Kedves Lelkiatya!
Talán emlékszik rá, 2 hete én panaszoltam el, hogy panikrohamom volt.
Azóta voltam már pszichologusnal, pszichiaternel, papnal, kineziologusnal.....aztán valahogy mindegyikkel oda jutottunk, hogy saját magamnak kell úrrá lenni az érzéseimen, ha nem akarok a nyugtatok rabja lenni.
Kernem szépen, hogy imadkozzon értem, hogy legyen erőm megszabadulni minél hamarabb a szorongastol es a rossz gondolatok ne jussanak eszembe.
Máshonnan segítséget már nem várok.
Nagyon szépen köszönöm!
Szívesen imádkozom Önért. Ugyanakkor tanácsot is szeretnék adni. Nem tudom, most naponta mennyit imádkozik. Azt javaslom, hogy legyen a napjainak állandó része az imádság. Igen, akaraterővel sok mindent el tud érni az ember, de élnünk kell azzal az isteni erővel is, amelyet a rendszeres lelkiélet, imaélet erősíthet az életünkben. Rendszeresen gyónjon, áldozzon, ne hagyjon ki egyetlen vasárnapi Szent Liturgiát/szentmisét sem!
Kérje hitének növekedését! Ez legyen a fontosabb, ne az, hogy a pánikbetegség helyzeteit legyőzze.
A böjti idő különösen is segíteni fogja Önt ebben.
Kedves Lelkiatya! Van valami, amit szeretnék megérteni, de még nem sikerült. Elgondolkodok néha azon, hogy Isten miért pont olyan feladatot szán nekünk, amilyet, X-nek miért ilyet, Y-nak olyat, azt amit X-nek szán, azt miért neki és minden ehhez hasonló. A legjobban arra lennék kíváncsi és leginkább azt nehéz megértenem, hogy amikor valamilyen hatalmas kegyelmet ad az Isten valakinek és/vagy olyan feladatot, pozíciót, sorsot, amit senki másnak nem, akkor mi alapján dönt? Hadd hozzak bibliai személyeket példának. A kérdés általánosabban, elméletben megfogalmazva ez: Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból. Miért pont Mózes? József volt Mária jegyese, miért ő? Máriának miért pont azok lettek a szülei, akik? Jézus miért éppen azt a tizenkettőt választotta apostolnak? Ha Isten tette Mózest alkalmassá a zsidók kivezetésére, akkor bárkit alkalmassá tudott volna tenni, nem? Szűz Mária esetével tudom a legjobban megkérdezni amit szeretnék és ez a konkrét kérdésem, ami nagyon jól elmondja amit nem értek: Miért Szűz Mária lett Jézus édesanyja? Már mielőtt megszületett Mária, akkor már ez el lett döntve, azért lett ő? Ezért lett bűntelen Mária, ugye? A bibliai tudásom azt mondja, igen. Mégsem teljesen értem. Feltettem magamnak a kérdést: Mária bűntelensége, a kegyelem, amit kapott, ez már Isten döntésének következménye volt, de akkor előbb volt a döntés mint bármi más, így akkor mi alapján döntötte el Isten? Mózes esetét sem értem, József esetét sem, az apostolok esetét sem, de Mária esetét főleg nem. Nem is csak Máriára vonatkozik ez, de ez a legjobb példa, hogy elmondjam. Mária esetét amúgy se értem, de ha belegondolok, hogy az egész bolygón, de még a zsidók között is hány másik nő volt, akkor főleg nem értem, hogy Isten mi alapján választott a rengetegből egyetlen egyet, neki adta a kegyelmet, neki adta azt a feladatot, amit senki másnak? Ez még csak nem is olyan mint Mária jegyesének vagy az apostoloknak a helyzete, hogy József meggondolja magát, ott hagyja Máriát, mert Mária várandós lett, Jézust hordta a szíve alatt, ez a feladat, ez a kegyelem az övé lett és kész. Mózes tudtommal kérte Istent, bízzon meg mást azzal, amit tőle kért, de ez más eset volt, Mária a méhében hordta Jézust és egyébként is azt mondta az angyalnak, hogy "?Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.? Arra is választ keresek, hogy egyáltalán Máriának hogy volt akkora hite? Bizonyosan azért is mert bűntelen volt, a szentebb, kevésbé bűnös, Istenhez közelebb álló emberek jobban tudnak hinni. Az egyértelmű volt, hogy ezt Isten adja neki, hogy legyen Jézus édesanyja, az angyal is megmondta, de a kérdés sokkal inkább arra vonatkozik, hogy hogy nem kételkedett, hogy nem értetlenkedett, hogy hát miért pont ő? Ha nekem adna Isten valami olyan kegyelmet vagy ajándékot, amit senki másnak, de tényleg senki másnak, mint körülbelül Mária esetében, hogy még hasonlót se kap más, én nem lennék képes megérteni, elhinni, elfogadni. Elfogadni esetleg de ahhoz kellene bízni és hinni.
A kérdése emberi megfontolásból teljesen jogos. Sokat töprengünk ezen. A talentumok példabeszédét hozhatjuk ide, ahol még szembetűnöbb, hogy Isten nem egyformán osztja szét az adományokat. "Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet." Érdekes módon, azért a szöveg azt is hozzáteszi: "kinek-kinek rátermettsége szerint" (Mt 25,15). Úgy tűnik, a talentumokat osztó ember már előre látta, hogy ki hogyan fog bánni azzal, amit kapott. Ez talán segít megérteni Isten előre minden tudását. Kétségtelen, hogy egészen különböző élethelyzetetek, életfeladatokat és ehhöz szükséges kegyelmi ajándékokat kaptunk. Hogy ki mit és miért, ezeket csak odaát fogjuk megtudni, amikor majd megértjük az Úr gondolatait. Ám föltételezhetjük, hogy Isten előre tudja, még magzati létünk előtt is, hogy kinél mire számíthat. Ugyanakkor elvárja, hogy azt, amit kaptunk kamatoztassuk. Az egy talentumot kapottól is elvárta volna, hogy legalább azzal a kevéssel gazdálkodjék. Bizonyosan nem várta el, hogy tízszeres eredményt mutasson föl, de legalább ahhoz mérten, amit kapott, mégis várta a kamatoztatást. Úgyhogy, a különbségtételeket nemigen érthetjük, de nem is érdemes feszegetni, mert nem visz előrébb minket. Nem azt kell nézni, hogy mások mennyit kapott, csakis azt, hogy én mit és mennyit kaptam, azzal mi a feladatom. Ha látunk szenteket vagy egyáltalán nálunk nagyobb tudású, jobb lelkű, imádságosabb embereket, ezekért adjunk hálát, hogy velük gazdagabb a családunk (egyházunk, emberiségünk). Emellett pedig, akár tőlük is példát véve igyekezzünk mi is minél értékesebb tagjává válni ennek a családnak, az egyháznak, az emberiségnek.
Kedves Atya! A korábban adott kérdésemre szeretném ha megtenné hogy válaszol, mert valóban az fogalmazódott meg bennem, hogy kikerüli a választ. Pál Feri atyától hallottam a következőt, hogy nem abban a kritikus, érzelmileg nehéz pillanatban kell eldönteni, hogy elfogadunk-e egy anyagilag nagyon kecsegtető, ám tisztességtelen ajánlatot, amikor szemtől szemben állunk a másik féllel, hanem előtte. Nem akkor kell elgondolkodni, hogy megcsaljuk-e a feleségünket, amikor a nagyon csinos kolléganő meghív a lakására egy italra, hanem előtte, mert ezekről a helyzetekről igencsak érdemes előzetes döntéseket hoznunk, mert ennek hiányában majdnem biztosra vehetjük, hogy el fogunk bukni. Kíváncsi vagyok a válaszára, és akkor kérem úgy válaszoljon, hogy Ön mit tenne azzal a Krisztusi indulattal ami Önt jellemzi: "Szabad-e egy hívőnek így hazudni? Ha például megkérdezi a tanár a diáktól az egész osztály előtt, hogy részegen ment-e haza előző este is az apja, vétkezik, ha nem mondja meg az igazságot? Ha elszalad mellettem egy gyerek, aztán pár másodperc múlva egy ember jön késsel a kezében, és azt kérdi tőlem, hogy nem láttam-e egy fiút elszaladni erre, vétkezek, ha letagadom? És ha elmondom neki?"
A kérdésének a fölvezetését teljesen értem. Igaza is van, Feri atyának is és Önnek is. Föl kell készülnünk a döntéseinkre, illetve olyan lelki életet kell élnünk, hogy a döntéseink lehetőleg mindig Isten akarata szerintiek legyenek. Emlékem szerint ezt én sem cáfoltam a korábbi válaszomban. Arra utaltam azonban, s most is kényetelen vagyok ezt tenni, ez az én véleményem, hogy a döntéseinket nem ilyen, pusztán racionális megfontolásokkal formálhatjuk. Ha megrajzolunk egy elképzelt helyzetet, akkor beleírhatjuk az elképzelt választ. De lehet a történetet tovább írni, további részletekkel kiegészíteni, amelyek aztán más válaszokat javasolnak. Ha a gyermek szégyelli, hogy az édesapja részeg volt, akkor nyugodtan megteheti, hogy ezt elhallgatja mások előtt, hisz nem rájuk tartozik. De fordítsunk rajta egy picit! Ha a tanár azért kérdezi ezt, mert ezzel mintegy mentséget akar találni a gyermek számára, hogy biztosan emiatt nem készült az órára, akkor a gyermek megteheti, hogy bevallja, igen, tegnap is részeg volt az édesapám.
A késsel gyermeket üldöző ember kérdésére is kétféle feleletet adhatok. Megtehetem azt is, hogy hazudok, és letagadom, hogy láttam volna a gyermeket erre szaladni. Ez vagy hihető az ember számára, vagy nem. Tehát nem biztos, hogy azzal teszek okosabbat, ha letagadom. De ha azt mondom, igen, láttam. Majd hozzáteszek néhány egyéb mondatot, elkezdem elterelni a figyelmét, vagy legalábbis húzni az időt, rendőrt emlegetek, vagy több ember jelenlétét, amely esetleg visszatartja a késes embert a további üldözéstől, stb, akkor lehet, hogy ezzel az igazmondással teszek jobbat.
Nem tudom, sikerül-e ezzel, a történetek tovább görgetésével bemutatnom, hogy a kazuisztika, az esetek elemzése nem túl nagy hatékonysággal segít a valós döntéseink formálásában. Én legalábbis így gondolom.
Kedves Lelkiatya! Hogyan történik a betegek keretének kiszolgaltatása?
Ezen a címen megtalálja a betegek szentségének mindkét szertartási szövegét. Ugyanis van egy rövidebb, meg egy 7 pap által végzett hosszabb szertartása is.
https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-szertartasaink
Tisztelt Lelkiatya!
Apukám hátán évek óta van egy zsirmirigy. Most már nagyoboddot és vérzik is neki. Az orvoshoz másfél hónap múlva adtak időpontot. Kérem imadkozon hogy ne bőrrák legyen és ne legyen nagy gond. Köszönöm szépen!
Imádkozom. Imádkozunk.
Kedves lelkiatya! Ha beleesek az önkielégítés bűnébe, akkor újra el kell mennem gyónni? Addig nem áldozhatok?
Ez a bűn a legritkább esetben tekinthető halálos bűnnek. Aki ezt elköveti, Ön is így fogalmaz: beleesik, tehát nem tudatosan, Isten elleni szándékkal vétkezve teszi, hanem különböző késztetések, hatások következtében. Tehát nem olyan bűn, amelynek terhével ne lehetne részesülni az Eucharisztiában. Bizonyos lélektani visszatartó ereje volna, ha azt mondanánk, hogy nem lehet áldozni ilyen bűn után, de inkább azt mondom, Isten irgalmával éljünk, ne pedig félelemben. Szerintem nagyobb visszatartó ereje van a bűntől, ha Isten iránti szeretet vezet a tetteinkben, mint a félelem. Ha szeretne menni áldozni, de nincs módja a szentgyónásra, akkor tartson bűnbánatot és ezzel a bűnbánó, ugyanakkor hálás szívvel részesüljön az Eucharisztiában. A legjobb a rendszeres gyónás, áldozás, nem pedig az, amely az elkövetett bűnök függvénye.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Honnan lehet vásárolni 100 szemes vagy attól nagyobb cshotkyt Magyarország on.?
A kegytárgyboltjainkban (Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Máriapócs) mindig vásárolható különböző méretű csotki. Ha éppen nincsen, akkor az eladókon keresztül lehet kérni, rendelni. Jó szívvel tudom ajánlani mindegyiket.
Kedves Lelkiatya!
Az őrangyalok Ön szerint léteznek?
Hogyan kell őket elképzelnünk?
Szabad hozzájuk imádkozni, hogy segítsenek rajtunk?
Köszönöm a választ.
Igen, hitünk egyértelműen tanítja, hogy őrangyalok léteznek. De nem tartozik az alapvető hitelvek közé, tehát, ha valaki nem hisz benne, az ezzel nem veszélyezteti az üdvösségét. Vannak őrangyalok, de hogy milyenek, hogyan tevékenykednek, erről nincs biztos ismeretünk. Nem kell őket sehogyan sem elképzelni, mert az úgyis csak a képzeletünk szüleménye lenne, és semmivel nem jutunk hozzájuk közelebb. Igen, meg is lehet szólítani őket, lehet hozzájuk imádkozni. Van, akinek ez az érdekes kapcsolat szerves része a hitének, van, akinek pedig ez meg sem jelenik, különösebben nem törődik az őrangyalával. Ez utóbbi sem bűnös vagy elítélendő. Nem vagyunk egyformák. Az angyalok létezésében, megszólíthatóságában, Istenhez közeledő törekvéseinkben segítőtársként való munkájukban hinnünk kell. De hogy a saját örangyalával kinek-kinek milyen a személyes kapcsolata, az inkább az egyéni hozzáállástól függ.
Kedves lelkiatya!
Hogy lehet megtanulni irányítani a gondolataimat ?Sokszor észre veszem ,hogy nagyon lehúznak de nem könnyű leküzdeni ,olyan jó lenne mindig jól lenni vidáman sőt inkább úgy mondanám nyugodtnak lenni vagy lehetetlenre vágyom?
Köszönettel !!Meli
Kedves Meli! A kérdése jogos, a törekvése helyes. Az ide elvezető út azonban többnyire meglehetősen hosszú. Van, akinek ez könnyebben megy, van, akinek nehezebben. Hozzáteszem, már jelentős fölismerés, hogy a gondoaltai kézbentartásával tudja a belső lelkiállapotát befolyásolni. Pontosan így van. Sokan még erre sem jutnak el. S ha már ezzel foglalkozik, akkor nagyon is jó uton van, hogy ezt meg is tanulja. Voltaképpen válaszul a lelkiélet minden csínját-bínját le kellene írnom, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ember a gondolatain úrrá legyent, s ő irányítsa azokat, ne pedig a gondolatai őt. De néhány egyszerű dolgot azért mondhatok. Ha távolabbról közelítünk, azt mondhatom, kerülni kell a kísértéseket, a rossz gondolatokra irányuló hatásokat, élethelyzeteket. Például, ha valaki horrorfilmeket néz, az nyilván nem küzd a lelki béke állapotáért, hiszen éppen hogy mérgezi azt. A másik, még szintén távolabbi előkészület, hogy a jó hatású élethelyzeteket kell gyarapítani: természetjárás, klasszikus zene hallgatása hangversenyen vagy más módon, értékes színházi előadások, múzeumok látogatása, de még sokkal inkább a templomi szertartásokon való részvétel. Ezek mind jó irányba terelik az ember gondolkodását. Közelebbről nézve az mondható, hogy az ember mindig keresse a jót. Törekedjék olyan alapmagatartást fölvenni, amely mindenben meg akarja találni a jót. Ha keresi, meg is találja. Így állandó élettapasztalattá válik, hogy minden rosszban ott van a jó is, megtalálható, kihozható. Még egy tanácsom, hogy törekedjék a napi csöndekre. Ennek hiánya is mérgezi és gyöngíti az ember gondolkodását. Minden napjába iktasson be csöndet, rövidebb vagy hosszabb időre. Ennek szintén nagyon jótékony hatása van a békés, derűs, nyugodt lelkiállapotra. Persze, legjobb, ha ezekben a csöndekben nem egyedül van, hanem az Úr elé áll, az Úr jelenlétébe helyezi magát. Így az nem üres csönd lesz, hanem mély együttlét Istennel. Ez az emberi személyiség egészséges fejlődésének legfontosabb és leghatékonyabb építőköve.
Szabad-e egy hívőnek így hazudni? Ha például megkérdezi a tanár a diáktól az egész osztály előtt, hogy részegen ment-e haza előző este is az apja, vétkezik, ha nem mondja meg az igazságot? Ha elszalad mellettem egy gyerek, aztán pár másodperc múlva egy ember jön késsel a kezében, és azt kérdi tőlem, hogy nem láttam-e egy fiút elszaladni erre, vétkezek, ha letagadom? És ha elmondom neki?
Az igazság nem önmagában áll, hanem az élet valóságába helyezve. Számtalan hasonló élethelyzetet ki lehet találni, amikor az igazság elhallgatásával, elferdítésével vagy akár annak tagadásával jobb eredményt tud elérni, mint annak kimondásával. Ugyanakkor nem tartom szerencsésnek az efféle helyzetek kitalálását. Az ember magatartása nem aszerint formálódik, hogy az ilyen eszmecserékben milyen válaszokkal találkozik. A személyes igazság jóval mélyebben van. Az embernek birtokolnia kell, vagy meg kell szereznie azt a bölcsességet, amely tud mérlegelni jó és rossz, rossz és még rosszabb között. Azért tűnhet úgy, hogy egyenes válasz helyett inkább körbeírom a problémát, mert a helyzetelemzés szerinti cselekedet nem vezethet el oda, hogy a cél szentesítse az eszközt. Noha van olyan helyzet, amikor a rossz eredményezi a jót, de az erre való fogékonyságunk kialakulása nem ezen kázusok elemezgetésével alakul ki bennünk. A válaszom tehát inkább az, hogy minden körülmények között törekednünk kell az igazmondásra. Ugyanakkor lehetnek olyan élethelyzetek, amelyek ezt felülírják.
Kedves Lelkiatya! Normális, hogy nem hiszem el, hogy megtörtént az Ősrobbanás? Gyerekkorom óta nem hiszek ebben az elméletben, de csak mostanában kezdtem úgy tűnni, hogy gondolataim rosszak, sőt bűnösek is lehetnek.
Az ősrobbanás egy természettudományi elmélet. Sok tényező támasztja alá, de mégsem olyan axióma, amelyet minden ép elméjű embernek kétkedés nélkül el kell fogadnia. Önmagában jól illeszkedhet az Isten teremtő tevékenységének emberi magyarázatához, de az egyház nem tanítja az ősrobbanást, nem tartozik a hittételek közé. Nyilván, hiszen az egyháznak nem feladata, hogy természettudományos ismereteket hirdessen. Ha Önnek ez a személyes hozzáállása ehhöz az elmélethöz, javaslom, nézzen utána még jobban. Ha az ilyen jellegű személyes kutatásai alapján továbbra is úgy látja, hogy ez az elmélet nem állja meg a helyét, nyugodtan vallhatja ezt továbbra is, ennek semmi köze nincs az üdvösségéhöz.
Kedves Lelkiatya!
Tud olyan alapítványokról, akik hh egyetemistákat támogatnak( főleg önköltség,munka miatt?
Köszönettel,
Edit
Én sajnos nem tudok,de mint oly sokszor, hátha ezen a felületen egymásra találnak a szükséget szenvedők és a segíteni akrók. Adja Isten, hogy sikerüljön!
Tisztelt Lelkiatya!
Jogosan lehetek felháborodva,ha olyasmi jutott tudomásomra,amiből egyes egyedül én maradok ki?
Általában januárban a munkáltatók átnézik a béreket,és a kereteiknek és az infációnak megfelelően próbálják korrigálni emeléssel a béreket. A minap megpillantottam egy belső levelezést,mely szerint én nem fogok kapni béremelést. Tudni kell,hogy én tavaly szeptemberben érkeztem a céghez,ahol a főnök egydül volt,nagy szüksége volt helyettesre. Bármilyen fizetést megadott volna,de én megelégedtem azzal,amit előzőleg is kaptam. Vagyis hihetetlen,de lefele alkudtam! Persze megemlítettem,ha lejár a próbaidő és emel,elfogadom. Többször mondta,szereti,hogy ott vagyok,szakmailag is nagyon ott vagyok,jó velem együtt dolgozni. Év végén mégsem jutalmazott engem a 13.bérrel,még időarányosan sem,csak a többiek kaptak. És most is ez a helyzet. Pedig az árak a boltban nekem is emelkedtek,a szolgáltatások árai nekem is emelkedtek! Szóvá tehető ez? Kiállhatok magamért,vagy egyszerűen csak engedjem el? Úgy érzem én mindig korrekt voltam,de ő nem. Tehetek valamit? Köszönöm a válaszát.
Önnek ilyen helyzetben mindenképpen lépnie kell. A belső igazságérzete legalábbis ezt kívánja, szinte követeli, de ezek szerint vannak tényezők, amelyek miatt eddig mégsem lépett. Föl kell térképezni, hogy mik lehetnek ezek? Nem nagyon tudok kitalálni olyan érvet, amely jogosan támasztaná alá, hogy ezt a lépést miért ne tenné meg, vagyis az Ön szerint igazságtalan bánásmódot miért ne tenné szóvá. Ha van ilyen, ez az egyetlen indok a hallgatásra. De mik lehetnek ezek? Félelem, hogy esetleg elveszíti a munkahelyét? Félelem, hogy a válaszban megszégyenítik? Félelem, hogy ennek esetleg a jövőben egyéb káros következményei lehetnek, pl. kiközösítik Önt, elveszíti a bizalmát a főnökében, máskor nem kap még ennyi emelést sem, stb.? Félelem, hogy az Önről kialakított jó vélemény megváltozik? Ezek mind lehetségesek, s persze, még sok más is. Mérje föl, hogy mi indokolná a hallgatást, Az biztosan nem jogos indok, hogy mivel Ön keresztény, ezért ne kellene fölemelnie a szavát, hogy Krisztus azt várná, hogy fogadja el szó nélkül az igazságtalan helyzetet.
Tehát az én véleményem az, hogy szólnia kell. Nagyon fontos elem azonban az is, hogy hogyan szól, mit és milyen hangsúllyal mond. Azt javaslom, hogy ne magas cé-ben kezdje, ne méltatlankodva, hanem az igazságot keresve. Hátha van olyan racionális érv, ami indokolja ezt a hátrányos megkülönböztetést. Persze, tudom én, hogy ezt nem olyan könnyű megvalósítani. Amikor egy kényes helyzetet kell szóba hozni, nekem is már előre remeg a hangom, szeretnék mielőbb túllenni rajta. De nem megoldás, illetve nem jó megoldás az ilyen irányú belső gondolatok elhallgatása. Szóval, szedje össze magát, előtte imádkozzék is, és szelíden de határozottan kérdezzen rá, hogy mi az oka ennek a hátrányos megkülönböztetésnek. Hangsúlyozom: kérdezzen, ne vádoljon! Aztán meglátja, hogy milyen választ kap. Ha esetleg hárító, magyarázkodó, mellébeszélő választ, akkor folytassa tovább a kérdezést, jelezvén, hogy ezt a választ nem értette meg, vagy ha olyan, akkor mondja ki, hogy nem ért vele egyet. Ez a kiállás nem csak a pénztárcája, de a személyiségének formálódása miatt is hasznos lehet.
Kedves Lelkiatya! A kérdésem talán butaság és felesleges ilyet kérdeznem, de elgondolkodtam: azt honnan tudhatja az ember, hogy démoni befolyás alatt van? Akár úgy, hogy nem is megszállott állandó jelleggel, de éppen akkor egy démon van rá hatással. Ezt az ember tudja magáról vagy nem? Egyáltalán van olyan, hogy nem 0-24 órás időben érződik, látszódik, csak néha-néha? Csak érdekelt ez a kérdés, elgondolkodtam, hogy ha valaha ilyen történne velem, tudnám-e magamról vagy látszódna-e.
Nem lehet erről úgy beszélni, mint egy betegségről, amelyet vagy elkap valaki vagy nem. S a tünetek vagy látszanak vagy nem. Ez egészen más természetű dolog. Egyrészt számolni kell azzal, hogy a gonosz állandóan kísért. Erre Szent Péter apostol figyelmeztet: "Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el." (1Pét 5,8) Ez természetesen korántsem jelent megszállottságot, mégis állandóan ki vagyunk téve a gonosz mesterkedéseinek. Ezt leginkább azzal tudjuk elkerülni, vagy azzal tudunk védekezni, ha sokat imádkozunk, ha Isten minél gyakrabban a lelki szemünk előtt van, ha sokat gondolunk rá, beszélgetünk vele, ha az ő jelenlétében élünk. A másik fontos törekvés, hogy akarjunk ellenállni a gonosz kísértésének. Ha nincs bennünk ez az elhatározott szándék, akkor könnyen csőbehúz. Észre sem vesszük, csak kicsi dolgokban alkuszunk meg, de már elindultunk a bűn útján. Nagy segítség még a gonosz elleni küzdelemben a rendszeres bűnbánattartás. Hogy nem mentegetjük magunkat, főként mások előtt nem mutatjuk feddhetetlenségünket és ártalanságunkat, hanem belátjuk és bevalljuk bűneinket önmagunk és Isten előtt, s ha kell, akár mások előtt is. Ahogy említettem, van, hogy belecsúszik az ember a bűnbe anélkül, hogy észrevenné. Akkor ocsúdik, amikor már benne van. De azért ez is az ő felelőssége, nem hárítható másra, a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen van. De mindig van kiút a bűnbánat és a gyónás szentsége által.
Tisztelt Lelkiatya!
Honnan lehet tudni hogy közel a világvége? Ami a mai világban történik pl: háború, földrengés stb . Az már a jelek? Nagyon panikolok hogy itt is történik valami . Szó szerint félek élni ,aludni bármi. Ez valami jel lehet vagy az ördög csinálja velem ?
Sehonnan. Ha arra érez indíttatást, hogy a világvége közel van, akkor igen, ez az ördög kísértése, hogy ijesztgesse Önt. Jézus Urunk figyelmeztetett, hogy egyszer majd eljön a vég, tehát ezzel számolnunk kell. De azt is világossá tette, hogy senki nem tudja sem az órát, sem a napot. Ehhöz hozzátenni - mint némelyek megteszik -, hogy esetleg viszont lehet tudni az évet meg a hónapot, ez a szent szöveg kiforgatása. Jézusnak ez a mondata kifejezetten arra utal, hogy az ember előtt el van rejtve a jövő, nem tudhatjuk, mikor jön el a vég. Az erre való készület azt jelenti, hogy úgy kell élnünk a mindennapjainkat, hogy bármikor eljöhet, akár holnap, akár ma is. Van, amit másként tennék, ha tudnám, hogy maholnap itt a világvége? Akkor azt mindenképpen tegyem is meg. Éljek azzal a nyugalommal, hogy bármikor eljöhet. Jézus beszélt háborúkról, de hozzá is tette, hogy ez még nem a végítéletet jelenti: "Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég." (Mk 13,7)
