Nem vagyok adóügyi szakértő, de gondolom, hogy az adó arányos a fizetéssel. Az adót nem befizetni annyi, mint azt a pénzt a közösségtől elvenni. Lehet, hogy soknak tűnik az adó, de sok olyan ország van, ahol az a magyarországi aránynál sokkal magasabb. Hogy az adózók pénzét hogyan használják föl, az más lelkiismereti kérdés, de az adót lelkiismereti kötelességünk csalások nélkül befizetni. Lelki, lelkiismereti szempontból csak ezt tudom válaszolni a kérdésére.

Talán inkább az Ön lelkén segítek azzal, hogy ezeken az Ön drága édesapjának át kell mennie. Az életünk végén ránk váró agonizálás a másik oldaltól való szenvedéstől vált meg. Persze, ettől nyugodtan kérheti Istentől, hogy minél kevesebb szenvedést kelljen viselnie, de még inkább azt kérje tőle, hogy ebben a nagy szenvedésben itt, a végén kapjon sok lelki erőt. Ez fogja széppé tenni az ő elköltözését, méltón lezárni földi életét. Ezt kérje számára, az utolsó pillanatokban a hit erejét, Isten iránti szeretetének fölerősödését és minél mélyebb megbékélését. Igen, ezekkel nagyon sokat segíthet haldokló édesapjának.

Mind a fizikai, mind a szellemi vagy akár lelki munkában ez jól tettenérhető. Ha Istennek tetsző munkát akarunk végezni, akkor egyik legfontosabb a teljes odaadás. A lehető legjobbat hozzam ki magamból. S nagyon fontos, hogy ezt nem önmagamért, főként nem azért, hogy másoknak tessék, hanem egyedül Istenért tegyem. Érdemes is hozzátenni csöndben, lélekben, vagy akár hangosan is: "Uram, ezt Neked csináltam." Lehet ez kerti munka, takarítás, főzés, tanulás, kutatás, sport vagy bármi. Mindezt nem zavarja meg, ha közben másoknak is örömet akarok szerezni. Például a feleség egy finom étellel a férjének. Hiszen ezt is szeretetből csinálta, márpedig a szeretetben mindig ott van Isten. De érdemes tudatosan is odafigyelni erre, imában ki is mondani: "Uram, érted, néked!" Sokat segít ezen, ha az ember a nap elején és végén is visszatér erre. Reggel is kimondja: "Uram, fogadd el a munkám!" és este is: "Érted tettem, Uram." Ez nagyon jó útja annak, hogy egyre tudatosabbá és egyre természetesebbé legyen Isten jelenléte az életünkben.

Mint látja, csak kiemelt részeket közöltem itt a leveléből. A válaszom az, hogy igazán nem kell félnie sem a változástól sem a fejlődéstől. Voltaképpen a jelenség a leghétköznapibb dolgokra is igaz. Ha valaki szakmát tanul, például asztalos lesz, akkor az első darabokat még nagy gonddal, talán félelemmel is készíti. Majd egy idő után az rutinossá válik, a kezdeti mozdulatok egyre kézenfekvőbbé válnak, és megtanul újabb és újabb dolgokat. Ha egészséges lélek, akkor akar tovább is fejlődni. Egészen mesteri vagy akár művészi szintre fejlesztheti a tudását. Így van ez a lelki dolgainkkal is. Érdemes tovább fejlődni, nem kell félni sem annak sebességétől, sem annak végeredményétől. Mindig van hová fejlődni mind a fizikai mind a lelki dolgokban. Érdemes is.

Kedves Marika! Óva intem attól, hogy ebbe belebonyolódjék. Ne fizessen érte, és ne is menjen el még kíváncsiságból sem! Meggyőződésem, hogy alaptalan és értelmetlen szemfényvesztés. Nyilván van benne némi igazság, még az sem kizárt, hogy bizonyos tisztázásokat tud eredményezni, de pontosan az ilyen féligazságok a legveszedelmesebbek.

Szívesen imádkozom Önökért. S úgy látom, ha ilyen kérés itt olvasható, akkor utána többen is imádkoznak a kért szándékra. Ugyanakkor javaslom, menjenek el Máriapócsra is , és ott kérjék égi Édesanyánkat, hogy Gyermekénél járjon közbe az Önök gyermekéért.

A legutóbb kiadott értelmezés, amelyet szintén V. M. Fernandez, a Hittani Dikasztérium prefektusa írt, kifejezetten meg is erősíti, hogy az egyes püspökök feladata megítélni, hogy ezzel a lehetőséggel hogyan bánnak. Mindjárt az első pontjában ez olvasható: "Amit ezek a püspöki konferenciák kifejezésre juttatnak, az nem értelmezhető doktrinális szembenállásként, mert a dokumentum tanítása a házasságról és a szexualitásról világos és hagyományos. A Nyilatkozatban több erős mondat szerepel, mely nem hagy kétséget bennünk: ?A Nyilatkozat határozottan ragaszkodik az Egyház házasságra vonatkozó hagyományos tanításához, nem fogad el semmilyen liturgikus szertartást vagy liturgikus szertartáshoz hasonló áldásokat, amelyek zavart kelthetnének?. Szabálytalan helyzetű párokkal kapcsolatban jár el, ?anélkül, hogy hivatalosan igazolná állapotukat, vagy bármilyen módon módosítaná az Egyház maradandó tanítását a házasságról.?" A mi püspöki karunk tehát nem szembe megy a szentatya álláspontjával, hanem a helyi adottságok szerint értelmezi.

Kedves Glória! Valóban, nálunk, görögkatolikusoknál nem szokás. Minden bizonnyal a házszentelést kérők kérhették, hogy ez ne maradjon el, hanem emlékeztesse őket erre az eseményre.

Kedves Szabolcs! Az egyik legfontosabb mondanivalóm, hogy Istennek a szerencsétlen kétbalkezesekre is szüksége van. Vagy pontosítok: azokra is szüksége van, azokat is éppenúgy szereti, akik magukat szerencsétlen kétbalkezeseknek tartják. Nyilván megvan az oka, ha valaki így tekint önmagára. Érdemes ezt végiggondolni, kikutatni. Könnyen lehet, hogy nem kevés önbizalomhiány is ott van az okok között. Ez pedig gyakran a gyermekkori szeretethiány miatt alakult ki. Azok a személyek, akikben kevés az önbizalom, sajnos, szinte vonzák magukra azt az emberi kegyetlenséget, hogy mások rászálljanak, élvezetüket leljék abban, hogy bántják őket. Nyilván az alacsony intelligenciájú emberek vetemednek ilyen aljas magatartásra, de ez nem nagy vigasz. Mégis, egyfajta belső erőt adhat a tudat, hogy az ilyen viselkedésű emberre nincs mit adni. Lenézni éppen nem kell, az sem célravezető, de sajnálni, imádkozni érte szabad, sőt érdemes is. Ha tud érte imádkozni mint rászoruló embertársért, akkor már másként tekint rá, nem fél tőle, hanem szánja. Tanácsom még, hogy a munkahelyén, ha van erre módja, keressen egy olyan társat, lehet az férfi vagy nő, aki nagyobb megértéssel fordul Ön felé, akivel meg tudja beszélni ezt a megalázó helyzetet. Persze, nem szabad túlságosan belécsimpasztkodni lelkileg, de ez is racionális dolog, hogy könnyebb elviselni a bántást, ha van kivel megosztani. Ennél fontosabb tanácsom, hogy tartozzon valamilyen közösséghöz. Természetesen leginkább egyházi közösségre gondolok. Legyenek közösségi élményei, foglalja le magát hasznos, értékes dolgokkal. Ez egyébként az önkielégítéssel való küzdelemben is segít. Azt tudnia kell, hogy emiatt Isten nem haragszik Önre, nem veti meg, nem taszítja el. Épp ellenkezőleg, úgy fordul Ön felé, mint a legforróbban szerető barát vagy szerelmes, aki mindenben megérti. Ha a hitében meg tud erősödni, akkor ez minden hiányosságát helyre tudja tenni. Ugyanis Isten a maga mindenható szeretetével mindent a helyére tud tenni. Ehhez, de egyébként is a lelkiállapotának megerősítése végett sokat jelenthet, ha választ egy lelkiatyát, akivel rendszeresen beszélget. Imádkozom Önért, hogy mindez sikerüljön.

Éppen az Ön által említett példa mutatja, hogy a bűnben fogant gyermek (mennyi ilyen van!) is Isten ajándéka, azokat a gyermekeket mind akarta Isten, de a bűnt nem, ami odavezetett. Lássuk be, itt megáll az emberi logika, ezt mi nem tudjuk megmagyarázni sem megérteni. De most már, hogy megszületett, vagy hamarosan megszületik ez a gyermek, ezt a kérdést feszegetni teljesen hiábavaló, sőt, azt mondhatom, most már ez volna bűn. Ennek már semmi jelentősége nincsen. Örüljünk a gyermek megfoganásának, óvjuk, védjük őt is, a szüleiket is, hogy szépen föl tudják nevelni, Isten szeretetére megtanítani. Ami súlyos kérdés lehet, hogy esetleg a lombik folyamat során létrejöttek-e még más magzatok, akik valahol a hűtőszekrényben várják a sorsukat. De ezt sem szabad sem elővenni, sem feszegetni, mert olyan nehéz erkölcsi kérdés, hogy egy egész életet súlyosan megterhelhet. Reménykedem, hogy nem maradt megfogant életke a hűtőszekrényben. Úgy tudom, ma már ezt valahogyan el lehet kerülni, legalábbis törekszenek rá. Ez a lombik-program egyik legsúlyosabb átka, amely egész egyszerűen erkölcsileg kezelhetetlen. De ismétlem, ebben az élethelyzetben, amikor már megjelent a pici baba, ezeket a kérdéseket nem szabad elővenni. Most az új gyermek van a középpontban. Ha később, akár idős korukra mint lelkiismereti teher majd újra elökerül ez a kérdés - erre számtalan példa van! - akkor kell ezzel foglalkozni, az akkori lelkiállapotot gyógyítani. Nagyon szép, tiszta és helyénvaló az a hozzáállás, amit saját lelkében érez, hogy a szülőkkel együtt tiszta szívvel örül ennek a gyermeknek.

Sajnos, ez nem csak a látszatát kelti, hanem pontosan azt akarja mutatni, kifejezni, hogy itt a pár megáldásáról, azaz a kapcsolatuk megáldásáról van szó. Amikor Házasság Hetén vagy más alkalommal megáldunk egy házaspárt, akkor nemde az Isten áldását nem csak a két személyre kérjük, hanem kettejük kapcsolatára is. Ezek is rövid áldások, néhány másodperc az egész, de nagyon erősek tudnak lenni. Persze, főként az áldásban részesülők hitétől függ, hogy milyen erős, milyen hatása van az áldásnak, mennyire élnek azzal a kegyelemmel, amit abban, azáltal kaptak. Azok a papok, püspökök, akik az áldások értelmezése kapcsán próbálnak érvényt szerezni a homoszexualitás elfogadtatásának szörnyű pusztítást végeznek az egyházban és az emberek gondolkodásában. Nem sokáig fog ez tartani, hiszen, mint gyökértelen ostobaság ugyanúgy szét fog porlani, mint a kommunizmus. Amikor eljött az ideje, kártyavárként omlott össze. De addig is sok pusztítást végzett, ez igaz. Így vagyunk most ezzel az új bolondériával is, a gender ideológiával. Sokkal jobb lenne, ha az Egyház nyíltan és határozottan állást foglalna vele szemben. Imádkozzunk az Egyházunk igazi megújulásáért, és tegyünk is érte, ki-ki a maga életterében!

Ez tiszta butaság! Semmiféle veszélyt sem egyéb hatást nem hordoznak ezek a tárgyak. Jól teszi, ha elrakja ezeket a képeket. Én is sok ilyet őrzök.

Még egyszer köszönjük neki.

Fontos tudni, hogy egész egyszerűen ez a régi magyar nyelv maradványa. Régen a katolikusok is "keresztyén" szót használták. A 18. század táján kezdték átvenni a kicsit könnyebben kimondható keresztény kifejezést. Egyfajta népi etimológiának köszönhetően, azt vélvén, hogy ennek a szónak az eredete a kereszt-ből származik. S minthogy magyar területen a protestáns polémiában erősen szerepet játszott az is, hogy lehet-e a keresztet jelképként használni vagy sem, ezért tevődött át a keresztény-keresztyén megkülönböztetés az egyházi vitákba is. Tehát mindkét szó ugyanazt jelenti, eredetileg a szláv krisztyian, azaz krisztusi szóból származik. Minthogy Magyarországon számbelileg jóval több katolikus él, mint református (az evangélikusok olykor használják a keresztény változatot is), ezért tűnik úgy, hogy a keresztény szó az elfogadottabb. Az értelmező szótárban is ez szerepel, noha megemlíti a keresztyén változatot is. Erről egyébként részletesen olvashat a következő helyen: https://www.nyest.hu/hirek/kereszteny-vagy-keresztyen

Nem tudom, hol van ilyen, de könnyen lehet, hogy a szűkös anyagi helyzet miatt nem sikerült még abban az iskolában ezt kialakítani. Minden bizonnyal keresik a módját, hogy ezt meg lehessen oldani. Látom, hogy egyéb panaszai is vannak az iskolára. Nehéz igazságot tenni. Nem tudom, mi lehet a hátterében az illető "problémás" gyermeknek, de könnyen lehet, hogy a pedagógusok szeretnék azt a gyermeket is megmenteni. A gyermekek problémás viselkedése mögött nagyon sokszor rendezetlen családi helyzet, sok szenvedés, egészségtelen életforma van. Azt ajánlom Önnek, hogy imádkozzanak a gyermekével együtt ezért a rossz magaviseletű osztálytársáért. Adjanak hálát azért, hogy az Önök családi élete rendezett, és imádkozzanak érte, hogy a Jóisten valahogyan ennek a gyermeknek is rendezze a családi életét. Az ilyen helyzetek akár javára is válhatnak egy osztályközösségnek, ha a gyermekek összefognak, és próbálnak segíteni a rossz viselkedésű társukon, s nem csak menekülnek tőle. Persze, tudom, ez nem könnyű, de Istennek és Istennel minden lehetséges. Ezért is javaslom az imádságot.