Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhét meg tizenhét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Tud esetleg ajánlani olyan könyvet, amely keresztény szemmel és hitelesen ír azokról a szentekről, akik a jövőbe láttak? Hogy hogyan fogadták ezt a kegyelmet és hogy tudták vele szolgálni az Urat?
Nem tudok ilyen könyvet ajánlani. Érdekes téma, de nem tudom, hogy valaki a szentek életét vizsgálta-e ebből a szempontból. El tudom képzelni, hogy nem, mert ha érdekes is a téma, a jelentősége csekély. Keresztény életünkben ennek az adottságnak vajmi kevés szerepe van. Inkább árt, mint hasznos lenne. Sajnos, nem tudok Önnek ebben segíteni.
Tisztelt Lelkiatya! Mit lehet tudni, hol lehet olvasni Szent József életéről, szerepéről és legfőképp a földi világból az Úrhoz távozásáról? Az Evangélium alig beszél róla és Jézus kapcsolatáról Jézus felnőtt korától, pedig védte a Szűzanyát és bizonyosan segítette férfivá nevelni az égi gyermeket. Hogy látja? Ő volt az első láthatatlan szentje a mindennapi szolgálatnak?
Igen, valóban a Szentírás alapján nagyon keveset tudunk Jézus nevelőapjáról. Épp csak annyit, amennyi szükséges volt Jézus gyermekség történetének megértéséhöz. Egy értékes könyvet tudok Önnek ajánlani: Meschler Móric SJ - Ifj. Tompó László: Szent József élete és szerepe az Úr Jézus életében és az Anyaszentegyházban Úgy látom, hogy az Új Ember szerkesztősége árulja is ezt a könyvet: https://bolt.ujember.hu/?product=szent-jozsef-elete-es-szerepe
Kedves Lelkiatya! Az elküldött kérdésemhez valamit nem írtam le, amit érdemes lett volna. A témavezetőmről írtam. Nem indokoltam a kérdésem és ezt szeretném pótolni. Azért tettem fel a kérdésem, bízva a tanácsában, mert ez a helyzet rossz hatással van rám. Már úgy érzem mindig, hogy akármit csinálok, akárhogyan, úgysem lesz jó, úgysem lesz velem elégedett. Már akkor erre gondolok, amikor elküldöm neki amit megcsináltam. A konzultáció előtt jobb és rosszabb is volt már, helyzettől függ: voltam nagyon ideges is és mondhatni nyugodt is, az az előtti eseményektől függően. Nincs jó hatással rám amiket mondott és ahogyan gondolkodik. Megértem, hogy azt szeretné, hogy minden jó legyen és biztosan ideges típus minden téren, de nem kellene ennek a munkám rovására menni. Azt a butaságot, hogy akár feláldoznám magam helyette és mások helyett, azért biggyesztettem bele a levélbe, mert ezzel azt akartam kifejezni, hogy én szeretem őt függetlenül attól, hogy rosszul esik tőle nagyon sok minden. Krisztusi szeretettel igyekszek viszonyulni másokhoz, beleértve őt is, ami néha nagyon könnyen, máskor nehezebben, de alapjában véve hála Istennek sikerülni szokott. Bocsánatát kérem a részletességért, jól esik valakinek elmondanom és nem is tudok kitől tanácsot kérni. Ismerőseim - akik meghallgatnak - annyit mondanak, ne foglalkozzak vele, de nem olyan könnyű ez sokadik ilyen szituációban. Megbántani nem szoktam, de magamban elszomorít amiket mond, tesz és még nehezíti is a munkám. Hogy legyek olyan mint Jézus, aki bármennyit is szenvedett és bármennyire is fájt neki belül, nem hagyta magát ezáltal befolyásolni?
Azt javaslom, hogy tanuljon meg nagyon erősen Krisztusba kapaszkodni. Az imaéletét erősítse föl oly módon, hogy ezek a helyzetek, de a kisebbek is mind Krisztusnál kössenek ki. Vagyis sokat beszélgessen vele ezekről. Ezzel párhuzamosan a templomi szertartásokba való erősebb bekapcsolódást is javaslom, hogy ez az intenzívebb imaélet ne szoruljon bele csak a személyes gondolataiba. Amikor tárgyalnia kell ezzel a témavezetővel, akkor előtte imádkozzék. Érte és a helyzetért. (Én a csip-csup ügyeket az Istenszülő elé szoktam vinni.) Szóval legyen lelkileg fölvértezve egy-egy adott helyzetre! Ne féljen ezektől! Még akkor sem, ha ugyanaz a félelmi mechanizmus indul be, mint korábban is. Ugyanis a tanácsom nem fogja egycsapásra megváltoztatni az Ön magatartását, hozzáállását, de hosszútávon segíthet abban, hogy ezek a nehéz helyzetek, akár sikerrel, akár kudarccal végződnek, szépen beleilleszkedjenek az Ön személyiségébe. Egyre több tapasztalatot szerez ilyen módon elsősorban önmagáról, de a világról, az emberekről, a kapcsolatokról, a küzdésről és sok minden más értékes területen is. Köszönje meg az Úrnak, hogy ilyen élethelyzetben van, mert ez értékessé teszi az életét! Ez a jézusi út.
Kedves Lelkiatya! Miért a Szentlélek szállt alá a mai ünnepen Máriára, és miért nem Jézus lelke? Egy az Isten három személyben, nem értem, hogy adhatta a Szentlélek a Fiúistent, miért nem Jézus adta önmagát? Remélem érthető amit kérdezek:)
Ahogy látom, ez a kérdés még december 8-án íródott. Bocsánat a válasz elmaradásáért. Azon a napon, egyébként a római katolikus egyház Mária szeplőtelen fogantatását ünnepli. Keleti egyházunk pedig a hasonló tartalmú ünnepet, azaz Máriának az édesanyja, Anna méhében magzatként megjelenését az ősibb gyakorlatot követve december 9-én ünnepli. A keleti egyházban, tehát ez inkább Szent Anna ünnepe. Mária Szentlélekkel való "beárnyékozását" március 25-én ünnepeljük. Ezt mi, görögkatolikusok Örömhírvételnek nevezzük. Ekkor szállt le a Szentlélek Máriára, hogy méhében megfoganjon magzata, az Isten Fia. Hogy hogyan adhatta a Szentlélek a Fiúistent, ezt nemigen tudjuk kifürkészni. Valójában ez a beárnyékozás, a Szentlélek leszállása nem azt jelenti, hogy a Szentlélek adta a Fiút, inkább arra utal, hogy az Atya (és a Fiú) mindent a Szentlélekben visz végbe. Később is, Jézus minden csodáját a Szentlélek erejében művelte. Nyilván, mert a Fiú és a Lélek egy. S mindkét isteni személy egy az Atyával. Hogy hogyan, ezt majd csak odaát fogjuk megérteni. Csak jussunk el oda!
Kedves LelkiAtya! Szeretnék bűnbocsánatot kérni. Hogyan kezdjek hozzá? Magát a gyónást hívják így, vagy más a kettő? Válaszát előre is köszönöm.
A bűnbocsánat kérése nagyon szép és hatékony imádság, amely gyógyítja a lelket. Ebben megszólítjuk az Urat, és arra kérjük, hogy bocsássa meg a bűneinket, amelyeket elkövettünk. Lehet egy vagy néhány jól fölismert bűnre vonatkoztatni, de ha már belekezdtünk, érdemes minden más bűnt is hozzávenni, amelyeket elkövettünk, akár fölismertük azokat, akár nem. Isten azon nyomban megbocsát, mihelyst kimondtuk, vagy akárcsak elkezdtük ezt a bűnbánati imát. A szentgyónás pedig mindennek a megpecsételése, kiegészítve az egyház áldásával. Érdemes minden nap elmondani ezt a bűnbánati imát, és a szentgyónást is rendszeressé tenni. Legtermészetesebb, ha havonta gyónunk meg a pap előtt. Vannak nagyon szép, bűnbánatot kifejező imádságok, melyek szent emberek írtak meg előttünk, s amelyek ajkunkra adják a szavakat - kicsit úgy, mint a költők írásai, akik jobban ki tudják fejezni, hogy mi mire is gondolunk. Ilyen szentek által megírt s ugyanakkor költői szövegnek is tekinthető imádságok továbbá a zsoltárok. A 150 zsoltárból vannak kifejezetten bűnbánati tartalmúak (pl. 6, 31, 37, 50, 101, 129, 142. zsoltárok - a görög számozás szerint). De imádkozhatunk a saját szavainkkal is. Például egész egyszerűen így: "Uram, szeretlek téged. Tudom, hogy sok bűnt követtem el. Kérlek, bocsásd meg nekem ezeket és adj kegyelmet, hogy téged követhesselek. Amen."
DJK! Kedves Lelki atya! Kettő kérdésről kérném véleményét: 1./ November elején Fülöp atya facebook videóban ajánlotta mindenki figyelmébe a "Két tüdő, egyetlen lélegzet" (Görögkatolikus Metropólia kiadása, Debrecen, 2022) című könyvet, ami eredetileg 2015-ben jelent meg olaszul. Cantalamessa római katolikus atya könyvének magyarra fordítását és érsek-metropolitai ajánlását szemléletváltozásnak ill. meglepőnek tartom, ugyanis a Szerző köztudottan több évtizede a karizmatikus mozgalomhoz tartozik. Idézek a könyvből (néhány szót kiemelve): "A mozgalom csakugyan a kegyelem áramlásának tekinthető, és az egész egyházban el kellene terjednie; úgy kellene szétáradnia az egyházban, mint az elektromos kisülésnek az anyagban, hogy ne is legyen önálló elkülönülő jelenség. [...] Véleményem szerint, a Karizmatikus Mozgalom lehetővé teszi, hogy egybeillesszük a széttört porcelándarabokat [...] nem arról van szó hogy feltétlenül csatlakoznunk kell ehhez - vagy: bármely egyéb - mozgalomhoz; hanem arról, hogy nyitottnak kell lennünk a Szentlélek tevékenységeire, bármilyen életállapotban is éljünk. [...] Az a fontos, hogy ne maradjunk ki a kegyelem áramlásából, mely KÜLÖNBÖZŐ FORMÁKBAN az egész kereszténységet átjárja. Isten kezdeményezését és az adott kedvező lehetőséget lássuk benne, ne pedig valami fenyegetést, vagy a katolicizmusba kívülről beszivárgó idegen elemet. Egyetlen dolog teheti tönkre ezt az esélyt [...] ha a karizmák (különösen a látványosabb karizmák) hangsúlyozása fontosabbá válna, mint a Krisztusban és a Szentlélekben élő, hiteles életre való törekvés [...] Engedjük, hogy ortodox testvéreim maguk döntsék el: e kegyelmi áramlat csak nekünk a nyugati egyházaknak szól-e, vagy pedig a keleti kereszténységnek is szüksége van (talán MÁS MÓDON) az új pünkösdre." E könyvecskének metropóliai szintű kiadása, talán bátorítás mindenkinek arra, hogy a mozgalomtól nem kell idegenkedni a hazai görögkatolikus püspököknek, papoknak és híveknek? Mert egyébként a Szentlélek biztos megmutatja a római katolikus gyakorlattól eltérő formát, más módot, ami keleti szempontból elfogadható. 2./ A decemberi Szemle 5-dik oldalán alul olvasható egy hirdetés, hogy "Élet a Lélekben" tanfolyam indul Budapesten. Mi a véleménye erről? Érdemes-e, szabad-e ezen a híveknek (netán: papoknak) részt venni? Ugyanis ez a képzés, épp összefügg a fenti könyvecske üzenetével. Szíves válaszát várja: László -
Kedves László! Az idézett szöveg Cantalamessa atya írásából semmiféle mozgalomhoz kapcsolódásra nem buzdít. Ezt kifejezetten írja is. Arra késztet, hogy legyünk nyitottak a Szentlélek befogadására, a vele való együtt munkálkodásra, a vele való életre. Ezt biztosan minden püspök atya és mondhatom, az egész görögkatolikus egyházunk szintén vallja és támogatja. S valóban így van, mikét Ön is írja, hogy a Szentlélek megmutatja a római katolikus gyakorlattól eltérő formát. Megjegyzem, ezt a Keleti egyházban nem kell kitalálni, évszázadok óta remekül kitapostott út van már előttünk, csak föl kell fedeznünk, mernünk kell azon járni. Az Élet a Lélekben tanfolyam biztosan nagyon érdekes és értékes lehet. Arról nem tudok többet, én is csak innen értesültem róla. Érdemes a Dél-budai szervező lelkésztől, Kocsis Tamás atyától kérni erre vonatkozó tájékoztatást.
Kedves Lelkiatya! Nekem az lenne a kérdésem, hogy esetleg tudja-e, hogy mitől függ, hogy a Damján Táborba felvesznek-e segítőnek. Mik az előnyök és mik a hátrányok? Köszönöm!
Attól tartok, erre a kérdésre nem lehet konkrét receptet adni. Nem lehet megmondani, hogy mik azok a tulajdonságok egy emberben, ami miatt felveszik őket, vagy sem. Mindenkiben van valamilyen érték, különlegesség, ami miatt hasznos lehet a jelenléte, s általa is több és színesebb lesz a tábor. A felvételiztetést sosem egy ember vezeti le, általában kettő s annak a két embernek a véleménye alapján dől el, hogy valaki segítő lesz-e avagy sem. Kérdéseket tesznek föl a jövőbeni segítőknek, különböző szituációs gyakorlatokba helyezik őket. Fontos az ezekre adott válasz és megoldási javaslat. Persze, fontos az első benyomás, ahogyan kommunikál, ahogyan csillog a szeme a Szent Damján Táborért. Nagy felelősséggel tartozunk a szülőknek itt, ebben a táborban, ezért is fontos, hogy azokat a segitőket válasszák ki, akik valóban alkalmasak erre a szolgálatra, feladatra. Előnyök, csak néhányat említve: Találkozott már fogyatékkal élőkkel, esetleg van tapasztalata gondozásukban (ha nincs, az sem probléma). Nyitott, kommunikatív, jól tűri az alváshiányt, gondoskodó típus, türelmes, jó problémafelismerő/megoldó képessége van, kreatív, és minden, ami egymás őszinte szeretetéhez kell. Hátrány lehet: egyéni vágyait, érdekeit helyezi előtérbe (csak ismerkedni szeretne, jó szórakozási lehetőségnek tűnik), rossz benyomást kelt válaszaival, nem látja reálisan saját erősségeit, gyengeségeit, tettrekészség hiánya, nem önálló (maga a jelentkező is irányításra, segítségre szorul). Ha valaki minden tapasztalat nélkül jelentkezik, még az sem zárja ki, hogy segítő lehessen, azonban a szervezőknek látnia kell a jelentkező írásos válaszaiban, vagy a személyes interjún, hogy ő ezt szívvel-lélekkel akarja végezni és örömmel, valamint felelőséggel fogadja a felmerülő feladatokat. Az nyilván előnyt jelent, ha valaki ebben a szakirányultságban tanul, találkozott már ilyen emberekkel, netalán foglalkozott is már velük, illetve az is, hogy hívő ember-e. Ez utóbbi is fontos szempont, de hogy melyik felekezethez tartozik, annak már nincs nagy jelentősége.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha a gyónás során a bűneimet csak felsorolom, de nem részletezem az érvényes vagy részletesen kell elmondani? A megtérésem óta nem hagy nyugodni egy bűn amit még az előtt követtem el mielőtt megtértem volna, és bár sokszor meggyóntam és nagyon sajnálom, attól félek hogy halálos bűnben vagyok mivel nem jól gyóntam meg! Nem tudom hogy kellene megfogalmazni! Emiatt minden gyónás után bennem van hogy mi van ha én is elkárhozom emiatt úgy mint ahogyan az öreg atya mesélte mikor kicsi voltam, hogy volt egy szerzetes aki egy súlyos bűnt nem mert meggyónni és bár bánta de sose gyónta meg és végül a halálos ágyán sem tudta és halálát követően a pokolba jutott... De már újra és újra előhozni is félek, mert mi van ha az Úr már rég megbocsátotta és jól gyóntam meg a magam ügyetlen megfogalmazásában is csak a gonosz nem hagyja hogy ezt gondoljam.
Igen, az utolsó fél mondata teljesen találó. Ez mind kísértés, a gonosztól van. Erre Önnek egyáltalán nem szabad figyelnie, semmi jelentőséget nem szabad tulajdonítani ezeknek a nyugtalanító gondolatoknak . Már hogyne bocsátotta volna meg az Úr Önnek ezt vagy azt a bűnét! Isten bűnbocsátó hatalma nem a bűnbánat módszerétől függ, hogy vajon jól alkalmaztam-e vagy sem. Isten lesi, várja, hogy mikor bocsáthat meg. Ismeri az emberi szív legrejtettebb vágyait is. Ha Ön akárcsak egyszer is őszintén szabadulni akart attól a bűntől és ezt elmondta - mindegy hogyan! - a gyónásban, akkor egészen bizonyos lehet abban, hogy Önt ez a bűn már nem terheli, hogy az Úr már régen eltörölte, meg is feledkezett róla. Csak a mi emlékeink zaklatnak. Felejtse el őket. Vagy, ha nem tudja, tanulja meg kezelni. Mindenesetre az Ön lelkét egészen bizonyosan nem terhelik már ezek a bűnök.
Kedves Lelki atya! Mit jelent az utasításunkban leírt megtartóztatás dec. 24-én? Lehet-e húst fogyasztani? Ha jól tudom a keleti egyházban szombaton és vasárnapon nincs böjt. Szeretettel: Glória
Kedves Glória! Jogos a kérdése, mert jelenlegi görögkatolikus gyakorlatunkban egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy a használt különböző böjti fokozatok pontosan mit jelentenek. Értelemszerűen a megtartóztatás a böjtnek enyhébb fokozata. Ugyanakkor a hústól való tartózkodás a böjtnek a legelső, szintén legalsó fokozata. Tehát furcsa volna, hogy ha egy megtartóztatás elnevezésű böjti napon még húst is lehetne fogyasztani. Akkor ugyan miben is állna a megtartóztatás? Az nem felel meg teljesen a valóságnak, hogy a keleti egyházban szombaton és vasárnap kategorikusan ki lenne zárva a böjt. Hiszen vannak olyan böjti napok, amelyek minden esetben érvényesek, akármilyen napra esnek is. Ilyen például augusztus 29. és szeptember 14. Még ha vasárnapra esnek is, ezek akkor is böjti napok - bár kevésbé szigorúak, mint ha hétköznapra esnének. Ugyanakkor jól meg kell érteni, hogy egyházunk nem előírásokat akar megfogalmazni, hanem sokkal inkább odaadásra buzdít. Jelzi a böjti napokat és időket, de hogy azt ki hogyan éli meg, abban igen nagy szabadságot ad. Ennek értelmében azt tanácsolom Önnek, hogy egyénileg gondolja át, hogy az idei "karácsony viliáján" milyen lemondással készíti föl a lelkét és a testét a nagy ünnepre. S ennek alapján ajánljon föl valami lemondást az Úrnak. Én magam egyébként minden családnak és hívőnek azt tanácsolom, hogy ezen a szombati napon is tartsák meg nyugodtan a szokásos karácsonyi böjtös eledeleket, azaz káposzta- vagy gombaleves, mákos bobajka vagy esetleg hal. De ez csak az étrend, ennek követése még nem jelent feltétlenül odaadó lelkületet. Még inkább tanácsolom, hogy kibúvók és könnyítések keresése nélkül készüljünk minél inkább lelkileg és testileg is a legnagyobb titokra, Isten közénk érkezésének megünneplésére.
Kedves atya! Nem rég házasodtunk össze a feleségemmel. Pár hónap elteltével elkeseredett vagyok helyzetünk miatt. Szinte minden héten van nézeteltérésünk. Ő nehezen szakad el szüleitől, ami konfliktust okoz kettőnk között. Jelenleg azt érzem, hiba volt a házasságunk. és még egy év sem telt el. Kérem adjon tanácsot, mit tegyek? Sándor
A nagy döntésekbe nem ugrunk könnyen bele, de könnyen ki sem belőle. A vélelem amellett szól, hogy Önök megfontoltan, éretten, felkészülten léptek be a nagy döntésbe: A vélelem a döntés igazsága mellett szól, tehát azt kell egyre jobban művelni és abban megmaradni. Ha Önnek kétségei vannak a döntés igazságáról, akkor annak utána lehet járni, de akkor sem ugrálunk ki a döntésből. Az első tanács tehát: elhinni, hogy a kegyelem dolgozott bennünk, érettek voltunk, a döntésünkön Isten áldása van. A második tanács: senki sem abszolút éretten kezdi el a nagy döntéseket, azaz itt egy tanulási folyamat kezdődik. Bármilyen meglepő, de ehhez még az is hozzátartozhat, hogy az ember az elején megbánja a döntését. Bizony ez nem csak házasoknál, hanem papoknál és örökfogadalmas szerzeteseknél is előfordul. Tudni kell, hogy ez a megbánás valószínűleg nem a döntésre vonatkozik, hanem a tanulási folyamat nehézségeire mutat rá (elvárások, konfliktusok, tervek, keresztek...). A tanulási folyamatban a legelső szabály az alázat: senki sincs kész, senki sem tökéletes. Aztán fontos a kommunikáció: nyíltan elmondani a nehézségeket, a fájdalmakat, a zavarokat. A másik nem gondolatolvasó, csak azon tud javítani, amiről tud. A jó kommunikáció nem bántó, nem kioktató, és főleg nem egyirányú. Aztán fontosak a határmeghúzások a szülők, a munka felé: mi az, ami abszolút nem fér bele, miből lehetne kevesebb ill. több, s mit kellene lazábban venni. Az öröm, a nevetés mindig olajozottabbá teszi a tanulási folyamatot. Immár nem egyedül imádkozza: Isten ?taníts meg engem a te igazságaidra? ? már párosan tanulnak és kérik a Lélek bölcsességét. S nem utolsó sorban el ne feledje az isteni szerelem ragasztó erejét: nehogy a napi tövisek elfeledtessék a szerelem misztériumát! Végső soron nem kizárt az érvénytelenség: ennek vizsgálatához érdemes beszélgetni a házassági előkészületet tartó atyával. Ferenc pápa minden papot buzdít a házasok utógondozására (éppen az éretlenség, a kapkodások, a megbánások miatt), talán Önöknél is a jegyesoktatáson hallottak aktualizálását lenne érdemes átbeszélgetni. S ha ezek után is az érvénytelenség jár a fejében, szintén a felkészítő atya és az egyházi bíróság gondos eljárásával lehet körül járni a döntés igazságát.
Kedves Lelkiatya! Az álmokról szeretnék kérdezni. Isten ma is üzen nekünk az álmokon keresztül vagy ez csak a Jézus előtti időkben volt jellemző? Honnan tudhatjuk, hogy Istentől van-e egy álom vagy csak saját magunk okozzuk magunknak? Ritkán szoktak lenni vallásos álmaim és nem mindig gondolkodok el rajtuk. A napokban volt egy álmom Jézusról, amit nem tudok elfelejteni és nagyon szeretném tudni, Istentől jöhetett-e vagy csak magam okoztam a gondolataimmal. Jézussal nagyon jó, közeli barátságban voltam sokáig, de pár hónapja egyre eltávolodtam tőle, nem tudtam hinni a szeretetében. Abban igen, hogy szeret, de mindig azt éreztem, nem vagyok erre méltó, nem érdemlem, állandó szégyen volt bennem valami olyan miatt, amiről nem is tehetek és küzdöttem is ellene. Nem szeretnék túl hosszan írni, ezért nem részletezném, de nem is ez a lényeg. Nem a bűneimet szégyelltem, annyit mondanék csak. Olyan valami volt, ami nem a bűn kategória, de nem is olyan helyes dolog. Nem tudtam elhinni, hogy szeret, nagyon fájt is ez nekem, ez kínzott engem sokáig. Egyre rosszabb lett. Ez odáig fajult, hogy nem akartam Jézushoz közeledni, beszélni vele, imádkozni hozzá. Magamban nagyon szerettem, nagy hálát éreztem iránta, hittem benne minden pillanatban, de az imáimat közvetlenül az Atyához intéztem, se a Szentháromsághoz, se magához Jézushoz nem imádkoztam. A Szentháromság nem szétbontható, azt én is tudom, hogy ha az Atyához imádkozok, arról Jézus is tud és fordítva, amit Jézusnak mondok, azt tudja, hallja az Atya is, de így is elértem, amit akartam, hogy távolabb kerüljek Jézustól, de mégis tudjak imádkozni és hinni. Imádkoztam az Atyához azelőtt is, de akkor Jézushoz is és most az Atyának el is mondtam, miért nem imádkozok Jézushoz, hogy nem tudom hinni, hogy szeret, direkt nem közeledek hozzá, de hiszek benne és szeretem is nagyon. Kértem az Atyát, hogy legyen velem megértő és türelmes, Jézustól is ezt kérem, mert időre van szükségem, hogy összeszedjem magam és a bátorságom, de nem akarok én örökre búcsút mondani Jézusnak. Azt is elmondtam az Atyának, hogy az ő (az Atya) szeretetében tudok hinni és benne bízok is, de Jézussal nem ilyen könnyű nekem, pedig szeretem. Nem akartam Jézust megbántani, engem is elszomorított az egész. Pár napja egyik éjszaka Jézust láttam álmomban. Nem közvetlenül mellettem volt, kicsit messzebb, nekem félig háttal ült és azt mondta: "Elszomorít, hogy nem hiszed el, hogy szeretlek." Lehetséges, hogy maga Jézus küldte ezt az álmot vagy csak az érzelmeim, gondolataim okozták? Honnan lehet ebben bizonyosnak lenni? Az álom után sem imádkoztam hozzá és már azóta is ezen gondolkodok, hogy ő küldhette-e nekem vagy nem. Utána érdekes egybeeséseket is tapasztaltam. A facebookon egymás után, nem egyszerre, több napon át három kép jött velem szembe, ahol így vagy úgy az volt kifejezve, hogy Jézus szeret. Nagyon egyértelmű volt. Bibliai idézetek ahol arról beszél, hogy szeret minket vagy csak egy kép róla egy "Szeretlek" felirattal, pontosabban "I love you" angol felirattal ami azt jelenti. A youtube-on is hasonló tartalmakat találtam, mármint keresés nélkül, ami éppen ott volt amikor megnyitottam a honlapot. Ez kevésbé lepne meg, mert ott gyakran találni ilyet, de a Facebookon nem szoktam egyszerre ennyi ilyen szeretetes valamit látni, pár hetente, pár havonta igen, de nem pár napon belül. Arról is beszéltem az Atyának, hogy törekszem teljesíteni az ő akaratát, de úgy érzem, nem eleget teszek és bár tudnám, mit gondol erről, mit kellene tennem. Erre vonatkozott egy másik bejegyzés, amit szintén a Facebookon találtam, valaki megosztotta valahol és ezért láttam, nem rákerestem, csak szembejött velem. Mintha le lett volna írva benne a válasz a kétségeimre. A legérdekesebb az, hogy mindig arra vonatkozott az, amit láttam, amiről előző este imádkoztam. A téma is elárulta, de a szavak is árulkodóak voltak. Tegnap és ma nem teljesen ugyanarra gondoltam, ugyanaz volt a gondom, de nem ugyanúgy fogalmaztam meg magamban sem és az Atyának sem, ma este pont az a kulcsfogalom szerepelt egy videóban, ami az én mai érzéseimet írta le. A saját gondolataimban én magam is ezt a szót használtam. Az "üzenetek" - nem tudom azok-e - először türelmesebbek voltak, csak annyi volt a mondanivalója, hogy Jézus szeret, aztán már más is: elhiszem-e, amit Isten mond, mit jelent elutasítani Istent, másokhoz hogy kell viszonyulni. Utóbbi csakis azért érdekes, mert ez is hosszú ideje bosszant, küzdök ezzel némely emberekkel kapcsolatban, akikkel szemben szinte megfelelési kényszerem, szorongásom alakult ki, nem érzem értékelve magam, elveszik a lelki békém és erre egy pap éppen erről csinált egy videót a YouTube-on. Pont akkor pont erről. Az volt az üzenete körülbelül, hogy "hagyd már abba, amit csinálsz, Jézussal foglalkozz, ne másokkal." Egy olyan sürgetés volt benne, mint amikor a magamfajtának mondják ezt, aki hónapok óta ezzel küzd. Jézus szeretetére visszatérve, mintha üzeneteket kaptam volna, hogy Jézus szeret és ezek is egyre erősebb lettek volna ahogy egyre jobban halogattam, hogy higgyem el a szeretetét. Tegnap este elalvás előtt is netezgettem, a videók között már azonnal feltűnt egy videó, rögtön miután megnyitottam a youtube honlapját, a Passió részletei voltak benne, jelenetek ahogy Jézust megalázzák, leköpkösik, megverik, lökdösik, keresztrefeszítik, ahogy szenved, a keresztről a szemembe néz... Már lehet teljesen bebeszélek mindent magamnak, de aznap is egész nap bennem volt ez a szomorúság és mintha ez a film egy kiáltás lett volna, ami azt mondaná, hogy "Nézd meg mit tettem érted és hidd már el, hogy szeretlek! Még akkor sem hiszed ha ezt látod?". A videón egy felirat is volt: Ő akkor is hisz benned, ha te benne nem hiszel. Kezdek attól félni, bebeszélek magamnak mindent, de lehetséges ennyi egybeesés? Pontosan ugyanolyan szavak, amik leírják az érzéseim, pontosan azon a napon az az üzenet, ami az előző esti imáimra válaszol, először gyengédebb és egyre erősebb válaszok. És az álom, amikor Jézus azt mondja, szomorú, amiért nem hiszem, hogy szeret. Ritka az, hogy én Jézusról álmodjak, pedig sokat gondolok rá. Ha csak azért álmodnék róla, mert rá gondolok, akkor máskor is kellett volna álmodnom róla, nekem ez lenne észszerű. Honnan tudhatnám, hogy tőle van-e az álom? A többi pedig tényleg égi üzenet, válasz az imáimra vagy beképzelek mindent? Ha nem lenne időben ez az egybeesés, a szavak pontossága, az üzenetek fokozatos erősödése, nem is gondolnék semmi jelentésre, elkönyvelném véletlennek. Lelkiatya mit gondol erről, az álomról és a többiről? Köszönöm előre is ha megtisztel válaszával.
Ez mind Isten üzenete az Ön számára. Nem is értem, hogy mindezek után hogy is töprenghet még rajta tovább. Még minek kelljen történnie, hogy elhiggye ezeket az üzeneteket, illetve pontosabban fogalmazva ezek tartalmát? Mert azt igazán nem érdemes vizsgálgatni, hogy hogyan, milyen eszközökön keresztül üzen az Úr: álomban, világhálón, embereken, képeken keresztül. Ez teljesen mindegy. Önnek nem ezen kell gondolkodnia, hogy ezek egybeesnek-e vagy sem, hogy mi és ki lehet a hátterében. Az üzenet világos. Most már csak azt kell Önnek átgondolnia, hogy mit változtasson meg az életében, ha már ennyire nyilvánvaló üzenetet kapott, hogy Önt szereti Jézus. Megjegyzem, az csak a mi gondolatainkban van, amikor különválasztjuk a Szentháromsági személyeket, és egyiknek elfogadjuk a szeretetét, a szavát, a másiknak meg nem. Ilyen nincs. Amit lát az Atya, azt lájta a Fiú is a Szentlélekben. Amit és akit szeret az Atya, éppen úgy szereti őt a Fiú is a Szentlélekben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Mit gondol, hogy kellene kinéznie egy kispapnak és a barátnőjének a kapcsolata? Gondolok itt pl. Találkozásokra. Köszönöm
Első számú tanácsom, hogy a kispapnak az első években még lehetőleg ne legyen választott kedvese, ne foglalkozzon társkeresés céljával a lányokkal. (Ha föllobban a szerelem, inkább hűtse le!) Ugyanis ekkor sokkal fontosabb, hogy a hitét mélyítse, hivatását erősítse, az önismeretén dolgozzon. Ebben az időszakban a szerelem nagyon el tudja téríteni a figyelmet a sokkal fontosabb dolgoktól. A saját hivatásának tisztázása, vagyis hogy családos vagy nőtlen legyen, szintén ennek az időszaknak a feladata. Ha ilyenkor közvetlen mellette van egy kedves leány, akkor aligha tud tiszta fejjel, szabad szívvel gondolkodni erről a súlyos kérdésről. A második fontos szempont, hogy a leány ugyanúgy készüljön a közös hivatásukra, mint a kispap. Kell, hogy legyen benne elköteleződés arra, hogy az életét a férje mellett úgy éli le, hogy ő is segítse a papi hivatását. Ez az, amire tudatosan, szellemileg és lelkileg is készülni kell. Nem csak a kispapnak, de minden fiatal párnak azt tanácsolom, hogy a szerelmükét igényesen éljék meg. Beszélgessenek sokat, legyenek közös élményeik (könyvolvasmány, film, kirándulások, stb.), amelyek során egymást is jobban megismerik, és az ilyen színes együttlét is sokkal tartalmasabb. Ez kispapként nagyon nehéz, mert sokkal kevesebb találkozás adatik meg. De a kevesebb együttlétet még szebben, még tartalmasabban kell megélni. A testi kapcsolatot nagyon háttérben kell hagyni. Ezért is fontos, hogy ne siessenek a kapcsolattal. Hiszen sok éven át megtartani ezt a testi távolságot, bizony, nem könnyű. Ezen a téren nekik is ugyanazt, mondom, mint minden fiatalnak, a testi közelséggel - ölelés, csók - ne töltsenek túl sok időt. Mert az ismerkedés idején kárára lehet a kapcsolatnak, ha a tartalmasabb tevékenységek helyett erre szánják az értékes időt. A kispap életében kiemelet szerepe van a szeminárium spirituálisának (és a lelki vezetőnek, ha esetleg nem ugyanaz a személy - bár legjobb, ha ugyanaz). Ezeket a kérdéseket mindig őszintén meg kell vele beszélnie.
Tisztelt Lelkiatya! Azt olvastam a facebooon egy keresztény ismerösömtől hogy a Csodás érmét hamisitják le van fotózva az eredeti és a hamis nekem ez alapján van egy pár hamis érmém!!! Ön mit tud erről??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
Hát, nem tudom. A püspök áldása hitelesítheti az érméket. Hogy milyen eljárással készültek, az más kérdés. Arra kell ügyelni, hogy ebből senki anyagi hasznot ne húzzon. A megáldott tárgyak kereskedelmi forgalomban nem értékesíthetők. Sok esetben az egyéni buzgóság felülírja a jogi hitelesítést. Egy aranyos történet: Egy rablóbanda be akart hatolni egy monostorba, hogy kifosszák. Úgy tervezétk, hogy a vezérük jámbor zarándoknak adta ki magát. Így őt beengedték. Mikor bejutott, a nővérek mind összesereglettek, hogy egy szentéletű zarándok érkezett hozzájuk. Körülvették, hallgatták. Előtte pedig a lábát is megmosták, mint szokták a zarándokoknak. Mivel az egyik nővér beteg volt, kérte, hogy legalább a szentéletű zarándok lábvizében hadd mossa meg az arcát, hátha attól meggyógyul. S lám, valóban, meg is gyógyult. (A nővér hite, és nem a rablóbandita szentsége miatt!) Mindez annyire meghatotta a banditát, hogy maga is megtért, és a társait is megtérítette. Majd mindnyájan elmentek szerzetesnek. Szóval, sokat számít az ember hite. Ha netán hamis érmék jutnak is valakihöz, de hisz annak kegyelemközvetítő erejében, akkor neki az lelki hasznára szolgálhat.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Az adventi koszorú 6 gyertyaja mit jelent?
Nem sokat. Csupán annyit, hogy ezzel a hat gyertyával követjük a negyven napos karácsonyi böjtöt. Idén kicsit nehéz helyzetben kerültünk mi, görögkatolikusok, ugyanis a 40 napba nem is fért bele a hat vasárnap, ezért mindenütt az első gyertyát még a böjtön kívül, azt megelőző vasárnap gyújtottuk meg. Nálunk nincsen külön jelentése az egyes gyertyáknak.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, a csotki készítése közben milyen imádságot szoktak mondani?
Ilyenkor általában a Jézus-imát mondjuk azért az emberért, akié majd lesz ez a csotki. Ezért is terjedt el az a szokás, hogy nem magunknak kötünk csotkit, hanem másnak, hogy közben imádkozhassunk azért, akié majd lesz, aki majd használni fogja. Még ha nem is tudjuk, hogy ki lesz az az ember.
  1 2 3 4 5 
6
  7 8 9 10 11 ...