Kedves Aggódó Édesapa!
A gondjai, gondalatai teljesen helyénvalók. Nagyon nehéz a távolra került gyermekeinkre vigyázni. Csaknem lehetetlen. Amit gyermekeinknek adhatunk, annak legnagyobb része még kisgyermekkorban történik. Csecsemő koruktól kezdve - sőt még korábbtól - alakul a személyiségük, a tartásuk, a hitük attól függően, hogy mi hogyan élünk. Sokkal inkább a tetteinkkel nevelünk, s nem annyira a szavainkkal. Ezért is nehéz már a "távnevelés". Elkerülve otthonról arra alapoznak, amit magukkal otthonról visznek.
Ezzel együtt is fontos az apai jótanács. Föltétlen készítse föl őket a világ támadásaira. E ponton valóban nagyobb a veszély, mint a korábbi időkben. Figyelmeztesse őket, hogy őrizzék szüzességüket, hogy tisztán mehessenek férjhez. Azt nem javaslom, hogy lépten-nyomon erről beszéljen nekik, mert akkor nevetségessé válik az egész. Talán elegendő egyetlen egyszer. Később pedig csak akkor, ha ők maguk hozzák föl. A többi veszéllyel kapcsolatban is ezt tanácsolom. Akkor nagy súlya van az atyai tanácsnak, ha megadva a módját, a megfelelő körülményeket egyszer elmondja nekik. Talán jobb külön-külön, de lehet, hogy együtt is lehet.
Azt jól érzi, hogy a legfontosabb, hogy tudják: otthon szeretik őket, mindig hazamehetnek, s hogy ezt a szeretetet sohasem veszítik el, bármibe is keverednének. Az az édesapa, aki így tud szeretni, az segít megértetni gyermekével, hogy milyen az Isten végtelen szeretete.
A szeretetünket sohasem adagolhatjuk a viselkedés mértéke szerint. A szeretet mindig föltétlen. De az atyai tanács mégis segít eligazodni a világ zűrzavaros dolgaiban. Föl fognak nézni Önre a gyermekei, ha ezt a feladatát komolyan veszi.

Nem szabad összekeverni a politikai pártokat, azok hangoztatott nézeteit az Egyházzal és annak tanításával. Van, hogy igazodik hozzá, van, hogy nem, mégpedig pártszíntől függetlenül. Többnyire egyéni és persze, csoport vélemények fogalmazódnak meg inkább ilyenkor, és ha egyezik az Egyház tanításával, azt fennen hangoztatják.
Mi a szélsőséges? Régi mondás, hogy az erény általában középen van. A helyes mérték szabja meg a helyes utat. Mindössze három dolog van, amit nem lehet túlzásba vinni, a három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet. Az összes többi értéket el lehet hibázni a helytelen mértékkel.
Valóban ma nagyon gyakran nem igazodik a közvélemény, de gyakran még a törvények sem az Isten alkotta rendhez. Imádkozzék sokat, járjon templomba, olvassa a Bibliát, és nem fogja elvéteni sem az irányt, sem a mértéket. Talán kezd igazzá válni, hogy Magyarország sokat nyújthat Európának. Tartsunk ki az evangéliumi értékek védelmében, és eszközévé válunk az Isten igazságának.
Olyan hatalmak és személyek állnak ezzel szemben, akiknek az az érdekük, hogy az emberek milliószám csak buta fogyasztókká és olcsó munkaerővé silányuljanak. Nem szabad ide lesülyednünk, és ezt tudatos élettel, aszkézissel, lemondások gyakorlásával érhetjük el. És, természetesen imádsággal. Akkor nem fogalmazódik meg bennünk elkeseredésünkben ilyen kérdés, hogy miért engedi ezt az Isten. Ő tudja egyedül, hogy mit miért tesz és miért nem. Bízzuk rá! Mint ahogyan önmagunkat, egymást és egész életünket is!

A görögkatolikus papszentelési szertartásban nincsen benne. Talán a római katolikusban sem, de ebben nem vagyok biztos. Viszont van egy közkedvelt ének, melyet nagyon gyakran római katolikus papszentelési ünnepen énekelnek, és ez tartalmazza, sokszor ismétli a 109. zsoltárnak ezt a sorát: Te pap vagy, mindörökké, Melkizedek rendje szerint.

Kedves Mária!
Valóban rettentő szomorú, amit ír. Alig akarom elhinni. Mint látja, nem is mertem mindent közölni. Sajnos, azonban valóban előfordulhat, hogy valaki elveszíti a hitét, ha azt nem ápolja, nem gondozza. A házasság jut eszembe, a szerelem, az is ilyen. Ha nem ápolják, nem gondozzák, nem erősítik, akkor meghalhat, kimúlhat, bármilyen nagy volt is. Emiatt szoktak tönkremenni házasságok, holott nem kellene nekik tönkremenniök. De most beszéljünk a hitről.
Aki áll, ügyeljen, nehogy elessék - írja Szent Pál (1Kor 10,12). Egyébként épp a legkiemelkedőbb egyéniségekkel történhet meg leginkább, bármilyen hihetetlenül hangzik is. Akit sokan körülvesznek, körülrajonganak, azt könnyen magával sodorja a siker, és megfeledkezik erről a nagyon fontos igazságról, hogy az Isten-kapcsolatunkat is ápolni, építeni kell. Abban, természetesen nagyon bízom, hogy e paptestvérem esetében csak ideig tartó hitbeli megingásról van szó, és az Ön imáinak (meg akik még imádkozunk érte) köszönhetően hamar újra önmagára talál.
Nyilván Ön is most mélyen érzi magát, és ezért lát mindent sötéten.
Amit a végidőről írt, azok buta mesebeszédek. Urunk Jézus világosan megmondta: Nem tudjátok sem a napot, sem az órát (Mt 25,13, Mk 13,33). Mégis időről időre föltűnnek jósok és jóslatok, melyek ennek ellenére tudni vélik. Szörnyű időket élünk, de nem szörnyebbet, mint korábban.
Az Írásnak erre vonatkozó szavai egyedül azt hivatottak elérni, hogy őrködjünk hitünk felett. Lám, az Ön esete, és a lelkiatyjáé is, ugyanezt mutatja.
A tanácsom egyszerű: bármilyen nehéznek tűnik is, nagyon kérem, ne hagyja abba az imát. Meg fogja látni a gyümölcsét!!! Csak tartson ki! Én is imádkozom Önért is, és e bajba jutott paptestvéremért is.

Világos előírás van arról, hogy minek kell az oltáron lennie, azon kívül másnak nem. A liturgikát tanuló gyerekeknek is tudniok kell. Az oltáron van az antimenzion, az Evangélium, a Szentségház, a kereszt. Ezen kívül még azok az eszközök, amelyek a szent Áldozat bemutatásához szükségesek.
Miért ez a szigorú előírás? Mert mindaz, ami az oltárra kerül, az megszentelődik. Van, hogy kegytárgyakat is egyszerűen azzal szentelnek meg, hogy Szent Liturgia alatt az oltárra helyezik. Utána az megszenteltté válik. Ha bármi mást odateszünk, azzal utána nem szabad méltatlanul bánni. Pl. a kendőt a papnak kell kimosni első vízben, nem adhatja másnak, és ezt a vizet méltó helyre kell önteni.
Ha virág kerül az oltárra, az szép dolog, hogy megszentelődik, de akkor utána el kellene égetni, hogy ne kerüljön méltatlan körülmények közé. Ehelyett az elhervadt virágot egyszerűen a szemétbe dobják. Ez rettentő méltatlan. A cserepes virágról, annak elkerülhetetlen lakóiról nem is beszélve.
Sokkal jobb, ha a virágdíszítést más helyekre tesszük. Számtalan ilyen lehetőség van azok előtt, akik az háza ékességét szeretik.

Kedves István!
Ez egész egyszerűen függőség. Ma sokkal több ilyen függőség bénít bennünket, mint gondolnánk. Lehet rossz szokásnak is nevezni, de annyira az életünkbe vájta magát, hogy már valóban saját erőből nem látszik remény szabadulni tőle.
Az első szempont, amit tisztázni kell: önerőből nem szabadulhatok. Ebből fakad az első lépés is: imádkozzék nagy hittel a gyógyulásért. Sejtem, hogy eddig is imádkozott, sokat kérte a Jóistent, hogy segítsen. Most is ezt tegye, de előbb mondja ki: Uram, én képtelen vagyok ezen változtatni, tegyél csodát! Ez a bevallás, és hittel könyörgés az alapja az egésznek.
Második lépés már a gyakorlati megvalósításra vonatkozik, mert hisz sok emberi erőfeszítést is kell tennünk. Ez is szükséges a csodához, de a megelőző hit és bizalomteli kérés nélkül semmit sem ér semmilyen gyakorlat.
A következőket tanácsolom: Beszéljen lassabban! És egyáltalán törekedjék arra, hogy mostanában kevesebbet beszéljen. Inkább csak akkor, ha kérdezik. Ha válaszol, akkor is megfontoltan.
A másik, hogy tudatosítsa magában, nem kell senkinek megfelelnie. Félő, hogy sok kudarca volt már, és arra törekszik, hogy elnyerje az emberek elismerését. Akár a főnökét, akár a szomszédét vagy akivel csak találkozik. Ez nem vezet sehova. Ne az határozza meg a tetteit, hogy mit várnak el Öntől, hanem egyedül az, hogy mit vár el az Úristen.
Ne a bűnre figyeljen, hogy nehogy elkövesse, hanem a szavaira, hogy azok megfontoltak legyenek, a hallgatásából lépjenek elő, hogy minden szava elnyerje Isten tetszését.
Egyelőre ezeket tudom tanácsolni. S én is imádkozni fogok Önért, hogy sikerüljön ez a csodálatos gyógyulás.

A kereszt rajzolata Krisztus Urunk föltámadása óta a föltámadás, az élet, az isteni áldás jele és hordozója. Amikor keresztvetés alkalmával magunkra rajzoljuk, vagy akár csak kicsiny rajzolatként a homlokra vagy a szívre jegyezzük, akkor ezt azt isteni áldást közvetíti számunkra. Nem mágikus dolog, tehát önmagában nincsen ereje. Az ember hite által válik kegyelem közvetítővé. A homlokra és a szívre azért szoktuk tenni, hogy az értelmünkön és az érzelmeinken, illetve ezek által az egész lényünkön legyen rajta az Isten áldása. Önmagunkat is és másokat is megáldhatunk ezzel a jellel.

Mi, görögkatolikusok a következő módon vetünk keresztet:
Az első három ujjat egymáshoz érintve összezárjuk, a gyűrűs és kisujjat behajtjuk, és ezzel a kézmozdulattal érintjük sorban a homlokunkat, mellünket, a jobb majd a bal vállunkat. Eközben mondjuk: Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.

Nagyon tiszteletreméltó ez a gondoskodása. Egész egyszerűen egy közelben lévő, Ön által elérhető görögkatolikus papot kell fölkeresnie. Ő majd elmegy az Édesapjához, és megadja neki, ami lelkileg szükséges. Ő fog tudni segíteni akkor is, ha már temetésre lesz szükség.
Ha egyáltalán nem tud a közelükben görög papról, akkor a honlapunk közösségeink/parókiák oldalán a "mindent mutat"-ra kattintva megkeresheti az Önökhöz, vagy inkább a kórházhoz legközelebb található parókiát, s ahhoz tartozó telefonszámot. Hívja fel az ottani atyát minél hamarabb.
Imádkozom én is az Édesapjáért.

Igen, lehetséges. A római katolikus fél, a Katolikus Egyház által előírt formára kötelezett. A házasságkötéshez a közreműködő katolikus papnak engedélyt kell kérnie a püspökétől, de ezt ő nyilván tudni fogja. A katolikus félnek pedig ígéretet kell tennie hite megőrzésére, s gyermekei katolikus nevelésére. A másik félnek is tudnia kell erről az ígéretről. Ha pravoszláv szertartás szerint lesz az esküvő, akkor is érvényes lesz a kötelékük, de ebben az esetben a katolikus félnek kell erre engedélyt kérnie a plébánosán keresztül a püspöktől.

Sajnos, mai gyakorlatunkban az egyházi esküvőnek nem feltétele a bérmálás. Holott ez volna a természetes (vagy éppen természetfölötti) rendje, hogy minden más szentséget csak a keresztelés és a bérmálás után lehet fölvenni. Ezért őrizte meg bizánci egyházunk a gyermekek megbérmálásának szokását. Mégis javaslom, hogy ha nem kötelező is, de lelki igénnyel törekvő fiatalként mégis vállalkozzék rá. A római katolikusoknál leggyakrabban pünkösd táján szokott lenni a bérmálás. Még év eleje van. Ha most jelentkezik rá, talán még lesz ideje fölkészülni. Igaz, általában ehhez legalább egy teljes esztendő szükséges.

Sokunknak gondja ez a szétszórtság. Főként mai világunkban. Nagy áldás, ha valaki egyszerre több dologgal is tud foglalkozni - ha igaz, Napóleon volt ennek mestere -, de az imádságot bizonyosan nem lehet ezek közé az egyszerre végzett tevékenységek közé iktatni. Ugyanakkor igaz, hogy imádkozni mindig, minden körülmények között lehet. (Az anekdota szerint imádság közben nem lehet cigarettázni, de cigarettázás közben lehet imádkozni.)
Azt javaslom, hogy mondja a Jézus-imát minél gyakrabban, amikor csak lehetősége van, amikor a munkája, tevékenysége ezt lehetővé teszi. Ugyanakkor nagyon fontos, elengedhetetlen, hogy minden nap legyen alkalma arra is, hogy külön, csak ezt az imát mondja. Vagy ha valami más imádsággal is, de csak egyedül és kizárólag az Úristenre figyel. Mindnyájunk életében naponta kell, hogy legyen erre elkülönített idő. A hossza majdnem mindegy is. Persze, minél több, annál jobb, de ha csak napi 5 perc jut erre, az is nagyon sokat jelent.
Ha szétszórtnak érzi magát, javaslom is, hogy ezzel a rövid időcskével kezdje. Öt perc teljes odaadottság az Istennek. Többet mondok (illetve, még kevesebbet): ha minden nap mindössze háromszor elmondja a Jézus-ima fohászt, de teljes odaadással, teljes figyelemmel(!), már ez is hatalmas erejű. Persze, e hatalmas kezdet után érdemes továbblépni.
Ehhez érdemes megteremteni a külső csöndet is. A külső segíti a belsőt.
Van, akinek segít a csotki morzsolása. Mintegy bele tud kapaszkodni. Van, aki egyáltán nem használja. A csotki - bár eredeti jelentésében: olvasó - nem arra való, hogy számoljuk vele az imákat. Kivált nincsen olyan meghatározott rendje, mint a rózsafüzérnek. Ez elvonná a figyelmet.
Hogy ki milyen sebességgel mondja, gyorsan-e vagy lassan, ez az egyéntől függ, teljesen változó. A lényeg a mélység, az odaadás, az összeszedettség.
Nem kell hozzákötni kisebb nagyobb szemlélődéseket. A Jézus-ima maga együttlét az Úrral. Ha valamire akarok figyelni, akkor egyedül Őrá. Nevezhetjük szemlélődésnek, de mivel a szemlél igéből származik, kissé félrevezetőnek érzem. Inkább szívlelni kell az imát. A szívünkkel mondani, a szívünket beleadni.
S Isten, aki a rejtekben is lát, aki a szívünkben lakik, megjutalmaz. Mégpedig azzal, hogy egyre jobban fog menni az imádság, az Istenre figyelés.

Egy néprajzkutató válasza:
Mi az ajtó és mi a kereszt?
Az ajtó, ahol ki- s bejárunk. Összeköti a külső és belső világot. Az otthont és az idegent. Az átjárás helye. Mint ilyen köztes hely. A küszöb ezen belül a senki földje. Ezért él a tiltás a magyar nép hitvilágában, hogy a küszöböt át kell lépni, ha valakihez megyünk és nem szabad rálépni. (Ehhez hozzátartozik, hogy régen magas küszöbök voltak.) Az építőáldozatot gyakran a küszöb alá, vagy az alapba ásták. Az építőáldozat: kiengesztelni a Teremtőt, mert kiszakítottunk egy részt az ő világából. A magyar nép hiedelemvilágában ismerjük az élőállat áldozatot. Ma ennek jele a zöld ág a felhúzott tetőn.
Az ajtón nem csak mi és szeretteink, hanem idegenek és nem tudni milyen szándékú, lelkű emberek, lények jöhetnek keresztül, járhatnak át. Ezért a belső világ igyekszik védeni, megszűrni a külső világból azt, ami ártalmas lehet. Elhárítani a bajt. Régen nem voltak biztonsági zárak. Még fém zárak sem. (fából van az én kilincsem, madzag a húzója.. ..mondja egyik népdalunk). Nem mintha ma megvédenének a zárak, a rácsok?
A kereszt a kereszténységben egyértelműen apotropeikus/bajelhárító jel. Távol tartja, elűzi, hatástalanítja a gonoszt. ?E jelben győzni fogsz!? - olvahatta az égen a bíztatást Nagy Konstantin császár.
Miért vetünk magunkra keresztet? Este lefekvés előtt magunkra, a gyerek párnájára? Ugyanezért. A védelem, az óvás szándékával. "Hogyha alszom, vigyázz reám..." A kereszt jelében jelen lévő örök Isten, ki a kereszten legyőzte halállal a halált).
Ugyanezért van a zsidóknál a mezúza az ajtófélfára téve. Csak ezt megérintve lehetett bemenni a házba. Utal az Egyiptomból való szabadulásra, amikor a vérrel megkent ajtófélfa védte meg a családot a Pusztítótól.
Ezért van a szenteltvíz tartó a bejáratnál a templomokban.
Ezért tűzték a totemállat képét, koponyáját, jelét a sátor bejárata elé a nomádok.

Mit tanít a Keleti Egyház a Szentlélekről?
A Szentlélek jelen volt már a teremtésnél, ő a tökéletesítő, ő az, aki mindent összetart. Amikor Isten az embert megteremtette, eltöltötte Szentlélekkel. Ez biztosította az ember istenképiségét. Ez azért fontos, mert így érthető, miért nem merült föl Bizáncban az emberi szabadság és a kegyelem ajándékjellege körüli kérdés. Nyugaton az emberi létben megkülönböztették a természetes és a természetfeletti szintet, ez garantálta a kegyelem ingyenességét, de fölveti a kérdést, hogy egyáltalán lehet-e kegyelem nélkül létezni. Tehát a természetfölötti csak valamiféle plusz lenne? Keleten úgy gondolták, az ember nem autonóm lény, az isteni életben való részesedés a természetének lényegéhez tartozik. Ez egy fontos különbség.
A Lélek természetesen részt vesz az ember megváltásában is, kezdve a Fiú megtestesülésétől. Csak másként, mint a Fiú. Lévén, hogy ő nem testesült meg, személyes léte továbbra is titok marad, még inkább, mint a másik két személyé. Minden működése arra irányul, hogy kinyilatkoztassa a Fiút. És ahogyan Krisztus megtestesülésében fő szerepe volt, úgy igaz ez Krisztus testének, az Egyháznak a létrejöttére is.
A Szentlélek származásáról. A "Filioque" önmagában nem lenne akadály. Csakhogy egész más Szentháromság-szemlélet húzódik meg mögötte, mint a keleti. Azt, hogy a Szentlélek a Fiútól is (Filioque) származik, lehet jól és rosszul is értelmezni. Keleten először is azt sérelmezték, hogy a Hitvallás szövegében zsinati döntés nélkül betoldást hajtottak végre. Az Atya monarchiáját - vagyis hogy ő az isteni lét forrása a szentháromságban - mindenki elismeri. Az igazi probléma a két különböző modellben rejlik. Nyugaton Isten egylényegűségéből indultak ki (Szent Ágoston óta), és a belső viszonyok alapján vizsgálták a Szentháromság személyeit. A keleti keresztény gondolkodás szerint pedig Isten a személyek háromsága. Egyszerűbben megfogalmazva: nyugat Isten egylényegűségéből indul ki, és így jut el a három személyhez, kelet szerint pedig a keresztény alapvető tapasztalata, hogy Isten három személyben létezik, ugyanakkor, természetesen egy.
A lelkiségben is van különbség.
A Szentlélek jelenlétét keleten elsősorban a liturgiában élik meg. Nincs egyetlen szertartás sem, melyet ne a Szentlélek segítségül hívásával kezdenénk, és minden szentség ünneplésekor hangsúlyos helyen van az epiklézis, a Szentlélek lehívása. Természetesen nyugat egyháza is hisz a Szentlélekben, de sokáig ez nem volt annyira hangsúlyos, mint keleten. A II. Vat. zsinat után viszont megjelentek a ?karizmatikus? jelenségek, meg a Szentlélekhez szóló imák. A gyakorlati teológia is többet foglalkozik ma vele. Hála Istennek, ez is közeledést jelent.

A Szerkönyvben található előírás szerint az eljegyzés szertartása az esküvőnek a része. Mostanában többen is kérik, hogy ezt a szertartást külön végezzék el. Ennek keretében történik a jegygyűrűk megáldása, melyet aztán a jegyesek a pap imádsága mellett egymás ujjára húznak. Természetesen ez már a házasság közvetlen előkészülete, többnyire az esküvő előtt néhány hónappal tartják meg.
Az a legtermészetesebb, nagyon helyesen gondolja, hogy akkor érdemes komoly kapcsolatot kezdeményezni, ha ezzel az a célja, hogy a házastársát megtalálja. Igaz, nem biztos, hogy első próbálkozásra sikerül. Az udvarlás időszaka eleinte éppen ezt a célt szolgálja, hogy megismerjék egymást, és kiderüljön, hogy valóban házasságot akarnak-e kötni. Az eljegyzés aztán mintegy megpecsételi ezt, már egyfajta szoros összetartozást jelent, melyet az Egyház is imádságával kísér.