Kedves Lelkiatya! Az elmúlt vasárnap volt a Vakon született vasárnapja. Ebben az evangéliumi szakaszban van egy mondat, amivel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Az apostolok megkérdezik Jézust, hogy ki vétkezett: ő vagy a szülei, hogy ilyen fogyatékkal született. Nos, azzal tisztában vagyok, hogy az ószövetségi emberek úgy fogták fel a rossz dolgokat, legyen az háború, betegség, fogság, nélkülözés, hogy azt biztosan Istentől kapták a bűneik miatt. Ebben az esetben azonban egy vakon született emberről van szó, akinek az áteredő bűnön kívül nem lehetett személyes bűne - ami ekkora büntetést okozott, mint a vakság -, hiszen az anyaméhben nem vétkezik a magzat. Hogyan érthették akkor az apostolok, hogy akár az ő vétke miatt is ez lehetett a sorsa?

Kedves Lelkiatya! Jól teszem-e, ha otthagyom a munkahelyem amiatt, hogy olyan rádióállomást hallgatnak a munkatársaim munka közben, ami az én számomra végtelenül visszatetsző? Otthon is elmenekülök az ilyen jellegű kereskedelmi adók által szolgáltatott műsorok elől. A családtagjaim már tudják, hogy nem állhatom ezeket az adókat, és ha csak lehet, már megkímélnek tőlük. Javasoltam a munkatársaimnak, hogy csendben dolgozzunk, de az volt a válasz, hogy ők ketten szeretik ezt az adót, és éppen csak azt nem mondták, hogy le vagyok tojva. Ezek után kínszenvedve végzem a dolgom, szeretnék minőségi munkát kiadni a kezemből, de ennek egyre kevesebb az esélye. Nem a zenével van bajom, hanem a zenét összekötő istentelen szövegekkel, röhögéssel. Köszönöm szépen a válaszát.

Kedves Lelkiatya! Istenképekről szeretnék kérdezni. Kb. egy éve imádkozom, ezt a Imádott Jézus kezünk, sz9vünk, szemünk stb. együtt járjon, nézen, érintsen stb. A vége az, hogy együtt könyörögjünk az Atyaisten irgalmárért. Gyakran szoktam úgy imádkozni, persze kegyelem is, hogy csak a szivünk dobbanása. Kérdés, hogy egy ilyen meghitt környezetben, még sokszor emberrel szemben is, egy kézfogás, egy tekintet, egy megérzés, nem gondolunk bűnre, irgalomra, csak hogy van a másik. Akkor minden jó. Szóval valami olyasmi, hogy kérem a Szentlelket, hogy úgy szeressem az Atyát, mint Jézust. Ugye Jézus a jófej, barát, közbenjáró. Az Atya meg a: "na, na, azért van a rovásodon", csak irgalmazni tudok. Miért nem lehet úgy imádkozni, mintha megsimogatná, a buksinkat, " Jól van gyerekek, szeretlek benneteket". Tudom, hogy a görög, ortodox teológia valahogy így közelíti meg, nálunk nyugatiaknál van kialakítva, jogász, törvényeket tudó váró, stb atyakép. Most az oké, hogy, amit egyikről állítunk a másik kettőről is. De igazából nem így élem meg. Másként szeretem az Atyát, attól tartok, másképp a Fiút, másképp a Lelket. A negatívumokat is az Atyára értjük inkább, de én szeretném, tisztán szeretni, meg ő is, szeressen úgy engem, hogy nem folyton a bűneimet lesi. Szilvi

Tisztelt Lelkiatya! Lehet az ember úgy is kedves az Úr szemében,ha már nem teljesíti az anyaszentegyház parancsait? Több mint három éve már,ahogy akkor megírtam itt,hogy egy gyónásom alkalmával az atya feloldozás nélkül küldött el,azzal,hogy minek jöttem ide,ez nem gyónás. Az elutasítást Jézusra vetítettem ki,azt éreztem Ő küldött el engem,Ő űzött el engem,úgy ahogy a kalmárokat,pénzváltókat űzte el templomából miközben ostort font. Megsértődtem,és vissza sem néztem. Mert hol volt akkor az irgalmas Jézus,Ő aki senkit nem küld el,aki Hozzá megy? Akkor azt írta,nem Jézus küldött el,az atya fáradt volt,én pedig magyarázni próbáltam az általam felsoroltakat,menjek el újra gyónni,de én azóta sem tettem meg. Ha be is léptem-lépek a templomba egy imára,mindig azt érzem semmi keresnivalóm nincs Isten házában,ahonnan elűztek egyszer. Kétségbeesésemben,segítségért fordultam az atyához aki,ha akaratán kívül is a sötétségbe taszított engem. Nem maradt menedékem. Egy rossz fa vagyok,amely nem teremhet már jó gyümölcsöt. Magához fogadhat engem így is az Úr? Vajon a nevem még mindig az Ő tenyerébe van írva? Vajon vagyok Neki még olyan értékes,mint az igazgyöngy,amiért minden eladott? Vagy olyan leszek sz Ő szemében,mint az elszáradt fügefa? Tudom,hogy Isten nem teszi semmissé a saját felelősségemet,próbáltam már lépéseket tenni,de mindig meghátráltam. Nem maradt semmi másom,csak a Bibliám,az ima és a félelmem,mert nem merek egy atyához sem fordulni. Itt más,mert a valóságban nem látom a Lelkiatyát,nem vagyok a templomban,úgy írok mint egy lelki embernek a lélek által.

Kedves Lelkiatya! Az Egyház nem támogatja, hogy - fiatal és idősebb korban is - együtt aludjon házasság előtt egy szerelmespár. Ez rengeteg lehetőségtől, együttléttől, közös programtól megfosztja a párt. Például nyaralás kettesben, vagy ami egy teljes napnál hosszabb közös program, emiatt meghiusúl. Ezt nehéz elfogadni úgy, hogy a többi ember, az Egyházban is, nem él ezen erkölcsi normák alapján. Nincsen, de ha van is, nagyon kevés az olyan pár, aki ezt betartja. Itt nem a testi együttlétről, hanem egy egyszerű, egy ágyban alvásról van szó. Nem rendszeres együttalvásra gondolok, hanem alkalmankéntira, mikor más lehetőség nemigen adódik. Egy kapcsolatban sok minden megelőzi a szexuális együttlétet, de ez a szabály meggátolja a párokat abban, hogy hosszabb időt tölthessenek együtt. Köszönöm előre is a válaszát.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Nem lelki kérdésem lenne, hanem egy szöveget nem igazán értek. A múlt vasárnap a reggeli utrenyében énekeltük. A 6.hangú Istenszülői ének: ...készséges akarattal jöttél szenvedni, meg akarván SZÁMADOLTATNI Ádámot, Örülnék, ha értelmezné, mit jelent az a szó. Isten áldja! Köszönettel Marika

Kedves Lelkiatya! Én szeretném megköszönni most is a válaszát a munkahelyi problémámra. Azért írok ez ügyben még egyszer, mert az említett kolléga ma bejött a kilépő papírjait aláírni, s én megkértem, ha lehet, beszéljünk négyszemközt. Mert hatalmas lelkifurdalásom van, hogy ha nem is közvetlen, de közvetve talán igen, oka voltam elküldésének. Az eszemmel tudom, hogy amit válaszolt az igaz-hisz mindig az-, de a lelkem még nem tudja feldolgozni ezt, és mindazt ami eddig történt. Sajnos kiderült, hogy a főnökúr másképp adta vissza az elhangzott szavakat, mint ahogy történt. Nem azért volt több évig bántó és durva, mert a kirúgásra hajtott, ő úgy mondta , saját magának kellett volna megtennie, mert ő okozta a feszültséget a társaságban, s ezt csak úgy lehet kikerülni, ha elmegy. De ő magától ezt soha nem lépte volna meg. Elmondta, hogy súlyos depresszióban szenved jó ideje, s most jutott el odáig-az elküldése után-,hogy segítséget kérjen. Elmondta, hogy minden nap kész gyötrelem volt eljönnie dolgozni, itt lenni stb. Így, most még rosszabbul érzem magam, mert éreztem, hogy baj van, tudom milyen az, de nem mertem soha rákérdezni, mert nem tudhattam mire, hogyan reagál. Bocsánatot kértem tőle, hogy nem akartam, hogy ez legyen, hisz én akartam tovább menni. A többiek viszont szinte felszabadultak, azt mondhatnám, hogy örvendeznek?! De nekem ez visszatetsző.. Úgy érzem, de meglehet rosszul látom, de felhasználtak egy tervben, amiben én lehettem a csali, kihasználva az érzékenységemet Mehet ezek után is minden úgy, ahogy eddig? Hiszen már találtak is valakit a helyére. Én egyúttal szeretnék elnézést is kérni, önző voltam, nem szerettem volna siettetni a válaszadással. Tudom, hogy minden telhetőt megtesz, és még azon fölül is. Isten áldja!(LT)

Kedves lelkiatya a gyónási titkot eltörlik? Meg fog szűnni a gyónás? Mit tesz a Vatikán ha ez bekövetkezik?

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy aki önkielégítés függő az halálos bűnben él? Most szeretnék teljesen megszabadulni tőle. Gyónásra is készülök és nem tudom hogy ezt hogy gyónjam meg. Azt mondta egy pszichiáter hogy nem létezik ilyen pornó függőség nélkül, de én már nem nézek pornó filmet 20 éve. De az önkielégítéssel küzdök nagyon, érdekes hogy a menstruáció előtt a legnehezebb. Azt is mondta hogy az önkielégítés se nem jó se nem rossz. De én nem tudom, mert nem így tanultam. Egy biztos hogy inkább az atyát kérdezem meg mert a pszichiáter csak összezavart. Válaszát előre is köszönöm onegirl

Kedves Lelkiatya! Bűnösnek érzem magam. Nem járok templomba, nem vagyok keresztény, de önök mindig megértő, és segítő válaszokat adnak. Bűnösnek érzem magam, mert sokat maszturbálok, és nem tartom magam egy jobb embernek. Az utóbbin már elkezdtem dolgozni, de a maszturbálást olyan nehéz elengedni. Elkezdtem edzeni, és még kick-boxolni is elkezdtem. De önök esetleg tudnak segíteni, hogy mit tegyek még? A családomnak nem szeretném ezt elmondani, ezért örülnék ha tudnának valamit tanácsolni. Válaszukat előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Hamarosan megszületik az első gyermekem, nagy az izgalom. Kérem szépen, imádkozzunk értünk, hogy minden rendben legyen. Nagyon köszönöm. Dicsőség Jézus Krisztusnak!!!

Kedves Lelki atya! Lenne egy kérdésem: Ádámnak és Évának ki az anyukája és ki az apukája és ők soha nem voltak babák? (Csak ezek a kérdéseim vannak) A válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Megmaradhatok a továbbiakban egy olyan munkában,ahol a helyem egy kolléga elküldéséhez vezetett? Közel tíz hónapja vagyok ezen a unkahelyen,ahol az említett kolléganő a belépésem óta szurkálódott,lenézően,flegmán válaszolt,ha kérdeztem. Volt hogy napokig nem szólt hozzám,ha bementem az egyik helyiségbe ő kiment. Volt,amikor egy helyiségben voltunk és hátat fordított nekem,és vagy az ablakon kifelé nézett vagy épp a telefonját nyomkodta. Nem értettem,mert soha okot nem adtam rá, és mások is látták a velem szemben tanúsított viselkedését. Én soha nem szóltam neki vissza,nem panaszoltam be a főnökúrnak,de múlt pénteken egy újabb bántó és gúnyos válaszadásakor megkérdeztem őt: miért válaszolsz nekem mindig így?! Erre ő fogta magát,felpattant és elvonult. Bevallom elsírtam magam,mert feltört bennem minden bántás és sértés ami ez idő alatt lenyeltem. Mikor a főnökúr megérkezett,kértem,hogy szeretnék beszélni vele a kolléga jelenlétében. Azt tudnia kell,hogy más kollégák már többször jelezték,hogy ez a probléma fennáll,és ez egyes korábbi,viszonylag új kollégákat is érintett,akik miatta mentek el. Így hatszemközt álltunk,és megkérdeztem a kollégát mi a a baja velem,de nem tudott semmit mondani,mert szerinte ő semmi bántót nem tett. Én viszont azt mondtam,hogy a nyári szabadságolásokra tekintettel augusztus végéig maradok,de utána elmegyek. Mire ő is felvetette,hogy elmegy,de én azt mondtam ezt ne tegye,mert ő már több éve(17 éve) itt van,én megyek,mert ő hűséges a munkáltatójához. A főnököm hallgatott,csak annyit fűzött hozzá,hogy mások is panaszkodtak a kolléga viselkedésére. A felmondásomra azt mondta,hogy nem szeretne elengedni,s megkérdezte,csak ez az oka? Én elmondtam,hogy sok más is van,többek között,a próbaidő lejártakor,ahogy azt kilátásba helyezte,nem emelt a béremen,és amikor januárban bérkorrekcióra került a sor,egyedül nekem nem emelt,pedig akkor én is ott voltam. Talán emlékszik is rá atyám,kérdeztem is akkor,jogos e a felháborodásom. Amit tanácsolt, megkérdeztem, miért hagyott ki engem egyedül,de a válasz az volt,mint most: mivel nem rég jöttem, nem gondolt rá. Most viszont már hozzá tette,hogy pont most akarta megemelni a béremet. De én ezt már nem hiszem,talán csak azért mondta,hogy megtartson. Igazából már nem is a pénzről van szó,hiszen elfogadtam a döntését,hanem elvekről,megbecsülésről. Én elmondtam amit akartam,és lezártam azzal,hogy menjünk dolgozni. Eltelt a hétvége és a hétfői munkanapon,minden úgy történt,mintha semmi baj nem lenne. A kolléga beszélt mindenkivel,csak velem nem,a főnök látszólag nem próbált tenni semmit,hogy javuljon a helyzet. Aztán másnap reggel,azzal fogad,hogy előző este elküldte a kollégát. Közös megegyezést akart,de ő lelépési díjat kért. Mint kiderült,elmondása szerint,azért csinálta évek óta,hogy elküldjék. Mindenkit szidott,senkire sem volt jó szava,azokra sem, akikkel majd húsz éve együtt dolgozott. Nekem viszont kimondhatatlan lelkifurdalásom van,még ha igaz is,amit állított. Hiszen én okoztam ezt és nekem nem ez volt a célom. Hiába mondják,ezt rég megkellett volna lépni,hiszen négy kolléga is miatta ment el,de ez engem nem nyugtat meg,mert végül is miattam történt mindez. Amiatt,hogy már nem bírtam a lelki nyomást és muszáj volt szólnom. Most viszont azt kívánom,bár ne tettem volna! Olyan lelki nyomás nehezedik rám,hogy ennek árán én képtelen vagyok itt maradni. Nagyon nagy szükségem lenne a tanácsára ,mindig bölcs és igaz meglátására és nagyon remélem,hogy hamarosan válaszol majd nekem.

Kedves Lelkiatya! Már két levelet is írtam Önnek amire azt válaszolta, hogy kerüljem el a hasonlítgatást, mert vagy jobbnak vagy rosszabbnak fogom magam érezni másoknál. Javasolta, hogy Krisztus legyen az egyetlen mérce. Tegnap meg is tapasztaltam, hogy mennyire igaza van. Nem szoktam szentekről olvasgatni, szándékosan nem. Nagyon sok katolikus, római katolikusok akiket ismerek,szívesen olvas róluk, szereti őket, kéri a közbenjárásukat. Megtapasztaltam már a múltban is, hogy rám inkább rossz hatással van ha olvasok róluk, kivéve az apostolok, tegnap is így lett. Kivételesen elolvastam mit írnak egy katolikus facebook-posztban az egyik szentről és teljesen rossz, fájdalmas gondolataim lettek. Olyanok, hogy én sose leszek elég jó tanítványa Jézusnak, nem teszek elég fontos dolgokat, Jézus biztos amúgy se szeret. Szokott lenni olyan gondolatom, hogy "én egy senki vagyok, aki nem tett Jézusért semmit" és ezt így is érzem, pedig egyébként mások meg nekem mondják, hogy milyen jó amit csinálok, valaki azt is bevallotta, hogy irigyel is engem amiért annyi mindent teszek Jézusért meg hogy szeretnének mások ott tartani ahol én. Arra mondta ezt, hogy adományokat gyűjtök, naponta sokat imádkozok, megyek szentségimádásra, sokkal kevesebb bűnöm van meg nem is tudom még mi. Nem hatott meg, hogy ezt mondta, vagyis örültem ha jó kereszténynek tart, de nem éreztem magam olyan kiemelkedőnek ettől a dicsérettől. Minél többet teszek Jézusért és minél jobban szeretem, annál jobban látom a hiányosságaim. Egy bizonyos kérdés miatt írom az egész levelet. A Sátán praktikája szerintem, hogy hasonlítgatásra késztet és akkor rossz érzéseket kelt bennem. Tipikus dolog, hogy elhiteti velem, hogy azért nem vagyok elég fontos, Jézusnak azért érek kevesebbet, mert én nem alapítottam kolostorokat, nem tudok csodákat véghez vinni, nem vagyok apáca egy kolostorban, nem térítettem meg rengeteg embert, nem ostorozom magam mint a szentek egy része és még sorolhatnám. Főleg a szentek egy bizonyos típusánál piszkál engem: ez a kolostoralapító, csodákat teljesítő, aszkézisben élő, látomásokat kapott, stigmátákat viselő szent az, akihez képest a Sátán mindig azt mondja nekem, hogy én egy nulla vagyok. Két tényező van, amiről szerintem én mindig vagy elfeledkezem vagy észre sem veszem. Az egyik az, hogy, korábban én írtam Önnek a töviskoronáról, amit beszereztem és ami nagyon sokat segített nekem a keresztény életemben. Nos, egy alkalommal az ágyam mellé tettem a földre éjszakára és reggel majdnem ráléptem. Pontosabban, súrolta a lábam és lehet bele is fúródott volna a lábamba ha nem ülök az ágyon és úgy érintkezik a lábammal hanem felálltam volna és ránehezedik a súlyom. Máskor pedig, hogy jobban érezzem Jézus fájdalmait és megszabaduljak kísértésektől, kicsit beleszúrtam az ujjamba, éreztem is és egy pici nyoma is maradt, de elmúlt és egyébként egyáltalán nem vérzett, nem is fúródott bele a húsomba. Isten szerintem nem bánja, hogy beszereztem egy ilyen tárgyat, mert valójában adott egy jelet, hogy nyugodtan megvehetem, ezért mertem megvenni és sok kísértésnél nagyon hasznos volt, mert elmúlt a kísértésem már attól ha ránéztem. Viszont ezek az esetek, amikor megúsztam sérülés nélkül, azt a benyomást keltik bennem, hogy talán Jézus pont, hogy meg akar engem menteni a fájdalmaktól. Sok szentet nem akart, elvárta tőlük meg azzal tette szentté őket, hogy azt eltűrték, de engem meg mintha mindenáron meg akarna védeni, különösen az olyan fájdalmaktól, melyek hasonlóak az ő tövisek és szegek okozta fájdalmához. Persze biztos az az igaz oka, hogy nem vagyok rá méltó, de a szívem mélyén valami azt súgja, mintha annyira szeretne, olyan szeretetet érezne irántam valami számomra még ismeretlen oknál fogva, hogy mintha még a sok szentnél is jobban szeretne, pedig ez nem igaz, hisz mindenkit ugyanannyira és ugyanúgy szeret. Máskor mondta már nekem egy keresztény barátom, hogy ő úgy gondolja, engem jobban szeret Jézus mint őt. Nem foglalkoztam ezzel, mert elvileg ez lehetetlen, pedig akkor is azt súgta a szívem, hogy ezt Jézus mondatja vele. Bár bizonyos emberek közelebb álltak hozzá, Lázár, János, az édesanyja, lehet emberileg tényleg van benne valami, hogy máshogy szeretek embereket, de elvileg mindenkit ugyanannyira szeret. De ezt tegyük is félre, ez biztos nem igaz, hogy engem jobban szeret. Pedig most is, ahogy ezt írom, valami a szívemből azt súgja, igen, de hagyjuk inkább. A fájdalmaktól megmentett, de az imádságban viszont nagyon kellemes, örömteli, boldogító érzéseket adott nekem, olyasmi volt mint egy extázis vagy hasonló érzés, de nem teljesen az. Olyan, mintha nekem Jézus más utat szánna, nem olyat mint azoknak a kolostoralapító, magukat ostorozó, csodatevő apáca vagy szerzetes szenteknek. Mintha ezt akarná nekem megmutatni ezekkel a tapasztalataimmal. A másik tényező, ami felett elsikkad a figyelmem, az az, hogy majdnem az összes bűnömet elvette Isten, a legtöbbjük még kísértés formájában sem jelentkezik. Ha mégis, akkor csak akkor mikor panaszkodok Istennek erről, hogy nem értem miér nekem ad ilyen kegyelmet és mikor nem vagyok elég hálás. Akkor mintha megunná a vinnyogásom és visszaadná egyetlen alkalom erejéig, hogy lássam csak, mi az amitől meg lettem mentve és megtisztultam. Olyankor rá is jövök és kérem is a bocsánatát. 3 napja is így jártam, jött egy kísértés amitől Isten már amúgy teljesen megtisztított engem és bár sikerült ellenállnom a kísértésnek, még így is rossz volt. Önkielégítésre voltam kísértve, ami már sose kísért engem. Magamtól a neten se keresek semmi erotikus dolgot és csak a kezeimmel sem teszek semmi ilyet. Még amikor feljön magától a neten a hírfolyamban egy ezzel kapcsolatos cikk, még az se késztet semmire, rá se kattintok, csak görgetek tovább. Ha átgondolom, sokkal több olyan bűnöm van, amitől már megtisztultam mint olyan, amitől nem. Ha az alaphelyzetet nézem és nem nézem azokat a kivételes kísértéseket, amiket szerintem fegyelmezés miatt kapok a vinnyogásaim után, akkor azt mondhatom, hogy összesen 2 bűn van, amivel küzdök még, de már azokkal is egyre kevésbé és már eljutottam oda, hogy inkább azért küzdök, hogy olyan legyek mint Jézus, hozzá hasonlóan szeressek, gondolkodjak, cselekedjek és nem azon kell vért izzadnom, hogy a sok kísértésem hogy küzdjem le és ne önkielégítsek, ne hazudjak, ne verekedjek, ne lopjak, ne egyek/igyak mértéktelenül, ne nézzek erotikus dolgokat, ne veszekedjek másokkal és a többi bűn, amit akár keresztény emberek is elkövethetnek. Efelett nagyon el szokott sikkadni a figyelmem, de ma csak úgy a semmiből mintha rájöttem volna arra, nem tudom, a Szentlélek volt-e ez vagy más, hogy egyébként az én megtisztulásom, egyre kevesebb bűnöm, kísértésektől való szabadulásom, az, hogy már nem ezen kell szenvednem hanem egyre inkább arra koncentrálhatok, hogy olyan legyek mint Jézus, nem csak a bűn hiányában hanem amúgy is, ez is ér annyit mint amikor egy szent kolostorokat alapít, ostorozza magát, látomásokat és stigmátákat kap. Valóban nem jó magam másokhoz hasonlítani, de még az is átfutott az agyamon, hogy talán én még nagyobb ajándékot és kegyelmet kaptam mint az, akihez a Sátán hasonlítgat engem, nagyobb kegyelem ez mintha alapítanék egy kolostort, csodákat tennék, stigmátákat kapnék, szentté lennék avatva. A keresztény utam során arra jöttem rá, hogy szerintem nehezebb bűnöket nem elkövetni, kísértéseket leküzdeni, fokozatosan minél több bűntől megszabadulni és a következő szintre a Jézushoz való teljes hasonulásra koncentrálni mint megtenni dolgokat, kolostorokat alapítani, imádkozni, másoknak segíteni, böjtölni, magunkat ostorozni. Azért gondolom, hogy talán így van, mert a bűn az, ami annyira része az emberi természetnek. Inkább az ellenkezik az emberi természettel, hogy ne essen bűnbe, kibírjon egy kísértést, tisztán éljen és nem annyira az, hogy jót tegyen. Ha Krisztus halálára és feltámadására, áldozatára gondolok, arra is azért volt szükség, mert a bűn választott el minket Istentől, nem az, hogy a bűnök mellett amúgy képtelen lettünk volna jót tenni. Saját magam is tapasztaltam, hogy egy időben nagyon sok jót tettem, de sokkal több bűnöm is volt. A jó dolgok jók, de inkább így vagyok Jézushoz hasonlóbb, hogy nincs már annyi bűnöm, mintsem akkor voltam. Ezzel a hosszú levéllel azt szeretném kérdezni, hogy az Ön véleménye szerint helyesen látok-e dolgokat és mindaz, amire úgy érzem, rájöttem, jöhetett-e a Szentlélektől. Ha esetleg valamilyen más tanácsa vagy megjegyzése lenne, talán bátorítása, azt is szívesen, hálásan fogadnám. Lehet teljesen rosszul látom az egészet, ha így van, azt is elfogadom mint véleményét.

Kedves Lelkiatya! Egyik idősebb ismerősöm már több alkalommal beszélt arról, hogy k?t megszületett gyermeke után a harmadikat elvetette. S?r, hogy nagyon megbánta. ?n ilyenkor semmit nem tudok mondani neki az együtt?rző tekintetemen k?vül, mert vádolni nem akarom, de feloldozni sem tudom. (Ő református, de egyáltalán nem gyakorolja a vallását. ?gy ?rzem, hogy valami?rt van benne egy ellen?rz?s az Egyházzal szemben) Neki ez biztosan óriási lelki teher ?s mióta megtudtam, azóta nekem is. Az imádkozáson k?vül mit lehet ilyenkor tenni vagy mondani neki?