Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Lehet, hogy aggályos lelkiismerettel küzdök? Sokszor történik, hogy miután gyónok, és elkövetek valami bűnt, egyből azt érzem, hogy újra mennem kell gyónni. Volt, hogy két nap után mentem el. Most is ez történt. Egy dolgot említettek nekem, én pedig erre reagálva viccelődve - talán lehet a szituációra nézve gúnyosan is - a liturgia egyik szavát említettem. Hirtelen jött, én kimondtam nem gondolkodva, és aztán kezdtem el gondolkodni, hogy nem kellett volna, hisz a szertartás szövege szent, én pedig ezt a szent szöveget használtam fel arra, hogy viccelődjek. Aztán meg is bántam, hogy kimondtam, és a jó Istenhez imádkoztam, hogy bocsássa meg ezt az elszólásomat. Aztán, amikor később egy Szent Liturgia keretében az áldozásra került sor, gondolkoztam, hogy menjek-e, vagy sem, súlyos bűnt követtem-e el, vagy sem. Végül elmentem áldozni, de azóta sajnos ezen gondolkodom. Elég, ha ezt a bűnt, ezt az elszólást a legközelebbi gyónásomban meggyónom, vagy menjek el most és tegyem le? Illetve azzal, hogy így mentem el részesülni az Úr Jézus testében, követtem el bűnt? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Én nem vagyok papné, de ha az lennék és új településre küldenének minket lakni, biztosan alkalmazkodnék a helyi viszonylatokhoz. Arra gondolok, hogy 2-3 liturgián csak hallgatnám a helyi dallamvilágot és igyekeznék igazodni hozzá. Engem rettentően zavar, hogy idejön egy új pap a feleségével és minden 40-50-60 éve templomba járó nénit, bácsit elhallgattatnak, mert a papné a saját dallamával áriázza végig a szentmisét. Szinte megsemmisül az a pár ember, aki eddig áhítattal vett részt a liturgián. Elhiszem, ha egységesíteni kell a dallamokat, ismerjük mi azt is és ha más templomba megyünk, nyilván azon a hangon énekelünk. Én mégis úgy érzem, hogy a helyi változatok értékként foghatóak fel. És az a veszélyes ebben az egészben, hogy pár év múlva már senki sem fog emlékezni a régi, szép, helyi dallamokra, melyek legalább 100 éve jellemzőek voltak a településre. De javítson ki, ha rosszul gondolom. És elnézést, ezzel nem akarok megbántani senkit.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Az lenne a kérdésem, hogy Nagypénteken (amikor csak csonka szentmise van) ha nem megyek el misére, mert akkor pont családi rendezvényen leszek, akkor azt meg kell gyónni?

Kedves Lelkiatya! Eligazításra lenne szükségem egy kérdésben, ami időnként mindig felmerül bennem. Mit jelent az, hogy ne ítélkezzünk és mit jelent az ítélkezés? Tegnap egy baptista barátnőmmel beszélgettem és kiderült, hogy a húsvéti ünnepeket nem otthon tölti, pénteken elutazik. Nekem ez furcsa volt, mert nekem gyerekkoromban is mindig hozzátartozott az ünnephez a templomi mise, húsvéti ételek, a találkozás a rokonsággal. A barátnőm is családi okokból utazik, mert a húgához megy külföldre, hogy ott pontosan mit csinál, nem tudom. A barátnőm az egyetlen hívő a családjában. Mikor még csak annyit tudtam, hogy utazik valahova, felmerült bennem 1-2 elképzelés, hogy mit tervezhet és mikor mondta, hogy a húgához megy, megértettem, hogy ez nyilván fontos, hogy találkozzon vele és teljesen érthető ha a húgának is főleg hétvégén van ideje erre, de közben volt bennem egy értetlenkedés, valamiféle ellenérzet is, mert arra gondoltam, hogy lehet olyan napokat mint a nagycsütörtök és a nagypéntek, két nagyon súlyos, szenvedéssel teli nap Jézus életében úgy eltölteni, hogy az ember csak teszi amit akar és nem figyel Jézusra eléggé. Persze ez lehet a katolikus hitemből is adódik, mert nálunk van nagypénteki sírbatételi szertartás, nagycsütörtökön kínszenvedési evangéliumok szóval nálunk ez hangsúlyozottabb mint egy baptista egyházban, szerintem. Ha nem a katolikus szertartásokra gondolok, akkor is olyan furcsa lenne nekem, hogy azon a napon, amikor Jézus félelem közben vért izzadt értem a Getszemáni kertben és másnap megverték, kínozták, megalázták, átszúrták a kezeit én úgy töltsem azokat a napokat mintha egy átlagos nap lenne. Szerintem egy nem katolikusnak is jó ezt az időt csendben, elmélkedve, Jézussal tölteni. A barátnőm meg jövő héten nem is dolgozik tehát így elvileg akkor is mehetne a húgához. Velem például jövő héten tervez találkozni. De ha nem is találkozhatna vele, nekem valahogy annyira Jézus mindennek az alapja, a Megváltó aki miatt egyáltalán a szeretteinkkel lehetünk az örök életben, hogy nekem nagyon furcsa, hogy egy keresztény "megvonja" Jézustól a figyelmét ezen a pár napon, nem tölti el ezeket úgy mint ünnepeket. A Jézus iránti szeretetem miatt vannak bennem ilyen érzések, gondolatok, de közben meg bűntudatom van amiért ezt érzem és gondolom, mert ez biztos ítélkezésnek minősül. Ez valóban az?

Tisztelt Lelkiatya! Az egyik nagyheti prédikációban hallottam, hogy Isten meghalt és mi öltük meg. Ennek kapcsán szeretném a tanácsát kérni, hogy kell mindezt jól érteni? Én ott akadtam el, hogy Jézus halála és Isten halála közt nem látom az egyenlőséget, hiszen akkor nem tudta volna Őt az Atya a Szentlélek erejével föltámasztani. Másfelől Istent nem lehet megölni sem, a Fiát is csak az engedelmessége tette az akkori hatalmaskodó áldozatává, akik a zsidók voltak, a választott nép, akiket megmenteni jött, s talán ez lehetett számára a legfájdalmasabb és azóta is megkerülhetetlen?de erről nem illik beszélni? Vajon ha megnéznék a világon ma élő keresztényeket, nemde a pogány népek váltak Krisztus népévé, ahogy Izajásnál is mondja az Úr (49.fej): Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy már késve írok, és az ünnep előtt nem olvassa senki az írásomat, de bízom benne, hogy eljut még időben önhöz. A feltámadási kánon két sora az idei húsvéton különösen nagy reménnyel és hittel tölt el engem: "Tegnap veled temetkeztem el Krisztus, veled ébredek ma a feltámadóval." Karácsony előtti héten tüdődaganatot diagnosztizáltak nálam. Azóta már túl vagyok a harmadik kezelésen. Mindenki erősíti bennem a hitet, hogy meg fogok gyógyulni. Azt szeretném kérni öntől, hogy ön vagy az atyák a húsvéti liturgiák vagy szertartások idején könyörgéseikkel emlékezzenek meg rólam. Szeretettel: K.A. Áldott húsvéti ünnepet kívánok!

Kedves lelkiatya! Szeretném megkérdezni hogy érvényes volt e a szentgyónásom. Elmondtam a bűneimet viszont egy kissé elrontottam mert eszembe jutott egy bűn elmondtam majd hozzáfűztem hogy bár ez régen/régebben történt. Viszont eszembe jutott gyónás közbe hogy bár azért most is megesik ez a bűn de azt valamiért nem mondtam, kicsivel később elfelejtettem. Érdekes módon nem éreztem hogy b?rmit eltitkoltam volna kivéve azokat amiket ténylegesen elfelejtettem felolvasni mert nem vettem észre. Teljesen felszabadultnak éreztem magam utána és csak pár órával később jöttek a kérdéseim hogy mivan ha mégsem érvényes. A másik pedig hogy nem jutott eszembe mert régen voltam gyónni hogy át kéne gondolni részletesen hogy tényleg teljesen megbántam e. Tudja matematikából sosem voltam jó és némelyik feladatban csaltam hogy szerezzek 1-2 órai munka ötöst. De ezt azért nem tudom bűn e mert így mondtam: "Volt hogy csaltam enyhébb dolgokban mint például társasjáték" szóval ekkor a matematika eszembe sem jutott a gyónás és templom alatt. A matematikából tudom hogy nem ez a legjobb megoldás de nem tudom és nem szeretnék idegeskedni vagy hogy anyukám idegeskedjen miatta. A kérdésemre nagyon szeretném ha válaszolna. Érvényes volt a gyónásom? (Római katolikus de remélem tud rá mondani valamit) 15 vagyok, Dominik

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Esetleg lehetne-e fent az oldalon többszólamú kotta a szertartásokból?

Kedves Lelkiatya! A gyónással és a szentáldozással kapcsolatban szeretnék kérdezni. A halálos bűnöket meg kell gyónni szentáldozás előtt, de egyébként úgy tudom, hogy lehet menni áldozni gyónás nélkül is és nem muszáj minden áldozás előtt gyónni. A kérdésem az lenne, hogy ha gyóntam egy bizonyos napon, utána elkövettem - nem halálos - bűnöket, azután részesültem szentáldozásban, akkor mikor legközelebb utána megyek gyónni, meg kell gyónni azokat a bűnöket is, amiket a legutóbbi gyónás és szentáldozás között követtem el vagy azokat már Krisztus teste és vére eltörölte ezért nem kell a gyónásban megbocsátani újra?

Kedves Lelkiatya! Kicsit hosszú, de nagyon fontos nekem. Több fontos dologban nem tudom mit tegyek. 1. Hogy lépjek túl a sérelmeken, hogyan gyógyítsam be lelki sebeimet, melyek már testi betegséget okoznak. 2. Nem tudom elbírok-e menni az anyósom temetésére, egyáltalán el kell oda mennem? 3. Nem tudnék a lakásába felmenni, vagy ott élni, annak ellenére, hogy nem sok lehetőségünk van változtatni. Érzem, hogy most nagy változások következnek az életemben, szeretném, ha a múlt terheit nem kéne cipelni, és nyugodt mederbe terelni életünket. Tanácsát kérem ezekben. Közel 10 éve vagyunk együtt férjemmel, nekem második házasságom, ezért templomi esküvő nem lehetett, csak polgári. Anyósommal laktunk egy ideig, eleinte jól kijöttünk, de később elzavart engem és a férjem, mondván egyedül akar élni. Aztán visszahívott minket hogy lakjunk vele, és újra kidobott, szó szerint. Volt hogy karácsony előtt 1 nappal kellett összepakolni 24 óra alatt, és elmenni mert nem tűrt meg maga mellett. Ez kb ötször ismétlődött. Okot nem adtam rá, szerintem ő se tudta miért nem tudott elviselni. Tudta mivel okozhat lelki fájdalmat, és azokkal gyötört. Egy abortuszba is belekergetett, lelkileg terrorizált, zsarolt minket. Ilyenkor olyan volt, mint a filmekben akibe gonosz költözött. Máskor(ritka esetben) meg békülékeny, kedves. Mindig kibékültünk utólag, de az utolsó eset más volt. Megtámadott engem is, a férjem is aki a testével védett tőle. Ki kellett menekülnöm a házból, a rendőrség is kint volt. 2 éve történt, még mindig nagyon felzaklat. Ebbe belebetegedtem szó szerint. Szívritmus zavaraim, és gyomor problémáim vannak, rosszul viselem a stresszt, fáradékony vagyok, nem bírok dolgozni azóta. Egyszer beszéltem vele telefonon, kibékültünk, azóta még betegebb lettem. Ő meg később nem is emlékezett a beszélgetésre. Ezután elhatároltam magam tőle. Semmilyen formában nem érintkeztem vele (szerintem ő se akart) Idős volt, parkinzonos, időnként zavart, irreális elvárásai voltak a környezetével szemben. Csak a férjem járt fel hozzá, nem panaszkodott, de tudom sok szidást, kritikát kapott ő is. Sosem voltam ilyen, haragszom rá azért amilyenné tett: elkeseredésemben, haragomban, azt vártam mikor kerül már olyan állapotba, hogy otthonba kerül (attól félt a legjobban) azt kérdeztem az Istentől mikor veszi magához, meddig szenvedjünk még, a legjobban azt szerettem volna, ha kitisztul az agya, és megérti milyen kárt okozott a fiának és nekem, és mit tett azért, hogy ne legyen unokája. Legalább bűntudata lett volna. De azt mondta mindig őt igy kell elfogadni. Nem tudok ránézni a dolgaira, nem szeretem, ha szóba kerül, tudom mennyire utált, ezért nem vagyok képes elmenni a temetésére, felmenni oda ahol lakott, használni a dolgait, mert ő nem akarná úgy érzem. Pedig a férjem mellett lenne a helyem. Nem kéne foglalkozni mit gondolt egy zavaros elméjű idős ember, aki már nem él. De akit valahol nagy megrázkódtatás ér, nem szívesen megy oda vissza. Hátra szeretném hagyni a múltat. Ez nem én vagyok. Ez jó alkalom változtatni. Ötven éves leszek, talán az utolsó lehetőség hogy változtassunk, jobb, nyugodtabb, könnyebb, egészségesebb legyen az életünk. Albérletbe lakunk. 2 éve nem bírok dolgozni, post covid, és a ritmuszavar, gyomorpanaszok, zöldhályog gyanú. A férjem minimálbért keres abból fizetünk mindent. Albérletet, ételt, gyógyszert, stb. Adná magát visszamenni a lakásba, de félek még jobban megbetegszem. Nem bírnám lelkileg. Annyi pénzünk nincs hogy felújítsuk és másikra cseréljük a lakást (nagyon le van lakva). Nekem fájó pont, hogy nem járhatok gyónni, áldozni, megnyugvást adhatna. Meggondolatlan volt az első házasságom, az élethelyzetem vitt bele. Többször visszatérő gondolat megpróbálni érvényteleníteni. De félek tőle, lehet ok nélkül. (pl mit szól a volt férjem, és tanút se tudok csak legfeljebb aput, aki már 84 éves szintén nincs a legjobb formában.) és gondolom anyagi vonzata van, amit félek, nem tudunk előteremteni, és akkor még újra meg kéne esküdni is, ami megint kiadással jár. És most a lakhatást kéne megoldani, és azt se tudjuk hogy? Jó lenne ha legalább 4 órás munkát tudnék vállalni, úgy könnyebb lenne. Talán ha helyre kerülnének a dolgok a lelkemben, és biztonságban merném érezni magam, hogy már nem bánthat, nem okozhat fájdalmat. Ez jelenleg elérhetetlennek látszik. El vagyok keseredve, össze vagyok törve, néha imádkozni sincs erőm, nagyon nehéz időszak előtt állok. Annyi a probléma, nem látom a fától az erdőt. Kívülállóként Lelkiatya talán jobb tanácsot, útmutatást adhat. Mit hogyan csináljak ezekben a kérdésekben? A temetés, a lakáskérdés, a lelki sebek, a megbékélés a hogyan tovább.

Kedves Lelkiatya! Amikor a kisfiam megszületett csak néztem ,és néztem milyen gyönyörű, tökéletes. Semmit nem tudott még,de én már odáig voltam érte. Csak attól,hogy ő van. Szerettem úgymond csak úgy,a semmiért!Ezt mára teljesen elveszítettem. Azóta kinyilvánítom ha valami nem tetszik, ha haragszom rá,mert éppen hanyag,lusta,feleselget!Tiszteletlen. Nem is tudom, hogy írjam, hogy a lényeg,átjusson! Megdicsérem örömmel tölt el ,ha ügyes,és szomorúsággal dühvel ha gondok vannak vele,inkább itt viselkedésbeli esetekre gondolok. Olyan érzése van,mert mondta már anya te akkor szeretsz ha jó fiú vagyok,kitűnő, és ha ennek ellentéte már korholsz is.... De lehet van benne valami, érzelmileg óriási erővel hat rák minden amit tesz,de az is a része,hogy mondtam neki,hogy dicsérhetnélek mégis meg ha gondok vannak veled? Miért nem tudok már úgy nézni rá? Hogy tökéletes .... Akkor is ha csúnyán beszélt,vagy rossz a magatartása jegye? Feltételekhez kötném? Még magam sem tudom megmondani a választ,csak azt,hogy ha ügyes boldog vagyok örülök,ha nem meg teljesen kitudok bukni. Már azt se értem mi ez a hatalmas érzelmi különbség bennem Ön a leírásból feltetszik fedezni bármit is? Köszönöm szépen!

Kedves Lelkiatya!Azt írta egy válaszában az anya szeresse lázadó kamasz gyermekét van amit engedjék van amit nem De nem értem ok szeretet de van olyan ,hogy az egyik ember kedves rendes szeret a másik meg önző bántja szavakkal pl és szerintem sajnos a szép tiszta szeretet is tönkretehető cselekedetekkel Házasságban is akár vagy gyermek amiért szemtelen a szüleivel Hiába akarom szeretni ha a másik szíve kemény és bánt és az én szívem is összetöri Van az a cselekedet ami kiöli a szeretetet Vagy Ön ezt hogy látja? Köszönettel!!

Kedves Lelkiatya! Három kérdésem lenne: Sokan mondják, hogy a szentekre mint példaképekre kell tekintenünk. A helyzet az, hogy például nekem fogalmam nincsen a szentek életéről, példájáról, stb. Honnan tudok meg róluk többet? Mit mondana Ön, mik lennének a szenteket leíró tulajdonságok? Második kérdésem pedig azzal kapcsolatos, hogy hogyan valósíthatnám meg én, tizenévesen, a felnőtté válás küszöbén az irgalmasság testi cselekedeteit? A harmadik pedig: Hogyan élem meg a nyilvánosságban is a keresztény hitemet, anélkül, hogy képmutatónak gondolnának? (gondolok itt Jézus pontosan azon tanításaira, mint amit a Máté szerinti evangélium hatodik fejezetének elején ad: hogyan imádkozom pl. napközben?) Válaszát köszönöm, és kérem, imádkozzon értem, és a lelki életem előrehaladásáért.

Kedves Lelkiatya! Az imával kapcsolatban kérnék tanácsot. Nagyon szeretek imádkozni, számos imát imádkoztam már, köztük sokat minden nap. A napomat is imával kezdem általában. Az utóbbi időben inkább kötött szövegű imákat mondtam, korábban imádkoztam a saját szavaimmal is. Tanácsra azért lenne szükségem, mert ugyan valamikor nagyon könnyen megy az ima, valamikor nagyon nehezen. Van ennek egy konkrét oka is. Egy dolog, amiről nem merek, nem szeretnék itt írni, nyomaszt engem és miatta nem megy az imádság. Félig-meddig már nem is akarok imádkozni. Valójában, amikor mégis imádkoztam eddig, akkor azért tudtam csak, mert akkor szőnyeg alá söpörtem azt, ami nyomaszt. Erre utólag ébredtem rá. De úgy érzem, az se megoldás ha elterelem a figyelmem, úgy teszek mintha nem lenne vagy nem zavarna. Úgy érzem, ha továbbra is imádkoznék így, akkor nem lenne teljesen őszinte. Úgy érzem, addig amíg meg nem oldódik teljesen a bajom, addig minden hazugság lenne, mert nem tudnék olyan teljes erővel, hittel, akarattal imádkozni mindig és ott lappangana elhallgatva az, ami bánt. Olyan dologról van szó, amivel már évek óta küzdök és ezért úgy érzem, hogy belefáradtam. Nem teljesen olyan, hogy egy pillanat alatt megoldható és nem is feltétlenül az akaratomtól függ. Már tettem sok mindent az ügy érdekében, de ez nem oldotta meg a problémám. Nem arról van szó, hogy semmit nem tettem volna, mert valójában - szerintem - minden tőlem telhetőt megtettem. A tény, hogy már régen küzdök és szomorkodok miatta, elveszi minden erőmet. Belefáradtam. Nem bűnről van szó hanem másról, de ha megengedi, inkább nem írnék most több konkrétumot. A levelem oka tehát az, hogy nem tudok imádkozni, mert egyre jobban belefáradok ebbe a helyzetbe. Legalábbis úgy, ahogy eddig, úgy nem tudok imádkozni. Sem a saját szavaimmal nem akarom és nem tudom már kifejezni ami bennem van, sem kötött szövegű imákhoz nincs már erőm. Az egyetlen ima, amiben még remélni tudok, az a Jézus-ima. Ez az egyetlen, ami úgy érzem, ki tudná fejezni ami bennem van, amit őszintén tudnék mondani, ami nem venné el annyi erőmet mikor már lelkileg egyébként is teljesen kimerültem. Illik is a lelkiállapotomhoz, mert Jézusra lenne a legnagyobb szükségem, ha lenne erőm hozzá és lenne értelme, akkor legszívesebben reggeltől estig könyörögnék neki. Pedig nagyböjtre ígéretet tettem Istennek, hogy mondani fogom az imákat amiket eddig mondtam és még a zsoltárokat is hozzáveszem. Ha leredukálom az imaéletemet a Jézus-imára, azzal mintha megszegném az ígéretem. Isten vajon mit akarna tőlem? Hogy kitartsak az ígéretem mellett akkor is ha vért kell izzadnom érte vagy ő ennél sokkal megértőbb és elfogadja az érzéseim, a nehézségeim és megelégszik a Jézus-imával? A dolog, ami nyomaszt már egyébként másra is kihat, mert szomorú vagyok miatta, rossz kedvem van tőle, nehéz koncentrálnom miatta. Ha megfeledkezek róla, szőnyeg alá söpröm, akkor nem zavar, de nem tudok megelégedni ezzel, igazi megoldást szeretnék. Amíg viszont ez eljön, ha egyáltalán, addig úgy érzem, a Jézus-imán kívül semmi másra nincs erőm. Mit tudna nekem tanácsolni? Szívesen fogadnám a véleményét.

Kedves Lelkiatya! Ha imádkozunk valaki egészségéért, akkor ő megfog javulni vagy beteg lesz továbbra is és meghal?? Az ima tudja befolyásolni azt ami már megvan írva fent... Ha valakinek az van írva hogy 60 évesen meghal akkor ha imádkozunk érte akkor is meghal?