hogyan kell keresztet veni
Mi, görögkatolikusok a következő módon vetünk keresztet:
Az első három ujjat egymáshoz érintve összezárjuk, a gyűrűs és kisujjat behajtjuk, és ezzel a kézmozdulattal érintjük sorban a homlokunkat, mellünket, a jobb majd a bal vállunkat. Eközben mondjuk: Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Elnézést kérek, de a helyzet miatt sürgős lenne a válasz...
Édesapám görög katolikusnak van keresztelve, Hajdúdorogon született,gyermekéveit , ifjú korát ott töltötte és gyakorolta hitét.
Utóbbi korban nem járt templomba...
Sajnos állapota rohamosan romlik, ma éppen kórházi ápolásra szorult már.. minden órával fogy élete lángja szemmel láthatólag...
Tiszteletteljes kérdésem:
szeretném ami ilyenkor szokás megadni Édesapámnak végtisztességet az Ő hite szerint...
valamint temetéshez segítségüket kérni.
Köszönöm válaszukat.
Nagyon tiszteletreméltó ez a gondoskodása. Egész egyszerűen egy közelben lévő, Ön által elérhető görögkatolikus papot kell fölkeresnie. Ő majd elmegy az Édesapjához, és megadja neki, ami lelkileg szükséges. Ő fog tudni segíteni akkor is, ha már temetésre lesz szükség.
Ha egyáltalán nem tud a közelükben görög papról, akkor a honlapunk közösségeink/parókiák oldalán a "mindent mutat"-ra kattintva megkeresheti az Önökhöz, vagy inkább a kórházhoz legközelebb található parókiát, s ahhoz tartozó telefonszámot. Hívja fel az ottani atyát minél hamarabb.
Imádkozom én is az Édesapjáért.
Kedves Lelkiatya!
Hogy lehetséges egy római katolikus-pravoszláv vallású párnak összeházasodnia? Ez lehetséges a vallásunk megváltoztatása nélkül?
Igen, lehetséges. A római katolikus fél, a Katolikus Egyház által előírt formára kötelezett. A házasságkötéshez a közreműködő katolikus papnak engedélyt kell kérnie a püspökétől, de ezt ő nyilván tudni fogja. A katolikus félnek pedig ígéretet kell tennie hite megőrzésére, s gyermekei katolikus nevelésére. A másik félnek is tudnia kell erről az ígéretről. Ha pravoszláv szertartás szerint lesz az esküvő, akkor is érvényes lesz a kötelékük, de ebben az esetben a katolikus félnek kell erre engedélyt kérnie a plébánosán keresztül a püspöktől.
Kedves Atyám!Én római katolikus vallású vagyok,párom pedig görög.Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy meg vagyok keresztelve,de bérmálva nem.A bérmálás kell az egyházi esküvőhöz?Amit a görög templomba tartanánk?Válaszát előre is köszönöm!
Sajnos, mai gyakorlatunkban az egyházi esküvőnek nem feltétele a bérmálás. Holott ez volna a természetes (vagy éppen természetfölötti) rendje, hogy minden más szentséget csak a keresztelés és a bérmálás után lehet fölvenni. Ezért őrizte meg bizánci egyházunk a gyermekek megbérmálásának szokását. Mégis javaslom, hogy ha nem kötelező is, de lelki igénnyel törekvő fiatalként mégis vállalkozzék rá. A római katolikusoknál leggyakrabban pünkösd táján szokott lenni a bérmálás. Még év eleje van. Ha most jelentkezik rá, talán még lesz ideje fölkészülni. Igaz, általában ehhez legalább egy teljes esztendő szükséges.
Kedves Lelkiatya!
A Jézus-imával kapcsolatos a kérdésem. Az a gondom, hogy eléggé szétszórt vagyok, sokszor elkalandozik a figyelmem. Alapvetően is olyan természetű vagyok, hogy jobban élvezem azokat a feladatokat, ahol egyszerre párhuzamosan több dologra is oda kell figyelni, és ezeket jó eredménnyel is látom el. Mondhatni, hogy nekem könnyebb megosztanom a figyelmemet, mint egyetlen dologra koncentrálnom. Ez némely munkakör betöltésénél nagy áldás, de a Jézus-ima gyakorlásakor viszont nagy nehézség. Mit tanácsol, hogyan mondjam az imát? Jobb, ha elvonulva, nyugodt körülmények között, csendben, mozdulatlanul ülve mondom, vagy mondhatom bármilyen helyzetben (pl. utazás vagy fizikai munka közben)? A csotki használata segít, vagy nincs jelentősége? Egyáltalán számoljam-e, vagy az is csak elvonná a figyelmemet? Jobb, ha hosszan mondom egyszerre, vagy inkább a többszöri rövid szemlélődés lenne inkább a célravezető? Válaszát előre is köszönöm!
Sokunknak gondja ez a szétszórtság. Főként mai világunkban. Nagy áldás, ha valaki egyszerre több dologgal is tud foglalkozni - ha igaz, Napóleon volt ennek mestere -, de az imádságot bizonyosan nem lehet ezek közé az egyszerre végzett tevékenységek közé iktatni. Ugyanakkor igaz, hogy imádkozni mindig, minden körülmények között lehet. (Az anekdota szerint imádság közben nem lehet cigarettázni, de cigarettázás közben lehet imádkozni.)
Azt javaslom, hogy mondja a Jézus-imát minél gyakrabban, amikor csak lehetősége van, amikor a munkája, tevékenysége ezt lehetővé teszi. Ugyanakkor nagyon fontos, elengedhetetlen, hogy minden nap legyen alkalma arra is, hogy külön, csak ezt az imát mondja. Vagy ha valami más imádsággal is, de csak egyedül és kizárólag az Úristenre figyel. Mindnyájunk életében naponta kell, hogy legyen erre elkülönített idő. A hossza majdnem mindegy is. Persze, minél több, annál jobb, de ha csak napi 5 perc jut erre, az is nagyon sokat jelent.
Ha szétszórtnak érzi magát, javaslom is, hogy ezzel a rövid időcskével kezdje. Öt perc teljes odaadottság az Istennek. Többet mondok (illetve, még kevesebbet): ha minden nap mindössze háromszor elmondja a Jézus-ima fohászt, de teljes odaadással, teljes figyelemmel(!), már ez is hatalmas erejű. Persze, e hatalmas kezdet után érdemes továbblépni.
Ehhez érdemes megteremteni a külső csöndet is. A külső segíti a belsőt.
Van, akinek segít a csotki morzsolása. Mintegy bele tud kapaszkodni. Van, aki egyáltán nem használja. A csotki - bár eredeti jelentésében: olvasó - nem arra való, hogy számoljuk vele az imákat. Kivált nincsen olyan meghatározott rendje, mint a rózsafüzérnek. Ez elvonná a figyelmet.
Hogy ki milyen sebességgel mondja, gyorsan-e vagy lassan, ez az egyéntől függ, teljesen változó. A lényeg a mélység, az odaadás, az összeszedettség.
Nem kell hozzákötni kisebb nagyobb szemlélődéseket. A Jézus-ima maga együttlét az Úrral. Ha valamire akarok figyelni, akkor egyedül Őrá. Nevezhetjük szemlélődésnek, de mivel a szemlél igéből származik, kissé félrevezetőnek érzem. Inkább szívlelni kell az imát. A szívünkkel mondani, a szívünket beleadni.
S Isten, aki a rejtekben is lát, aki a szívünkben lakik, megjutalmaz. Mégpedig azzal, hogy egyre jobban fog menni az imádság, az Istenre figyelés.
Lelkiatya!
Párommal gyakran szoktunk menni vendégségbe. Sok mélyen vallásos családdal is ápolunk baráti kapcsolatot. Észrevettük, hogy ha szobákban található kereszt, akkor az az ajtó felett is előfordul. van ennek valamilyen gyakorlati magyarázata?
Egy néprajzkutató válasza:
Mi az ajtó és mi a kereszt?
Az ajtó, ahol ki- s bejárunk. Összeköti a külső és belső világot. Az otthont és az idegent. Az átjárás helye. Mint ilyen köztes hely. A küszöb ezen belül a senki földje. Ezért él a tiltás a magyar nép hitvilágában, hogy a küszöböt át kell lépni, ha valakihez megyünk és nem szabad rálépni. (Ehhez hozzátartozik, hogy régen magas küszöbök voltak.) Az építőáldozatot gyakran a küszöb alá, vagy az alapba ásták. Az építőáldozat: kiengesztelni a Teremtőt, mert kiszakítottunk egy részt az ő világából. A magyar nép hiedelemvilágában ismerjük az élőállat áldozatot. Ma ennek jele a zöld ág a felhúzott tetőn.
Az ajtón nem csak mi és szeretteink, hanem idegenek és nem tudni milyen szándékú, lelkű emberek, lények jöhetnek keresztül, járhatnak át. Ezért a belső világ igyekszik védeni, megszűrni a külső világból azt, ami ártalmas lehet. Elhárítani a bajt. Régen nem voltak biztonsági zárak. Még fém zárak sem. (fából van az én kilincsem, madzag a húzója.. ..mondja egyik népdalunk). Nem mintha ma megvédenének a zárak, a rácsok?
A kereszt a kereszténységben egyértelműen apotropeikus/bajelhárító jel. Távol tartja, elűzi, hatástalanítja a gonoszt. ?E jelben győzni fogsz!? - olvahatta az égen a bíztatást Nagy Konstantin császár.
Miért vetünk magunkra keresztet? Este lefekvés előtt magunkra, a gyerek párnájára? Ugyanezért. A védelem, az óvás szándékával. "Hogyha alszom, vigyázz reám..." A kereszt jelében jelen lévő örök Isten, ki a kereszten legyőzte halállal a halált).
Ugyanezért van a zsidóknál a mezúza az ajtófélfára téve. Csak ezt megérintve lehetett bemenni a házba. Utal az Egyiptomból való szabadulásra, amikor a vérrel megkent ajtófélfa védte meg a családot a Pusztítótól.
Ezért van a szenteltvíz tartó a bejáratnál a templomokban.
Ezért tűzték a totemállat képét, koponyáját, jelét a sátor bejárata elé a nomádok.
Kedves Lelkiatya!
A SZENTLÉLEK katolikus és orthodox értelmezésére lennék részletesebben kíváncsi. A katolikust persze nagyjából ismerem. Az orthodox teológiában többször találkoztam az "Isten teremtetlen energiája" kifejezéssel. Ez a Szentlélekre vonatkozna?
Másik kérdésem is összefügg ezzel. Több helyen is olvastam, hogy a katolikus és orthodox értelmezés nem is tér el annyira, a "filique-vita" teológiailag nem áthághatatlan akadály. Azonban ezt egyikük sem fejtette ki részletesebben. Valóban így van ez?
Mit tanít a Keleti Egyház a Szentlélekről?
A Szentlélek jelen volt már a teremtésnél, ő a tökéletesítő, ő az, aki mindent összetart. Amikor Isten az embert megteremtette, eltöltötte Szentlélekkel. Ez biztosította az ember istenképiségét. Ez azért fontos, mert így érthető, miért nem merült föl Bizáncban az emberi szabadság és a kegyelem ajándékjellege körüli kérdés. Nyugaton az emberi létben megkülönböztették a természetes és a természetfeletti szintet, ez garantálta a kegyelem ingyenességét, de fölveti a kérdést, hogy egyáltalán lehet-e kegyelem nélkül létezni. Tehát a természetfölötti csak valamiféle plusz lenne? Keleten úgy gondolták, az ember nem autonóm lény, az isteni életben való részesedés a természetének lényegéhez tartozik. Ez egy fontos különbség.
A Lélek természetesen részt vesz az ember megváltásában is, kezdve a Fiú megtestesülésétől. Csak másként, mint a Fiú. Lévén, hogy ő nem testesült meg, személyes léte továbbra is titok marad, még inkább, mint a másik két személyé. Minden működése arra irányul, hogy kinyilatkoztassa a Fiút. És ahogyan Krisztus megtestesülésében fő szerepe volt, úgy igaz ez Krisztus testének, az Egyháznak a létrejöttére is.
A Szentlélek származásáról. A "Filioque" önmagában nem lenne akadály. Csakhogy egész más Szentháromság-szemlélet húzódik meg mögötte, mint a keleti. Azt, hogy a Szentlélek a Fiútól is (Filioque) származik, lehet jól és rosszul is értelmezni. Keleten először is azt sérelmezték, hogy a Hitvallás szövegében zsinati döntés nélkül betoldást hajtottak végre. Az Atya monarchiáját - vagyis hogy ő az isteni lét forrása a szentháromságban - mindenki elismeri. Az igazi probléma a két különböző modellben rejlik. Nyugaton Isten egylényegűségéből indultak ki (Szent Ágoston óta), és a belső viszonyok alapján vizsgálták a Szentháromság személyeit. A keleti keresztény gondolkodás szerint pedig Isten a személyek háromsága. Egyszerűbben megfogalmazva: nyugat Isten egylényegűségéből indul ki, és így jut el a három személyhez, kelet szerint pedig a keresztény alapvető tapasztalata, hogy Isten három személyben létezik, ugyanakkor, természetesen egy.
A lelkiségben is van különbség.
A Szentlélek jelenlétét keleten elsősorban a liturgiában élik meg. Nincs egyetlen szertartás sem, melyet ne a Szentlélek segítségül hívásával kezdenénk, és minden szentség ünneplésekor hangsúlyos helyen van az epiklézis, a Szentlélek lehívása. Természetesen nyugat egyháza is hisz a Szentlélekben, de sokáig ez nem volt annyira hangsúlyos, mint keleten. A II. Vat. zsinat után viszont megjelentek a ?karizmatikus? jelenségek, meg a Szentlélekhez szóló imák. A gyakorlati teológia is többet foglalkozik ma vele. Hála Istennek, ez is közeledést jelent.
Kedves Lelkiatya!
A görög katolikus egyházban milyen feltételei vannak és hogyan történik az eljegyzés? Ez egy szentelmény?
Olvasom itt, hogy "házasok, egyben- és jegyben járók lelki napja", és nem nagyon tudom, hogy az utóbbi kettő között hol húzódik a határ, mert én úgy vagyok vele, hogy csak akkor kezdek majd "együtt járni" az illető lánnyal, amikor már eléggé megismertük egymást, plusz megbeszéltük, hogy össze fogunk házasodni, sőt ez már félig-meddig meg is történt, és ehhez képest milyen többlet kell az eljegyzéshez?
A Szerkönyvben található előírás szerint az eljegyzés szertartása az esküvőnek a része. Mostanában többen is kérik, hogy ezt a szertartást külön végezzék el. Ennek keretében történik a jegygyűrűk megáldása, melyet aztán a jegyesek a pap imádsága mellett egymás ujjára húznak. Természetesen ez már a házasság közvetlen előkészülete, többnyire az esküvő előtt néhány hónappal tartják meg.
Az a legtermészetesebb, nagyon helyesen gondolja, hogy akkor érdemes komoly kapcsolatot kezdeményezni, ha ezzel az a célja, hogy a házastársát megtalálja. Igaz, nem biztos, hogy első próbálkozásra sikerül. Az udvarlás időszaka eleinte éppen ezt a célt szolgálja, hogy megismerjék egymást, és kiderüljön, hogy valóban házasságot akarnak-e kötni. Az eljegyzés aztán mintegy megpecsételi ezt, már egyfajta szoros összetartozást jelent, melyet az Egyház is imádságával kísér.
Most van az Ökomenikus imahét. A kérdésem is ezzel kapcsolatos: mi az oka annak, hogy az ortodox testvéreink ebben nem vesznek részt? Igaz, hogy ők nem tagjai a hazai Ökumenikus Tanácsnak v. Bizottságnak? (Fél füllel hallottam valami effélét, azért kérdem.) Már több éve kiváncsi vagyok erre. Itt Pesten a szórványban milyen jó lenne, ha nemcsak a református és evangélikus lelkészek, hanem pl. a pesti Nagyboldogasszony Ortodox templom papjai is szerepelnének akár a Rózsák terén, akár a Fő utcában. Nagyon fáj, hogy kizárják őket. Szép dolog az ökumené, de csak az ortodox testvéreinkkel lenne teljes. Nemcsak reformátusok, evangélikusok és baptisták léteznek! Az ortodoxok mihozzánk még sokkal közelebb állnak!
Valóban, nekünk, görögkatolikusoknak mindenekelőtt az ortodox testvéreinkkel kell keresni az ökumenikus kapcsolatokat. Ismereteim szerint minden Magyarországon található ortodox egyház tagja az Ökumenikus Tanácsnak. Többször is volt rá példa, hogy ortodox lelkészek is résztvettek az ökumenikus istentiszteleten. Úgy tudom, sajnos, az idén az orosz ortodox egyház vezetője, Márk érsek nem járult hozzá ahhoz, hogy hivatalosan is bekapcsolódjanak az egység imahét rendezvényeibe. Bizonyos vagyok azonban, hogy ha hem is kaptak engedélyt a nyilvános istentiszteletekben való részvételre, azért sokan közülök imádkoznak az egységért.
Kedves Lelki Atya!
Annak a hagyománynak vagy szokásnak az eredete, értelme és részletei iránt érdeklődök, amikor is Vízkereszt ünnepén -azt hiszem főleg Oroszországban- a hívek megmártóznak a jeges vízben. Köszönettel: B.
Alighanem abból a lelkesedésből fakad, hogy a frissen megszentelt élő vízben azonnal megfürödhessenek. Ugyanakkor szerepet kaphat az a virtus is, hogy a ki tudja kihozni a vízből azt a keresztet, amelyet a pap nem csak féléken belemártogat a vízbe, hanem harmadszorra bele is veti. Több helyen szokás, hogy a bátor legények közül némelyek nyomban le is buknak érte a jeges vízbe. Tokajban hallottam arról a szokásról, hogy ott a halászok feladata volt tavasszal kihalászni. Ez a kereszt, mely sokszor megjárta a Tisza medrét, ma is megvan még.
Kedves Lelkiatya!
Törődik-e valaki nálunk a múlt század első évtizedeiben és a XIX. század végén a Délvidékre, a mai Szerbiába, Vajdaságba telepített tornai, gömöri, abaúji, borsodi, zempléni görög katolikusokkal való kapcsolattartással? Jelezte-e nekik valaki, hogy magyar állampolgársági kérvényükhöz elvileg őseik paróchiáin is kaphatnak igazolást? Gyakorlatilag (tekintettel arra, hogy sok régi paróchia pap és/vagy hívők nélkül maradt) megkaphatják-e - és ha igen, kitől - szüleik, nagyszüleik, dédszüleik házasságlevelét, keresztlevelét?
Ők is vannak talán annyira magyarok, mint mi...
Kitalátor
Van kapcsolat a Délvidékre költözött ruszin testvéreinkkel. Igaz, bizonyára lehetne erősebb is ez a kötelék. A szórványban élőkkel viszont még az ottani görögkatolikus püspök is bajosan tarthatja a kapcsolatot. Nem is tudom, hogyan lehetne őket elérni. Érdemes javaslatokat tenni ennek érdekében az egyházi vezetőinknek.
Kedves Lelkiatya!
Arról szeretnék felvilágosítást kapni hogy egy kapcsolatban meddig szabad elmenni (mit szabad és mit nem) házasság előtt az egyház tanítása szerint?
Vélem, hogy a fiú és a leány közötti testi kapcsolatra gondol. Ez sok fiatal jogos kérdése. Nem tudunk róla eleget beszélni.
A szerelemnek számtalan gyönyörű kifejeződése van. Fontos is, hogy éljünk ezekkel. Maga a találkozás, az együttlét, a beszélgetés, egymás megajándékozása, a virág (Uraim, a leányok nagyon szeretnek virágot kapni!), kézfogás, simogatás, ölelés.
Az egyik fontos szempont, hogy mindig a szeretett másiknak a kedvét, örömét keressük vele. Ha valaki egy focimeccsre szóló jeggyel ajándékozza meg a leányt, azzal elárulja az önzőségét és a vakságát. (Persze, vannak kivételek, vannak fociért rajongó lányok is.) Ugyanez érvényes a testi érintésnél is. Egyenesen durva ízléstelenség, ha valaki a saját érzéki örömeiért alkalmazza a szerelem szép eszközeit. Mindig a másik kedvét, örömét kell keresni.
Ugyanakkor mindig a kapcsolat mélységének foka szerint kell és szabad alkalmazni ezeket a szép dolgokat. Az udvarlásnak fokozatai vannak, nem érdemes előrerohanni. Egyébként egy igazi szerelemnél sokkal inkább jellemző a tartózkodás, amelyben a másik iránti tisztelet nyilvánul meg, mint a testi mohóság. Ez utóbbi épp az önzésről árulkodik, nem az igazi szeretetről. Vigyázat, erről lehet fölismerni!
Ugyanez a fokozatosság, mértéktartás érvényes a jegyeseknél is, akik már egészen biztosak abban, hogy házasságra szeretnének lépni. A párja még nem teljesen az övé, majd csak az Isten áldása után lesz az. A szüzességet meg kell őrizni a nászéjszakáig. A házasság előtt nem szabad testi egyesülésig eljutni. Viszont az érzéki hevesség miatt fontos még annak az előtermeit is messze elkerülni. Ha az ölelkezésben egy ponton túl jutottak, ott az érzékiség olyan gerjedelmet kelt, hogy ott már nincs megállás. Hiába határozzák el magukat, hogy "addig" nem mennek el.
A helyes elővigyázatosságért a következőt javaslom. A simogatás ne érjen szemérem területet sem ruhán keresztül, főként nem anélkül. Ne töltsenek el hosszú időt az ölelkezéssel. Akkor is könnyen színre lép az érzéki vadság, és lángbaborult elmével könnyen megfeledkezhet magáról az ember, és előtör az önzés, a testiség, s riadtan háttérbe szorul az igazi tiszta szerelem.
Ezzel a mértéktartással sokkal több idő jut a lelki szerelem fejlődésére. Nagyon sok megismerni való van a másikban. Rengeteget kell beszélgetni, kirándulni, közös élményeket szerezni. Ez a megismerési folyamat segít abban is, hogy később is mélyen tudják majd, ki mit szeret, kinek mi a jó. Hiszen a házasságban is megmarad az önzetlenség elve: nem a magam örömét, hanem a másikét keresem, őt próbálom kielégíteni minden területen. Ez a jó házasságnak a kulcsa. Erre kell, hogy készület legyen minden udvarlás és szerelem.
Kedves Lelkiatya! Nagyon köszönöm válaszát és megpróbálom a pozitívumokat, Isten ajándékait-ahogy Ön nevezte-keresni az életben és hálát adni. Még nem jöttem rá a 100%-os megoldásra, de az nagyon bánt, hogy a lelkiatyám így lerázott. (Igaz, hogy tavaly mondta, hogy csak 2 havonta beszéljünk, mert neki tényleg sok emberrel kell foglalkoznia. Én voltam most a hibás, hogy ezt nem tartottam be!) Nem akarom őt elveszíteni! Szentembernek tartottam és szeretném továbbra is annak érezni őt! Vállalom a szüneteket, nem akarom őt zavarni-hiszen most karácsonykor találkoztunk és ő most túl van terhelve, mélyen megértem és nagyon remélem, hogy nem haragudott meg rám végleg! Minden este imádkozom a lelkiatyámért külön és reménykedem. Mást nem tudok most tenni.
Ön hogy gondolja: megmarad-e ő lelkiatyának és barátnak? Nem tudok most senkivel beszélni erről, és az elkeseredésemről sem. (Az elmúlt hónapokban sorjában nem sikerültek a dolgok, egyik álláspályázatom se jött be, túl sok volt a jelentkező, nem engem választottak.) Jelenleg apám súlyos beteg, rossz lelkiállapotban van, és már ő is eljutott oda, hogy nem akar élni. Nagyon nehéz a helyzetem. Az öcsém készül az esküvőre, de feszültségek a háttérben és pénzprobléma is van. Minden egyre rosszabb, úgy érzem, hogy hiába imádkozom. Szeretném megkérni, hogy imádkozzon a lelkiatyámért Ön is, és apámért is!
Válaszát ismét köszönöm! Macika megint
Kedves Macika!
Ahogyan kérte, imádkozom Önért is, Édesapjáért és a lelkiatyáért is.
Nagyon jól teszi, ha gyakorolja a hálás magatartást, megpróbálja észrevenni az ajándékokat és meg is köszönni. Nem szabad, vagy inkább úgy mondom, nem érdemes egy-egy zaklatott helyzetet túlértékelni. Volt egy összecsapás a lelkiatyjával, de egyikük sem gondolta komolyan. Örülök annak, hogy ma már Ön is úgy látja, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Ha letelik a két hónap, bocsánatkéréssel kezdve újra keresse föl, és bizonyosan a régi szeretettel és megértéssel fogja Ön meghallgatni és tanácsaival segíteni.
Fontos még, hogy ha úgy is érzi, hogy hiábavaló az imádsága, azért ne hagyja abba. Ez csak kísértés. Hiszen semmilyen imádság nem hiábavaló. Csak az a rossz ima, amit abbahagyunk. Isten még az elfojtott sóhajtásainkat is meghallja és meghallgatja. Bízzon Benne!
Kedves Lelkiatya!
Jézus tudta magáról, hogy bűntelen?
Valószínű, Jézus az emberi értelmével fokozatosan ismerte föl a hivatását, sőt azt is, hogy ő az Isten Fia. Nagyjából úgy, ahogyan bármelyikünkben kialakul a hivatástudat vagy az Isten szeretetének fölismerése. Ezt ismerte, tudta Jézus tökéletesen tisztán látó szemével, teljesen megnyílt értelmével.
Megtapasztalta a kísértéseket is, és tisztában volt azzal, hogy nem bukott el egyszersem. Talán épp ennek megtapasztalása is segíthette fölismerni istenfiúi mivoltát. Hiszen ismerte az embert, tudta, mi lakik a szívében, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről (Jn 2,25). Önmagában viszont nem tapasztalta ugyanezt a gyöngeséget.
Igen, tisztában volt vele, hogy amikor magára veszi az egész emberiség minden bűnét, ugyanakkor Ő ártatlan. Ezért is lehetett olyan kínkeserves és gyötrelmes a vérrel verejtékező imádsága ott, az Olajfák hegyén.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Nagyon örülök a "Család éve" programnak. Szeretném gondolataimat megosztani, illetve olyan kérdéseket feltenni, amelyekre én is választ keresek.
Szülőként és nagyszülőként is gondot okoz a létünk alapjának a SZERETET-nek a gyakorlatban való megvalósítása. A szeretet a másokkal való törődés önátadás és a cselekedeteink amelyeket másokért megteszünk és azt nem áldozatként éljük meg. Gyermekeink esetleg a szeretetet csak elvárásokban értelmezik. A családban sokkal nagyobb feladat a problémákat, hiányosságokat és a nehézségeket felvázolni szeretettel. Úgy gondolom, hogy hangsúlyozni kellene a törődő féltő szeretetnek a formáit. Előadások Szentbeszédek stb formájában is, de feltétlenül nam csak a templom falai között. A hangos világunkban a lényeget nem halljuk meg.
Kapcsolódik a másik gondom a generációk együtt élésének megszűnése miatt a betegek, öregek és elesettekkel való törődés és foglalkozás.
Eltüntek a családmodelekből a generációk együttélése. Én ennek tudom be a közerkölcsök alakulását is. A nagyszülőknek igenis komoly szerepük volt és van (lehetne) ma is, ha folyamatosan jelen van a gyerekek nevelésében. (Nálunk úgy alakult, hogy Anyukám velünkélt és azt mondta, hogy a tiétek a felelőséggel való szeretet és én már felhőtlenül szerethetem Őket. Nagyon komoly problémának látom, hogy az Egyházak -helyesen szerepet vállalnak az oktatásban, bizonyos szociális területeken-nem elég hangsúlyosa vannak jelen az idősekkel betegekkel való gondoskodásban. A földi életünk végén van a legnagyobb szükség a lelki gondozásra. A havi 1 alkalom amikor az atyák megláttogatják a időseket betegeket kevés. Nem tudok olyanról, hogy lenne egyházi fenntartásban ápolási osztály,(sajnos nagyon sokan kényszerülnek ilyen intézménybe várni az átköltözést, mivel az egyházi öregotthonokba is nagyon nehéz bejutni) ahol folyamatosan jelenvan a pap.
Hiányolom,hogy a hirdetésekben nem hallom, illetve csak nagyon ritkán az Atya hozzátartozóiért végzett szándék megjelenését. Tudom ,hogy mennyire csökkent a hívek részéről is a szándékra végeztetett (élő, vagy elhunyt hozzátartózóért) liturgia. Pasztorációs jelentőségét is látom, mint példa ha az Atya a család problémáinak megoldásához ilyen módon is kéri a jóságos Isten segítségét.
Gyerekkoromban erre nagyon jó példák voltak, amikor a szándékot megfogalmazták nyilvánosan de a szándékkérő anonim maradt, "egy adakozó szándékára" került a hirdetésbe. Gyakorlat volt a tisztítótűzben szenvedő lelkekért mondatot litugia. a közelmúltban amikor ezt felvetettem egy Atya előtt teljesen ismeretlen volt számára. Régen falvakban az emberek mindenért közösen imádkoztak, sajnos ma már ez az összetartó erő is eltünőben van. A közel múltban megélt kastasztrófákra is nagyobb hansúlyt kellene fektetni az Istenhez való kapcsolatunkra. A függőségünk a kiszolgátatottságunk és a tehetetlenségünk megjelenik, de főképp a nem gyakorló keresztény emberek ezen túl már nem láttnak, és feléjük volna fontos a mai technikák használatával eljuttatni a feltételek nélkül szerető, gondoskodó törődő, megbocsájtó, türelmes -és még sorolhatnánk a tulajdonságokat- Isten üzeneteit ezekben a megpróbáltatásokban is. Nem az épp embernek van szüksége orvoslóra, hanem a nagy betegnek"
Elnézést a hoszú gondolatokért, de ezek már évek óta foglalkoztatnak.
Nagyon sok szeretettel: Édesanya és Nagymama
Kedves Édesanya és Nagymama!
Nagyon egyetértek a gondolataival. Sokat kell tennie az Egyháznak ezen a téren is. Hála Istennek, a Család Éve is ezt szorgalmazza. Nekünk, görögkatolikusoknak március 5-én, Nagyböjt előtti szombaton lesz egy nagyszabású megbeszélésünk, mit is tehetünk a családokért, illetve a családokkal közösen. Oda várjuk a görögkatolikus családokat gyerekekkel, nagymamákkal, nagyapákkal együtt.
Nagy ajándéka még ennek az évnek, hogy több helyütt megjelenik a házigondozó szolgálat az egyházközségeknél. Ez kettős haszon, mert többeknek munkalehetőséget is ad, ugyanakkor sok rászorulót hamarabb és hatékonyabban el tudunk érni.
Abban biztos vagyok, hogy a papok mindig imádkoznak a családtagjaikért, csak ma már valóban nem szokás hangosan mondani ezeket a szándékokat.
Minden Szent Liturgia végtelen erejű, ha bámilyen szándékot beleveszünk, az nem szorít ki onnan másikat. Imádkozzunk a három nemzedékes családokért!
