Kedves Lelkiatya!
Korábban volt szó arról, hogy egyes helyeken a parókus hozzáállása miatt nehéz ruszin énekeket énekelni. Korábban pedig azt hallottam, hogy csak olyan ruszin közösségeknek engednének meg egyszer-egyszer óegyházi szláv liturgiát ruszin énekekkel, ahol a többség magyarnyelvü liturgiára is jár.
Én úgy vélem, hogy a következetesség egyrészt érthetö, másrészt azonban aki nem él kisebbségi szinte szórványlétben, annak nagyon nehéz ezeknek az embereknek az érzéseibe belehelyezkedni. Nem azt gondolom, hogy mindent meg kell adni nekik, hanem kicsit elbeszélgetve ki kellene deríteni, hogy milyen sérelmeik voltak, és picit nagyobb érzékenységet mutatni. Tudom, az egyéltalán nem könnyü, mert az egész gör. kat. egyház sokat szenvedett a kisebbségi létben. Ezzel együtt úgy gondolom, nem lenne szabad elveszíteni túl hamar türelmet és visszahúzódni esetleg valóban nem túl megfontolt, érzelmektöl sem mentes reakciók hallatán, hanem párbeszédben maradni, még akkor is, ha csak néhány száz, esetleg ezer hívöröl van szó. Úgy látom, hogy a gör.kat. egyház kiváló lehetöség elött áll abból a szempontból, hogy még elkötelezettebben haladjon tovább azon az úton, amely a kelet-magyarországi, kelet-szlovákiai és kárpátaljai egykor szorosabban összetartozó görögkatolikusokat közelítse egymáshoz. Már sok-minden történt Nyíregyházán és Máriapócson, de úgy gondolom, talán már nincs messze az az idö, hogy elöször a mindkét nyelven (magyar-szlovák,-ukrán (ruszin) valamennyire kommunikáló híveken és papokon keresztül ne csupán etnikai alapu legyen a kapcsolattartás, hanem, hogy kölcsönösen át lehessen menni 2-3 évre káplánkodni a határ másik oldalára. Ezáltal maga az identitás és a tradició kérdése is új dimenzióbe kerülne és nem kötödne ennyire az anyanyelvhez (ami persze igen fontos, de nem kizárólagos).
Nem rég olvastam, hogy Borsod megyéböl sok diák átjár Kassára a Márai Sándor Magyartannyelvü iskolába és szlovákul is tanul.
Az utóbbi idöben fontos elörelépésekröl az ortodox testvérekkel való közeledésröl, a bel-görögkatolikus "ökumenéröl", esetleges tárgyalásokról, vegyesebizottságokról nem lehet hallani, pedig biztosan van már egy, s más.
Tudna Lelkiatya egy kicsit több tájékoztatást adni erröl a folyamatról? Vannak tudatosan kitüzött célok, vagy inkább személyi síkon mozog, akinek van kedve, csinálja? Vagy a hívek nem igénylik, így aztán inkább hagyni kell az egészet, elég, ha Pócson összefutnak a népek? Azt hallottam, hogy Nyíregyházán tanulnak "odaátról" - gondolom ök magyarok. Kassán/Eperjesen ill. Ungváron nem hallottam, hogy tanulna valaki Magyarországról. Vagy tévednék? Nagyon köszönöm.
Amit a kisebbségi létről és annak nehézségeiről ír, azok nagy részével magam is egyetértek. Valóban nehéz maga a kisebbségi lét, de a többség részéről sem könnyű annak kezelése. Alapvető emberi gyarlóságokról van szó, a bölcsesség, az együttérzés hiánya okozza legtöbbször a nézeteltéréseket, feszültségeket.
Valóban van törekvés a határon átívelő együttműködésre, hála Istennek, ma egyre többször nyílik erre lehetőség. Úgy tudom, arra ma is van példa, hogy határon túliak nálunk végeznek lelkipásztori és liturgikus szolgálatokat, illetve volt idő, amikor itteniek jártak át nem is keveset, hogy az ottaniaknak segítsenek. Erre megvan a készség, és ha a szükség úgy hozza, ez meg is valósul. Arra is volt már példa, hogy magyarországi kispapok külföldön, Szlovákiában, Ukrajnában tanultak. Nálunk is voltak határon túlról diákok, nem is kevesen, kétségtelen, mostanában erre kevesebb igény mutatkozik.
Tudatos törekvést érzékelek ma az egyházmegyében arra, hogy mi, görögkatolikusok az egységet különös módon is segítsük és szolgáljuk. Persze, lehetne még jobban is, még többet is tenni ennek érdekében. Remélem, így lesz a jövőben.
Kedves Lelkiatya!
Az örökbefogadás nem bűn-e? Hiszen Isten nyilvánvalóan okkal nem ad gyermekáldást (még). Az örökbefogadás nem Isten akaratának megkerülése, kijátszása-e? Válaszát köszönöm!
Az örökbefogadás nem bűn, hanem nagyon szép áldozatvállalás, következésképp Isten áldása kíséri. Persze, az indítóok minősíti. Nem szabad gyermeknevelést vállalni önző érdekből. Akár anyagi okból, akár önös szándékkal, mert valaki úgy érzi, neki van szüksége gyermekre. Aki egy gyermeket magához fogad, akár örökbefogadással, akár nevelőszülőként, az életet menthet ezáltal. Vannak házaspárok, akiknél valami oknál fogva nem születhet saját gyermek, azoknál is nagyon szép és áldásos tett, ha örökbe fogadnak gyermeket. Ez semmiképp sem a Teremtő akaratának a megkerülése. Nem azt kell fürkészni, hogy mi okból nem ad gyermekáldást az Isten, hanem, hogy mi a célja vele. Egyrészt nagyon sokszor egymáshoz sokkal közelebb hozza ez a helyzet a gyermektelen házaspárokat. Ugyanakkor, ha gyermeket vállalnak, egyet vagy többet, így megsokszorozódik az áldás. Igaz, sok esetben nem tudjuk, hogy miért ad keresztet nekünk az Úr, de elfogadva értékesebbé teszi az életünket. A gyermek vállalása nem elutasítása az ilyen keresztnek, hanem gyümölcsözővé tétele. Szép és értékes dolog.
Szép példák vannak arra is, hogy hosszú gyermektelen évek után örökbefogadtak gyermeket, utána pedig saját gyermek is fogant és szép nagy család kerekedett.
Az első lépés mindig a kereszt elfogadása, utána pedig imádságban kell keresni, kérdezni, hogy mit kér, mit vár az Úristen ebben a helyzetben.
Tisztelt Lelkiatya!
A Püspök Atyánál szeretnék gyónni! Van- e erre mód és lehetőség?
Tisztelettel: Tildus
Úgy tudom, bármilyen kérdéseben személyesen is meg lehet keresni Püspök atyát. A titkárán keresztül elérhető: titkar@gorogkatolikus.hu
Kedves Lelkiatya!
Én görögkatolikus vagyok, feleségem reformátusnak volt keresztelve és gyermekünk is görögkatolikus. Több évig jártunk együtt görögkatolikus liturgiára. Az utóbbi pár évben külföldön élünk, ahol nincs görögkatolikus liturgia, ezért latin rítusú szentmisére járunk.
Hála az Úrnak, feleségem felismerte magában a Szentlélek hazahívó hangját, lelke megnyílt az apostoli hit teljességének felvételére. Mivel ebben szerepe volt/van az itteni latin rítusú közösségnek és atyáknak, ezért most ő elsősorban a latin rítusban történő felvétel felé hajlik, bár praktikusan jól ismeri a mi görögkatolikus szertartásunkat és énekeinket is.
Kérdésem, hogy van-e bármiféle kánoni útmutatás ilyen helyzet esetén? Megértem, hogy ez az ő lelki útja, de természetesen Isten családjába a saját családján keresztül (is) csatlakozik be. Csupán önzés-e arra vágyni, hogy a hit teljességének egységességén túl a rítusbeli egység is meglegyen? Ha több gyermekkel megáld az Úr, akkor milyen útmutatásai vannak az Egyháznak inter-rituális házasság esetén? Lehet-e mindkét rítust tartani, ha hazajövünk és lehetőség volna bármelyiket gyakorolni?
Köszönöm az Atya válaszát előre is!
Kedves Testvérem!
Mindenek előtt nagy hálával forduljon az Úr felé, hogy megadta ezt a csodálatos ajándékot. Ha a felesége református vallású, akkor a jog is arra készteti, hogy latin rítusban bérmálkozzék. Át kell gondolni, hogy későbbi életükben hol és milyen egyházi közösségbe fognak tartozni. Természetesen ma sok olyan házaspár van, akik nem azonos rítusúak. A jog lehetőséget ad arra ilyen esetekben, hogy a szülők szabadon döntsenek arról, hogy a gyermekeiket melyik rítusban keresztelik, aki nyilván, abba a rítusba fog később is tartozni.
Nem önzés arra vágyni, hogy a család egységes lehessen ebben, nagyon is egészséges fölfogás. Ugyanakkor mindenképp tekintettel kell lennie a felesége vágyának, személyi adottságainak. Azt jól teszi, ha mindent megtesz annak érdekében, hogy a felelsége megismerhesse a görögkatolikus egyház kincseit is.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy református hitben nevelkedett fiatalember vagyok, aki néhány hónapja elvált. A házasság napján templomi szertartás is volt.
A kérdésem az lenne, hogy amennyiben a jövőben egy olyan nő lesz a párom aki görög katolikus vallású, és aki kötelességtudó a vallást és az azt gyakorló többi "gyülekezeti taggal" kapcsolatosan, elitélhetik e miattam.
Elitéli e bárki joggal, ha olyan férfiba szeret, megy férjhez, akinek már volt egyházi esküvője?
Válaszát előre is köszönöm.
Ezekben a kérdésekben szó sincs ítélkezésről. Természetesen senki ne ítéljen el senkit. Ez egyedül a Jóisten dolga, nem a mienk.
A házasságkötés dolgában a Katolikus Egyház nem tehet mást, minthogy igazodik Krisztus Urunk tanításához: "Amit Isten összekötött, ember el ne válassza!" (Mk 10,9). Tehát, ha egy házasságot Isten rendelése szerint megkötöttek, az megkötött marad még az örökkévalóságban is. Érdemes ehhez igazodni, és nem kibúvókat keresni. Akkor lesz teljes és boldog az ember élete, ha mindenben igazodik az Isten szavához.
Kedves Atya ! Álmomban sátánal álmodtam a férjem szerint sátáni hangon beszéltem nagyon meg vagyok ilyedve .Keresztet raktam a szobába és magamra akarom tetováltatni .Öntöl kérek tanácsot hogy mit tegyek Köszönöm
Nem kell megrémülnie, egy ilyen álom csak a belső világában lévő tisztázatlan - és esetleg tisztátalan - dolgok képződménye. Külső dolgokkal semmiképp sem lehet távoltartani. Jó, ha keresztet tesz az ágya fölé, vagy valahová a szobájába, hogy jól lássa, de ez csak akkor ér valamit, ha hittel és imádsággal tekint rá. Nem a kereszt fog segíteni Önön, hanem az Istenre tekintő bizalom. A bőrébe égetett kereszt végképp rossz megoldás, semmiképp se tegye.
Tanácsom, hogy menjen el gyónni, áldozzon meg, és adjon hálát az Istennek, hogy Ő mindig megsegíti. Ha esetleg valami ok miatt nem részesülhet a szentségekben - ez nagyon megnehezítheti a hitét - akkor is menjen el a templomba, ott imádkozzék. S ha keresztet vagy ikont tesz a szobájába, ezzel azt segíti, hogy a szobája is kicsit olyan legyen, mint a templom, és így könnyebb legyen ott imádkozni.
A sátántól nincs mit félni. Semmi hatalma nincs fölöttünk. Olykor ijesztget, rémisztget, próbálja elhitetni velünk, hogy milyen erős, de csak árnyékhatalma van. Olyan, mint amikor a gyermekek csúnya arcot vágva ijesztgetik egymást.
Tehát nincsen semmi baj. Nyilván, a lelkében vannak tisztázandó területek. Vigye az Úristen elé!
Kedves Lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni, hogy két ember kapcsolatába meddig lehe beleszólni?
Köszönettel:
Enikő
Kedves Enikő!
Mivel a kérdés igen széles körű, meglehetős nehéz rá egyszerű szavakkal válaszolni. Inkább csak néhány általános elvet tudok mondani ezzel kapcsolatban.
Az indítóok nagyon fontos: miért akar beleszólni a két ember kapcsolatába a harmadik. Többnyire, persze, azért, mert jót akar nekik. Lényeges, hogy ez a "jót akarás" valóban önzetlen szeretetből fakadjon, s ne pusztán erkölcsi elvek betartatása vezesse, vagy rejtett egyéni érdek.
Fontos a közlés, a "beleszólás" módja is. Ez minden emberi kapcsolatnál alapvető. Olyan módot, helyet és időt kell találni a másik ember megszólítására, amely a legalkalmasabbá teszi a befogadást. Van, amikor ezt ki kell várni. Van, amikor nagyon alaposan föl kell készülni rá, hogy mit és hogyan is mondjon az ember. Sokszor a jószándék nem elegendő a helyes mód megtalálásához, és ha nem történik befogadás, akkor nem biztos, hogy a befogadó félnél volt a hiba. Előtte jól "meg kell imádkozni" a dolgot, imádságban fölkészülni rá. (Én magam is minden válaszadás előtt imádkozom.)
Az is sokat számít, hogy ha egy kapcsolatba akarunk beleszólni, akkor az mindkét embert elérje, ne csak az egyik felet. No, persze, ha éppen arról van szó, hogy teljesen le akarok valakit beszélni a kapcsolatról, akkor más a helyzet, de akkor nem is a kapcsolatba szólok bele, hanem az ellen emelem föl a szavam. Ez eleve más.
Kétségtelen, hogy meg kell engedni a szabadságot is a döntésben. Ez még szülők esetében is igaz, sőt, ott mutatkozik igazán ennek fontossága. A szülő már nem alakíthatja úgy a felnőtt gyermeke életét, mint szeretné, mint régen tette. Akkor tud hatékonyan segíteni a szülő, amikor kérdezik. Ritkán ér célba az olyan intelem, amit nem előzött meg a tanácskérés. Persze, vannak nagy dolgok, amikor nem hallgathatunk. De az irányítást akkor sem kívánhatjuk magunkhoz ragadni.
Leglényegesebb, hogy előtte imádságban gondolja át az ember és Istentől kérjen tanácsot, hogy mit tegyen, mit és hogyan mondjon.
Kedves Lelkiatya!Szeretném megkérdezni,hogy a szülinaposoknak van-e imája?50 éves leszek 02.18.-án,ajánlana nekem valami lélekemelőt!Köszönöm szépen.Ari,lassan néni.
Kedves Ari (lassan) néni!
Kicsit megkésve küldöm e soraimat, bocsásson meg érte. Az Ön születésnapján egyházunk szentéletű Leó római pápa emlékét tiszteli. Ezen a napon sok szép imát éneklünk. Ezekből írok le kettőt. Az egyik az ünnepelt szenthez, Leó pápához szól, a másik pedig az Istenszülőhöz, mely imát szintén ezen a napon imádkozunk:
Elmédet bölcsességgel töltötted meg, végtelenül boldog Leó, a szenvedélyek fölött uralomra jutottál, az erények eszméjére és az erkölcsösség szépségére formáltad lelked képét. Azért arra kérünk téged, pásztor és tanító, hogy szerezz a világnak békességet!
Te vagy az örök élet forrása, Nagyasszony! Elevenítsd kegyelmedben meg az én szenvedélyek szárította lelkemet, és formálj át, hogy mindenkor üdvösséges vizet fakasszak, most pedig csepegtess könyörgéseddel számomra bűnbocsánatot és tisztíts meg, kérlek!
Ezzel a két imával kívánok Önnek boldog születésnapot!
Kedves Atyám! Milyen útravalóval tudom gyermekeimet más városba középiskolába - ha tetszik: a világba - küldeni? Mit mondjak és mit ne mondjak neki, ha már elmennek itthonról? Intsem őket amolyan apai szigorral női méltóságukban az érintetlenség megtartására, vagy csak mondjam el nekik, hogy miért kellene vigyázniuk magukra és megtartani magukat majdani férjüknek? Mi lesz, ha a világ elragadja őket? Ha rossz mintákat kapnak a távoli iskolában, távoli kollégiumban? Hogyan védjem meg innen messziről a cigaretta, a drogok és a békétlen emberek ellen? Vagy éppen saját maguk ellen? Persze az is lehet, hogy csak rémeket látok és esetleg az elszakadás miatti félelmeimet transzformálom a valóságba. Tudom, hogy önálló személyiségek és nem állhatok mindig a lányaim mellett. Lehet, hogy erősebbnek kell mutatkoznom. Meddig irányíthatom őket? Vagy elegendő, ha csak arról biztosítom, hogy itthon otthonra lelnek bármi történjen kint? Számítok gondolataira, várom értékes tanácsait!
Kedves Aggódó Édesapa!
A gondjai, gondalatai teljesen helyénvalók. Nagyon nehéz a távolra került gyermekeinkre vigyázni. Csaknem lehetetlen. Amit gyermekeinknek adhatunk, annak legnagyobb része még kisgyermekkorban történik. Csecsemő koruktól kezdve - sőt még korábbtól - alakul a személyiségük, a tartásuk, a hitük attól függően, hogy mi hogyan élünk. Sokkal inkább a tetteinkkel nevelünk, s nem annyira a szavainkkal. Ezért is nehéz már a "távnevelés". Elkerülve otthonról arra alapoznak, amit magukkal otthonról visznek.
Ezzel együtt is fontos az apai jótanács. Föltétlen készítse föl őket a világ támadásaira. E ponton valóban nagyobb a veszély, mint a korábbi időkben. Figyelmeztesse őket, hogy őrizzék szüzességüket, hogy tisztán mehessenek férjhez. Azt nem javaslom, hogy lépten-nyomon erről beszéljen nekik, mert akkor nevetségessé válik az egész. Talán elegendő egyetlen egyszer. Később pedig csak akkor, ha ők maguk hozzák föl. A többi veszéllyel kapcsolatban is ezt tanácsolom. Akkor nagy súlya van az atyai tanácsnak, ha megadva a módját, a megfelelő körülményeket egyszer elmondja nekik. Talán jobb külön-külön, de lehet, hogy együtt is lehet.
Azt jól érzi, hogy a legfontosabb, hogy tudják: otthon szeretik őket, mindig hazamehetnek, s hogy ezt a szeretetet sohasem veszítik el, bármibe is keverednének. Az az édesapa, aki így tud szeretni, az segít megértetni gyermekével, hogy milyen az Isten végtelen szeretete.
A szeretetünket sohasem adagolhatjuk a viselkedés mértéke szerint. A szeretet mindig föltétlen. De az atyai tanács mégis segít eligazodni a világ zűrzavaros dolgaiban. Föl fognak nézni Önre a gyermekei, ha ezt a feladatát komolyan veszi.
Kedves Lelkiatya!
Nem tudom mit gondoljak a világban zajló eseményekről. Itthon mindig azt mondják hogy Jobbik szélsőséges párt mégis az egyház tanításait sokkal jobban követi mint a KDNP. Tegnap olvasom, hogy az abortusz ügyben meghátrált a fidesz és vele együtt a kdnp is, egyedül a Jobbik tart ki mellette, ahogyan egyébként az egyház is tanítja. De ez csak egy a többszáz eset közül.
Én szélsőséges vagyok? Vagy éppen a szélsőségesek akarják velem elhitetni, hogy én normális ember szélsőséges vagyok? Lehet, hogy én szélsőséges vagyok és Európában sajnos az a normális ha embriókat gyilkolunk halomra, és beteg férfiak bikiniben vonaglanak Európa nagyvárosaiban, és szégyen felvállalni vallásosságunkat, és az iskolákból kitiltják a keresztény jelképeket, stb stb? Ha én ezt nem értem meg, én vagyok a szélsőséges, és a perverzek a normálisak?
Úgy érzem, hogy itthon még mindig magasan verjük Nyugat-Európát kulturálisan, és lassan igaz lesz, vagy máris igaz a "rothadó nyugat" kifejezés, mert Európa bizony évek óta lefelé züllik. Miért kell nekünk Európa szintjére süllyedni? Mi az egyház álláspontja, mi a normális és mi a szélsőséges? Kik állnak ennek a tudatos züllesztésnek a hátterében? Isten miért nem avatkozik közbe végre valahogyan?
Nem szabad összekeverni a politikai pártokat, azok hangoztatott nézeteit az Egyházzal és annak tanításával. Van, hogy igazodik hozzá, van, hogy nem, mégpedig pártszíntől függetlenül. Többnyire egyéni és persze, csoport vélemények fogalmazódnak meg inkább ilyenkor, és ha egyezik az Egyház tanításával, azt fennen hangoztatják.
Mi a szélsőséges? Régi mondás, hogy az erény általában középen van. A helyes mérték szabja meg a helyes utat. Mindössze három dolog van, amit nem lehet túlzásba vinni, a három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet. Az összes többi értéket el lehet hibázni a helytelen mértékkel.
Valóban ma nagyon gyakran nem igazodik a közvélemény, de gyakran még a törvények sem az Isten alkotta rendhez. Imádkozzék sokat, járjon templomba, olvassa a Bibliát, és nem fogja elvéteni sem az irányt, sem a mértéket. Talán kezd igazzá válni, hogy Magyarország sokat nyújthat Európának. Tartsunk ki az evangéliumi értékek védelmében, és eszközévé válunk az Isten igazságának.
Olyan hatalmak és személyek állnak ezzel szemben, akiknek az az érdekük, hogy az emberek milliószám csak buta fogyasztókká és olcsó munkaerővé silányuljanak. Nem szabad ide lesülyednünk, és ezt tudatos élettel, aszkézissel, lemondások gyakorlásával érhetjük el. És, természetesen imádsággal. Akkor nem fogalmazódik meg bennünk elkeseredésünkben ilyen kérdés, hogy miért engedi ezt az Isten. Ő tudja egyedül, hogy mit miért tesz és miért nem. Bízzuk rá! Mint ahogyan önmagunkat, egymást és egész életünket is!
Kedves Lelkiatya!
Igaz-e hogy van olyan szöveg a pappá szentelésben,hogy (vagy legalábbis hasonló,nem biztos hogy pontosan tudom)"pap vagy te most és mindörökké,a Melchizedek rendje szerint"?
Előre köszönöm válaszát:Kanti Szilvia
A görögkatolikus papszentelési szertartásban nincsen benne. Talán a római katolikusban sem, de ebben nem vagyok biztos. Viszont van egy közkedvelt ének, melyet nagyon gyakran római katolikus papszentelési ünnepen énekelnek, és ez tartalmazza, sokszor ismétli a 109. zsoltárnak ezt a sorát: Te pap vagy, mindörökké, Melkizedek rendje szerint.
Kedves Lelkiatya!
Egy nehéz és fájdalmas dologgal fordulok most Önhöz. 20 éve járok egy lelkiatyához, akit több éve szentnek tartottam. Most karácsony után azt mondta nekem, hogy gondoljam meg, keressek estleg más atyát, akihez rendszeresebben tudnék járni gyónni, mert ő beteges, túlterhelt (túl sokan járnak hozzá) és már úgy érzi, hogy nem hisz Istenben. Mondta, hogy csak (!) világi könyveket olvas és üres, akció filmeket néz, mert a vallásos könyvektől ódzkodik. Nekem ez borzalmasan fáj. 2 hónapja minden este mondom érte a rózsafűzért, de sajnos nem sok eredménnyel. Én is kezdem elveszíteni a hitemet és pont ekkor történik ez a szentnek tartott lelkiatyával is, ez végleg elkeserít és nem tudom, hogy mivé legyek. Az ismerőseim jönnek az apokaliptikus jóslatokkal és azt hangoztatják, hogy közel van a második eljövetel és addigra a papok 90%-a hitetlen lesz! Ezért ne csodálkozzak ezen, mert végidőket élünk és itt van a 6000 éves maja prófécia is 2012-ről. Ha a világpolitikát vesszük, nem kell semmin csodálkozni, mert háborús, nyomorgós idők jönnek. Mit csináljak ebben a helyzetben? Sajnos most én is beteg vagyok, egy nehéz műtéten vagyok túl és erős fájdalmaim vannak. Jó lenne egy "igazi hívő pappal" találkozni, aki vállalja azt is, hogy értem imádkozik.
Válaszát előre is köszönöm! Mária
Kedves Mária!
Valóban rettentő szomorú, amit ír. Alig akarom elhinni. Mint látja, nem is mertem mindent közölni. Sajnos, azonban valóban előfordulhat, hogy valaki elveszíti a hitét, ha azt nem ápolja, nem gondozza. A házasság jut eszembe, a szerelem, az is ilyen. Ha nem ápolják, nem gondozzák, nem erősítik, akkor meghalhat, kimúlhat, bármilyen nagy volt is. Emiatt szoktak tönkremenni házasságok, holott nem kellene nekik tönkremenniök. De most beszéljünk a hitről.
Aki áll, ügyeljen, nehogy elessék - írja Szent Pál (1Kor 10,12). Egyébként épp a legkiemelkedőbb egyéniségekkel történhet meg leginkább, bármilyen hihetetlenül hangzik is. Akit sokan körülvesznek, körülrajonganak, azt könnyen magával sodorja a siker, és megfeledkezik erről a nagyon fontos igazságról, hogy az Isten-kapcsolatunkat is ápolni, építeni kell. Abban, természetesen nagyon bízom, hogy e paptestvérem esetében csak ideig tartó hitbeli megingásról van szó, és az Ön imáinak (meg akik még imádkozunk érte) köszönhetően hamar újra önmagára talál.
Nyilván Ön is most mélyen érzi magát, és ezért lát mindent sötéten.
Amit a végidőről írt, azok buta mesebeszédek. Urunk Jézus világosan megmondta: Nem tudjátok sem a napot, sem az órát (Mt 25,13, Mk 13,33). Mégis időről időre föltűnnek jósok és jóslatok, melyek ennek ellenére tudni vélik. Szörnyű időket élünk, de nem szörnyebbet, mint korábban.
Az Írásnak erre vonatkozó szavai egyedül azt hivatottak elérni, hogy őrködjünk hitünk felett. Lám, az Ön esete, és a lelkiatyjáé is, ugyanezt mutatja.
A tanácsom egyszerű: bármilyen nehéznek tűnik is, nagyon kérem, ne hagyja abba az imát. Meg fogja látni a gyümölcsét!!! Csak tartson ki! Én is imádkozom Önért is, és e bajba jutott paptestvéremért is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A kérdésem nem lelkiatyának ,hanem inkább liturgiához,mégpontosabban az oltár diszítéséhez tartozik.Azt szeretném,ha valaki pontosan leírná,miért nem lehet az oltáron virág.Nálunk mindig díszítve volt,most sem hiszem,hogy ezen változtatni fogunk.Az előkészületi vagy egyéb helyeken lehet virág,csak az oltáron nem?Válaszukat várva : Marika
Világos előírás van arról, hogy minek kell az oltáron lennie, azon kívül másnak nem. A liturgikát tanuló gyerekeknek is tudniok kell. Az oltáron van az antimenzion, az Evangélium, a Szentségház, a kereszt. Ezen kívül még azok az eszközök, amelyek a szent Áldozat bemutatásához szükségesek.
Miért ez a szigorú előírás? Mert mindaz, ami az oltárra kerül, az megszentelődik. Van, hogy kegytárgyakat is egyszerűen azzal szentelnek meg, hogy Szent Liturgia alatt az oltárra helyezik. Utána az megszenteltté válik. Ha bármi mást odateszünk, azzal utána nem szabad méltatlanul bánni. Pl. a kendőt a papnak kell kimosni első vízben, nem adhatja másnak, és ezt a vizet méltó helyre kell önteni.
Ha virág kerül az oltárra, az szép dolog, hogy megszentelődik, de akkor utána el kellene égetni, hogy ne kerüljön méltatlan körülmények közé. Ehelyett az elhervadt virágot egyszerűen a szemétbe dobják. Ez rettentő méltatlan. A cserepes virágról, annak elkerülhetetlen lakóiról nem is beszélve.
Sokkal jobb, ha a virágdíszítést más helyekre tesszük. Számtalan ilyen lehetőség van azok előtt, akik az háza ékességét szeretik.
Kedves Lelkiatya!
Egy igen nehéz bünben vagyok amitől elég nehezen tudok szabadulni, a tanácsát szeretném kérni, mert a lelkiatyám által adott tanácsok nem nagyon használnak. Sokszor azon veszem észre magam a hétköznapjaimban, hogy nem az igazat mondom...csak azért, hogy mások szemében jobb színben tünhessek fel ezért sokszor nem mondok igazat, tehát gyakran hazudok. Azt vettem észre, hogy egy nagyon allattomos bűn ez, hiszen szinte egy ördögi körforgásba visz bele..és egymást követik a füllentések. Amelyek egyre nagyobb bajt hoznak a nyakamra. Ehhez szeretném kérni a segítségét és jó tanácsát, amit előre is köszönök.
István
Kedves István!
Ez egész egyszerűen függőség. Ma sokkal több ilyen függőség bénít bennünket, mint gondolnánk. Lehet rossz szokásnak is nevezni, de annyira az életünkbe vájta magát, hogy már valóban saját erőből nem látszik remény szabadulni tőle.
Az első szempont, amit tisztázni kell: önerőből nem szabadulhatok. Ebből fakad az első lépés is: imádkozzék nagy hittel a gyógyulásért. Sejtem, hogy eddig is imádkozott, sokat kérte a Jóistent, hogy segítsen. Most is ezt tegye, de előbb mondja ki: Uram, én képtelen vagyok ezen változtatni, tegyél csodát! Ez a bevallás, és hittel könyörgés az alapja az egésznek.
Második lépés már a gyakorlati megvalósításra vonatkozik, mert hisz sok emberi erőfeszítést is kell tennünk. Ez is szükséges a csodához, de a megelőző hit és bizalomteli kérés nélkül semmit sem ér semmilyen gyakorlat.
A következőket tanácsolom: Beszéljen lassabban! És egyáltalán törekedjék arra, hogy mostanában kevesebbet beszéljen. Inkább csak akkor, ha kérdezik. Ha válaszol, akkor is megfontoltan.
A másik, hogy tudatosítsa magában, nem kell senkinek megfelelnie. Félő, hogy sok kudarca volt már, és arra törekszik, hogy elnyerje az emberek elismerését. Akár a főnökét, akár a szomszédét vagy akivel csak találkozik. Ez nem vezet sehova. Ne az határozza meg a tetteit, hogy mit várnak el Öntől, hanem egyedül az, hogy mit vár el az Úristen.
Ne a bűnre figyeljen, hogy nehogy elkövesse, hanem a szavaira, hogy azok megfontoltak legyenek, a hallgatásából lépjenek elő, hogy minden szava elnyerje Isten tetszését.
Egyelőre ezeket tudom tanácsolni. S én is imádkozni fogok Önért, hogy sikerüljön ez a csodálatos gyógyulás.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...jo estet kivanok .szeretnem megtudni mit jelent a homlokon es a szivre keresztet vetni. gyerekkorom ota igy vetek keresztet es nem tudom a magyarazatot ra. koszonom szepen.
A kereszt rajzolata Krisztus Urunk föltámadása óta a föltámadás, az élet, az isteni áldás jele és hordozója. Amikor keresztvetés alkalmával magunkra rajzoljuk, vagy akár csak kicsiny rajzolatként a homlokra vagy a szívre jegyezzük, akkor ezt azt isteni áldást közvetíti számunkra. Nem mágikus dolog, tehát önmagában nincsen ereje. Az ember hite által válik kegyelem közvetítővé. A homlokra és a szívre azért szoktuk tenni, hogy az értelmünkön és az érzelmeinken, illetve ezek által az egész lényünkön legyen rajta az Isten áldása. Önmagunkat is és másokat is megáldhatunk ezzel a jellel.
