Kedves Lelkiatya! A keleti katolikus és a római katolikus egyház ugyebár egy úton jár és az alapvető dolgokban ugyanazt teszi, gondolják, megvan az eucharisztia, a liturgia, a gyónás, az összes szentség mindkettőnél. Egyéb dolgokban lehetnek különbségek és mostanában felfigyeltem valamire, amit nem nagyon hallottam még másoktól így megfogalmazni, talán egyetlen cikkben olvastam. Arra figyeltem fel, hogy mintha mindkettő máshogy közelítene egy kicsit Júdás esetéhez. (A Júdás, aki elárulta Jézust) Római katolikus emberekkel beszélgetve, akár teológusoknak írásait olvasva, akár atyák hozzájuk írt levelekre adott válaszait olvasva, akár világi emberekkel beszélve, a római katolikusok által tisztelt szentek szövegeit olvasva nekem teljesen az a benyomásom, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve a római katolikus egyház, bár nem mondja ki hivatalosan, hogy Júdás a pokolban lenne, mintha majdnem mindig úgy gondolná és nagyon sötét, gonosz, szinte biztosan nem üdvözülő valakinek mutatja. Azzal támasztják ezt alá, amiket Jézus mondott Júdásról és Emmerich Anna Katalin pedig elvileg kapott kinyilatkoztatást arról, hogy Jézus és Júdás között volt egy magánbeszélgetés a pokolban és Júdást nem vitte magával a mennybe. A keleti katolicizmusban mintha nem így lenne. Azt nem mondom, hogy a keleti katolikus egyházban (ahova én is tartozom) fel lenne magasztalva és biztosra lenne mondva az üdvössége, mert nem így van, de mintha a keleti katolikus egyház több esélyt adna ennek és kevésbé tekintené Júdást egy teljesen sötét valakinek, akiben soha semmi jó nem volt, akiről egy percig se feltételezzünk bármi jót. Sőt, vannak olyan szentek és egyházatyák, akik azt írták, hogy lehetséges, hogy Júdás is üdvözült, többek között Origenész és Nüsszai Szent Gergely. Tudomásom szerint Áthoszi Szent Sziluán azt mondta, még ma is imádkozhatunk Júdás lelkéért és egy ortodox keresztény elmondásából úgy tudom, hogy az áthoszi szerzetesek ezt meg is teszik. Hogy lehet az, hogy ennyi ellentmondás van egy kérdésben és ennyire mást mond az egyház egyik része és a másik része? Mi van azzal, akinek nincs igaza? Ha valaki azt gondolja, hogy Júdás üdvözült miközben nem, akkor az bűn? És ha valaki imádkozik Júdás lelkéért, akár egy szerzetes, akár egy világi ember, ő bűnt követ el és Isten haragszik rá? Még ezek kapcsán is sokkal "irgalmasabb" a keleti egyház, mert a római katolikusoknál azt veszem észre, hogy ott mindig maga a tett számít és ha az valamiért nem jó, akkor a jó szándék se számít semmit. Ezt részben ők mondták nekem, római katolikusok. Ha őszinte akarok lenni, velem is történtek dolgok, amikből meg inkább arra következtethetnék, hogy Jézus valahogy valamiért megbocsátott Júdásnak, aki a mennyben van. Amikor azt látom, hogy igen ám, de ez meg ellentmondana annak, amit Emmerich Anna Katalin látott egy látomásban, akkor teljesen összezavarodok. De elvileg az is lehet, hogy nem Emmerich Anna Katalinnak van igaza hanem Origenésznek és Nüsszai Szent Gergelynek. Ez is egy hatalmas káosz a fejemben. A szentek látomásait és kinyilatkoztatásait valami biztos, megbízható dolognak szokták tartani, legalábbis általában, de közben meg azt is elmondjuk, hogy nem biztos, hogy az az igaz. Most akkor hogy van ez az egész?
Őszintén szólva én egyáltalán nem érzékelem ebben a kérdésben a keleti és a nyugati egyház különbségét. Ennyire markánsan semmiképp sem. Szerintem mindkét oldalon találhatók olyan személyek, gondolkodók, akár teológusok is, akik Júdás sorsa kapcsán egyik vagy másik lehetőséget tartják valószínűbbnek. Ami bizonyos, hogy sem a katolikus, sem az ortodox egyház nem állítja, hogy tudná, mi a sorsa Júdásnak, hogy most hol van. Ebben teljesen egyek, s ez a lényeg ebben a kérdésben. Amit Emmerich Anna látott a XVIII. században, az nem része a kinyilatkoztatásnak, sem az Egyház tanításának, sem Keleten, sem Nyugaton. Úgyhogy az Ön keresése szempontjából ennek nincs jelentősége. Gondolkodjék Júdásról úgy, ahogy szeretne. Ez sem nem bűn, sem nem erény. Szerintem nem sok értelme van ezekről gondolkodni, de nem vagyunk egyformák. A magam részéről azt tanácsolom Önnek, hogy inkább a szentek életével foglalkozzék többet, ismerje meg őket, minél több a szentek életéről. Azokban sokkal tanulságosabb dolgokat találhat.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérni hogy imádkozzon értünk mert gyermekem szeptember 30 al kiteszik az iskolából ezáltal veszélybe kerül az árva ellátása is. Nem tudom hogy mi lesz, most még a szüleim segítenek, de ha nem lesznek... . Lelkileg egyre nehezebben viselem az igazságtalan és embertelen világot ami ellen több mint 15 éve harcolni kell. Imáját előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska!
Valóban, nem tudok egyébbel segíteni, mint az imádsággal. Nem vitás, hogy zord a harc, kemény a világ. De azt se feledjük, hogy Isten hatalmasabb, mint ez a világ. Sőt, Jézus azt is mondta: "Bennem találjatok békét. A világban szorongattatásban lesz részetek, de bízzatok: én legyőztem a világot! (Jn 16,36) Istennél mindig van megoldás, mindig nála van a megoldás. Bízom benne, hogy mások is, akik olvassák, imádsággal fogják Önt és a családját segíteni.
Tisztelt Lelkiatya! Ki lesz a következő püspök? Gondolkodtam már ezen többször is, hogy sok-sok év múlva, ha valamelyik egyházmegyének új püspökre lesz szüksége, vajon lesznek-e jelöltek. A püspökké választás feltétele, hogy az illető szerzetes legyen, vagy elég a papi nőtlenség? A mai világban egyre kevésbé vonzó hivatás a szerzetesség, egyre kevesebben választják, mi lesz, ha nem lesz alkalmas jelölt a püspökségre?
Válaszát köszönöm!
Érdekes kérdés, de azt hiszem, egyelőre nem szükséges ezen töprengeni. Püspök atyáink egyelőre jó erőben vannak, 2035 táján és az utána következő években lesz majd esedékes ez a kérdés. Minden reményünk megvan arra, hogy addigra már lesznek többen is cölebsz papok illetve szerzetesek. "Elég a napnak a maga baja" - mondja az Úr (Mt 6,34)
Kedves Lelkiatya!
Ha az 50.zsoltárt penitenciának adja az atya, az mit jelent? Hogyan kell érteni?
Ez azt jelenti, hogy az 50. zsoltárt kell elimádkozni. Ez megtalálható a teljes Bibliában (bár ott ügyelni kell, mert a katolikus Bibliafordítás a héber számozást követi, s ott 51. zsoltárként szerepel!) Megtalálható a görögkatolikus Énekeskönyvünk és Imakönyvünk elején. Kapható nálunk külön a Zsoltároskönyv, amely mind a százötven zsoltárt tartalmazza, ebben is benne van. De elérhető a honlapunkon keresztül elektronikus úton is: LITURGIA/ZSOLTÁROK (https://hd.gorogkatolikus.hu/zsoltarok/zsoltarok.pdf)
Így kezdődik: Könyörülj rajtam, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint...
Kedves Lelkiatya!
Rendszeresen szoktam jótékonykodni, nem kürtölöm szét, ez eddig anyagi adományból állt.Neha vettem ezt-azt rászorulóknak, a dolgokat, amelyeket nem használok, inkább odaa ajándékozom.
Sajnos fiatalon nem régen meghalt a feleségem . Nem tudom miért -egyébként tervben volt már- ekkor elkezdtem segíteni egy intézményt.Vásárolok nekik különféle élelmiszert, vettem nekik gyógyászati eszközöket, erre kértem mások segítségét is, de nagyrészt én fizettem..
Most az epulüetük felújítását végzem már több napban, saját eszközzel, saját anyaggal.
Nem kiabálom ki, nem kürtölöm,de néha elmondom a környezetemben, elmeséltem a sorstársi kozosségben is.
Nekem ez olyankor jó érzés, ha elmondom.Pici büszkeség is van.bennem.Felajánlom a feleségem lelkiüdvéért, vagy Istennek hálából. Magunkért.
Az lenne a kérdésem,hogy nem veszítem-e el azÍrás által ígért jutalmat, nem számít-e ez kérkedésnek, dicsekvésnek, mint az alamizsnát nyilvánosan adó farizeusnál.Hiszen azt is írja az írás, ne rejtsük véka alá a "lámpást",a jótetteinket.Hol a határ? Köszönöm előre is!
Azt javaslom Önnek, folytassa ez a munkát, az adokozást és ennek a jótékonysági intézménynek a támogatását, és adjon hálát érte Istennek, hogy ilyen szép és értékes dologra fölhasználja. Ami az embereket illeti, annál jobb, minél kevesebben tudnak róla. Elhiszem, hogy jó érzés erről beszélni, de bizony erre utalt Jézus, hogy ilyenkor már meg is kapta érte jutalmát az illető. Folytassa tehát a munkát, s ne beszéljen róla, lehetőleg senkinek. Akkor lesz igazán értéke. Ami a lámpásszerű jótetteket illeti, az arra vonatkozó szentírási rész így hangzik: "Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van." (Mt 5,16). Tehát korántsem arról van szó, hogy mutogassuk jó tetteinket. A világosságunknak kell ragyognia, amelyet mi nem tudunk tovább fényesíteni. Ha van világosság bennünk, az ragyog, az másoknak is világosságul szolgálhat, de nem a tetteinknek kell ragyognia, kivált nem az emberek előtt. A jótetteket, amennyire lehet, rejtsük el, hogy senki ne tudjon róla. Akkor van igazán értéke. Nem válik értéktelenné, ha beszélünk róla, de legalábbis veszít az értékéből.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tényleg igaz hogy elkárhozhatok amiatt hogy nőként pap akarok lenni és nem tudok ezzel mit kezdeni. Folyamatosan azt érzem hogy selejt vagyok, főleg hogy már megtudtam édesanyámtól hogy azért maradtam életben mert lány vagyok (meg akarták győzni hogy ne legyek mert elméletileg nem lehetnék, de az egyik mamám azt mondta hogy mi van ha lány, ezért tartottak meg). Emiatt úgy érzem hogy azért vagyok lány hogy életben maradjak, hiába nem vagyok igazi lány, hanem fiú. Semmi lányos nincs bennem. Mindig is a bátyáimhoz hasonlítottak, és mindig meg kellett mutatni hogy érek annyit mint ők. Ez olyan mintha kettős elvárás lenne egyszerre kell lánynak lenni és fiúnak is. Nem szeretem a női nemet és nem is értem őket. Gemboy
Mennyire érdekes! Én az Ön életének ebből az előtörténetélből pontosan azt olvasom ki, hogy éppen ez az életének a kulcsa, ezért született meg, mert Ön leány, ezért tartották meg a szülei - ha jól értem. Ebből nem az a leglogikusabb következtetés, hogy Isten Önt mindenképpen leánynak akarta, minden bizonytalansággal szemben? Nekem teljesen ezt erősíti meg. De ilyen fájdalmas előtörténet nélkül is egészen bizonyos lehet abban, hogy Isten Önt lánynak gondolta el, és egy nagyon szép női hivatással ajándékozta meg. Ezt egyelőre valami miatt nem látja. Minden bizonnyal ebben a vakságában nagy szerepe van a gyermekkorában átélt élményeinek, akkor kapott sebeinek is. Önnek ez az első feladata, hogy föfedezze igazi önmagát, akinek Isten Önt elgondolta. Higgye el, egy eltorzult kép alakult ki Önben saját magáról. Amikor belenéz a tükörbe, nem ugyanazt látja, mint amikor az emberek Önre néznek. Sokkal csúnyábbnak, sokkal hitványabbnak látja önmagát a valóságnál. Ebből a téves önképből minél előbb föl kell ébrednie, ki kell lépnie. Valószínű, ebben szakember segítségére is szüksége van, pszichológusra, mentálhigiéniés szakemberre vagy egy nagyon jó lelkiatyára. Bár lehet, hogy ő is inkább szakemberhöz irányítja majd. Nehéz sebeket hordoz. Önnek nem a papsággal, az egyházzal, a hivatással van gondja, hanem saját magával. Enélkül egyébként jó pap sem lehet az ember. A szemináriumban az utóbbi években nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az önismeretre. Ha valaki nem ismeri önmagát, félreismeri, téves önképe van, az képtelen lesz az embereket szolgálni. Meg kell tennie ezeket a lépéseket annak érdekében, hogy boldog ember lehessen, hogy rátaláljon saját hivatására. Enélkül nem lesz boldogsága sem.
Kedves lelkiatya mit tudok tenni ha évek óta nem tudom elfogadni hogy elvették a drága jó atyám és egyszerűen nem tudom elfogadni az új atyát. És félek megszeretni hogy ne hogy őt is elvegyék. Miért veszik el az atyákat? Ez olyan mintha az apákat vennék el a gyerekektől. Az atyáknak is fáj?
Kicsit talán olyan, de mégsem hasonlítható hozzá. Fontos, hogy ha megszeretjük is az atyát, azért az Istenhöz ragaszkodásunk ne tőle függjön. Talán éppen azért kell, hogy olykor helyet váltsanak a papok, hogy tőlük függetlenül alakuljon ki az istenszeretetünk. Javaslom, hogy erre használja föl ezt a nehéz, fájó helyzetet. Továbbra is járjon el a templomba, ahány szertartásra csak tud, de közben az egyéni imáját is fejlessze. Oda kell eljutni, hogy annyira szeresse Istent, hogy semmilyen külső körülmény, se emberi tényező azt ne befolyásolja.
Kedves Lelkiatya!
Mit tehet az a görögkatolikus atya, akinek az egyházközségében nincs kántor és nincs is alkalmas jelölt erre a feladatra, de szeretné a szertartásokat ünnepélyessé tenni azzal, hogy az énekek szépen menjenek. Ha a pap vezeti az éneket, akkor ki mondja el a papi csendes imákat? Ha nem vezeti Ő az éneket, akkor nem egyöntetű és szép az ének.
Mit lehet tenni ilyenkor? Várom válaszát!
A cél igen magas, nem olyan könnyű és egyszerű azt elérni. sok beléfektetett munkára van hozzá szükség. Mégsem olyan lehetetlen. Szerintem el kell kezdeni végezni a szertartásokat. Ha van akár csak néhány ember, aki az Uram, irgalmazz!-t énekli, az már jó. A többi énekben pedig a pap be tud szállni. Legalábbis a zsolozsmáknál. Érdemes ezzel kezdeni. A Szent Liturgia az más, ott valóban sok csöndes imát kell elmondani a papnak. Ha imádságos lelkülettel végzi, akkor az megszépíti a végzést. Nem egyszerre, de idővel ki fog alakulni a szép végzés, és talán a Gondviselés is küldd majd egy énekes társat
Kedves Lelkiatya! Az elhunytakért felajánlott mise kapcsán lennének kérdéseim. Az első az lenne, hogy számít-e, hogy mikor történik a felajánlott mise, van-e jelentősége annak, hogy a temetéstől számítva hány nap múlva. A második kérdés, hogy kérhet-e keresztény ember olyan személyért misét, akinek nem rokona, nem hozzátartozója, csak ismerte az illetőt? Ismerek valakit, aki nemrég elhunyt, ismerem a hozzátartozóit, de tudomásom szerint nem egyházi temetése lesz. A fia tudtommal nem hívő, az unokája szintén nem. A menye elvileg igen, de az már egy másik kérdés, hogy mennyire veszi komolyan a hitét. A falon ugyan ott vannak Jézus képei és beszélt is sokat Jézusról a saját édesanyja elvesztése után mert gondolom ebbe kapaszkodott, de tudtommal nem szokott járni templomba, és a fiát sem nagyon terelgeti Jézus felé, ahogy tudom. Mindenesetre úgy tudom, az elhunytnak nem egyházi temetést terveznek. Arról sem tudok, hogy lenne érte mise ajánlva, de különben is az elhunyt fia szervezte a temetést, szerintem egyedül (a menyének akkor műtötték a szemét) és neki szerintem nem igazán fontosak a hitbéli dolgok. Az elmondásukból azt vettem ki, hogy a meny el sem megy a temetésre, még az unoka sem biztos, pedig neki nincs oka távol maradni. Ítélkezni nem akarok felettük, még ha szomorúnak is tartom a helyzetet, inkább imádkozni szoktam értük. Gondoltam rá, hogy kérjek misét az elhunytért a saját egyházközösségemben, de nem tudom illik-e és szabad-e ilyet. Azért gondoltam erre, mert ha már egyházi temetés nincs, legalább ennyi legyen. Én imádkoztam az elhunytért és mások is, akiket megkértem, de az nem ugyanolyan mint egy mise vagy temetés. Még azokért is szoktak kérni misét, akik egyházi temetést kaptak, mert a hozzátartozók annyira szívükön viselik az elhunyt sorsát. Akkor még inkább van erre annak szüksége, akit nem is pap temet. Még nem tudom mi lenne jó megoldás, kérni érte egy misét vagy hagyni az egészet ahogy van. Ha a mise, akkor kell-e kérni a hozzátartozók beleegyezését.
Ilyen kéréshöz nem kell a családtagok beleegyezését kérni. Mindenkiért szabad és kell is imádkozunk. Különösen azokért, akikért mások nem vagy csak nagyon kevesen imádkoznak. Hogy erről értesíti-e a családtagokat, az más kérdés. Van olyan helyzet, amikor jobb nem is szólni nekik, nehogy rossz néven vegyék. De végeztetni érte Szent Liturgiát nagyon üdvös dolog.
Az odaáti lét szempontjából mindegy, hogy mikor végzik el. Az csak emberi szokás, hogy szoktak a 3.illetve 9-dik napon is, néhol a 40. napon vagy esetleg évfordulón. Ezek is emberi szokások, melyek arra valók, hogy el ne maradjon részünkről ez az imádság.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit lehet tenni az ellen hogy ne legyek fásult és közömbös a világ felé? Annyi tragédia van hogy már nem érint meg. Tudom hogy sajnálnom kellene és nem úgy viszonyulni hozzá mint én.
Azt javaslom, nézzen, olvasson, hallgasson kevesebb híreket. Azok dömpingje is közömbössé tehet minket. Ha tájékozódni szeretne, válasszon ki egy vagy két hírcsatornát, s elégedjék meg vele. Mindet úgysem tudja befogadni. Emellett pedig legyen tudatos a hírkövetése. Ha azt hallja, hogy valaki bajba került, még ha teljesen idegen is, imádkozzék érte. Így közelebb kerül Önhöz egy-egy emberi sors. Ne csak híreket, számokat, eseményeket lásson, hanem mindig rászoruló embereket!
Kedves lelkiatya azt olvastam az egyik válaszában hogy a rendszeresen szentségekhez járulók nem tudnak halálos bűnt elkövetni. Ez igaz akkor is ha valaki önkielégítés és pornó függő? A válasza mellett szeretném az imáját is kérni, mert megint lejtőn vagyok sajnos a pornó terén is, pedig hosszú évek óta nem volt vele gond de az önkielégítés mellett megint visszatért. ONEGIRl
Nehéz megállapitani, hogy a függő ember mennyire felelős a cselekedeteiért. Nyilván nem menthetjük föl, de nem is ítélhetjük el. Nincs módunkban fölismerni az ő felelősségének mértékét. Nyilván, ha saját magunkról van szó, ott ezzel nem mentegőzhetünk, hogy függők vagyunk. Saját érdekünkben nagy erővel kell küzdeni, hogy megszabaduljunk. De az bizonyos, hogy amit az ember ilyen állapotban elkövet, az nem halálos bűn. Még ha adott pillanatban tudja is, hogy nem kellene..., de nincs ereje ellenállni. Önnek is a rendszeres gyónást, szentáldozást javaslom. S persze, küzdjön is, előbb-utóbb meglesz az eredménye, meglátja. Én is imádkozom Önért.
Kedves lelkiatya a hölgyek öltözködését olvastam és ennek kapcsán jutott eszembe hogy felénk egyre több fiú fején van sapka télen. Régen ez elképzelhetetlen volt. Mi erről a véleménye?
Ez is egy igen rossz irány. Ma a gyermekeket esőtől, széltől, hidegtől, hótól óvjuk, védjük. Ebből fakadhat az a rossz szokás, hogy nem tanítják meg a kisfiúknak, hogy templomban nekik le kell venni a sapkájukat. Érdemes erről beszélni, újra föleleveníteni, hiszen a tiszteletadásnak - és a férfi és nő különbségének is - nagyon szép jele.
Kedves lelkiatya köszönöm válaszát amit a nők pappá szentelését érintő dolgokról írtam. Mélyebben kutatom a kérdést és a mesterséges intelligenciát is megkérdeztem hogy mit tud. Álláspontja szerint ez a kérdés nem dogma a katolikus egyházban és a kérdés továbbra is nyitott. Az egyház jelenlegi álláspontja szerint a nők nem szentelhetők pappá, de ez a helyzet a jövőben változhat. Ez így van? Tudna segíteni nekem? Milyen könyvet honlapot, videót ajánlana ami ezzel foglalkozik? 3 éves korom óta pap akartam lenni de nem lehetek. Nem értem hogy miért érezheti egy nő hogy az Úr hív papnak ha nem lehet? Templom takarítás közben meg az oltárnál is különös hívó érzésem van. Viszont egy jelenés során azt mondta az Úr Jézus hogy engedjem el és keressem Szent Józsefet. Hogy tehetném meg? Piroska
Kedves Piroska!
Ha valaki gyermekkorától papságra vagy szerzetességre vágyik, ezt még egyáltalán nem biztos, hogy a papi vagy szerzetesi hivatás jele. Sokkal inkább annak, hogy arra kap meghívást, hogy a hitét, kereszténységét nagyon komolyan vegye. Aztán, hogy milyen egyházi szolgálatban tud ez tovább bontakozni, az is nagyon sokféle lehet. Az teljesen bizonyos, hogy Önnek nem papi hivatása van. Isten nem hazudtolja meg Egyházát. Ha csak férfiak lehetnek papok, akkor egészen bizonyos az, hogy Isten csak férfiakat hív meg a papságra. A szerzetesség azonban férfiak és nők előtt egyaránt nyitott lehetőség. Én is úgy tudom, hogy valóban nem dogma az egyházi rendben a nemek különbségtétele, ez inkább egy magától értetődő, 2000 éves hagyomány. De legalábbis elgondolkodtató, hogy ezt a 2000 éven át tartó, nagyon egyértelmű hagyományt a mai szétszilált világban, amikor az egyház is nagy erőkkel keresi helyét és szerepét, nemigen volna helyes ilyen jelentős változtatásokat bevezetni. Szolgálja az Urat, ahogy csak tudja, a templomban, az emberekben, jótékonysági szervezetekben! Számtalan módja van, hogy az ember elköteleződjék Isten és az emberek szolgálatára.
Kedves Lelkiatya!
Viszonylag fiatal házasok vagyunk, van már egy kis gyerekünk is.
Szeretjük egymást a férjemmel, de több, mint egy éve nincsen testi kapcsolat közöttünk. Nekem nagyon hiányzik. Elmondtam már ezt a férjemnek is, de nem lett eredménye.
Azt mondja, neki is hiányzik a testiség, csak fáradt.
Máskor azt mondja, hogy nem is kívánja.
De olyan nehéz így élni. Mintha testvérek volnánk.
Lehet, hogy velem van a baj, bár ezt még sosem mondta. Ahhoz képest, hogy megismerkedtünk, 20 kilóval vagyok súlyosabb. Bizonyára undorodik tőlem. És próbálok lefogyni, de olyan nehezen megy.
Pajzsmirigy beteg is vagyok, ami miatt nehezebb. De genetikailag így nézünk ki, nálunk a családban senki sem csontsovány.
Régebben is mindig én kezdeményeztem a férjemnél, de annyira rosszul esett a visszautasítás, rendkívül megalázónak éreztem, sírva aludtam el.
Mellette egyáltalán nem tudom a nőiségemet ilyen szempontból megélni.
Egyszer már volt egy szeretője, ő nagyon sovány nő volt.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Javaslom, hogy együtt keressenek föl katolikus párterápiás szakembert. Mindenképp gyógyítani kell ezt a helyzetet, amely így sokáig nem tartható. Sajnos, lehet abban valami, hogy ha többlet kilókat vett föl, akkor ez nehezíti a testi együttlétet. Egy ponton túl még fizikailag is, de érzelmileg mindenképpen. Mégsem csupán a kényszeres fogyás itt a megoldás, hanem a nagyon nyílt, őszinte beszélgetés. Kell, hogy tudjanak erről beszélni a férjével. Ezért javaslom a szakember bevonását, hogy segítse ezt a helyzetet. A házasságuknak egy nehéz pontjához értek, amelyet jól kell megoldani. Az ilyen nehézségek éppen azért jelentkeznek, hogy mintegy próbakő, a helyes megoldás után egymáshoz még közelebb kerüljenek. De ezt csak ezzel a nyíltsággal, őszinteséggel lehetséges.
Bűn spermadonornak lenni?
Semmiképp se tegye. Nem tudom, fizetnek-e érte, vagy milyen célból akarják fölhasználni, de alapot ad arra, hogy ismeretlen apától szülessen gyermek, amely teljesen méltatlan az emberi személyhez, aki meg fog születni. Ne legyen ennek részese! A sperma ill. petesejtadományozás mindent kivon a szeretet perspektívájából, és érdekek, pénz, orvosi becsvágy lehetnek a fő indítékai. Keresztényként semmilyen módon ne vegyünk ebben részt!
