársáért, hogy Isten segítse meg őt a további életszakaszában. Szerintem ezen túl ebben a dologban nincs teendője.
