Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy aki önkielégítés függő az halálos bűnben él? Most szeretnék teljesen megszabadulni tőle. Gyónásra is készülök és nem tudom hogy ezt hogy gyónjam meg. Azt mondta egy pszichiáter hogy nem létezik ilyen pornó függőség nélkül, de én már nem nézek pornó filmet 20 éve. De az önkielégítéssel küzdök nagyon, érdekes hogy a menstruáció előtt a legnehezebb. Azt is mondta hogy az önkielégítés se nem jó se nem rossz. De én nem tudom, mert nem így tanultam. Egy biztos hogy inkább az atyát kérdezem meg mert a pszichiáter csak összezavart. Válaszát előre is köszönöm onegirl
Az önkielégítés azért rossz, mert továbbra is függésben tart. Sőt, ha nem küzd ellene az ember csak tovább hatalmasodik. Olvastam egy magát tudományosnak feltüntető közlést, amely azt állítja, hogy napi 2-3 alkalomnál megáll a kívánság. Ez óriási hazugság. Már eleve annak sejtetése is félrevezetés, hogy ez a cselekedet olyan, mint a napi étkezés. Szóval nagy erőfeszítésekkel kell kizárni az életünkből. Ha Ön meg tudta tenni, hogy kikecmergett a pornó függésből, akkor jó eselye van arra is, hogy ettől is megszabaduljon. Az életgyónásban mondja el, hogy ezzel még nagy küzdelmei vannak. Szeretné letenni, és nagyon kéri a Mindenható segítségét abban, hogy ez sikerüljön. Kérje ezt Istentől és higgyen is benne, hogy megkapja. Ha netán később mégis újra beleesik, semmi vész, akkor úgy látszik, még nem volt elég erős a hite. Küzdeni kell tovább. De ennek a küzdésnek is megvan az értelme, úgyhogy ne keseredjék el. Az biztos, hogy most, az életgyónás kapcsán jó eséllyel indulhat egy új életnek. Az is lesz. Hogy mennyi és milyen jellegű küzdések lesznek benne, ezt csak a jóságos Isten tudja. Nyilván lesznek, hiszen ez életünk része.
A végén válaszolok az első kérdésére: ez nem halálos bűn, ennek ellenére mindenképp meg kell gyónnia. S ha ne adja Isten, esetleg mégis visszaesik, szépen újra meggyónja.
Egy szerzetest megkérdeztek: Mit csináltok ti ott, a monostorban? Azt válaszolta: Elesünk meg fölkelünk. Elesünk meg fölkelünk.
Kedves Lelkiatya! Bűnösnek érzem magam. Nem járok templomba, nem vagyok keresztény, de önök mindig megértő, és segítő válaszokat adnak. Bűnösnek érzem magam, mert sokat maszturbálok, és nem tartom magam egy jobb embernek. Az utóbbin már elkezdtem dolgozni, de a maszturbálást olyan nehéz elengedni. Elkezdtem edzeni, és még kick-boxolni is elkezdtem. De önök esetleg tudnak segíteni, hogy mit tegyek még? A családomnak nem szeretném ezt elmondani, ezért örülnék ha tudnának valamit tanácsolni. Válaszukat előre is köszönöm!
Nem tagadom, amit én tanácsolni tudok, az csak Isten segítségével megvalósítható. Éppen abban áll a mi hitünk, hogy fölismerjük, önmagunktól gyöngék vagyunk, de Isten segítségével sokkal többé válhatunk. De azért ugyanazt elmondom Önnek is, amit egy hívő embernek mondanék.
Ha sokszor gyötri ez a jelenség, akkor félő, hogy ez már függőséget alakított ki. Éppen ez az egyik legfőbb érv az önkielégítéssel szemben, hogy nem szabad belemenni, mert utána nagyon nehezen tud kikeveredni belőle az ember. A sport nagyon jó. Egyrészt figyelem elterelő, másrészt keményen megdolgoztatja a testet. Főleg, ha ilyen kemény sportágat választott. Persze, ennek is vannak fokozatai, tudom.
Ha beszélgetnénk, rákérdeznék, hogy mi az Ön életcélja, mit szeretne megvalósítani az életében? Ugyanis az elterelő tevékenységet ebbe az irányba érdemes kidolgozni. Hogy az ne csak egy pótcselekvés legyen, hanem valóban az élete céljának megvalósításába illeszkedjék. Nem tudom, célja-e, hogy kick-box bajnok legyen? Mert ha nem ez a cél, persze, akkor is folytathatja ezt a sportot, de emellé még választania kell olyan cselekvést, amely jobban illeszkedik az Ön érdeklődési körébe, amit akár egész életén át szívesen csinálna. Mindenkinek van valami ilyen. Ha nincs, meg kell keresni, ki kell alakítani. Kell, hogy valamiért éljünk itt a földön. Csak úgy, céltalanul nem érdemes.
Az életcélunkat azonban úgy érdemes megkeresni, hogy azt megbeszéljük a Teremtővel, aki alkotott minket. Ez az a pont, amikor már a hit szükséges ahhoz, hogy az ember fölépítse azt az igazi önmagát, akit a Teremtő elgondolt róla.
Mindenesetre Önnek is azt tanácsolom, ennyi imát mondjon ki, még ha nincs is hozzászokva:
"Uram, nem tudom, vagy-e vagy nem. De ha igen, kérlek, segíts nekem, hogy azzá váljak, akinek Te elgondoltál engem."
Kedves Lelkiatya!
Hamarosan megszületik az első gyermekem, nagy az izgalom.
Kérem szépen, imádkozzunk értünk, hogy minden rendben legyen.
Nagyon köszönöm.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!!!
Nagyon nagyon szép dolog ez! El ne feledjen hálát adni az Úrnak. Ne csak aggódásaiból fakadó kérésekkel ostromolja őt, hanem ismerje föl boldogságának csodálatos ajándákét, és köszönje meg, hogy ilyen nagy örömmel gazdagítja Önt az Úr. Igen, kérése szerint imádkozom, imádkozunk Önért. Legyenek áldottak mindahányan a családban. S mikor majd szépen cseperedik ez a kis emberke, akkor minél hamarabb ajándékozzák meg őt egy majd később több kistestvérrel. Akkor lesz neki is még boldogabb az élete.
Kedves Lelki atya!
Lenne egy kérdésem: Ádámnak és Évának ki az anyukája és ki az apukája és ők soha nem voltak babák?
(Csak ezek a kérdéseim vannak) A válaszát előre is köszönöm!
Ők azok, akiket Isten szülők nélkül megteremtett. Hogy ez pontosan, tudományosan leírható módon, biológiailag hogyan történt, arról sejtelmünk sincs. De alighanem kimondható, hogy ők soha nem voltak kisbabák.
Kedves Lelkiatya!
Megmaradhatok a továbbiakban egy olyan munkában,ahol a helyem egy kolléga elküldéséhez vezetett?
Közel tíz hónapja vagyok ezen a unkahelyen,ahol az említett kolléganő a belépésem óta szurkálódott,lenézően,flegmán válaszolt,ha kérdeztem. Volt hogy napokig nem szólt hozzám,ha bementem az egyik helyiségbe ő kiment. Volt,amikor egy helyiségben voltunk és hátat fordított nekem,és vagy az ablakon kifelé nézett vagy épp a telefonját nyomkodta. Nem értettem,mert soha okot nem adtam rá, és mások is látták a velem szemben tanúsított viselkedését. Én soha nem szóltam neki vissza,nem panaszoltam be a főnökúrnak,de múlt pénteken egy újabb bántó és gúnyos válaszadásakor megkérdeztem őt: miért válaszolsz nekem mindig így?! Erre ő fogta magát,felpattant és elvonult. Bevallom elsírtam magam,mert feltört bennem minden bántás és sértés ami ez idő alatt lenyeltem. Mikor a főnökúr megérkezett,kértem,hogy szeretnék beszélni vele a kolléga jelenlétében. Azt tudnia kell,hogy más kollégák már többször jelezték,hogy ez a probléma fennáll,és ez egyes korábbi,viszonylag új kollégákat is érintett,akik miatta mentek el.
Így hatszemközt álltunk,és megkérdeztem a kollégát mi a a baja velem,de nem tudott semmit mondani,mert szerinte ő semmi bántót nem tett. Én viszont azt mondtam,hogy a nyári szabadságolásokra tekintettel augusztus végéig maradok,de utána elmegyek. Mire ő is felvetette,hogy elmegy,de én azt mondtam ezt ne tegye,mert ő már több éve(17 éve) itt van,én megyek,mert ő hűséges a munkáltatójához. A főnököm hallgatott,csak annyit fűzött hozzá,hogy mások is panaszkodtak a kolléga viselkedésére. A felmondásomra azt mondta,hogy nem szeretne elengedni,s megkérdezte,csak ez az oka? Én elmondtam,hogy sok más is van,többek között,a próbaidő lejártakor,ahogy azt kilátásba helyezte,nem emelt a béremen,és amikor januárban bérkorrekcióra került a sor,egyedül nekem nem emelt,pedig akkor én is ott voltam.
Talán emlékszik is rá atyám,kérdeztem is akkor,jogos e a felháborodásom. Amit tanácsolt, megkérdeztem, miért hagyott ki engem egyedül,de a válasz az volt,mint most: mivel nem rég jöttem, nem gondolt rá.
Most viszont már hozzá tette,hogy pont most akarta megemelni a béremet. De én ezt már nem hiszem,talán csak azért mondta,hogy megtartson. Igazából már nem is a pénzről van szó,hiszen elfogadtam a döntését,hanem elvekről,megbecsülésről. Én elmondtam amit akartam,és lezártam azzal,hogy menjünk dolgozni. Eltelt a hétvége és a hétfői munkanapon,minden úgy történt,mintha semmi baj nem lenne. A kolléga beszélt mindenkivel,csak velem nem,a főnök látszólag nem próbált tenni semmit,hogy javuljon a helyzet. Aztán másnap reggel,azzal fogad,hogy előző este elküldte a kollégát. Közös megegyezést akart,de ő lelépési díjat kért. Mint kiderült,elmondása szerint,azért csinálta évek óta,hogy elküldjék. Mindenkit szidott,senkire sem volt jó szava,azokra sem, akikkel majd húsz éve együtt dolgozott.
Nekem viszont kimondhatatlan lelkifurdalásom van,még ha igaz is,amit állított. Hiszen én okoztam ezt és nekem nem ez volt a célom. Hiába mondják,ezt rég megkellett volna lépni,hiszen négy kolléga is miatta ment el,de ez engem nem nyugtat meg,mert végül is miattam történt mindez. Amiatt,hogy már nem bírtam a lelki nyomást és muszáj volt szólnom. Most viszont azt kívánom,bár ne tettem volna! Olyan lelki nyomás nehezedik rám,hogy ennek árán én képtelen vagyok itt maradni.
Nagyon nagy szükségem lenne a tanácsára ,mindig bölcs és igaz meglátására és nagyon remélem,hogy hamarosan válaszol majd nekem.
Igen, igyekszem hamar válaszolni. Bár ez nagyon sok esetben nem sikerül. Mindenkinek köszönöm a türelmét. Ha a kollégái szava nem nyugtatta meg, hogy ennek így kellett lennie, akkor én szeretném megnyugtatni, hogy a lehetőségek szerint szépen, emberi módon viselkedett ebben a nehéz helyzetben. Ön semmi olyat nem tett, ami miatt szégyenkeznie kellene. Sőt, azt gyanítom, hogy néhány munkatársában egy kis tiszteletet is kivívott ezzel a szép emberi magatartásával. Például azzal, hogy igyekezett tűrni, nem ártani annak, aki Önnek sok rosszat tett. A "kibukás", hogy elsírta magát, nagyon is emberi és érthető jelenség. Azt pedig, hogy ez erőt adott Önnek, hogy lépjen, tekintheti egy kis rásegítésnek, mert ezt a lépést egyébként nem tette volna meg. S ekkor sem panaszkodott a társára, hanem igyekezett föltárni az okokat. Könnyen lehet, hogy az illető örül is, tehát igaz az, amit mondanak, hogy ő ezzel akarta kicsikarni, hogy nagyobb lelépési díjjal bocsássák el. Gondolja csak el, Ön annyira fontos a főnöke szemében, hogy az Ön maradása érdekében még ezt a lépést is megtette. Elhiszem, hogy lelkiismereti nyomást érez, de ennek forrása nem az, hogy Ön valami rosszat tett volna. Ezt az egész esetet nem kell meggyónnia. Csupán sajnálja az embertársát, ez okozza a belső nyomást. Ez megint szép és tiszta emberi érzés. Én azt tanácsolom, hogy maradjon. A főnök fizetésre vonatkozó érvelését is teljesen elfogadhatónak tartom, vagyis, hogy először valóban nem gondolt emelésre, de most már emelni akart. S most bizonyára meg is teszi. Úgy tűnik, több emberi gyöngeség is közrejátszott ennek a nehéz helyzetnek a kialakulásában. Például a főnök gyengekezűsége. De ezt nem az ő megítélése miatt mondom, csak azért, hogy minél tisztábban lássa a helyzetet. Azzal semmi rosszat nem tesz, ha marad, ha viszont elmegy, akkor ezt az embert, a főnöké és talán a munkatársi kört is nehezebb helyzetbe hozza. Ne felejtsen el imádkozni az elmenő munkatársáért, hogy Isten segítse meg őt a további életszakaszában. Szerintem ezen túl ebben a dologban nincs teendője.
Kedves Lelkiatya! Már két levelet is írtam Önnek amire azt válaszolta, hogy kerüljem el a hasonlítgatást, mert vagy jobbnak vagy rosszabbnak fogom magam érezni másoknál. Javasolta, hogy Krisztus legyen az egyetlen mérce. Tegnap meg is tapasztaltam, hogy mennyire igaza van. Nem szoktam szentekről olvasgatni, szándékosan nem. Nagyon sok katolikus, római katolikusok akiket ismerek,szívesen olvas róluk, szereti őket, kéri a közbenjárásukat. Megtapasztaltam már a múltban is, hogy rám inkább rossz hatással van ha olvasok róluk, kivéve az apostolok, tegnap is így lett. Kivételesen elolvastam mit írnak egy katolikus facebook-posztban az egyik szentről és teljesen rossz, fájdalmas gondolataim lettek. Olyanok, hogy én sose leszek elég jó tanítványa Jézusnak, nem teszek elég fontos dolgokat, Jézus biztos amúgy se szeret. Szokott lenni olyan gondolatom, hogy "én egy senki vagyok, aki nem tett Jézusért semmit" és ezt így is érzem, pedig egyébként mások meg nekem mondják, hogy milyen jó amit csinálok, valaki azt is bevallotta, hogy irigyel is engem amiért annyi mindent teszek Jézusért meg hogy szeretnének mások ott tartani ahol én. Arra mondta ezt, hogy adományokat gyűjtök, naponta sokat imádkozok, megyek szentségimádásra, sokkal kevesebb bűnöm van meg nem is tudom még mi. Nem hatott meg, hogy ezt mondta, vagyis örültem ha jó kereszténynek tart, de nem éreztem magam olyan kiemelkedőnek ettől a dicsérettől. Minél többet teszek Jézusért és minél jobban szeretem, annál jobban látom a hiányosságaim. Egy bizonyos kérdés miatt írom az egész levelet. A Sátán praktikája szerintem, hogy hasonlítgatásra késztet és akkor rossz érzéseket kelt bennem. Tipikus dolog, hogy elhiteti velem, hogy azért nem vagyok elég fontos, Jézusnak azért érek kevesebbet, mert én nem alapítottam kolostorokat, nem tudok csodákat véghez vinni, nem vagyok apáca egy kolostorban, nem térítettem meg rengeteg embert, nem ostorozom magam mint a szentek egy része és még sorolhatnám. Főleg a szentek egy bizonyos típusánál piszkál engem: ez a kolostoralapító, csodákat teljesítő, aszkézisben élő, látomásokat kapott, stigmátákat viselő szent az, akihez képest a Sátán mindig azt mondja nekem, hogy én egy nulla vagyok. Két tényező van, amiről szerintem én mindig vagy elfeledkezem vagy észre sem veszem. Az egyik az, hogy, korábban én írtam Önnek a töviskoronáról, amit beszereztem és ami nagyon sokat segített nekem a keresztény életemben. Nos, egy alkalommal az ágyam mellé tettem a földre éjszakára és reggel majdnem ráléptem. Pontosabban, súrolta a lábam és lehet bele is fúródott volna a lábamba ha nem ülök az ágyon és úgy érintkezik a lábammal hanem felálltam volna és ránehezedik a súlyom. Máskor pedig, hogy jobban érezzem Jézus fájdalmait és megszabaduljak kísértésektől, kicsit beleszúrtam az ujjamba, éreztem is és egy pici nyoma is maradt, de elmúlt és egyébként egyáltalán nem vérzett, nem is fúródott bele a húsomba. Isten szerintem nem bánja, hogy beszereztem egy ilyen tárgyat, mert valójában adott egy jelet, hogy nyugodtan megvehetem, ezért mertem megvenni és sok kísértésnél nagyon hasznos volt, mert elmúlt a kísértésem már attól ha ránéztem. Viszont ezek az esetek, amikor megúsztam sérülés nélkül, azt a benyomást keltik bennem, hogy talán Jézus pont, hogy meg akar engem menteni a fájdalmaktól. Sok szentet nem akart, elvárta tőlük meg azzal tette szentté őket, hogy azt eltűrték, de engem meg mintha mindenáron meg akarna védeni, különösen az olyan fájdalmaktól, melyek hasonlóak az ő tövisek és szegek okozta fájdalmához. Persze biztos az az igaz oka, hogy nem vagyok rá méltó, de a szívem mélyén valami azt súgja, mintha annyira szeretne, olyan szeretetet érezne irántam valami számomra még ismeretlen oknál fogva, hogy mintha még a sok szentnél is jobban szeretne, pedig ez nem igaz, hisz mindenkit ugyanannyira és ugyanúgy szeret. Máskor mondta már nekem egy keresztény barátom, hogy ő úgy gondolja, engem jobban szeret Jézus mint őt. Nem foglalkoztam ezzel, mert elvileg ez lehetetlen, pedig akkor is azt súgta a szívem, hogy ezt Jézus mondatja vele. Bár bizonyos emberek közelebb álltak hozzá, Lázár, János, az édesanyja, lehet emberileg tényleg van benne valami, hogy máshogy szeretek embereket, de elvileg mindenkit ugyanannyira szeret. De ezt tegyük is félre, ez biztos nem igaz, hogy engem jobban szeret. Pedig most is, ahogy ezt írom, valami a szívemből azt súgja, igen, de hagyjuk inkább. A fájdalmaktól megmentett, de az imádságban viszont nagyon kellemes, örömteli, boldogító érzéseket adott nekem, olyasmi volt mint egy extázis vagy hasonló érzés, de nem teljesen az. Olyan, mintha nekem Jézus más utat szánna, nem olyat mint azoknak a kolostoralapító, magukat ostorozó, csodatevő apáca vagy szerzetes szenteknek. Mintha ezt akarná nekem megmutatni ezekkel a tapasztalataimmal. A másik tényező, ami felett elsikkad a figyelmem, az az, hogy majdnem az összes bűnömet elvette Isten, a legtöbbjük még kísértés formájában sem jelentkezik. Ha mégis, akkor csak akkor mikor panaszkodok Istennek erről, hogy nem értem miér nekem ad ilyen kegyelmet és mikor nem vagyok elég hálás. Akkor mintha megunná a vinnyogásom és visszaadná egyetlen alkalom erejéig, hogy lássam csak, mi az amitől meg lettem mentve és megtisztultam. Olyankor rá is jövök és kérem is a bocsánatát. 3 napja is így jártam, jött egy kísértés amitől Isten már amúgy teljesen megtisztított engem és bár sikerült ellenállnom a kísértésnek, még így is rossz volt. Önkielégítésre voltam kísértve, ami már sose kísért engem. Magamtól a neten se keresek semmi erotikus dolgot és csak a kezeimmel sem teszek semmi ilyet. Még amikor feljön magától a neten a hírfolyamban egy ezzel kapcsolatos cikk, még az se késztet semmire, rá se kattintok, csak görgetek tovább. Ha átgondolom, sokkal több olyan bűnöm van, amitől már megtisztultam mint olyan, amitől nem. Ha az alaphelyzetet nézem és nem nézem azokat a kivételes kísértéseket, amiket szerintem fegyelmezés miatt kapok a vinnyogásaim után, akkor azt mondhatom, hogy összesen 2 bűn van, amivel küzdök még, de már azokkal is egyre kevésbé és már eljutottam oda, hogy inkább azért küzdök, hogy olyan legyek mint Jézus, hozzá hasonlóan szeressek, gondolkodjak, cselekedjek és nem azon kell vért izzadnom, hogy a sok kísértésem hogy küzdjem le és ne önkielégítsek, ne hazudjak, ne verekedjek, ne lopjak, ne egyek/igyak mértéktelenül, ne nézzek erotikus dolgokat, ne veszekedjek másokkal és a többi bűn, amit akár keresztény emberek is elkövethetnek. Efelett nagyon el szokott sikkadni a figyelmem, de ma csak úgy a semmiből mintha rájöttem volna arra, nem tudom, a Szentlélek volt-e ez vagy más, hogy egyébként az én megtisztulásom, egyre kevesebb bűnöm, kísértésektől való szabadulásom, az, hogy már nem ezen kell szenvednem hanem egyre inkább arra koncentrálhatok, hogy olyan legyek mint Jézus, nem csak a bűn hiányában hanem amúgy is, ez is ér annyit mint amikor egy szent kolostorokat alapít, ostorozza magát, látomásokat és stigmátákat kap. Valóban nem jó magam másokhoz hasonlítani, de még az is átfutott az agyamon, hogy talán én még nagyobb ajándékot és kegyelmet kaptam mint az, akihez a Sátán hasonlítgat engem, nagyobb kegyelem ez mintha alapítanék egy kolostort, csodákat tennék, stigmátákat kapnék, szentté lennék avatva. A keresztény utam során arra jöttem rá, hogy szerintem nehezebb bűnöket nem elkövetni, kísértéseket leküzdeni, fokozatosan minél több bűntől megszabadulni és a következő szintre a Jézushoz való teljes hasonulásra koncentrálni mint megtenni dolgokat, kolostorokat alapítani, imádkozni, másoknak segíteni, böjtölni, magunkat ostorozni. Azért gondolom, hogy talán így van, mert a bűn az, ami annyira része az emberi természetnek. Inkább az ellenkezik az emberi természettel, hogy ne essen bűnbe, kibírjon egy kísértést, tisztán éljen és nem annyira az, hogy jót tegyen. Ha Krisztus halálára és feltámadására, áldozatára gondolok, arra is azért volt szükség, mert a bűn választott el minket Istentől, nem az, hogy a bűnök mellett amúgy képtelen lettünk volna jót tenni. Saját magam is tapasztaltam, hogy egy időben nagyon sok jót tettem, de sokkal több bűnöm is volt. A jó dolgok jók, de inkább így vagyok Jézushoz hasonlóbb, hogy nincs már annyi bűnöm, mintsem akkor voltam. Ezzel a hosszú levéllel azt szeretném kérdezni, hogy az Ön véleménye szerint helyesen látok-e dolgokat és mindaz, amire úgy érzem, rájöttem, jöhetett-e a Szentlélektől. Ha esetleg valamilyen más tanácsa vagy megjegyzése lenne, talán bátorítása, azt is szívesen, hálásan fogadnám. Lehet teljesen rosszul látom az egészet, ha így van, azt is elfogadom mint véleményét.
Megörültem, amikor levele elején azt írta, belátja, hogy nem érdemes másokhoz hasonlítgatni magunkat, s ennek igazságát meg is tapasztalta. Ennek ellenére, úgy látom, hosszú levelében megint a legtöbb gondolata akörül forog, hogy mások milyenek és Ön milyen. Igaz, felfedi, hogy az egyáltalán nem hatja meg, ha más valaki jobbnak látja Önt, de attól tartok, ennek ellenére továbbra is fontos Önnek, hogy ki hol tart, az egyes szentek, a körülötte lévők és Ön. Igen, ez kísértés. Ez még nagyon ott van a gondolataiban. Nem tudom, hogy az említett két bűn között ezt számon tartja-e, de valójában ezt is mindig érdemes meggyónnia, hogy ettől a rossz gondolkodástól még korántsem sikerült megszabadulnia. Hozzá kell tennem, hogy az is teljesen félrevezető, ha úgy látja, hogy több bűntől szabadult meg, mint ami még megmaradt. Kedves testvérem, ez teljes tévedés. Márcsak azért is, mert a bűnök nem mindig számszerűsíthetők, de kivált azért, mert egyáltalán nem lehetünk abban bizonyosak, hogy mindent látunk magunkban, magunk körül. Az ember látása a hittel folyamatosan tisztul, de legalábbis a szentek életének tapasztalata, hogy ennek eredményeképpen egyre bűnösebbnek tartják magukat, nem pedig azt érzékelik, hogy egyre kevesebb a bűnük. Azt javaslom Önnek, hogy olvassa a szentek életét. Lehetőleg ne csak a világhálón keresztül, hanem könyvek formájában. Még nagyon sokat kell tanulnia, hogy megértse, mit is jelent a Krisztus követés, a keresztény élet, az életszentség. A szentektől sokat lehet tanulni. Ha megismeri egyik vagy másik életét, tetteit, abból nem arra kell gondolni, hogy ettől Ön messzire van vagy sem. Nyilván nagyon messzire, ezt leszögezhetjük. De azt keresse, azt próbálja megérteni, hogy Isten Szentlelke hogyan dolgozik a szentekben. Egyébként mindenkinek más és más útja van. Önnek a sajátját kell megtalálnia. Csaknem biztosra vehető, hogy nem kér Öntől monostor alapítást, sem önostorozást vagy efféle rendkívüli dolgokat. De a szentektől az egyszerűséget is megtanulhatjuk, nem csak a rendkívüliségeket kell meglátnunk bennük.
Kedves Lelkiatya!
Egyik idősebb ismerősöm már több alkalommal beszélt arról, hogy k?t megszületett gyermeke után a harmadikat elvetette. S?r, hogy nagyon megbánta. ?n ilyenkor semmit nem tudok mondani neki az együtt?rző tekintetemen k?vül, mert vádolni nem akarom, de feloldozni sem tudom. (Ő református, de egyáltalán nem gyakorolja a vallását. ?gy ?rzem, hogy valami?rt van benne egy ellen?rz?s az Egyházzal szemben) Neki ez biztosan óriási lelki teher ?s mióta megtudtam, azóta nekem is. Az imádkozáson k?vül mit lehet ilyenkor tenni vagy mondani neki?
Nagyon javaslom, hogy vegyen részt gyógyító lelkigyakorlaton. Ez mindig olyan mély seb, hogy nagyon nehéz belőle kigyógyulni. Kifejezetten az abortusz fájdalmától szenvedő személyek számára szoktak lelkigyakorlatot tartani. Erre nyugodtan elmehet reformátusként is. Sőt, nagyon is javasolt. Ha idegen neki a lelkigyakorlat szó, akkor mondhatja neki, hogy ez egy csoport terápia, ahol a vele hasonló sorsúakkal közös gyógyulást élhetnek meg. Most hirtelen nem találtam a közeljövőben ilyen lelkigyakorlatot, de figyelni kell az erről szóló híradásokat. Olaj Anett elérhetőségét megadom, aki szokott ilyeneket szervezni. Vagy akár személyesen is lehet őt megkeresni egy beszélgetés erejéig.
Hangsúlyozom, nagyon nehéz ebből a gyógyulás, szabadulás. (Erről egyáltalán nem beszélnek az abortusz pártiak!) De a jó hír az, hogy lehetséges.
DJK! Úton van második gyermekünk, lassan 20. hét jön. Egyelőre úgy tűnik minden rendben van! Kérem imádkozzon Ön is értünk! Egy édesapa
Örömmel és szeretettel imádkozom gyermekükért és gyarapodó családjukért. Úgy hiszem, ezt velem együtt többen is megteszik, kik e sorokat olvassák. Persze, most e második érkezése a nagy esemény és jelent nagy izgalmat, de már most gondolhatnak nyugodtan arra, hogy ha harmadik meg negyedik jön, őket is majd Isten csodálatos áldásának tekintsék.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tudna e ajánlani olyan könyvet ami a végső eseményeket elemzi a Szentírás és a Szenthagyomány fényében. Illetve ha leírná a saját véleményét e kérdésben. Segítségét előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska!
Nem tudok ilyen könyvet ajánlani, de ha ismernék is ilyen könyvet, azt hiszem, nem ajánlanám az elolvasását. A jelenről érdemes gondolkodni, nem a végről. Persze, érdekes és van is ilyen teológiai szakterület, amely a végidővel foglalkozik, az eszkatológia. Ha ilyen teológiai tankönyvet tud beszerezni, abban bőségesen talál erről tanításokat. Ezeket jó szívvel tudom ajánlani. Ugyanakkor alapvetően nem javaslom, hogy ezzel az egyik legrejtélyesebb teológiai területtel foglalkozzék. Ennél sokkal fontosabb a jelenről töprengeni, a jelen feladatait látni, a jelen értelmét vizsgálni. Ezzel a saját véleményemet is leírtam a kérdéssel kapcsolatban.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy pontosan mit jelent az irigység. Honnan ismerhető fel ha irigy vagyok? El vagyok tévedve a témában úgy általában, de van egy konkrét kérdés is, ami homályos nekem: van két eset. Az egyikben látom, hogy valakinek valami milyen jó az életében és azt akarom, hogy neki ne legyen, csak nekem. A másik esetben látom, hogy valakinek valami milyen jó az életében és nem akarom, hogy neki ne legyen, de azért szomorkodok, amiért nekem nincs. A kérdés: a két eset közül melyik az irigység? Mindkettő az? Van esetleg harmadik definíciója/típusa is? Körülbelül honnan ismerheti fel az ember magáról ha irigy? Egy fiktív példát mondanék. Tegyük fel, van egy gimnazista diák, aki úgy érzi, ugyanannyi munkáért és eredményért kevésbé becsülik meg mint egy másik diákot vagy a másikat kevesebbért is becsülik annyira mint őt. Elszomorítja, hogy nem becsülik meg úgy mint a másikat, kevesebb jó szót kap, udvariatlanabbak vele, a háta mögött jobban kibeszélik. Igen ám, de miközben ez elszomorítja, nem kívánja a másik diáknak, hogy őt ne dicsérjék, rosszul bánjanak vele, ez nincs is rossz hatással a kapcsolatukra, kedves és segítőkész vele. Csak azért szomorú, mert vele olyanok a tanárok, amilyenek. Most akkor például ez irigység lenne vagy nem? Nem rólam van szó, csak kitaláltam egy példát, hogy könnyebben megérthessem mi az irigység és mi nem az. Ez egy egyszerű fogalom, de nekem mégsem annyira egyértelmű és szeretném a jövőben felismerni, hogy irigy vagyok vagy nem.
Az önzésből fakad. Amikor a másik öröme nekem nem öröm, hanem szomorúság. Akkor is, ha kiegészítem azzal, hogy nekem legyen, neki meg nem, de akkor is, ha nem egészül ki ilyen gonosz gondolattal, egyszerűen csak a magam javát jobban akarom, mint a másét. Az, ha valaki értékét magamnak is megkívánom, az még nem irígység. De ha rossz érzéssel tölt el a másik értéke, az már igen. Az önzetlenség ellentéte, a fösvénység egy válfaja, a közösség gyilkosa, az együttműködés gátja.
Én is példában válaszolok. Ha az osztályban valakinek van egy drága telefonja, s azt szeretném, hogy nekem is jó volna olyan, ez még nem irígység, egyszerű vágyakozás. Nem biztos, hogy helyes, de nem tartozik az irígység körébe. Ha bosszant, hogy neki van, nekem nincs, az már irígység. Ha ezt tovább gondolom, hogy jobb lenne, ha csak nekem lenne, neki meg nem, ez egyre súlyosabb válfaja az irígységnek.
A katolikus lexikon az alábbi címen ír erről bövebben: https://lexikon.katolikus.hu/I/irigys%C3%A9g.html
Tisztelt Lelkiatya!
Mostanában többször voltam szomorú a családi gondjaim miatt.
Megkapom, hogy nem mosolygok eleget.
Két kolleganőm megértés helyett megalázott és kifigurázott.
Hasonló választ írtam az imént kérdezőnek is. Ne hagyja ki a gondolkodásából a Mindenható Istent. Föl kell nőni ahhoz, hogy a megaláztatást krisztusi módon tudjuk fogadni. Szent Pál ilyen buzdításokat fogalmaz meg ezzel kapcsolatban: "Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel." (Ef 4,2) "Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük." (1Kor 4,12) Nyilván erre csakis Krisztus erejével vagyunk képesek. Ezért azt javaslom Önnek, hogy mielőtt munkahelyi nehézségeit próbálná bárhogyan is megoldani, előtte építse ki, erősítse föl az imarendjét. Minél gyakrabban Krisztus jusson eszébe, még a munkahelyén is. Ha pedig megaláztatást kap, akkor imádkozzék azokért a személyekért, akitől kapta. Nem azonnal, de idővel meg fog békülni a lelke.
Kedves Lelkiatya!
Sok megaláztatás éri a munkavállalókat a munkahelyen manapság.
Rengeteg a jóravaló, dolgozni akaró közfoglalkoztatott.
Hogyan lehetne a nyílt munkaerőpiacra kilépni? Képzettség, akaraterő van.
Az anyagi háttér sajnos igenis kihat a viselkedésre.
Nemrég kifiguráztak és megaláztak amiatt, amiért rosszkedvem volt.
Vannak a munkahelyen mindig kisebb nézeteltérések, de azt lehet intelligens módon kezelni.
Tanácstalan vagyok, megpróbáltam szeretettel odafordulva megbeszélni, aztán segítséget kérni a kollégáktól...
Keresztény életünk egyik sarokköve, hogy mindig Isten legyen az első. Akkor is, ha baj van, akkor is, ha valami jól sikerült. (Tudjuk, az előbbi gyakrabban működik.) Egy-egy ilyen helyzetben, amit leír, szintén nem szabad kihagyni az Urat. Az első dolga az legyen, hogy neki panaszokodja ki magát, tőle kér tanácsot és segítséget. Épp az imént írtam le egyik kérdező társának, hogy mennyire különbözőek vagyunk, s ebből a különbözőségből mennyi ütközés, sérülés származhat. Az már nagyon jó, hogy egy ilyen megalázó helyzetben próbál szeretettel fordulni a másikhoz. Ezt is kevesen teszik meg. Az tanácsolom Önnek, hogy ne lankadjon ebben a törekvésében. Idővel megjön ennek a gyümölcse. Kérjen Istentől még több türelmet, bölcsességet és erőt az ilyen helyzetek megfelelő kezeléséhöz.
Kedves Lelkiatya!
Létezik olyan ,hogy a gonosz vagy egy démon egy másik emberen keresztül fusztrál dühít minket?
Gondolok itt olyanra ,hogy az embernek valamit eszébe juttat amit ha ő megtesz ?n a plafonon leszek idegemben!
köszönöm szépen
Az ilyet nem kell a démonra fogni. Vannak személyi ütközések, az egyik ember nehezen tudja elviselni a másikat. Pedig lehet, különösebben egyik sem okozója ennek, de nagyon mások vagyunk, nagyon különbözően tudunk viselkedni. Ilyenkor könnyen gondolhatjuk, hogy a másik gonosz, aljas vagy legalábbis lehetetlen alak. Holott csupán más jellemzői vannak, amelyek ütköznek a mieinkkel. Amikor a másik viselkedése vagy akárcsak a szavai miatt a plafonon vagyok, annak minden bizonnyal megvannak a lélektani összetevői. Sajnos, az is megtörténik, hogy valaki tudja, hogy idegesíti a másikat, és még tudatosan rá is tesz egy lapáttal. Ez az ő gyengéjének tekinthető, mondom, van ilyen. A kérdés mindig az, hogy én mit válaszolok, hogyan viselkedem az ilyen helyzetben. Azért nem kell a démonra fogni, mert akár ajándéknak is tekinthető, amelyben gyakorolhatom a türelmet, önlegyőzést, a másik megértését, és még sok más erényt. Ilyen értelemben akár Isten ajándékának is köszönhető egy-egy ilyen élethelyzet.
Krisztus Feltámadt!
Tisztelt Lelkiatya! 22 éves egyetemista fiú vagyok. Már elvégeztem 3 évet az egyetemből, de még hátra van 2 év és ezzel kapcsolatban egyre türelmetlenebbnek érzem magam. Nagyon várom már a végét, szeretnék végre megházasodni, családot alapítani és elkezdeni a saját életemet. Terveim között van az is, hogy majd valamilyen formában az Egyházunk aktív, tevékenységével hasznos tagja legyek. A türelmetlenségem és a vágyott célok ellenére teljesen motivációvesztett vagyok az egyetemmel kapcsolatban és azt érzem, hogy utálom és nem is szeretnék azon a területen 1 percet sem dolgozni amit tanulok. (Józan ésszel azzal tisztában vagyok, hogy rossz döntés lenne befejezni, de nem érdekel a tanulás és nem szeretem azt amit tanulok.)
Azt is nehézségként élem meg (és szintén demotivál), hogy az egyetemen nem sikerült barátokat szereznem. Ennek egyik oka, hogy nagyon nehezen ismerkedem, a másik pedig az, hogy az első másfél évben online oktatás volt a covid miatt és így esélyem sem volt megismerni másokat. Bár már egy ideje jelenléti oktatás van, ennek ellenére sem sikerült barátokat szereznem. Klikkesek és zártak a társaságok, és amikor sikerült magam rávennem a próbálkozásra, akkor mindig falnak ütköztem, mert nem akartak velem többet beszélgetni pár mondatnál.
Sokat gondolok Krisztusra, hogy Ő is várt 30 évet amíg elkezdte volna nyilvános működését és ezért nekem is türelmesnek kell lennem mielőtt eljöhet az a fajta élet amire vágyom (remélem nem illetlen a hasonlatom), valamint arra, hogy talán nem véletlenül járom ezt a magányosabb utat, talán Isten ezzel akar valamit tanítani nekem.
Kérdésem arra vonatkozna, hogy milyen egyházi olvasmányok, szentírási részek, zsoltárok és egyéb imák vannak, amelyek kifejezetten a türelemet és az Isten akaratának elfogadását tanítják? Ezekből szeretnék erőt nyerni, mert hiszem, hogy Isten valamilyen módon segít és nem hagy el.
Válaszát köszönöm, imádkozom Önért és azokért akik itt az oldalon kérni szokták az imádságot!
Ha nem haragszik, nem pontosan a kérdésére válaszolok. Ugyanis szerintem nem ott van a megoldás, ahol keresi, vagy legalábbis amit ebben a levélben megfogalmazott. Természetesen lehet találni olyan szentírási és egyéb szövegeket, amelyek erősítenek minket a türelemben, de meglátásom szerint Önnek alapvetően nem erre van szüksége. Mélyebben kell értelmeznie az élethelyzetét. Egyrészt érdemes oda visszatérni, hogy miért hozta meg azt a rossz döntést, hogy ezt az egyetemet vagy ezt a szakot választotta. Ebből mindenképp tanulnia kell, hogy lehetőleg ne ismétlődjék ez meg. (Egy példát hozok. Ha valakit a szülei késztettek valamilyen irányba anélkül, hogy akarta volna, akkor vélhetően nem tőlük kell kérni tanácsot, hogy milyen lépést hozzon.) De elkezdte az egyetemet, és azt igen helyes döntésnek tartom, hogy nem akarja föladni, kész arra, hogy végigküzdje magát rajta. Ez sokat jelent. Ez megedzi Önt abban, hogy kész legyen nem tetsző dolgokat is megtenni, ez növeli az akaraterőt, az állhatatosságot. Amelyeknek máskor is még nagy hasznát fogja venni. Ugyanakkor azt tanácsolom, ne fogat összeszorítva, kínkeservvel végezze el ezt a kemény munkát, hanem kicsit állítsa át a gondolkodását erre. Ne a végét várja, hanem vesse bele magát a közepébe. Akkor fogja tudni igazán hasznát venni ezeknek a küzdelmes éveknek. Csinálja úgy, mintha szeretné, avagy keresse meg azokat az apró részleteket, amelyekkel mégis jólesik bíbelődni.
Ezt az apró részletek keresését javaslom a társas kapcsolataiban is. Vélhetően azért is nem talál barátokat az egyetemen, mert nem olyan közegbe került, amit sajátjának érez, amelyben jól érzi magát. De bizonyosan nem mindenki utálatos ott, azon az egyetemen. Vannak személyek, akik vagy Önhöz hasonlóan, vagy esetleg más okból, más módon, de szintén nem a társaság középpontjai. Talán meglepődik, de elhiheti, az ilyenek vannak többen. Csak nem szoktuk őket észrevenni, illetve maguk is elrejtőznek azon magatartás mögé, amelyet - azt gondolják - a többiek elvárnak tőlük. Formálja élvezetessé, izgalmassá, tartalmassá a hátralevő két évet!
Ugyanakkor azzal a gondolatával egyetértek, hogy ez a kicsit magányos, visszahúzódó magatartása mély értékeket is hordozhat magában. Ez mindenképp késztesse Önt arra, hogy az Úrral való kapcsolatát mélyítse, illetve adott esetben ne féljen erről másoknak is vallani. Ez is olyan rejtett kincs, amely ritkán kerül elő a fiatalok között, pedig nagyon sokan éheznek rá. Adjon hálát azért, hogy Ön ilyen, amilyen, és építse tovább az életét, hogy az minél értékesebb legyen!
Kedves Lelkiatya !
Olyan sűrűn jön nekem nyűgösség kedvetlenség olyan nehéz elűzni
Hogy lehet?
Köszönöm szépen
Az már nagy eredmény, ha az ember tudatosítja magában: most nyűgös vagyok. Ha szembesül ezzel, akkor már valamelyest kívül is került rajta, akkor tud vele kezdeni valamit. Még jobb, ha ezt meg is tudja osztani valakivel, a házastársával, gyermekével, barátjával. Ha ki tudja neki mondani, s együtt tudnak beszélgetni erről az állapotról. Ettől ugyan nem múlik el, de nincs bezárva, bezárkózva ezzel a rossz érzéssel. Mit lehet még tenni? Lehetőleg elterelni a figyelmet róla. Olyan tevékenységbe kezdeni, amit szeret, ami leköti a figyelmét. Ki kell tapasztalni, hogy ez mi lehet. Hiszen mindenkinek más és más ez az elterelő vagy kedvet csináló tevékenység. Annyira különböző, hogy van, akit éppen az idegesítene föl még jobban, ami mást meg lenyugtat. Úgyhogy ennél pontosabb tanácsot ezért is nem tudok adni. Arra is ügyelni kell, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyek csak látszólag nyugtatják az embert. A mai világ különösen sok effélét kínál, s legtöbbjük hazugság. Az is okozhatja a kedvetlenség elhatalamasodását, fölgyarapodását, ha gyakran ilyen, nem valós kikapcsolódással butítja magát az ember. Azt hiszi, hogy most egy kicsit jobb, de hosszú távon csak egyre jobban kiüresíti. Ilyen a telefon kínálta tartalmak böngészése, a komoly tartalom nélküli filmek, szórakoztató(nak szánt) előadások, zenék, stb.
Ha azt tapasztalja, hogy ez a kedvetlenség egy ideje gyakrabban meglátogatja, annak esetleg valós oka is lehet. Ezt is érdemes megvizsgálnia. Mi az, ami mostanában jobban aggaszt, amit nem tudok kezelni, amit nem tudok mással megosztani. Aztán tudvalevő, hogy nőknél egy bizonyos korban ez szinte élettani jelenség, amelyet át kell vészelni valahogyan. Szóval, sok oka lehet. Azt tanácsolom, hogy vegye komolyan ezt a jelenséget. Akarjon tudatosan gyógyulni belőle.
