Nehéz ezekre a kérdésekre pontos választ adnunk. Csak föltételezéseket, következtetéseket tehetünk. A Szentírás nem ad pontos és részletes leírást ezekről, mert nem is igazán fontosak. Az a fontos, hogy oda eljussunk, s az is, hogy tudjuk, hogyan juthatunk oda. Nagyjából erről szól az egész Biblia. De a részletek már nem olyan lényegesek.
A mennyország örök boldogság, örök együttlét az Istennel. A pokol ennek ellentéte, örök távolmaradás az Istentől. Az biztos, hogy a menny magasabb lelki szintet jelent, mint a földi élet, de annyival magasabb, hogy föl sem foghatjuk. S való az is, hogy a pokolba csak azok kerülnek, akik oda is akarnak jutni. Még az utolsó pillanatban is van lehetőség a megtérésre. De ha valaki az időtlenségben az Isten ellen dönt, akkor az végérvényes, mert kívül van az időn, nincs benne előbb vagy utóbb. Egyébként megbánás sem lehetséges ott. Az Isten nélküli állapotban - nem mondhatom, hogy helyen - az odakerült lélek csak másokat okol, csak vádaskodik, s nem ismeri föl, hogy ő a felelős, azt pedig végképp nem, hogy az Isten szeret és megbocsát. Ott tehát már nincs megtérés.
Teljesen helyes megközelítés ahogyan írja, hogy amikor az ember megbánja a bűneit, akkor újra eggyé lesz az Istennel. Ezt Ön azért írhatta le, mert már megtapasztalta, és talán maga is meglepődött, hogy ilyen egyszerűen szavakba is foglalta. A bűnnel elfordulunk az Istentől, eltávolodunk tőle, a bűnbánattal pedig visszafordulunk Hozzá, újra megnyílunk feléje, s annál nagyobb örömmel élvezzük szerető, vígasztaló ölelését. A tékozló fiú sem érezte magát egész életében soha olyan boldognak, mint amikor visszatért és az apja magához ölelte őt.
A purgatórium egyes teológiai elképzelések szerint olyan hely, időszak vagy állapot, ami megtisztít. Nehéz ezt is elképzelni az időn kívüli világban. Inkább elképzelés, hogy a bűnösök hogyan kerülhetnek mégis az üdvözültek közé. Bizonyos értelemben az öregkor sok szenvedése is tekinthető purgatóriumnak, végső megtisztító szenvedésnek.

1. A lélek az emberben a személyiség hordozója és meghatározója. A teremtett alkotások közül csak az embernek van lelke, ez az istenképiségünknek is sajátos jegye. Nem azonos a Szentlélekkel, de abból, azáltal, annak erejéből él. Megszületésünk előtt nem volt, seholsem volt. Fogantatásunk pillanatában(!) teremti az Isten, és ekkor ad személyiséget nekünk. Az ember leginkább lelke által tud kapcsolatot teremteni az Istennel. Persze, másokkal, más személyekkel is. Ennek a test csak hordozója, segítő eszköze. Tegyük hozzá, nélkülönözhetetlen eszköze. A lélek a test nélkül nem létezhet. Ezért valljuk a test föltámadását is, nem csak a lélekét. Maga az egész ember halhatatlan, nem csak a lelke. A lelkiismeret a lélek szava. Mivel ez a részünk van léttanilag is legközelebbis az Istenhez, ezért a lelkiismeret szava tükrözi leghívebben az Isten akaratát. De nem azonos az Isten szavával. Ezért lehet elferdíteni is, vagy elhallgattani.
2. A bűnbánat az embernek az a fölismerése, hogy az Isten jóságos, én pedig méltatlan vagyok ekkora hatalmas jóságra. Alapvetően ez indítja. Semmiképp sem önbüntetés. De nem is csak tettfordulás, jóra való elhatározás. Elsősorban - mondom - fölismerése annak, hogy bűnös vagyok. Az őszinte bánat nem csak egy-egy tettet bán, hanem vele átérzi az ember a maga bűnösségét, és hálásan ismeri föl az Isten kegyelmét, gyógyító szeretetét. Ezért szűnik meg a rossz érzés és szomorúság az után, hogy az ember bűnbánatot tart. (Az igazi és teljes bűnbánathoz tartozik a bűnbevallás is!) Igen, bánat ez, de nem levertség, összetörtség, főként nem kedvetlenség. Inkább öröm, megtisztult öröm, boldogító bánat.
3. Leggyakrabban igen. A gondolat ugyanis általában a bűn elkövetésének még csak korábbi fokozata. Milyen fokozatokról van szó? Megjelenik a kísértés, már bűn, ha foglalkozom, szóba állok vele. Következő, ha beleegyezem. Utána következik a tett, utána a tett ismétlése, tehát a rossz szokás. Mégsem mondhatjuk, hogy a gondolati bűnök nem olyan súlyosak. Van, hogy egy pillanatnyi indulat hozta tett messze nem olyan súlyos, mint valamely képzeletbeli megrögzöttség.

Kétségtelen, hogy görögkatolikus gyakorlatunkban az ünnepélyes elsőáldozás a nyugati egyház hatására alakult ki. Vannak ennek lélektani elemei, de ezekre most nem térek ki. Ez a szemlélet nagyobb hangsúlyt fektet az értelmi fölfogás szükségességére. Lelkipásztori fogás is, hogy különböző életkorokhoz egy-egy templomi eseményt kapcsolnak, ezzel erősítve az egyházzal való kapcsolatot is. Teológiai szempontból mindenképpen helyes, ha a bevezető szentségeket (keresztség, bérmálás, eukharisztia) már a csecsemő is egyszerre kapja meg, ebben a sorrendben.
Olyan sok évre visszamenő gyakorlat az 8-10 éves kori elsőáldozás, hogy nem könnyű attól még messzebre nyúlva visszahozni a még korábbit,

Kedves Panna!
16 évet betöltött fiatalok jelentkezhetnek a gyalogos zarándoklatra.

Kedves Tiszteletreméltő Édesanya!
Ez a lelki érés, a mélyülés nyilvánvalóan az Isten ajándéka. Ne feledjen el hálát adni érte! Hogy ez a folyamat a komolyabb böjtre is indítja csak még inkább hitelesíti a Lélektől származó indíttatást.
A böjt nem könnyű, de hát épp ez teszi értékessé. Fontos, hogy minden egyes alkalommal annak lelki indíttatása legyen. Amikor böjtöl, akkor ajánlja föl az Istennek. Ezért is kaphatta tanácsul a Jézus-ima mondását, mert az különösen is Őrá, Krisztusra irányítja a lelki tekintetét. Hogy belevegyül a buta hiúság gondolata, azzal ne sokat törődjék. Az ellenség így akarja eltéríteni a nagy értékű törekvéstől. Emiatt abbahagyni semmiképp sem szabad. El kell hessenteni az effajta gondolatot. Ha nem megy, hát marad, de a böjtöt nem űzheti el. Ebben is sokat segít a Jézus-ima, hogy a figyelmét Istenre függessze, és ne a hiú és hiábavaló gondolatokra.
A lelkatyjával kell megbeszélnie, hogy milyen mértékben tartja a böjtöt. Sütés-főzés közben valóban kegyetlenül nehéz, és lehet, hogy nem is okos. Nem beszélem le a kenyér-víz böjtről, de bölcsen át kell gondolni, hogy mikor és hogyan tudja tartani azt.
Néhány napja kezdődött az Apostolok böjtje (mely Szent Péter és Pál ünnepéig, június 29-éig tart), különösen is időszerű erről beszélni. Köszönöm, hogy szóbahozta.

Ön Bizonytalannak mondja magát, pedig a lelki megérzései nagyon hitelesek és helyénvalóak.
A Jóisten mindig velünk és mellettünk van. Ha jót teszünk, ha rosszat. Ez világos tapasztalat az Ön számára is, és fontos jelzés, hogy jó úton halad a lelki érlelődés felé. Rosszra hajló természetünk miatt gyakran választjuk a rosszat, még ha nem is akarnánk. Még Szent Pál is erről panaszkodott (Róm 7,19). A bűnbánatunk lehetősége éppen abban áll, hogy az Isten ilyenkor sem fordul el tőlünk, és ha mi elfordulunk a korábban választott rossztól a bűntől, Ő azonnal kész visszafogadni, magához ölelni. Ennek a csodálatos befogadásnak a megtapasztalásából fakad az őszinte bűnbánat forró boldogsága.
Ha valaki "eladta a lelkét", ez pontosan azt jelenti, hogy utat nyitott, utat engedett lelkében a gonosznak, amely aztán egyre többet követel. Persze, a Jóisten akkor is ott van, de minél inkább hagyom magam tőle eltávolítani, annál nehezebb visszatalálni, annál nehézkesebb a bűnbánat. Nem érdemes játszani vele. Mihelyst fölfedeztem magamban a bűnt, máris sietek vissza a végtelenül irgalmas Istenhez, hogy visszafogadjon.

Kedves Fiatal Barátom!
Furcsának mondja a kérdést, pedig nagyon is sok fiatalt foglalkoztat. Köszönöm, hogy megfogalmazta, s ennek köszönhetően nyíltan beszélhetünk erről.
Le a kalappal, hogy a ma uralkodó ellentétes világszemlélet közepette Önök is vállalják a testi tisztaság megőrzését a házasság pillanatáig. Nagy esélyük van, hogy - ha majd valóban házasságot kötnek - akkor is tisztán fogják megélni a gyönyörű házaséletet. Érdemes küzdeni ezért a tisztaságért - tudom, hogy olykor küzdést is jelent! - s javaslom még, hogy kérjék is hozzá Isten segítő kegyelmét.
Azt mondja, hosszú az út még a házasságukhoz. Akkor semmiképp se siessenek ezzel sem. A testek érintkezése az érzéki részeken szédítően bolondító. Valójában nem más, mint a testi egyesülés előjátéka. Ha túl hamar kezdenek ebbe a "játékba", csak annál nehezebbé teszik a tisztaság megőrzését. Sőt, valójában már nem is igen beszélhetünk testi tisztaságról, hiszen az érzékiséget már mélyen beengedték a szerelmükbe.
Szabad szeretni egymást. Szabad ezt ki is fejezni ezer féle módon. Keressék is ezeket nagy leleményességgel. A szeretet leleményes. Ezen szeretetjelek közé tartozik a kézfogás, a simogatás, a csók. De ne engedjék bele az érzékiséget. Világosan jelez a test, amikor elkezd vadulni. Akkor meg kell állni! Pontosabban még jóval előtte. Ezért a szemérem területek egyelőre maradjanak ki a kölcsönös érintésből. Még ruhán keresztül is. Ha ezt a határt közös erővel megtartják, akkor nagyon szépen fog fejlődni a szerelmük. Ha átlépik az érzékiség határát, akkor az elszabaduló ösztön egyre többet követel. Emiatt egyre több időt fognak ebben a testiségben együtt tölteni, miközben a lelki szerelmük alakulhatna tovább. De a testi azt nem engedi.
Legyenek hát tartózkodóak, minél jobban szeretik és tisztelik egymást, annál inkább. Gyönyörű gyümölcsöket fog teremni ez a közös küzdelmük.
Sok erőt és sok kegyelmet hozzá!

Kedves Anikó!
Írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Azt csak én látom.
Imádkozzunk bölcsességért és helyes döntésért.

Kedves Gondolkodó Testvérem!
Ha most felnőttként újra a hit és a lélek kérdéseihez fordul, ezzel jó lehetőséget kap arra, hogy a gyermekkori hite átalakuljon, idővel valóban éretté legyen. Ez az Isten ajándéka. Buzdítom és kérem, hogy ezt a belső indíttatást ne hagyja kialudni a lelkében, keresse továbbra is az Isten titkait és igazságait.
Amit érez, amit sejt, az alapvetően igaz. Isten mindenütt jelen van, minden pillanatban velünk van és figyel ránk. Függetlenül attól, hogy jót vagy rosszat teszünk-e. Nem büntet, szabadon hagy minket cselekedni. Sőt, ha bűnt követünk el - ha lehet mondani - még inkább elénk siet, mint a tékozló fiú apja, hogy fölébresszen, ráébresszen a hibánkra és segítsen megszabadulni tőle, sőt, Ő maga megszabadít.
Az is jó irányú törekvés, hogy ha rosszra gondolna, akkor megpróbál inkább jóra gondolni, hogy helyreálljon a békéje. Ebben a szemléletben azonban van két hiba. Az egyik az, hogy nem elég jóra gondolni, kevés az emberi törekvés, hogy jóra irányítsam a figyelmem. Van, amikor sikerül, van, amikor nem. Ez így kevés, önerőből nem megy. Érdemes az rossz helyett magára Istenre gondolni, Hozzá fordulni, Tőle kérni segítséget. Ekkor nem csupán lélektani fordulatot teszek, hanem bűnbánatot tartok, metanoia-t, megtérést. A másik hiba, hogy ne a lelki békém helyreállítása legyen a célom, hanem maga a Jóisten, az Ő közelsége, az Ő megtapasztalása. Azt a távolkeleti vallások meditációi is tudják, hogy a helyes irányú gondolatokkal elő lehet állítani a belső béke érzését. Krisztus ennél sokkal többet nyújt, sokkal többet kér. Önmagát adja, és azt kéri, hogy mi is adjunk neki magunkat egészen. Vagyis Ő maga legyen életünk legfőbb értéke, legfőbb törekvése. Ennek pedig mintegy mellékterméke lesz a belső béke, sőt, az örökélet is.

A Miskolci Exarchátus Püspöki Hivatalának telefonszáma:
Tel/Fax.: 06-46-321-703, ill.: +36/30-503-43-48

Keleti Egyházunk imádkozik az ószövetségi szentekhez.
Szent Illés ünnepe júl. 20. Egyik hozzá szóló imánk: "Tisztaság kertésze, őrizz meg engem lélekben tisztán, buzgó Illés, töltsd meg elmémet isteni buzgósággal, hogy a gonoszság kitöréseit megfékezhessem!"
Hénoch tiszteletének napja Karácsony előtti második vasárnap: "Magasztaljuk szent énekekkel Hénokot, aki az Úr tetszése szerint élt, s dicsőségben költözött el: az Írás szerint még a halálnál is erősebbnek bizonyult, mert az Isten hűséges szolgája volt."
Mózes emléknapja szept. 4. Egyebek között így imádkozunk hozzá: "A forgószélben a Testnélkülit, a felhőben az Anyag-nélkülit megláttad, ó Mózes, amennyire lehetséges! Istenhez hasonlóvá tett a legnagyobb dicsőség, a testi Izrael törvényhozója lettél. De nem a földies értelem hatolt be az isteni valóságba, hanem a kegyelem tette lehetővé a legnagyobb dolgok meglátását."
Ábrahámot szintén Karácsony előtt, de közvetlen a megelőző vasárnapon tiszteljük. Egyik énekünk így szól: "Ábrahámot, Izsákot és Jákobot énekekben magasztaljuk, ... a három ifjúval, kik felsőbb erővel kioltották a tűz lángjait: Örvendjetek - kiáltván nekik, mint a király megalázóinak, és imádkozzatok Krisztushoz mindazokért, kik ünneplik a ti szent emléketeket.

Kedves Angelika!
A szülő, aki gyermekét szeretné megkereszteltetni, nyilván az Isten Országába és az Egyházba akarja ezáltal bevezetni. Nagy felelősség ez, mert az ő nevelésén és életpéldáján múlik, hogy a keresztelésben kapott természetfölötti ajándék elérhetővé, valóságossá váljék számára. Úgy kell nevelnie, hogy az értelme nyiladozásának mértékében egyre inkább fölfogja, megtanulja, mit jelent a keresztény, a krisztusi élet.
Azért fontos, hogy katolikus ember legyen a keresztszülő, mert ő is magára vállalja ugyanezt a felelősséget, a keresztény életre nevelés feladatát. Lehet akár több keresztszülőt is fölkérni, de közülük legalább egynek katolikusnak kell lennie, hogy képes legyen erre a nevelésre.
Ugyanakkor fontos az is, hogy a házasságukat rendezzék. Ha valóban katolikus módon szeretnék nevelni, amely úton most a keresztséggel elindítják, akkor a házasságukat is a katolikus egyház szerint kell megélniök, különben nincs hiteles életpélda.
Amennyiben valami súlyos ok miatt ez egyelőre nem lehetséges, az persze nem akadálya a gyermekük megkeresztelkedésének. Ezt majd az az atya fogja tudni megmondani, akit fölkeresnek a keresztelés miatt.

Valóban rejtélyes figura. A teremtés könyvében olvashatunk róla először: "Melkizedek, Sálem királya kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta (Ábrámot) és így szólt hozzá: Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt"(Ter 14,18). A következő utalást a 110. zsoltárban találjuk: "Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint". A keresztény értelmezés ezt a szöveget kezdettől fogva Messiás-zsoltárnak tartotta, és e sorokat Jézusra vonatkoztatta. A zsidókhoz írt levél elég részletesen és szabatosan kifejti, hogy miért és hogyan: "A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Sálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét. Így az Isten Fiához hasonlóan marad pap mindörökké"(Zsid 7,2). Az ószövetségben a papság és a főpapság mindig családi köteléken keresztül adódott át, apáról fiúra. Ezért hangsúlyozza a levél írója azt a furcsaságot, hogy Melkizedeknek nem ismerjük a családfáját, ami a zsidó gondolkodásban nagyon fontos volt. Továbbá nagyobbnak mondja Melkizedeket, mint Ábrahámot: "Kétségtelen, hogy a magasabb rangú áldja meg az alacsonyabb rangút" (Zsid 7,7), ezzel jelezve, hogy az újszövetségi papság, melynek alapítója Krisztus magasabb rendű, mint az ószövetségé, sőt egészen más természetű. Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban a Zsidókhoz írt levél egész 7. fejezetét.

Szerintem régen sem volt igazolhatóbb, mint ma. Ugyanaz az emberi gyarlóság vezet ilyenkor képfalra gyűjtő papot és adományozó hívőt egyaránt. Igen, jobb lenne nem kiírni. Különösen visszás, amikor egy-egy üvegablakon ormótlan nagy betűkkel látjuk az adományozót, a szent nevét pedig alig olvashatóan. Van azért arra is példa, hogy egy adományozó közösséget jelöl a tábla. Meg, hát nem is minden ikonon van adományozó föltüntetve, jóllehet mindegyiket kifizette valaki.

Nem tudom.
Az etimológiai szótár a következőt írja:
"Szerzetes a szerez ige származéka, annak ?megegyezés útján létrehoz? jelentése alapján. Nagyjából a szerződés más képzésmódú megfelelője, s lényegében a rendi alapszabályra, a regulára utal, amely kölcsönösen kötelezi a rendet magát és a hozzá csatlakozó rendtagokat."
Ez a megközelítés - hadd tegyem hozzá - meglehetősen jogi szemléletű. Keleten akár a házasságban, akár a szerzetességben nem annyira a szerződésszerű jogi aktust hangsúlyozzák, mint inkább az odaadást és átváltozást. A szerzetest szentelik, a házas kapcsolatot pedig az Egyház köti, nem a felek egymással.