Tisztelt Lelkiatya!
Én nem is tudom hol és hogyan kezdjem...
Református családban születtem. Majd férjhez mentem.S a gyermekeim görögkatolikus vallásban keresztelkedtek.Éltem a mindennapi életem.Hittem mindig Istenben..de nem látogattam a templomokat..nem éreztem fontosnak s az imáim is a magam nyelvén születtek:( s 2 éve egy változás történt az életemben.
Bementem egy templomba...s a délutáni(esti) misén részt vettem.Majd másnap is mentem.S ez így ismétlődött. Félve ültem ott mert "Én református vagyok" s nem tudtam semmit erről a vallásról. Nem tudtam keresztet vetni, imádkozni..
Gyakran na sírás fojtogatott.
Az egyik este után megvártam az atyát...akitől megkérdeztem, hogy református révén járhatok e ide a Görögkatolikus templomba.Kedves volt, türelmes...és megtanított aznap este keresztet vetni. Valahogy szégyelltem..30 éves múltam ..és most tanultam meg:(
Szinte minden este voltam misén...s velem mindig azok az emberek kb.8-10 szép korú ember...lassan megismertem őket... beszélgettünk...befogadtak... Jól éreztem magam velük. A mise jelentős volt. Megnyugodtam. Átéltem.
De sajnos mindezt sokszor titokban:( Mivel Én református vagyok..az Én szüleim nem tolerálták a görög templomban való járásom...:( Főleg az apukám... Amikor megérkeztem a szülői házba, gyakran eldugtam a keresztet a karkötőn és a nyakláncon...s mindent kitaláltam , hogy hova megyek. Az autóban visszavettem és indultam a templomba. Egyszer történt, hogy nagyon hangosan és kiabálva tiltották..."Amiben születtél abban halj meg" ezt hallottam...sírva ültem be az autóba..és kértem egy ismerős atyát, hogy mondja meg hol van este nyitva templom...ő a közelben nem tudott...de kinyitotta egy kistemplomot...Gyönyörű volt éjjel.Gyertya világított és Én úgy imádkoztam sírva. Kértem megértést...
S mindezek mellett az ismerőseim és a barátaim sem tolerálták...gyakran kaptam gúnyolódásokat pld" Mit keres Csipkerózsika minden este a templomban idős emberekkel?" Ilyeneket:( Fájt. Vezető beosztásban dolgozom..és tudtam ez már furcsa...nem értik az emberek. Próbáltam nem menni..de úgy éreztem, hogy húzz...és mennem kell...Ahogy jött az este..Én vártam a pillanatot..amikor beléphetek.
S néhány hónapja meghalt apukám:( Fáj. Óriási űrt érzek. Amikor nagyon rosszul volt akkor egyik este..azt kérdezte, hogy ott van e velem a templomban...Én csak néztem és nem értettem. Ő mindig tiltott..s most miért kérdezi ezt. Aztán pár nap múlva meghalt:(
S most azóta lelkiismeret furdalásom van. Nem tudok belépni a templomba. Mennék de valami visszahúz...és fáj...az is fáj ha maradok..az is ha megyek...Amikor belépek oly jó...de ott a lelkiismeretem. Tudom ő soha nem szerette. De miért volt akkor halála előtt az a kérdés? Mindennap mennék...és imádkoznék..de érzem valami visszahúz..és félek...De érzem a másik oldalról is a húzzást..a vonzást...s így nagyon rossz:(
Nem az apukámat okolom. Nem. Ő szeretett engem. Én vagyok a hibás. Valamit talán elrontottam.:(
S ott vannak az idősek...a rózsafűzér társulat tagjai...Akiket cserben hagytam...Ki segíti fel nekik a kabátot? Ki ad inni és ki az aki a kirándulásokon vagy bárhol figyel rájuk? Tudom. Bárki megteszi ezt... De mégis...
Mit rontottam el? Bár tudhatnám...
Köszönöm, hogy leírhattam.
Rubinita
Kedves Rubinita!
Nem fér hozzá kétség, Isten Szentlelke érintette meg ott, váratlanul a templomban, s azóta is Ő az, aki hívja, vonzza oda. A lelkiismerete csupán ráerősít erre a belső késztetésre. Ugyanakkor valóban szörnyű feszültséget jelent ez a kettős erő, hogy e vonzás mellett a szülei, talán főként az édesapja pedig tiltaná onnan. Ez most megszűnt. Az édesapja nem tiltja többé. A halálos ágyán mondott érthetetlennek tűnő kérdés nem egyéb, mint megbékélés és bíztatás. A maga részéről megbékélés a gondolattal, hogy a lánya ott van a templomban, amit erős emberként tiltani akart, de végső gyengeségében belátta, hogy jó helyen van ott (s talán ő is oda vágyik). Az Ön számára pedig bíztatás, hogy ne legyen semmi tartózkodása sem röstelkedése elmenni a templomba.
A szüleit szerető és tisztelő gyermeki szív zavartsága okozza azt, hogy most nem is tudja, mit tegyen. Ne féljen! Édesapja emléke semmilyen tiltást nem rögzít a Maga életében. Reményeink szerint ő már az Úrnál van, s most válik érthetővé az a furcsa kérdés: Ha Maga a templomban van, az Úr mellett ott van ő is.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném majd a böjtöt minél jobban megtartani, ha nem is 100%-osan, de legalább húst ne főzzenek böjtben a Szemináriumban. A rektor atya megmosolygott amikor erre céloztam, ezért nem is mertem utána ezt komolyan kérni. Hogy várjuk el a civilektől, és majd a hívektől, hogy legalább minimális mértékben böjtöljenek a böjti időszakokban, ha a Szemináriumban sem tarthatjuk be magunk sem.
egy papnövendék
Mindenképp dicséretes a törekvés, hogy minél odaadóbb böjtöt tartson. Ez szép lelki gyümölcsöket teremhet, csak bíztatni tudom. Mindig fontos azonban a helyes mérték. Rektor atya mosolya nem hiszem, hogy az odaadó böjtre vonatkozott volna, mint inkább arra a túlzó gondolatra, hogy akkor egyáltalán senki ne egyen húst. Erre egyénileg törekedhet az ember, de egy közösséget rávenni intézkedéssel nem lehet.
A helyes böjtöt tanulni kell, sok tapasztalat szükséges hozzá, hogy igazán lelkivé váljon. Fontos szerepe van a lelkiéletünkben, s igaz, ma erről többet kellene beszélünk, s még inkább többet kellene böjtölnünk. Ez is az értékes hagyományokhoz való visszatérés része, hogy a mai fiatalokban nagyobb a készség az ilyen lelki odaadásra, mint sokan gondolnák.
Kedves Lelkiatya!
Az előbb leírt áldoztatási módszert láttam az idén Németországban, pontosabban Kölnben. Az oltár 2-2 oldalán állt egy-egy pap, jobb és bal oldalon, a hívek előszőr a baloldali paphoz mentek ki, ott ostyát kaptak a kezükbe, majd újra sorbanálltak a jobb oldalon és az ottani pap borral teli kelyhébe mártották bele az ostyát egyénileg. A keresztszüleim már több mint 40 éve ott élnek és azt mondták, hogy őnáluk így áldoztatnak. Mi erről a véleménye? Ez egy német szokás vagy van máshol is az Eu-ban? (Olaszországban éltem is , de ott pontosan ugyanúgy áldoztunk, mint itthon.) Szerintem egyre furcsább szokások tűnnek fel a római oldalon, én pl. ezért is ragaszkodom az ortodoxiához és a görög katolikussághoz. hogyan látja? Ezt esetleg az itteni rómaiak is át fogják venni? (Mert azt látom, hogy előbb-utóbb minden átjön hozzánk az Eu-ból.)
Válaszát előre is köszönöm! Macika
Kedves Macika!
Valóban nem minden követendő, ami Nyugatról érkezik. Talán ennyi előnyünk is lehet, ha jól kihasználjuk, hogy ami ott nem vált be, azt ne vegyük át. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindig vagyunk ennyire bölcsek.
Látni kell azonban, hogy az elvilágiasodás mellett az utóbbi években jelentősen megnőtt annak az igénye is, hogy a katolikus egyház térjen vissza a régi hagyományokhoz. A pápának egyre több ilyen irányú rendelkezése jelenik meg. Ez a hívek körében is kedvező fogadtatásra talál. Sőt, még más felekezetűeknél is megfigyelhető ez a jelenség ? főként az anglikán egyházra gondolok. Mindez számomra reményt jelent, hogy egy gyökerekből táplálkozó megújulás van kibontakozóban. Ebbe az irányba iparkodjunk mi is, és ne az ötletszerű újításokat kapjuk fel. Nekem ez a véleményem.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem rég hallottam egy történetet az angyalokról. Egyik barátnőmnek küldött az egyik ismerőse egy levelet amiben az állt, hogy fogadja vendégségbe magához az angyalokat. Megírta hogy melyik napon nyissa ki az ajtót, 21.30-kor, és engedje be őket. Az asztalon legyen fehér teritő, fehér virág, fehér gyertya egy alma, és egy fehér boritékban három kivánságot írjon le. Öt nap mulva, 21.30-kor nyissa ki az ajtót és engedje ki őket. o iAztán ő is küldje el háron ismerőséhez.
Öt napot nála lesznek, öt napot pihennek és utána mennek a másik három ismerőséhez, és igy tovább folytatják. Szeretném kérni az ön véleményét erről.
Kérem, engedje meg, hogy ezen a csatornán válaszoljak. Oly sokakat érinthet ez a kérdés, hogy nem árt, ha itt is beszélünk róla. Igaz, efféle öt napos látogatásról még nem hallottam, de az angyalok körül mostanában számtalan mese kering, ezért tartom közérdekűnek a kérdést.
Ezen mesék egyike az is, amit leírt.
Az angyalok Isten küldöttei, akik segítik az Istenhez jutásunkat. Keveset tudunk róluk. A Biblia említi őket, de a Kinyilatkoztatás alapján viszonylag keveset tudunk róluk. Éppen azért, mert az üdvösségünk szempontjából nem is nagyon lényeges, hogy milyenek ők, hányan vannak, hogyan működnek közre az üdvösségünkért. Létezik angeológia, a teológiának olyan területe, amely velük foglalkozik, de az is inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az üdvösségünk érdekében mi a jelentőségük.
Annyi bizonyos, hogy nem az a dolguk, hogy a kívánságainkat teljesítsék. Ezt a mesebeli tündérek szokták, lehet, hogy velük keverik össze néhányan.
Azért tartom aggasztónak, hogy mostanában oly sokat foglalkoznak velük, számtalan könyvet jelentetnek meg róluk, mert ezzel inkább csak elterelik a figyelmet a valóságos kérdésekről. Az égiekről szólva tetszetősebb angyalos meséket fabrikálni, mint az Élő Isten titkait keresni, kutatni, megérteni, megélni. Márpedig sokkal inkkább ez a dolgunk.
Az ember - teremtésénél fogva - nyitott a földi világunkon túllévő dolgok felé. A szívünkben mélyen jelen van az Istenre nyitottság, az üdvösség utáni vágy. Ennek a vágynak és nyitottságnak félrevezetése, ennek a természetfölötti éhségnek a hamis eledelekkel való betömése az, ha tündérmesékkel, angyalos praktikákkal traktáljuk.
Ehelyett inkább magát a Szentírást olvassuk többet - akár az angyalokról szóló részeket is lehet - és lassan megértjük, mi az igazán fontos az életünkben.
Tisztelendő úr!
Nincs valami fogalomzavar az "archimadrita" kifejezést illetően? Ha jól tudom, az egy szerzetesi "rang" megnevezése és az orosz ortodox egyházon (illetve még néhány szláv hagyományú helyi egyházon-mert ezeknél sem általános)kívűl semmi köze sincs a mitra viseléséhez...
Fogalomzavar talán nincs, de a megjegyzése helytálló. Az archimandrita eredeti jelentésében valóban szerzetesi cím. Eléggé elterjedt gyakorlat azonban az ortodox egyházban, hogy világi papok is megkapják. Tudomásom szerint leginkább cölibátusban élők. Valószínű, ezt a gyakorlatot követi az munkácsi püspök is Kárpátalján. Sokkal több tudásom nincsen ezekről a dolgokról. Véleményem szerint a papi és szerzetesi rangok és címek nem tartoznak hozzá szervesen a keleti egyház értékeihez.
Évekkel ezelőtt önbizalomhiány miatt olyan állapotba kerültem, hogy szinte a földről kellett, hogy felmossam magamat. Amikor már majdnem minden rendbe jött, vagy éppen elindult ilyen irányba a dolog történt valami és kezdhettem az egészet elölről.Azonban célom az, hogy kiegyensúlyozott életet éljek. Milyen tanácsot tud adni? Hogyan érjem el, hogy ne essek össze lelkileg?
Néhány tanács:
Először is teljesen hagyjon föl azzal, hogy vizsgálja, figyeli a saját lelkiállapotát. Lehet, hogy egy nap rosszabb állapotban van, de ha erre tudatosan figyel, akkor attól még rosszabb állapotba fog kerülni. Ha meg jó állapotban van, de önmagát figyeli, nem fogja nyugton hagyni az a gondolat, hogy de vajon ez most meddig tart, nem lesz-e után hullámvölgy. Egész egyszerűen ne törődjék ezzel. Az emberi természet olyan, mint az időjárás, hol derűs, hol borús, hol csendes, hol viharos. Ráadásul még a külső időjárás is befolyásol bennünket ebben. Érdemes ezzel foglalkozni, ha változtatni nem tudunk rajta?
Adja Isten, hogy szépen összeszedje magát és egy kicsit megerősödjék. No, de már előre mondom, újra össze fog esni lelkileg! Ez talán szomorú, hogy ezt kell mondanom, de ez a valóság, ilyenek vagyunk. Ki gyengébb, ki erősebb mértékben.
Arra figyeljen inkább, hogy mindig az Isten közelében legyen. Tudja, egészen rendkívüli, hogy az Isten hogyan tudja fölhasználni a mi rossz napjainkat is. Nála nem csak a vidám napok a termékenyek! Erre figyeljen tehát, hogy az Isten hogyan vezeti.
Olvassa gyakran a Szentírást. Az nem csak világosságot ad, hogy mi az Isten akarata, de csodálatos gyógyító erővel bír, már a puszta olvasása is. Ha nyitott szívvel olvassuk.
A célja ne a kiegyensúlyozott élet legyen, hanem az, hogy minden körülmények között Istennek tetsző módon éljen. Meg fogja látni, egészen megváltozik ettől az élete.
Kedves Lelkiatya! Csak reflektálni szeretnék az egyik kérdésre! Az egyik testvérem egy furcsa áldoztatási módról írt, miszerint neki magának kellett bemártani a Szentvérbe a Szenttestet. Nos igaz, hogy a kézbe áldozás nálunk a latin ritusban megengedett, de amennyiben két szín alatt áldoztatnak - még ha bemártással is, a hívő nem áldozhat kézbe, a papnak kell a Szentostyát bemártani! Én akolitus is vagyok, tehát magam is áldoztatok, és egyik helyen tapasztaltam e fajta visszaélést. Tőlem is kérték kézbe, hogy utánna bemárthassák,, de én magam mártottam azt be, mert akolitus avatás előtt így tanítottak! Épp nem régen tanultuk szentségi jogon belül, az Eucharisztiával kapcsolatos visszaéléseket, és ez az eset is ide tartozik.
Testvéri szeretettel: ... egy akolitus
Köszönöm szépen. Pontosan így van.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Egész fiatal vagyok még, és még roppant keveset tudok a hitről és a szeretetről. De például Kortársaimmal ellentétben engem nagyon zavart sok kérdés amikre nem tudtam a választ. Kérdeztem én sokszor az Istent, és a mi Urunk válaszolt is nekem a lelkiatyák és a Szentírás által, és mély elmélkedéssel rengeteg választ kaptam már, ezek között a hivatást is végre meghallottam, és minden erőmmel azon vagyok, hogy elérjem a papi hivatást. Viszont egy kérdés nem tudtam még választ kapni, kérem segítsen! Ugyebár az az elfogadott tény, hogy csakis azok üdvözülhetnek, akik meg vannak keresztelve és tagjaik Krisztus egyházának. De mi van azzal a több millió emberrel akik más nagy vallásokat követnek, nem beszélve a különféle szektatagokról, és azokról akiknek esélyük sincs arra hogy meghallják az örömhírt? Én úgy tudtam hogy Isten minden egyes embert meghívott a Mennyek országába. És azok az emberek akik szeretetben és alázattal élnek/éltek, azok se részesülhetnek az üdvözülésben, és a pokolra jutnak?
A válaszát nagy tisztelettel köszön!
Egy 16 éves fiú
A pontos tanítás így szól: Az Egyházon kívül nincs üdvösség. A Szentírás pedig ezt mondja: "Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk? (ApCsel 4,12).
Ez világos beszéd, csak egyedül Jézus Krisztuson keresztül van utunk az Atyához és az üdvösséghez. De, hogy kiben mi lakik, kinek milyen az Istennel való kapcsolata, hogy a Szentlélek hogyan munkálkodik a katolikus egyház szervezetén kívül, azt egyedül csak a Mindenható tudja. Nem mondjuk azt, hogy azok nem üdvözülhetnek egyáltalán, akik nincsenek megkeresztelkedve. Főként, ha saját hibájukon kívül, hisz lehet, nem is tudnak a keresztség lehetőségéről. A Mindenható Isten úgy vezet el mindenkit az üdvösségre, ahogyan ő akarja. Ezek rejtve vannak az emberi értelem elől. Annyi bizonyos, hogy mindenkinek törekednie kell rá. S ez a lényeges tanítás.
Az más kérdés, az már sokkal súlyosabb, ha valaki megismerte a keresztény tanítást, és utána hagyja vagy hanyagolja el. Persze, hogy mi lesz vele, hogy a halálos ágyán mi fog történni, azt mi megint nem tudjuk. De a tanítás és buzdítás érvényben marad: Igyekezzetek bejutni a szűk kapun! (Lk 13,23).
Kedves Lelkiatya!
Szinte fizikai fájdalmat érzek, mikor azt látom,hogy bárki beír valamilyen negatív véleményt a papjáról, akkor automatikusan igazat ad neki. Talán azért is fáj, mert van köztük általam is ismert és elismert pap is.
Azt hiszem, hogy legalább az egyházi fórumokon védjük ki a sokszor megalapozatlan, vagy pusztán személyes ellenszenvből fakadó támadásokat. S ez a fórum ne legyen egy újabb panaszláda,besúgó, feljelentő fórum.
Lelki segítő, tanácsadó gondolatait szeretettel köszönöm.
Berger
Köszönöm a megjegyzését.
Az ember, ha javítani akar, mindig előbb a saját házatáján kell kezdenie. Ezt az évet a papság megújulására szántuk. Lehet, ez is vezet engem abban, hogy nyíltabban beszéljünk a paptestvérek hibáiról. "Növeli, ki elfödi a bajt."
Való, én is jobb szeretem, ha minél inkább lelki kérdések jelennek meg. Abból mindnyájan tanulunk. De szeretnék mindenkit meghallgatni, s igyekszem mindenkinek a kérdésére válaszolni.
A ?-i ESPERES ÚR AKI VASÁRNAP ELFELEJTETT PRÉDIKÁLNI, ?
MOST MÁR HA NEM KAPUNK ÚJ PAPOT ÍRUNK A TV2 NEK ÉS AZ RTL KLUBNAK, A NEM RÉGIBEN LÁTOTT TÖBB IDŐSEK OTTHONÁRÓL SZÓLÓ BOTRÁNYOKAT MEGLOVAGOLVA BIZTOSAN LECSAP EGY ILYEN TÉMÁRA AZ AMÚGY SEM EGYHÁZ BARÁT MÉDIA. ?
Gondolom, ha tetszenek írni az RTL klubnak, az sem fog tudni adni új papot. És nagyobb békét és rendet sem fog tudni teremteni az egyházközségben. Kérem, higgyék el, továbbítottam a panaszokat, s azt még inkább, hogy akinek a kezében van a döntés, az is megpróbál mindent megtenni a dolog gyógyítására. Föltétlenül kérem megértésüket, türelmüket, s legfőként imáikat a tisztelendő úrért és az egyházunkért. Köszönöm szépen.
Főtisztelendő atya!
Körülbelül hét bejegyzéssel ezelőtt egy kérdező többek között az istenfélelem jelentését tudakolta. Atya a fobosz főnevet és jelentését ugyan megemlítette, de úgy érzem enyhített az értelmezésén euszebia főnévvel. Számomra viszont még mindig nem teljesen világos a magyarázata, már csak azért sem, mert a szentség magunkhoz vétele előtt elhangzó felszólítás, a görög nyelvű Szent Liturgián pontosan a fobosz főnévvel használatos (meta fobou theou...)Akkor hogy is állunk ezzel a tremendummal? Válaszát köszönve maradok tisztelettel
Köszönöm szépen a kiigazítását. Bevallom, nem néztem utána, hogy a görög liturgikus szövegben pontosan milyen szó szerepel. S most már látom, hogy még az idézett 36. zsoltárban is fobosz theou van. Ennek ellenére mégis teljesen igaz, hogy az Isten irányában érzett félelem nem a fóbia, hanem az a tisztelet teli hódolás, amely kijár a Teremtőnek, s amelyet minden alázatos ember szívesen megad Neki.
A filológiai tévedésért elnézést kérek.
Kedves Lelkiatya!
Mi a teendő, ha bizonyosságot nyert, ...
Kedves Testvérem!
A fenti sorokkal kezdte levelét. Szeretnék válaszolni Önnek, de inkább személyesen. Ha megad egy személyes címet, oda elküldöm a választ.
Miért nem volt most vasárnap ...-ban prédikáció? Nem kötelező része a liturgiának? Vagy fakultatív?
Hát ezt nem tudom.
Azt is nehéz megmondani, hogy kötelező része-e a Liturgiának. Mindent meg kell tennünk az istentisztelet méltó végzéséért és embertársaink javáért. Bármilyen hanyagság bűn. De hát ki tud ebben maradéktalanul teljesíteni. Még a szentek sem. Lehet, hogy sietnie kellett valahová az atyának.
Kedves lelkiatya!
A napokban a helyi tv-ben katolikus pap beszélt búcsúról, mindenszentekről.
Nagyjából tudom már csak visszaidézni emlékezetembe, de arra lennék kíváncsi, hogy ezek a görögkatolikus egyházban is "így vannak" ?
1. búcsúkor a lelkigyakorlaton való részvétel is feltétele a teljes búcsú elnyerésének? Ilyenkor az "ideig tartó büntetéseket is elengedik" ?
2. Mik azok az ideig tartó büntetések?
3. mindenszentek előtt hasonlóképpen cselekedve: gyónás, áldozás, ima a szentatya szándékára (bár ezutóbbiban nem vagyok biztos) halottak részére is lehet búcsút nyerni?
4. A görögöknél is lehet a halottaknak búcsút nyerni? És mikor és hogy?
5. Ha nem búcsúkor gyónunk és áldozunk, akkor is elengedik az ideig tartó büntetéseket?
6. Ha nem engedik el a 4. esetében, és később teljes búcsút nyerünk utólag elengedik azokat is?
7. Mit jelent, és van-e 40, 60, 100 napos búcsú? Van-e ilyen?
Hogy vannak ezek a dolgok a görögkatolikusoknál? Mik a különbségek?
Sajnos ezekben a kérdésekben egyáltalán nem vagyok járatos. A görögkatolikusoknál ma már ritkán beszélnek ezekről. Az időszaki ? 40,60,100 napi ? búcsú fogalmát, úgy tudom, már a római katolikus egyházban is eltörölték. Valójában hitbuzgóságra serkentő gyakorlatokról van szó, melyeknek nyilván van gazdag kegyelmi vetülete. Az valószínű, hogy számolgatni nem érdemes sem a gyakorlatokat, sem az értük kapott, általuk elérhető kegyelmeket. A mi érdemeink úgyis mindig végesek, Isten ingyenes kegyelme pedig végtelen. Nehéz egymáshoz mérni őket.
Kedves Atya!
Amikor a másokért mondott imádságot javasolja konkrétan mire gondol? Milyen hogyan végzett imára? A görög egyházban tudomásom szerint nem szokványos a saját szavainkkal megfogalmazott imádság, akkor hogyan imádkozzunk? Meddig, hiszen olyan sokan eszembe jutnak ? Sőt önmagamat is ide kell sorolnom akiért imádkoznom kell, hiszen a saját gyarlóságaimmal találkozom a legtöbbet.
Szeretettel: Mária
Kedves Mária!
Mindenekelőtt azt kell megértenie, hogy az imádság nem pusztán igénybejelentés, amelyre, jó esetben kedvező választ, hatékony meghallgatást kapunk. Igaz, hogy az imádság Istennel való beszélgetés, mégsem olyan társalgásra kell gondolnunk, mint ami tudatlan emberek között folyik. Igaz, hogy Neki mindent elmondhatunk, mégsem gondolhatjuk azt, hogy ezen keresztül kell Őt tájékoztatnunk a szükségeinkről és igényeinkről. ?Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek? (Mt 6,8). Ha kérünk ? mert erre is bíztat minket Krisztus: ?Kérjetek és adatik nektek?? (Mt 7,7) ? erre nekünk van szükségünk, s nem Neki. Ezzel magunkat nyitjuk meg a kegyelemnek, ezzel hozzászoktatjuk magunkat az Isten közelségéhez, a jelenlétéhez, a hangjához. Az imádság során belekerülünk a kegyelem áramkörébe, és megnyílik a lelkünk, a szívünk, az életünk Isten felé. Mindazok, akiket a szívünkben hordozunk, minden imádságunkkal gazdagodnak. Még ha nem is soroljuk föl őket név szerint. Persze, nem árt a szeretteinket, ránk bízottakat név szerint számon tartani, de erre is nekünk van szükségünk, hogy a szeretetünk ki ne hűljön, s nem a Jóistennek kell átadni a listát.
Nagyon sokféle módon imádkozhatunk másokért. Lehet saját szavainkkal is, de van, amikor ezek sekélyeseknek tűnnek. Lehet mondani ismert imákat meghatározott személyekért: Miatyánkot, Üdvözlégyet, Mennyei Királyt, stb. Figyelemreméltó, hogy éppen a Miatyánkban az ellenségeinket említjük külön megjelölve is, legalábbis, akik nekünk vétettek. Lehet templomi szertartást, vagy zsolozsmát fölajánlani egyes emberekért, rászorulókért. Lehet fölajánlani lemondást, elkerülhetetlen fájdalmat, vagy egyszerűen egy-egy napot ezért vagy azért. Sok módja van az imának. Ráadásul különbözőek vagyunk, s mindenkinek más és más az imája, az imaélete. Csak bele kell kezdeni, és az ima lassan megtanít mindenre. A másokért végzett imára is.
