Dicsértessék Jézus Krisztus! Üdvözlöm atyám! Igazából tanácsot szeretnék kérni öntől. 29 éves vagyok,mindigis kereszténynek vallottam magam,kiskoromban megkereszteltek,nem voltunk templomba járó család de nagyobb ünnepeken mindig mentünk misére.Tavaly nyár óta valami megérintett vagy nem is tudom,hogy fogalmazzak...elkezdtem olvasni a bibliát,minden este imádkozom,járok vasárnaponként misére, tartottam a böjtöt idén húsvét előtt,próbálok úgy élni ahogy Jézus tanította. De körülbelül 2-3 hete kezdem elveszteni a lelkesedésem vagy nem is tudom,hogy fogalmazzak. Nem a hitem gyengül mert ugyanúgy hiszem és vallom Jézus Krisztust uramnak és megváltómnak,de egyszerűen nincs bennem lelkesedés. Bevallom őszintén, sokszor kihagyom mostanában az imádkozást és a biblia olvasást. Pedig vágyom Isten közelségére és tudom,hogy imádkoznom kellene...nem kérni bármit, hanem köszönetet mondani minden nap a csaladért, egészségért,a jó létért. De valamiért mégis kihagyom.. Egyik ismerősöm azt mondta,hogy ilyenkor kellene erősnek lennem és minél jobban akarni Istent mert az ördög is oda megy lopni ahonnan van mit,és nekem most a hitem akarja ellopni. Mit tanácsol nekem atyám? Mit tegyek? Rossz érzés számomra ez a helyzet jelenleg... Elnézést,hogy hosszú voltam. Köszönöm a válaszát előre is .

Tiszteletem Atyám! Egyetlen egy kérdés foglakoztat mostanában, még pedig az hogy aki öngyilkosságot követett el, neki a lelke hova kerül halála után? Egy közeli családtagom sajnos fel akasztotta magát lelki okokból kifolyólag! Köszönöm válaszát!

Kedves Lelkiatya! Az üdvösséggel kapcsolatban szeretném kérdezni Önt, hogy a földön mi mennyire lehetünk abban biztosak, hogy valaki üdvözült vagy sem? Drága áldott jó Máté atyánk eltávozása vetette fel bennem ezt a kérdést, aggódva érte a botladozása miatt és a legjobbakban bízva, magam előkészületét a túloldalra pedig segítve. A Jóisten mit mérlegel, hogy üdvösségre jussunk? Köszönöm, ha megtisztel a válaszával! Kissné dr Albert E.

Kedves Lelkiatya! Érdeklődni szeretnék képviselő testület választásának menenetéről. Ki tehet javaslatot jelöltre, illetve ki és milyen módon vehet részt a választáson? Van erre vonatkozó szabályozás? Tudom, hogy a felelősség a parókusokra hárul a jelöltek kiválasztásánál,de a jelöltekkel szemben támasztott követelményeiről viszont nemsokat tudok. Arról is szeretnék információt. FELTÁMADT KRISZTUS

Kedves Lelkiatya! Görögkatolikus voltam gyerekkorom óta, de igazán elmélyedni a hit dolgaiban csak 4 éve kezdtem. Azóta egyre több mindent olvasok, megtanulok, imádkozok, mindent, amit addig nem tettem ennyire vagy nem ilyen érdeklődéssel. Emiatt van az, hogy bizonyos dolgokra csak most jövök rá. Az információkat részben az internetről is gyűjtöm, a Facebookon egy katolikus keresztény hölgy blogját, bejegyzéseit, cikkeit is szoktam olvasni és ennek kapcsán lenne kérdésem. Az illető a "hagyományos katolikus nőiség" képviselője, magyarra fordítva így tudnám visszaadni az angol nyelvű blogja címét és témáját. Sokat posztol katolikus házasságról, nőknek öltözködési tippeket a katolikus (keresztény) előírásoknak megfelelően, Szűz Máriáról, sok olyanról, ami katolikus és főleg a nőket érdekelheti, bár sok férfi is olvassa amiket ír. Mint írtam, öltözködési tippeket is ad és az egyikről nagyon érdekelne a véleménye. Azt mondja, hogy a nőknek fátylat kellene viselniük a templomban ha tényleg őszintén komolyan be akarják tartani a hitünk előírásait és Isten parancsait. Az alábbi okokat sorolja: 1. Szerepel a Bibliában és mint minden mást, ami abban szerepel, be kell tartani. 2. A fátyol viselésével Szűz Mária példáját követjük, az ő alázatossága, engedelmessége fejeződik ki ezáltal. 3. Része a Szentírásnak és hagyománynak. 4.Nőként a templomban elsődleges dolgunk és így jelezzük, hogy meg vagyunk szentelve (angolul: sacred). 5. Ezzel kimutatjuk a tiszteletünket Isten és az angyalok iránt. 6. Az alázatosság és szerénység jele. 7. Egy áldozat, mely tetszik Istennek, megdicsőíti és magasztalja az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust. 8. A nőiségünk és méltóságunk megtisztelése. 9. Látható jele annak, hogy teljesen alárendeljük magunkat Istennek. 10. Ahogyan a menyasszony fátylat visel mikor vőlegényéhez megy az oltár elé, úgy kell nekünk is fátylat viselni, mert Krisztus menyasszonyaiként a vőlegényünket vesszük magunkhoz az Eucharisztiában. - Találtam olyan igeszakaszt, ami arról szól, hogy a nők ne menjenek fedetlen hajjal templomba. Ez lenne az: "3Szeretném azonban, ha megértenétek, hogy a férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten. 4Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz fejére. 5S minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. 6Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha megszégyenítő az asszonyra, hogy a haját levágassa vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét." (1Kor 11,3-6) Ha ezt elolvasom, akkor mintha ez megerősítené azt, hogy a nőknek fátylat kellene viselniük, de még nem láttam ilyet a templomban sosem, pedig római katolikus és görög katolikus templomban is voltam már és nem hiszem, hogy az egyház ezt előírná. Gyanítom, hogy csak konzervatív, nagyon hagyománykövető katolikusok csinálják ezt. Most akkor kinek van igaza? Egyébként a Krisztus menyasszonyaiként viseljünk fátylat típusú magyarázatot nem is nagyon vagyok képes elfogadni, mert nem tehetek róla, nekem furcsa ez a felfogás, hogy mi nők, akik ott vagyunk a misén, Krisztus menyasszonyai lennénk. Még ha az egyházra egészében mondják, azt valahogy elfogadom, nekem az apácákra is furcsa de még az is belefér ha nagyon muszáj, de hogy a nők, akik ott vannak a templomban, az nem. A férfiakra ugyebár már nem is lehetne érvényes ez a logika, Jézus férfiakhoz és nőkhöz egyaránt jött, nekem már szinte ellentmond az egész krisztusi logikának az, hogy annyira a Krisztus mint vőlegény/férj és a nő mint menyasszony/feleség hasonlatok vannak mindenhol. Nekem nagyon furcsa ezt úgy felfogni, hogy ha Kati ott van a misén, akkor ő ott Krisztus menyasszonya és a vőlegényéhez megy az oltárhoz mint az esküvőn. Az áldozás sokkal inkább tényleg azt jelenti szerintem, hogy az Isten bárányának a testét esszük és a vérét isszuk, mint régen a zsidók az áldozati állat húsát. Nekem ebbe nem fér bele, hogy közben ezt értelmezzük mint házasságot. Meg hogy én az áldozáskor "összeházasodok" Jézussal minden alkalommal és a vőlegényemhez megyek ki mikor hozzá megyek. Az áldozás áldozás, a házasság házasság. Hiába nem szó szerint érti az ember az ilyet, nekem ez akkor is sok. Nem tartom szerencsésnek ezeket a megfogalmazásokat és hogy még fátylat is hordjak emiatt, mert Jézus a vőlegényem, tekintsek rá úgy, ez nekem már nagyon belemagyarázás. Az említett hölgy, akiről írtam az átlagtól eltérő véleményen van sok mindenben. Az egyik bejegyzésében például válaszolt azoknak, akik a latin nyelvű misékre a "De hát senki nem érti" véleményt mondták és azt írta, hogy szerinte aki nem tanul meg latinul katolikusként, az lusta, aki igazán akar, az megtanul, ma már nem nagy dolog nyelveket tanulni, valaki kettőt vagy hármat is tanul. Konkrétan azt írta, hogy aki manapság nyávog, amiért hogy nehéz megtanulni egy olyan könnyű nyelvet, mint amilyen a latin, az csak kifogásokat keres és lusta. Írt még ettől udvariatlanabb dolgot is, de azt már direkt nem írom. Hogy őszinte legyek, ezt én erős túlzásnak tartom és a megfogalmazása is hagy kívánnivalót maga után, de nem akarom ítélkezni felette még így sem, nem is azért írtam ezt le.Csak azért írtam ezt le ide, mert ez elég jól mutatja, hogy az illető mindenben elég szigorú, hagyománykövető, már szinte túl szigorú is lehet akár és hát ha amúgy meg ilyen, akkor az is lehet, hogy a fátyolozás kapcsán szintén ez a helyzet, hogy nem feltétlenül van igaza. Viszont a latin nyelvvel ellentétben a fátyolozás, a haj eltakarása a Bibliában is szerepel tehát most már tényleg nem tudom, hogy mi az igazság. Ami engem illet, nekem a ruháim felét le kellene akkor cserélni, mert az én ruháim elég rosszul néznének ki fátyollal együtt. Ez az illető hölgy eleve mindig ruhában, szoknyában jár, az öltözködési stílusa is konzervatív ha szabad így mondani, én gyakran veszek fel nadrágot, sportosabb dzsekit vagy farmerkabátot a templomba is akár. Próbálom kompenzálni elegánsabb cipővel, elegánsabb nadrággal és valamikor a kabátom is elegánsabb, de nem vagyok teljesen olyan az öltözködésben mint ő. Ön szerint ha nem hordok fátylat, akkor kevésbé fejezem ki Istennek a szeretetem, tényleg vétek a parancsai ellen? Jézus jobban örülne ha fátylat hordanék vagy neki jó vagyok anélkül? A fátyolozáson kívül nagyon érdekelne az is, hogy van-e valami módszer, valami trükk arra, hogy megkülönböztessem, mi az, ami tényleg kell egy kereszténynek és elvárja Isten mindenképp és mi az, amit nem baj ha nem csinálok meg, nincs jelentősége, csak néhány túl szigorú ember mondja kötelezőnek. Nem ítélkezni akartam az illető felett, sokszor tud egyébként kicsit gonoszul fogalmazni, de annyira igyekszek a jót meglátni benne, mert jó dolgokat is mond, felmenteni ha valamit rosszul tesz, pedig nem nagyon képes belátni a hibáit és nem érdekli, azonnal Jézusra irányítom a figyelmem rögtön mikor jönne a kísértés, hogy ítélkezzek felette. Ebben a levélben sem az ítélkezés volt a szándékom, csak tényeket akartam leírni és teljes képet adni a logikájáról, ami ihlette a kérdésem.

Kedves Lelkiatya! Nem látom az önellentmondást, amire utal. Nyilván nem csak a még nem létező személytől lehet megkérdezni, hogy akar-e létezni, hanem a már létezőtől is, hogy szeretne-e tovább létezni. Szerintem a kárhozott lelkek biztosan jobban örülnének annak, ha megsemmisülnének, mintsem hogy tovább szenvedjenek. Erre utal az Úr Jézus is Júdás kapcsán: jobb lett volna, ha meg sem születik (Mt 26, 24). Ha az Úr szerint is jobb lett volna neki nem megszületnie, akkor mégis miért kellett mégis megszületnie (Júdás szempontjából, nem pedig a mi üdvösségünk szempontjából)? Mi több: Isten a saját mindentudása és előrelátása miatt azt is tudná, hogy mit válaszolna a még nem létező személy erre a kérdésére.

Kedves Lelkiatya! A legutóbb megválaszolt kérdés az őrangyalokról szólt és Ön válaszában az angyalokat és szenteket is említette. Bennem is megfogalmazódott valami a témával kapcsolatban. Töredelmesen bevallom, bár ez lehet nem nagy hiba, hogy a katolikusok nagy részével ellentétben nem szoktam szentekhez imádkozni, segítségüket kérni. Főként Istenhez fordulok, mert nekem ez az, ami szívből jön, Jézushoz is egyre közelebb kerültem, egy nagyon rossz időszakomon segített át, ezért koncentráltam nagyon rá és nem a szentekre és így nekem ez lett a legtermészetesebb. Biztosan nagyon változó, hogy kinek hogy alakul a hite. Egy ideje már szoktam Szűz Máriához is fordulni és most már nagyon szívesen teszem. Nem csak a segítsége miatt hanem mert ahogy egyre jobban megszerettem Jézust, úgy kezdtem közeledni az édesanyjához és megszeretni. Gondolom ezzel nincs semmi baj. A római katolikusoktól szoktam főleg hallani, hogy Mária a mi anyánk is és bízhatunk benne. Úgy érzem, ha annyira szeretem Jézust, nem tudom nem szeretni az édesanyját és bizony eszembe jut olykor-olykor, hogy Jézus fájdalma a kereszten együtt járt Mária fájdalmával. Valamilyen szempontból így a mi megváltásunk összekapcsolódik Mária, egy édesanya könnyeivel. A kérdésem nem is ez, mert ezt inkább csak meg akartam osztani mint gondolataimat. A kérdésem a szentekről szólna inkább, mert ha nem is szoktam általában a szentekhez imádkozni, de voltak kivételek. Többször fordultam már Jézus egyik apostolához, Szent Júdáshoz a közbenjárásáért. Nem Iskarióti Júdásra gondolok, hanem a másik apostolra. Azért hozzá fordultam, mert hallottam, hogy sok embernek segített már lehetetlen helyzetekben és az utóbbi időben egyre nagyobb tiszteletet érzek az apostolok iránt, mert hozzájárultak ahhoz a hithez, ami az én megváltásomat is jelenti. A térítéseik,a csodáik, a mártírhaláluk, a megírt evangéliumok, leveleik. Amikor az említett apostolhoz fordultam, volt olyan alkalom, hogy nem csak kértem valamit, nagyon hivatalosan, nagyon tárgyilagosan és röviden hanem részletesen elmondtam neki mi foglalkoztat, mi bánt, miért aggódok. Mint máskor Jézusnak. Amikor úgy éreztem, nem tudok magamért imádkozni, idő kell nekem ehhez, akkor kértem, tegye meg helyettem. Ez a napokban történt, mert egy fontos vizsga miatt vagyok ideges. Nem csak ez szomorított el hanem az is, hogy mostanság sok bajom volt és Jézus követésében is elfáradtam, gyengének érzem magam. Nem azért mert nem érdekel Jézus, ellenkezőleg, eddig nagyon keményen küzdöttem, fejlődtem, imádkoztam, másokat szerettem, krisztusi keresztény akartam lenni és volt is bőven előrelépésem, sőt, volt olyan atya, aki azt mondta, adjak ezért nagy hálát, mert nagyon keveseknek adatik meg ami nekem és az emberek többsége a feléig se jut el annak, ahova én. Igen, csak elfáradtam. Akkor még ezt az atyának nem mondtam, mert akkor még jól éreztem magam. Azóta ezt Jézusnak is elmondtam, de előbb még csak Szent Júdást kértem meg, imádkozzon értem és neki öntöttem ki a szívemet. Ima közben el is pityeregtem magam, két egymást követő napon. Ha őszinte akarok lenni, meg kell mondjam, szégyellem ezt. Olyan szégyellnivalónak érzem, hogy megszólítottam valakit, akivel addig nem sokat beszéltem, csak ritkán és rögtön rázúdítottam az összes bajomat. A földi életben ezt sok találkozás, sok beszélgetés, hosszabb ismeretség után szokás. És elsírtam magam valaki előtt, akit még sose láttam életemben, nem is láthattam, mert amikor Jézus apostola volt, én nem is léteztem. Ezen kívül, nem volt ugyan tökéletes, de olyan nagy dolgokat tett Jézusért és az ő üldöztetéséhez képest az amiről panaszkodtam neki semmiség. Nekem mégis nehéz. Nem ciki ez? Hogy tekinthet erre az apostol, akinek a segítségét kértem? Biztos tanult Jézustól sokat a szeretetről, de nem tudom elképzelni, hogyan állhat ahhoz, hogy valaki akinek semmi köze hozzá, a segítségét kéri, panaszkodik neki, tényleg elsírja neki a bánatát. A mennyben lévő emberek biztosan máshogy állnak ehhez, csak nekem ez nem könnyen érthető. Lehet, hogy annyira krisztusivá lett, hogy majdnem úgy tekint rám mint Jézus? Amikor imádkozunk egy szenthez vagy angyalhoz, biztosak lehetünk benne, hogy nem idegesítjük? Olyan hihetetlen nekem, hogy a földi élettel ellentétben a szentek, angyalok, apostolok mindig szeretettel és türelemmel hallgatnak minket. Jézus édesanyjáról el tudom képzelni, mert bűn nélküli volt, de a szentek nem, nem lettek megkímélve a bűnös természettől amit az áteredő bűn okozott. Az imádságomban azt is kifejeztem Júdásnak, hogy hálás vagyok neki az apostoli munkájáért és szeretem. Nem tudom miért, de úgy éreztem és kimondtam. Ez is olyan különös, hogy szerethetek valakit, akit még soha nem láttam. Nem csak hogy szimpatikus hanem tényleg mint amikor az ember úgy érzi, szereti a másikat. Nem tudom, hogy én csinálok valamit rosszul vagy ez az egész tényleg lehetséges. Ugye nem hoztam magam ciki helyzetbe? Sok katolikusnak bizonyára természetesek az ilyen dolgok, de nekem ez még új.

Kedves Lelkiatya! Zsolozsmástábor ebben évben mikor lesz?

Kedves Lelkiatya! Az a kérdésem, hogy hogyan áll az egyház egy keresztény vallását gyakorló lány és egy megkeresztelt, elsőáldozott, de vallását csak alkalmanként gyakorló párhoz. (Én vagyok a lány). Tehát az a kérdésem egészen pontosan, hogy meddig érdemes bízni és imádkozni, hogy egy rendes katolikus párkapcsolatunk lesz, ahol mind a ketten Istenre támaszkodunk, nem pedig csak alkalmanként megyünk el együtt templomba? Azért nehéz, mert egyrészt nagyon szeretem, másrészt más alap értékrendben egyezünk a barátommal, csak ő kamaszkora óta elhanyagolta a vallást, és most kezdett el újra velem imádkozni.

Dicsőség J?zus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Azt szeretném megtudni, hogy a mandalafestés rejthet - e valamilyen veszélyt a lelki életre? Köszönettel várom válaszát! Dicsőség J?zus Krisztusnak!

Kedves Lelkiatya! Egyszer azt olvastam, hogy szeressük az őrangyalunkat. Van amikor sugall nekünk dolgokat,mit tegyünk ,merre menjünk. Én van amikor spontán köszöntöm jó reggelt Őrangyalom ,vagy ha pl otthon maradt a lakatom,annyit mondtam magamban ,hogy kérlek vigyázz rá... Ön szerint, hogy bánjak vele,így lehet? Köszönöm szépen a válaszát!

Atya tessék mondani, hogy fér össze a dandártábornok és a katolikus tábori püspök? Isten országában nincs fegyver, és aki megtér, ennek az országnak a képviselőjeként van jelen már most is ebben a világban, és Istent teszi meg élete egyetlen Urává. Noha a világban vagyunk ,de a világ nem lehet bennünk, mégis, miért engedi meg akkor az egyház, hogy ilyen pozíciókban tetszelegjen egy Krisztus követő, állítólag megtért ember? Képmutatás ez a javából. Jézus ember és ellenségszeretetre nevelt bennünket, nem arra, hogy a békét más életek kioltása árán kell kiharcolni a hazának. Ő maga mondja, nem úgy adja a békét, ahogy azt a világ adja, hanem ahogyan arról Reményik Sándor is ír; "bent, csend". És ha háború van, ha Isten megengedi, annak lennie kell, és abban kell megtalálni a békét és a szeretet küldetését, ha még az életemet is kell adnom érte. A keresztény ember elsősorban ugyanis nem evilágban reménykedik, és nem itt van az állampolgársága, hanem Krisztusban újjászületve a menyország részese már most. Mégis azt halljuk megtért, keresztény, felnőtt emberektől, hogy "jogos önvédelem" és "szent háború" címmel altatják a népet, hogy az rímeljen és meghajoljon az aktuális kormánypolitikának. Félünk talán mások lenni, félünk mást mondani, mint amit Jézus vár el tőlünk? Féltjük életünket? Mégis ki akkor az Úr a szívünkben? Az Egyház szívében? Önvédelem, rendben van, az életet védeni kell, abban az esetben, ha közvetlenül engem érint, a családomat, és akkor sem megölni, hanem ártalmatlanítani. Ez egy kollektív háborúban lehetetlen, az pedig végképp nem biblikus, hogy hazámtól távol, családomtól távol kell "megvédenem a hazát", és csak azért kell ölnöm, mert egy poltikusok által egykor meghúzott határvonal választ el engem a másiktól. Apropó haza. Én úgy gondolom egy keresztény ember számára egyetlen haza létezik: az örökkévaló. Amit mi hazának nevezünk, azokat a határokat hazugság, hataloméhség és korrupció árán húzták meg egykor olyan világi politikusok, akik kezéhez közvetve, vagy közvetlenül vér tapadt. Emberek vannak, határon innen és azon túl is!!!! És nem azt mondom, hogy a keresztény ember ne legyen büszke magyarságára, hazájára, de amint a "haza védelme" előrébb kerül, mint Isten szava, mint például, mikor a "hqza védelmének" oltárán inkább embereket ölök, mint Krisztus szavát, az ellenségszeretetet választom, akkor máris bálványimádásba kerülünk. A haza fontosabbá válik, mint Isten. Ha a haza fontosabb lenne, akkor Jézus is kiűzte volna a rómaiakat, mert a nép elnyomásba szenvedett, mégis, Jézus mindenkinek a szolgájává tette magát. Magyar Katalin, az 56-os forradalom idején nem hallgatott a poltikai jelszavakra (ruszkik haza), nem ölt embert, hanem egyaránt ápolt oroszt, magyart. Olyanokat, akikkel a nővérek nem foglalkoztak, csupán azért, mert orosz. Katalin azt mondta, hogy ő embereket lát, nem pedig ideológiákat és nyelveket. Nem dőlt be a hazug politikának, hogy a hazát szent háború és jogos önvédelem árán meg kell védeni, és ki kell űzni a ruszkikat. A fiatal lány életét adta másokért, ahogyan azt Jézus is tette. Borzasztó nagy arcul csapás ez egy keresztény embernek. Egy vallását nem gyakorló ember példát mutat emberségből a keresztényeknek. Ezek alapján, tábori püspök és dandártábornok? Várom válaszát.

Kedves Lelkiatya! Egyházunk tanítása szerint két választásunk van: Istennel akarunk létezni,vagy Isten nélkül. Miért nem engedi meg Isten a harmadik választást: aki egész egyszerűen nem akar létezni, arra miért erőlteti rá, hogy létezzen? Sokszor halljuk azt a Szent Ágostontól származó idézetet, hogy ?Isten megteremtett téged a te beleegyezésed nélkül, de nem fog üdvözíteni a te közreműködésed nélkül". Miért történik ez, hogy a "beleegyezésünk" nélkül teremt meg minket, miért nem mondhatja valaki, hogy köszöni, de nem kér a létezésből? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Az Önnek küldött kérdések és ismerőseimet látva is az a meglátásom, hogy a keresztények egy része magányosabb keresztény, nagyon kevés keresztény, katolikus barátja és ismerőse van. Olyat is gyakran látok, hogy van egy család és a családból egyetlen ember megy a templomba. Nem minden városban, de van ilyen. Sokan meg azzal küzdenek, hogy nem találnak katolikus párt. Meg tudom érteni ezeket, mert ha belegondolunk, ma már felszínesek az emberi kapcsolatok, eleve barátokat nehéz találni és ahhoz még nagyobb csoda kell, hogy katolikus barátokat találjunk. A közösségben, ahova templomba járunk, talán ott lehet vagy ha egy diák egyházi iskolában tanul, egy tanár ott tanít, akkor esetleg van rá esély, de ott sem mindenkinek jön össze, hiszen nem mindenki szimpatikus mindenkinek és a megismerkedés még nem jelenti azt, hogy abból igazi komoly barátság is lesz. A párkapcsolatokra ugyanez vonatkozik, sokan mondják, nem könnyű párt találni és katolikust főleg nem. Ezt látom ha megfigyelem, miket olvasok, hallok keresztény fiataloktól nálunk és külföldön. Leginkább a katolikusok körében. Ismerek más felekezeteket is nem katolikus ismerőseimen keresztül, de ott kevésbé észlelek ilyet. A legérdekesebb az egészben, hogy ha összehasonlítom a világi embereket az egyházi személyekkel, papokkal, kántorokkal, esetleg egyházi iskolákban, egyetemeken oktató személyekkel, akkor az ellenkezőjét vélem felfedezni. Már 30 éves korukban már megházasodtak, sok katolikus barátjuk is van. Akaratlanul is eszembe jut, mi lehet ennek az oka. Mármint ennek a nagy különbségnek az egyházi emberek és a világi keresztények között. Sok világi keresztény még 30 éves korában nem talál párt. Ha egy pap 28-29 éves korában házasodik, akkor biztos azért teszi, mert szereti a másikat, megbízik a párjában, boldogok együtt, a papi élettel járó nehézségeket is vállalják, a pap nyilván igyekszik példát mutatni másoknak, így nem is szoktak elválni sem, mindig megtalálják a módját a problémák megoldásának. Nem könnyű pedig úgy párt találni, hogy az ember papnak készül. Nem vagyok pap, de mikor azt látom, hogy a világban élő keresztények sorra csalódnak a randikon, szerelmi ügyekben, nagyon nehezen találnak hithű keresztényt maguk mellé, akkor felmerül a kérdés, hogy az egyházi személyek mit csinálnak máshogy, hogy nekik sikerül. A nemeknek lehet szerepe ebben? A papok férfiak és könnyebb egy férfinak komoly, katolikus, elköteleződni vágyó, őszinte nőt találni mint egy ugyanilyen katolikus nőnek ilyen férfit? A barátokkal mi a helyzet, miért van valakinek sok katolikus barátja és valakinek szinte senki? Nem katolikus, de ismerek egy baptista lányt, akinek nagyon sok barátja van, baptisták sokan de nem csak azok. Sok keresztény programra jár, mindenféle városokban, ez biztos hasznos, de valljuk be, nagyon sok embernek nincs ideje ilyenre. Nem mindenkinek. Mondjuk ha a papokra gondolok, papszentelésük előtt biztos nagyon elfoglaltak és mégis megtalálják a párjukat és barátaikat, de ezt eddig azzal magyaráztam, hogy a munkahelyük vagyis hivatásuk miatt sok papot ismernek és ezért van sok barátjuk. Őszintén kíváncsi vagyok, mi lehet az oka a szerintem elég nagy különbségeknek egyházi és világi személyek között. A görögkatolikus egyházon belül. Mintha a világi ember sokkal jobban küzdene a magánnyal mint egy pap.

Kedves lelkiatya mit szól ahhoz hogy el akarja törölni a momentum a gyónási titkot? Hogy szólhat bele bárki is az egyház életébe? Mi tesz a papjaink védelme érdekében az egyház? Elkezdődik az egyház üldözés?