Tisztelt lelki Atya ! Azt tapasztalom hogy amiota erossebben probalok Isten fele huzni ezzel parhuzamosan a kisertesek is egyre erosebbek es durvabbak lettek most megint almomban ert a tamadas olyan varatlanul tortenik sokszor amire nem szamitok. Raadasul ismet az erzekiseg es a szemermetlenseg bunebe rantott bele annyira varatlanul er egy nem vart tamadast hogy tudok ugy kivedeni amire nem vagyok felkeszulve es a figyelmem is tompa? Szamomra az a legnagyobb szegyen hogy ilyesmi regen "eszembe"se jutott pedig en is voltam 16,18,24 eves most hogy idosebb lettem annal jobban megtalal ez az undorito dolog . Raadasul attol is felek hogy e bunom miatt ne jo magam ne ezt kapjam a The Judgement "utolso itelet" en :"- Tavozz Tolem te hutlen gyenge szolga az orok tuzre !" Azon is sokszor el gondolkoztam mit fog Jezus ehhez szolni hogy ilyen sokszor elbukok es gyenge vagyok. Elore is koszonom az atya valaszat! Szabolcs
Kedves Szabolcs! Azt fontos leszögezni, hogy ami álmunkban történik velünk, az nem lehet bűn. Nem azt mondom, hogy valamely mértékben ne lennénk érte felelősök, mert valamiképp mégis az jön elő álmunkban, amivel ébren foglalkozunk. De lehet, hogy épp fordított előjellel. Például napközben sikerült ellenállni a kísértésnek, de a testünk, az agyunk álmunkban tovább dolgozik, amikor nincs meg bennünk a teljes ellenállás. Tehát, ami álomban történik, az nem bűn. Persze, zavaró, és hat az ébrenléti állapotra is. Nincs mese, meg kell küzdeni vele. Azon ne csodálkozzék, hogy későbbi korban jön elő, nem csak fiatalon. Igen, ez fájó, de valós tapasztalat, hogy az érzékiség - főként a férifaknál - bizony, nagyon sokáig megmarad, sőt, fel is fokozódhat. Egy nyolcvan éves bácsi mondta a halálos ágyán: "Tudja, tisztelendő úr, a huncutság mindvégig megmaradt." Ezzel az érzéki kísértésekre utalt. Az is igaz, s ez már inkább lelkesítő, hogy minél erősebben törekszik az ember az Istent követő életre, annál erősebben ki van téve a sátán kísértésének. Például ez az oka annak, hogy a fölszentelt papok jóval nagyobb küzdelmeket vívnak, s adott esetben elbukásuk is sokkal látványosabb. De azt is látnia kell, hogy Istentől egyre nagyobb segítséget is kaphat. Arról szó nincs, hogy Isten e bűne miatt "haragosabban" tekintene Önre. Ő is látja a küzdelmeit, s épp ellenkezőleg, nem hogy nem hagyja magára, hanem még annál inkább a segítségére siet. Ha kitart az imában, ezt nagyon szépen meg fogja tapasztalni.
Kedves Lelkiatya!Fiunk 16 éves lesz természetesen még szűz de lett barátnője szerelmes ma azt mondta nekem kb fél év és lefekszik vele nem gondolom tán,hogy majd csak az esküvő után
Már nem az a világ van nagyanyáink idejében volt ez
Mondtam neki higgye el most is így lenne helyes csak sokan nem teszik már
Mondtam neki én is elbuktam Isten előtt mert házasságon kívűl voltam az apukájával sokáig de helyrehoztuk ezt a bűnt templomi esküvővel
Ne kövessen el olyan hibát mint én
De őt ez nem igazán érdekli
Ha lefekszik vele Isten nagyon haragudni fog ugye ??Próbálom védeni okítani de képtelen vagyok hatni rá a világból mást lát
Nem tudom megakadályozni ,hogy ne éljen majd bűnben pedig Isten tudja mennyire szeretném
Sajnálom ,hogy megbántjuk Istent
Mit tegyek ?Férjem szerint majd megnyugszik kamasz de ha tiltjuk a lánytól még rosszabb lesz suliból is kiszökött,hogy lássa
Köszönöm ha tud segíteni
Isten áldja!
Korábban is megvolt a családban ez a kereszt, hogy a kamaszodó fiatal szembefordul a szüleivel és a tőlük kapott értékekkel. A mai világban azonban ez hihetetlen mértékben fölerősödött. Ugyanis sokkal nagyobb erőkkel tudnak hatni külső tényezők a fiataljainkra, mint amikor még zártabb módon éltek a családban. Szinte az egész társadalommal kell szembemenni, mint árral szemben tempózni. Nagyon nehéz. Éppen ezért sokkal erősebben kell Isten segítségét kérni, abba kapaszkodni. Ellenmondásosnak tűnhet, de azt javaslom, hogy ebben az időszakban sokkal többet beszéljen Istennek a gyermekéről, mint a gyermekének Istenről. A gyermekéhöz intézett szavak jó része falra hányt borsó. Ami ilyenkor hat és megmaradhat, az a szeretet kifejezése. Ez legyen most a nevelésében a kettős törekvés: nagyon erősen imádkozzék érte (értük) és nagy erővel törekedjék arra - sok önlegyőzéssel! - hogy türelmes, megértő szeretettel van feléje (feléjük). Meg kell, hogy mondjam, vajmi kevés esélye van arra, hogy a fiát megőrizze a házasság előtti nemi élettől. Ez még azoknál a fiataloknál is nehezen megvalósítható, akik őszintén törekszenek erre. Annyira erős az ellenszél, hogy még aki akarja, az is nehezen tartja meg. Hát még, ha ifjan, forró fejjel úgy nyilatkozik, hogy ő bizony még csak nem is törekszik erre. Mondom, ne az legyen a fő célja, hogy erkölcsi tanácsokat ad neki, annak az ideje már lejárt. Úgy értem, azt 12 éves koráig nagy részét befogadta, most inkább ellenáll ezeknek. Tehát ne sziszfuszi törekvéssel szabadalja a kapcsolatukat, hanem nagy szeretettel építse tovább.
Még egy megjegyzés, ami inkább az Ön sorstársainak, szülőtársaknak szól. Szerintem nem kellett volna elmondani a gyermekének, hogy annak idején Önök sem tudták megtartani házasságig a szüzességet. Ha éppen őszintén beszélgetnek róla és rákérdeznek a gyermekek, akkor, persze, hazudni nem szabad, sem félrevezetni őket. Mégis, amennyire lehet, ezt a fiatalkori botlást nem érdemes időnek előtte fölfedni, mert nagy mértékben gyengíti őket ebben a küzdelemben: "ha a szülőknek sem sikerült, akkor én miért törekedjek rá?"
Istenben bízzon, hogy ő mindenható erejével fogja vezetni gyermekét. Ez a mostani helyzet vezesse Önt a minél nagyobb bizalomra, Istenbe kapaszkodásra!
Kedves Lelkiatya! Nagyon szeretném kérni az imáit egy viszonylag sürgős ügyben, ha lehetséges. Nem magam számára, hanem valaki másért. Olvastam róla, hogy egy holland lány Zoraya ter Beek (nem tudom, jó-e név szerint imába foglalni vagy nem illik kiírni a nevet, ezt Önre bízom), még csak 28 éves, májusban véget akar vetni az életének, pontosabban eutanáziát hajtanának végre rajta. Bipoláris zavara, autizmusa, depressziója van és miután az orvosok azt mondták neki, hogy már nem lesz jobb a helyzete és nem tudnak neki segíteni, eldöntötte, hogy meghal. Ítélkezni nem szeretnék felette, mert nem élem át azt, amit ő, de nagyon bízom abban, hogy van értelme imádkozni érte, minél többünknek, hogy még van idő változtatni a helyzeten. Depressziós én is voltam évekkel ezelőtt, nem láttam értelmét az életemnek és olyanokat mondtam, hogy nem kellene élnem és Jézusnak köszönhetem a gyógyulásom, a reményem, az új életem, mindenem. Tudom, hogy ha nekem segített, neki is tud. Még ha teljesen tökéletesen nem is jön helyre. Rossz belegondolni abba, hogy a szülei és a párja is elfogadták a döntését. Borzalmas volt azt olvasni, hogy a párja segített az urna és a sírhely kiválasztásában. Nem azért borzalmas, mert ítélkezni akarnék és kibeszélni mások bűneit hanem mert számomra az egész helyzet azt tükrözi, hogy már a hozzátartozói sem tudnak bízni, hinni és ez az egész döntés mennyi közös időtől fosztja meg őket. Az is elszomorít, hogy az orvos jóváhagyja a halálát, még ha azt hiszi jót is tesz, elveszi egy másik ember életét. A szülei talán eleinte próbálták lebeszélni, de bármit is gondolnak, végül elfogadták a döntését és nem tehetek róla, elborzadok ha arra gondolok, hogy van egy ember, akit a szerettei nem akarnak visszarántani az életbe, vagy akarják de nem tudják és ebből következik, hogy bár talán sajnálják, valójában teljesen egyedül van, nincs senki aki reményt adna neki, aki segítene máshogy látnia, aki olyan szeretetet ad neki ami legyőz minden bánatot. Amikor én voltam depressziós, csak Jézusnak köszönhettem a gyógyulásom, de legalább a szüleim, egyetemi csoporttársaim, egy atya, próbáltak segíteni. Borzalmas, hogy neki még nehezebb mert neki még aktívan segíteni sem tudnak/akarnak, legfeljebb meghalni, de nem élni. Nem az ítélkezés szól belőlem, csak elszomorít a magánya és arra gondolok, meg kellene menteni. Nem ismerem őt, de megszakad a szívem ha rágondolok a helyzetére és hiába nem ismerem, kis híján elsírom magam ha eszembe jut az egész és annyira őszintén szeretném, hogy életben maradjon, jobban legyen, szeressék és hogy térjen meg. Hogy térjen meg, mert a nyilatkozataiból kiderül, hogy nem keresztény, ugyanis szerinte semmi nincs a halál után. Emiatt még aggasztóbb az egész, hiszen úgy halna meg, hogy nem fogadta el Jézust megváltónak és nem hisz Istenben. Nagyon kérem Önt, hogy imádkozzon érte, talán már csak egy hónapja van megtérni. Isten pár nap alatt is sok mindent tud tenni, Jézus halála és feltámadása is három nap alatt történt. Ami embernek nem lehetséges vagy nagyon nehéz, az lehetséges Istennek. Olyan boldog lennék ha csoda történne és májusban azt olvashatnám az interneten, hogy megtért, meggondolta magát és az életet választotta. Bár nem magamnak kérem az imákat, de hálás lennék érte.
Nagyon köszönöm, hogy írt. Én is erre buzdítok minden itteni sorokat olvasó testvérünket, hogy imádkozzunk ezért a leányért. Valójában a mai korunk általános betegségének egyik áldozata ő. Isten nélkül, örök élet reménye nélkül valóban szánalmas volna ez az élet, szánalmas és értelmetlen. Márpedig ezt sulykolják állandóan az emberek fejébe. Nem csoda, hogy célt vesztetten élnek. Igen, imádkozzunk érte, megtéréséért, életéért, üdvösségéért!
Feltámadt Krisztus! Tisztelt lelkiatya, az lenne a kérdésem, hogy az elmúlt hónapokban kezdtem rájönni, hogy Isten nem a hitoktatói munkát rendelte nekem? Megjegyzem, evégett, hogy erre a választ esetlegesen megkapjam, ellátogattam Máriapócsra, valamint a nemrég ...en is kértem az égiek válaszát a kérdésre. Úgy érzem, nem ezt akarja nekem útként, amolyan "keresztként" az Atya, és ennek amennyire csak lehet, szeretnék eleget tenni. Ha azon az áron, hogy beállok helyette valami munkára, s szerzek tapasztalatot, akkor legyen. Egyik jóbarátom azt mondta decemberben még a karácsonyváró rendezvényen, hogy "jobb most felismerni, hogy nem a te utad, mint 40 évig úgy bemenni az iskolába, hogy teljesen kiégve". Ezek fényében tisztelettel kérdezem a Lelkiatyát, mit ajánl, tanácsol, mit kezdjek magammal, hogyan lehetne jobban rávezetni magamat, hogy maradjak, vagy menjek? Ezt a félévet még kibekkelem, de ha elhagyom az egyházi vonalat, azt ősztől, esetlegesen téltől tervezem. Mit tanácsol ilyenre a lelkiatya? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel, D.
Kettős szempontot kell itt figyelembe venni. Általános igazság, hogy ha az ember elkezd valamit, azt érdemes befejezni. Ha a végére jár, akkor fogja tudni igazán eldönteni, hogy jó vagy rossz döntés volt-e belekezdeni. Nehogy aztán csapongás legyen belőle, hogy hol ide, hol oda kap, s végül nem állapodik meg semmiben. Ha a megkezdett iskolának a fele idején túl van, akkor én azt mondom, inkább csinálja végig, ne hagyja félbe. Ha azonban még épp csak belekezdett, az elején van, akkor alaposabban meg kell fontolni, hogy a tanulmányi éveit mire használja. Tehát lehetséges, hogy a váltás a bölcsebb megoldás - ez a másik szempont. De ehhöz is azt tanácsolom, hogy célirányosan lépjen tovább. Csak akkor hagyja abba ezeket a tanulmányokat, ha már tudja, hogy merre tovább. Céltalanul ne hagyja abba! Imádkozza meg nagyon, hogy mit vár Öntől, mit készít Önnek az Úr. Érdemes erről a lelkiatyjával is beszélgetni, segítsen a tisztánlátásban, hogy az Úr milyen utat szán Önnek. S ha ez körvonalazódik, akkor lépjen tovább. Persze, az sem kizárt, hogy a lelkiatyja azt tanácsolja, hogy minél előbb lépjen, váltson, s egy kis pihenő, mondjuk egy hosszabb lelkigyakorlat vagy elvonultság után döntsön a további útjáról. Akár így, akár úgy, mindeközben folyamatosan kérje az Urat, hogy mutassa meg Önnek az utat.
Kedves Lelkiatya! Kissé attól tartok, hogy butaságot kérdezek, de felteszem azért a kérdést. Még jóval korábban egyszer arról írtam Önnek, hogy szeretnék változtatásokat a lakásomon, erkélyemen és kérdeztem Önt, hogy ez mennyire rossz dolog. Akkor kiderült a levelemből, hogy nem rengeteg pénzre és hatalmas palotára vágyok, csak azt szépíteném, ami van és Ön is írta, hogy nincs ezzel baj, mert az egy természetes dolog, jó is, amikor az ember szereti szépíteni a környezetét. Akkor írtam arról is, hogy sajnos az erkélyemet nem szoktam használni, mert nyitott erkély, az összes szomszéd (egy szinten) láthatja, hogy mikor vagyok ott és mikor nem, mit tevékenykedek, nekem ez nem olyan kényelmes, ilyesmi. Lehet akkor is említettem, de lehet, hogy nem, hogy ráadásul még a galambok is odapiszkítanak és a felső szomszéd erkélyének az aljáról is idehullik, ha nem is naponta, a vastörmelék. Édesanyám azt mondja, nem szeretné beüvegeztetni oldalról sem az erkélyt - ez lehetne megoldás a belátás ellen - és hálót sem szeretne - az lehetne a galambok ellen, azt mondja, akkor bezárva érezné magát. Ezt megértem. A fenti okok miatt azt sem szeretné, hogy virágok legyenek az erkélyen, odahullana rá a galambpiszok és/vagy a vastörmelék. Annyi haszna van az erkélynek, hogy a ruhát lehet rajta szárítani, arra hálistennek sosem hullik semmi és az nem is reggeltől estig van ott. Az ellen nem feltétlenül ellenkezne, hogy megjavíttassuk a korlátot, újrafesteni, a felettünk lévő erkély alját helyrehozatni, hogy ne hulljon mindig ide valami, de erre nem sok esély van most, mert mindig valami más kiadás van. Ha a vastörmelék nem hullana ide, már az is jó lenne, de a beüvegezést anyukám akkor sem szeretné szóval privát szféra úgy sem lenne. Egyetlen megoldás jutott eszembe, az interneten lehet kapni árnyékolót, amit az erkély két oldalához lehet rögzíteni és nem muszáj mindig nyitva hagyni, ha össze van zárva, akkor olyan, mintha semmi sem lenne ott. Ezt már fel sem vetettem, mert akkor lenne ennek is értelme ha a vastörmelék nem hullana ide. Ha már meg lenne csináltatva, jobb lenne teljesen helyrehozni. Ezeket csak mint körülményeket írtam le. Az igazság az, hogy már lemondtam róla, hogy legyenek virágok az erkélyen, legyen egy kicsi helyem ahol privát szférám van de mégsem a lakásban vagyok, ne kelljen mindig kimenni az utcára ha a levegőn szeretnék lenni. Télen nem is zavar a helyzet, csak akkor szomorodok el, amikor kint jó idő van és szeretnék a levegőn lenni úgy, hogy nem megyek el itthonról és nem lehet. Laktam már korábban kertes házban és ahhoz képest persze egy erkély sem nagy, de nekem már az is elég lenne, nem lennék elégedetlen ha lenne egy erkélyem, ahova néha kiülhetek, ahol lennének virágaim. A leírtak fényében már lemondtam erről és a kérdést is ez ihlette. Arra jutottam, hogy ha felajánlanám Jézusnak ezt a lemondásom, az lenne az egyetlen olyan, ami könnyebbé tenné, hogy elfogadjam. Könnyebb akkor lemondani valamiről ha neki ajánlom a lemondásom, mert Jézus maga is lemondott dolgokról, hozott áldozatot, nem keveset és mivel annyira szeretem Jézust, ezért miatta hajlandó vagyok olyan dolgokra is, amikre egyébként nem biztos. Fel lehet ajánlani egy ilyen hétköznapi lemondást? Ez a helyzet még arra is alkalmat ad, hogy megtaláljon a kísértés, mert mikor a kertes házakat látom, különösen a nagy villákat a város egyik legszebb utcáján, de amúgy akár egy kisebb házat, akkor ez mindig jó alkalom a kísértőnek, hogy irigységgel kísértsen. Pont emiatt tudatosan elterelem a figyelmem, Jézusra összpontosítom. Egyszer azt mondtam magamnak, hogy nekem Jézus az igazi kincsem, a maradandó, ami értékes, hiába lenne nagy házam, villám, az nem örök és Jézus, a szeretetem iránta, a szerénység amire tanít, többet ér. Akkor ezt teljesen őszintén, nyugodt szívvel mondtam. Jobban belegondolva, könnyebb egy nagy házról lemondani és az iránt közömbösnek lenni, egy nagyobb dolog iránt érdektelennek lenni mint egy kisebbről lemondani, gondolok itt arra, hogy legyen virág az erkélyen, ne hulljon oda törmelék, ne piszkítsanak oda a galambok és akár némi privát szférám is legyen ha ott vagyok. Mivel jelenleg úgysem oldódik meg a helyzet, felajánlanám Jézusnak ezt a lemondásom. Fel lehet ezt ajánlani, számít ez neki vagy ez olyan apróság, hogy jelentéktelen? Nagyon sok minden másról is mondtam le, mondok le életemben, ez csak egy a sok közül, de ez az, amiről jelenleg nehezebb, főleg tavasszal és nyáron a jó időben mikor jó lenne kertészkedni, levegőn lenni.
Igen, ez egy jó lemondás lehet. Bár nem mondható teljes lemondásnak, ha egyébként sem tud rajta változtatni. Én azt tanácsolom Önnek, hogy alapvetően ne adja föl azt a törekvését, hogy a saját életterét minél szebbé, minél élhetőbbé próbálja tenni. Amit lehet ennek érdekében megtenni, azt, szerintem tegye meg. Például bizonyosan nem volna ellenére az édesanyjának, hogy a fenti erkély alját rendbe hozzák. Vagy ezt az ideiglenes árnyékolót beszerezze, fölszerelje. Ha azonban ezeket is ellenezné, ahogyan például a virágokat, akkor ez lehet nagyon is helyénvaló fölajánlás, hogy a szeretet nevében inkább azt választja, ami az édesanyjának kedves, és nem ahhoz ragaszkodik, amit Ön szeretne. De egyébként minden veszteséget, hiányosságot is fölajánlhat az Úrnak, ez nagyon is Istennek tetsző dolog. Ahogy írja is, segít kilábalni az irígységből. Mások értékeit, kincseit látva nagyon helyes gondolat a magunk hiányosságait fölajánlani Jézusnak.
Kedves Lelkiatya!
Ma ezt hallhattuk az Apostolok Cselekedeteiből a latin rítusú miséken: "A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel- lélekkel. A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket."
Nem lenne jobb újból egy ilyen egyháziság felé elmozdulni, ahol a kis közösségek tagjai többé-kevésbé vagyonközösségben élnek? Tudom, hogy tökéletesen nem tudjuk modellezni azt, ami kétezer évvel ezelőtt volt, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy egyáltalán nem is próbálunk erre törekedni...
Válaszát előre is köszönöm!
De, pontosan így van. Nagyon jó volna ehhöz az ősegyházhoz hasonlítani vagy legalábbis közeledni felé. Egyébként minden egyes egyházi megújulás ezt a kezdetet veszi alapul és mintául. A protestantizmus is, látva az akkori romlott egyházat, ezt tűzte ki maga elé. Bizonyos pontokon meg is valósította, de aztán őket is eltérítette az intézményesülés, illetve a bűnök miatt a tökéletes szeretetközösség hanyatlása. De mindig újra és újra kell próbálni építeni, vagy legalábbis, amit lehet, abból megvalósítani. Egyébként a szerzetes közösségek leginkább ilyenek. De épp az emberi törékenység miatt nyilván az sem tökéletes, hiszen nem valósul meg Isten eredeti szándéka, hogy a férfi és a nő szerelemben egyesüljön, és így adja tovább az életet. Érdekes jelenség Görögországban Athosz hegye, ahol soha nem születik senki, hiszen ott nincsenek családok, ott csak meghalnak az emberek. De amikor elmegyünk egy szerzetes közösségbe, akkor kicsit belekóstolunk ebbe a még tökéletlen, de mégis az őskeresztény közösséghöz hasonló imádságos élethelyzetbe, az lelkileg nagy megerősítést, feltöltődést jelent.
Kedves Lelkiatya!
Tamás apostol vajon a többi tanítványtól tudta meg, hogy megmaradtak az Úr Jézus sebei, vagy ez a napnál is nyilvánvalóbb volt, hogy így kell lennie? Az evangéliumi szövegben mintha kimaradt volna ezzel kapcsolatban egy fél mondat, hiszen logikailag nem érthető, hogy miért vette azt Tamás biztosra, hogy ha feltámadt az Úr, akkor láthatók a sebek is (az alapján, hogy leprásokat gyógyított meg, nyilván a saját sebeit sem kellett volna megtartania).
Válaszát előre is köszönöm!
Ez nagyon jó kérdés, és Tamás apostol történetével kapcsolatban még több, hasonlóan izgalmas kérdést lehet föltenni. A legbecsületesebb válasz az, hogy nem tudjuk. Mégis érdemes rajta elgondolkodni. Én magam arra jutottam, hogy Tamás ezzel akart bizonyosságot szerezni arról, hogy valóban ugyanazzal a Jézussal fog találkozni, akit meghalni látott. Éppen a sebek igazolták, hogy a föltámadott ugyanaz a Jézus, mint akit keresztre feszítettek. Így lett ez a mi hitünknek is sarokköve. Bizánci szövegeinkben énekelünk arról, hogy "milyen jó volt Tamás hitetlensége, hisz a hívek szívét megismerésre vezette..." De magyarázhatjuk ezt a jelenséget úgy is, hogy mivel Tamás ezt vette fejébe, hogy neki a sebek lesznek a bizonyíték, ezért Jézus neki a sebeivel együtt jelent meg. Máriának nem a sebeit, hanem a hangját mutatta meg, amikor nevén szólította. Mindenkinek úgy, ahogy arra neki szüksége volt. Jézus sebei egyébként az egyház sebeire is utalhatnak. Éppen ez igazolja, hogy az Egyház a föltámadásból él, hogy sebei ellenére is a dicsőséges Krisztust hirdeti. Az Egyházat Krisztus titokzatos testének mondjuk, amely szintén hordozza a sebeket. Az Egyház rengeteg sebből vérzik, melyeket mi, bűnös emberek ütünk rajta. (Miként Jézus is a mi bűneink okozta sebeket hordott.)
Ezek csak találgatások, gondolati próbálkozások, amelyeknek azonban mindegyike közelebb vihet Krisztus és az ő föltámadása titkának megértéséhöz.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Ha az atya véletlenül úgy áldoztatott meg, hogy a kabátomra is került a Szent Vérből. Mit tehetek ebben az esetben?
Ilyenkor érdemes nyomban az atya vagy - ha van - a diakónus segítségét kérni, hogy a nála lévő kendővel, amennyire csak lehet, törölje szárazra az érintett ruhadarabot. Ha ez a szentáldozáskor nem történt meg, akkor nyugodtan odamehet a Szent Liturgia után, és akkor kéri meg őket. Ha ez már nem lehetséges, akkor otthon előbb papírtörlővel törli szárazra, amely papír darabokat megszáradás után eléget, utána pedig nedves kendővel tovább törli, amely kendőt pedig úgy öblít ki, hogy az öblítő vízet növényekre önti vagy kiviszi a természetbe. Kérem, ha csak lehet, ezeket a mozdulatokat tegye meg.
Tisztelt lelkiatya!
Azzal, a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy ,a régi antik-görög-római irodalmi műveket szabad-e egy hívő keresztény embernek olvasnia?
Igen, nagyon hasznos és sok értéket közvetítő irodalmi alkotásokról van szó. Nyilván nem vallási tartalmú művek ezek, még ha istenekről is van benne szó. A legtöbbjükre, főként az antik kor vége felé már senki sem úgy tekintett, mint valódi istenekre, hanem mint a kultúrájuk elemeire, részére. Mi is így tekinthetünk ezekre az irodalmi személyekre és a róluk szóló történetekre, mint az emberi kultúra részeire, akiknek és amelyeknek ismerete hozzásegít sok emberi dolog megértéséhöz.
Kedves Lelkiatya!
Ezotéri?val kapcsolatban szeretnék feltenni kérdést.Az illóolajak,illetve az azzal történő ter?pia ebbe a kategóri?ba esik- e? Pl.a doTerra illóolajok.Ezeket az illóolajakat haszn?lom p?rologtat?sra meg prób?ltam belsőleg is vízbe csöppentve f?rads?g ellen meg az arcüregre is hasznaltam inhalalasra.Vagy a levendul?t csót?nyok t?voltart?s?ra is haszn?ltam a lak?sban.Vegyészként semmi kivetnivalót nem tal?lok benne,keresztényként sem bennem nincsenek rossz érzések ezekkel az olajokkal kapcsolatban.Nem var?zsl?s,kereskedés vagy különféle keleti praktik?k mint pl.jóga szempontj?ból haszn?lom.De nem szeretnék félrecsúszni még véletlenül sem,ezért keresek v?laszokat.Szeretem több oldalról megvizsg?lni a dolgokat B?r m?r amint írtam bennem nincsenek rossz érzések ezzel kapcsolatban,a belső ir?nytűm az súgja ezekkel a dolgokkal akkor van gond ha valaki m?s praktik?kat is t?rsít hozz? és jobban hisz ebben mint a jó Istenben.Eszközöknek tartom őket.Egyébként massz?zs alkalmaval is alkalmazza a masszőr az illóolajokat vagy ilyen alapú krémeket stresszold?s,stb.célj?ból.A masszőr egy keresztény hitű,mélyen vall?sos asszony aki Istenről is sokat beszél massz?zs közben aki nyitott r?.Nekem ezek a dolgok az illatok,massz?zs,a jó Istennel töltött idő,szentsegek,Szentmise,lelkibeszélgetések sokat segítenek.Volt egy nagyon nehéz időszak az életemben amit egy esemény v?ltott ki.Ezért prób?lok a test és a lélek egységére figyelni.Pasztor?lpszichológushoz is j?rok aki egyben ment?lhigiénés szakember is.Erre is szükségem volt a nehézségek tiszt?z?s?ban,de fontosnak tartottam hogy olyan pszichológust tal?ljak akivel Istenről,a vele való kapcsolatról is tudok beszélni.
V?lasz?t előre is köszönöm!
Az illóolajok valóban jótékony hatásúak lehetnek, ez nem vitás. A legtöbbjük egyszerű gyógynövény kivonatokat tartalmaz, amelyek jótékony, gyógyító vagy akárcsak nyugtató hatása nem lehetséges. Ezek használata akár belégzéssel, akár bedörzsöléssel semmi nehézséget nem jelent. Az Ön által említett termékcsaládban mégis zavarónak tűnik, egyrészt az igen magas ár, másrészt a némelyik anyaghoz hozzáfűzött, meglehetősen zavaros magyarázat. Az "összpontosító" meg a "megvilágosító" hatású keverékek nevei roppant gyanúsan hangzanak. Nincs is mellette semmi magyarázat, igazolás, hogy az adott keverék milyen módon is hat megvilágosító erővel. Ha viszont csak némely terméknél is találok ilyen zűrös elemeket, akkor nekem már az egész kínálat nagyon gyanúsnak tűnik. Úgyhogy, ha megkérdez, én azt mondom, ezeket a termékeket inkább kerülje. Érdemes alaposabban utánanézni, hogy melyik gyógynövény mire hat, és azokat tartalmazó olajokat használni.
Kedves Lelkiatya! Nagyon bánt egy olyan dolog, amiről nem tehetek és nem is szabad akaratom döntése volt. Beleszerettem valakibe és ez nagyon elszomorít. Alapvetően ez nem egy tragédia, de szomorú vagyok mégis. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a férfi, akit szeretek, mit érez irántam. Sokszor tűnt úgy, hogy viszonozza az érzéseim, egy barátnőm szerint is így van, de közben nem merem elhinni és túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Valahogy úgy vagyok, hogy mindig hajlamos vagyok elbizonytalanodni és néha úgy érzem, csak akkor tudnék hinni a viszonzásban ha megcsókolna vagy magához húzna és elkezdene simogatni, puszilgatni. Úgy érzem, én másból nem tudok érteni, főleg ha róla van szó. Nem tenne csak úgy ilyet, mert Istennek tetsző életet él, az emberi kapcsolatait is ez befolyásolja. Ez a paradoxon az egészben, hogy pont a krisztusi élete miatt nem tenne ilyet, az Isten akarata alapján él, neki az fontosabb mint a földi örömök és emiatt tudom, hogy ha van szándéka, akkor az tiszta és bízhatok benne, de pont ezért olyan nehéz elhinnem, hogy érezhet valamit irántam, mert szerintem az Istenhez nagyon közel álló, erős hitű, önmegtartóztatásra képes, a hitet a világ fölé emelő férfiakról néha az lehet a külső szemlélő benyomása, hogy biztos nem érdekli a szerelem, a romantika, a testi szerelem, bármilyen földi dolgok. Ha a próféták életére gondolok, akkor is valahogyan olyan hihetetlen az, hogy ugyanaz a férfi egyszerre volt próféta, térítő, csodatevő, vezető egyéniség aki Isten akaratát viszi végbe és férfi, aki szerelmes volt, , aki szívesen volt a szeretett nővel, akinek családja volt. Jó példa erre Mózes vagy Jézus tanítványai között Péter, házasok voltak mindketten. Keresztelő Szent János már teljesen más volt, tényleg csak Isten érdekelte, úgy tűnik, a tőle kapott feladatát annyira komolyan vette, hogy az életét sem féltette, senki nem tudta eltántorítani. Róla el tudom képzelni, hogy semmiféle szerelem nem érdekelte soha. Úgy gondolom, nagyon jól láthatóan ütközik a két gondolkodásmód Jézusban, aki a valaha volt legnagyobb feladatot kapta az Atyától, aki küldte, a lehető legtöbbet tett az Atyáért és az emberekért, aki ennek szentelte egész földi életét, ezért jött. ugyanakkor bort ivott, biztos szerette a finom ételeket, volt esküvőn ahol biztos jól érezte magát, akár még táncolt is, gondolom tudta értékelni a szép és jó dolgokat az életben, volt néhány közeli barátja, minden szempontból igazi ember volt. Ami engem illet, tulajdonképpen bármi is történik, mindig felmerül bennem a kétely, hogy mi van ha félreértem a helyzetet és az említett férfi, akiről írtam, mégsem viszonozza, amit érzek. Még ha mond is valamit, amiből következtethetnék arra, hogy nem feltétlenül mondanak ilyet egy barátnak, akkor is utólag elkezdek tartani tőle, hogy félreértem. Ha azt mondja, hogy "gyönyörű vagy", még azt sem tudom teljesen elfogadni és azon kattogok, hogy érezhet-e valamit irántam. Az Istenhez közel álló, erős hitű, nagy szeretettel élő emberek érzelmesebbek amúgy is, saját tapasztalat. Öleltem már meg úgy egy férfit, hogy nem voltam belé szerelmes és ő se belém, csak a keresztény hitünk egy erős kapocs volt köztünk. Nem voltam szerelmes belé, de a felebaráti szeretetem nagyon erős volt. Szóval nem tudom teljesen biztosan, hogy mit érez. Ha viszonozza az érzéseim, az a jobbik eset, de így is, úgy is nehéz. Ha nem viszonozza, akkor azért fáj a szívem, ha viszonozza, akkor meg nehéz lenne nekem elfogadni, elhinni. Imáimban is előhoztam ezt a problémám és azt kértem, hogy ha az általam szeretett személy viszonozza az érzéseim és Isten nem ellenzi az érzéseim, akkor adjon nekem hitet ezzel kapcsolatban, segítsen elhinni. Nem tudom hogyan, de akkor utána valami változott, mert megszűnt a nyugtalanságom, magabiztosabb lettem, valahogyan nem tűnt olyan hihetetlennek a viszonzás. Csakhogy én még ezt is képes voltam utólag megkérdőjelezni, hogy mi van ha ez nem az imáim hatására változott bennem valami. Mindezek csak a kérdésem körülményei, a legnagyobb gond az, hogy elszomorít a bizonytalankodás, már maga a szerelem ténye is elkeserít. Egyszerűbb lett volna nem szerelembe esni, akkor sok mindentől megkíméltem volna magam. Olyan érzésem van mintha valami húzná le a szívem, mint egy odakötött szikla. Ha teljesen bizonyos lehetnék a viszonzás felől, jobban érezném magam, de a saját magam érdekében jó lenne akár bizonyosság nélkül is visszaszerezni a lelki békém. Mit tehetnék ezért?
Levele olvastán a népdal jutott eszembe: Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem. Valóban élő tapasztalat az, hogy szerelmesnek lenni egyrészt csodálatosan boldogító dolog, de azért súlyos szenvedést is jelenthet. Például éppen a viszonzatlan szerelem. Mégis a sorai alapvetően nem erről szólnak, s mint lelkiatya is a szerelem terén tanácsot adni nem is igen tudnék. Először azt a hiedelmet szeretném eloszlatni, hogy az Istennek tetsző életet élő ember ne lehetne szerelmes, ne mutathatná ki az érzelmeit. De Ön is jó példát hozott föl erre. Jézusban megvolt minden emberi érzelem, s mindezt tudta teljesen egészségesen kezelni. Aminek az is része, hogy azt is szem előtt tartotta, hogy kinek mire, milyen gesztusra, milyen szavakra van szüksége. Ilyen a tökéletes szeretet. Erre a tökéletességre egyedül csak ő képes, de azért mi is törekedhetünk rá.
Ha jól értem, ez az illető férfiú már mondott Önnek ilyet, tegező viszonyban, hogy "gyönyörű vagy". Ez olyan kijelentés, amely teljesen félreérthetetlen. Hogyha ilyen szavak mögött nem férfiúi vonzalom van, akkor az illető egyenesen tisztességtelen. Mivel azonban Ön úgy beszél róla, mint aki talpig becsületes, tehát ez a része kizárható, akkor ez egy bontakozó kapcsolat, amelynek tiszta szívből örülhet. Ebben az esetben Önnek nincs más teendője, mint a várakozás. Lehet, hogy Ön már szeretne szorosabb testi közeledést is, de az úriember ezt még nem tartja időszerűnek. Ilyenkor nagyon türelmesnek kell lenni, mert valóban súlyos hibát követhet el az, aki a kapcsolathoz nem illő közeledéssel próbálkozik. Ez mindkét oldalról igaz lehet. A másik oldal gyakoribb, ha egy férfi túl hamar próbálkozik öleléssel, csókkal, holott az ismerkedés folyamata ezt nem indokolná. (Persze, a mai filmvilág ezt már teljesen tönkretette, hiszen a csóknak csak sok hónap után volna szabad megjelennie, még a kézfogásnak is, de ez mára teljesen elromlott.) Nagyon helyes ezt a helyzetet imádságban Isten elé vinni. Ezt ne csak egyszer tegye meg. Gyakran, akár minden nap is imádkozhat azért, hogy ez a kapcsolat az Isten akarata szerint alakuljon, formálódjék. Ennek az is része lehet, hogy ha mégsem ez a férfi az Ön élete párja, akkor viszont ez is derüljön ki minél előbb. Akkor a szerelemből való kigyógyulás is hamarabb fog bekövetkezni. De adja Isten, hogy néhány év múlva majd boldog házasok lehessenek - ha Isten is így akarja.
Tisztelt Lelkiatya!
Hosszú évek tapasztalata nálam, hogy azok a férfiak, akik udvarolnak nekem, erőszakosnak tűnnek és sosem vonzanak. Ellenben azok, akik cseppet sem teszik a szépet, de békét és nyugalmat sugároznak, igen. Ez utóbbiak általában nálam idősebbek, és a legritkább esetben szabad állapotúak. Aztán a rosszabbik eset, amikor ők is éreznek vonzalmat. A saját korosztályomban nem érzem ezt a fajta érettséget, s így bocsánat, de nem tekintem őket igazán férfinak.
Nyilván persze, hogy szeretném hogy legyen társam, de valahogy nem megy. Lelkiekben mit kéne változtatnom?
Azt hiszem, semmit. Ebben a jelenségben nem látok semmi javítani valót. Szerintem egész egyszerűen csak rossz tapasztalatok érték Önt ezen a téren. Nyilván olyan férfire van szüksége, akivel kölcsönösen vonzódnak egymáshoz. Imádkozzék minden nap azért, hogy az Úr mutassa meg, ki legyen élete párja. Erre legyen nyitott. Van, amikor a szív beszél, de nem mindig (főként egy bizonyos kor után). Inkább a lélekre figyeljen! Ha lelki fejlődésben kér tanácsot, ezt mondhatom: hagyatkozzék bátran az Úrra, nagy bizalommal. Legyen nyugodtan igényes, keresse, kérje az "igazit". De ez az igényesség nem azt jelenti, hogy előre megfogalmazza, milyen legyen, s azt a megálmodott figurát hozza el Önnek. ilyen nincs, ezt tévedés volna. Nem ez a bizalom, hanem az, ha nyitott szívvel, Istenre hagyatkozással tud élni.
Kedves Lelkiatya! Van egy dolog ami nagyon zavar , kérem engedje hogy leirjam. Egy faluban lakunk ez egyik hölgy teljesen oda van a fiatal atyáért. Látszik rajta hogy teljesen oda van érte, pedig ő 40 a fiatal atya 25 fölötti nem sokkal. De a hölgy házas, gyereke is van. Soha nem jártak templomba, most jar a fiával, nyomja a fiát, hogy minden áron ministraljon a misen, ő meg az első sorok között ül. Pont úgy ül hogy lassa a fiatal atyát a misen ahogy bent áll. Kérem, hogyan dolgozzam fel? Nagyon zavar ez a dolog. Hogy tehet ilyet egy nő, hogy annyira rajong érte. Én is bellatom tényleg csodálatos a fiatal atya mind kinézetre mind a lelkileg.
Mint látja, a beírt szövegen kicsit változtattam, hogy lehetőleg ne legyen fölismerhető a helyzet. Hiszen hasonló jelenség az ország bármely pontján megtörténhet, tehát tanulsággal is szolgálhat.
Teljesen világos, hogy ez a sátán kísértése, amellyel Önt el akarja távolítani akár a templomtól, akár az atyától de leginkább az illető hölgytől, aki, ezek szerint végre elkezdett templomba járni. A tanácsom egyértelmű és világos: úgy fogadja és kezelje ezt a gondolatot, mint kísértést. Nyomban utasítsa el, ne higgyen neki, ne is foglalkozzék vele. Ugyanis az ég világon semmire sem lehet vele menni. Semmit nem lehet vele elérni, csak árkokat ás, távolságot kreál személyek, szép igazságok között. Úgy tekintsen az említett hölgyre, mint megtérő bűnösre, akinek jobban örülnek az angyalok az égben, mint más, régóta templomba járó hívőre (v.ö. Mt 18,13). Az illető hölggyel együtt örüljön, hogy a gyermeke ministrálhat, örüljön annak, hogy néhány személlyel többen vannak a templomban, adjon hálát mindezért. A mérgező gondolatokat, mint idegen testet vesse ki magából!
Tisztelt Lelkiatya!
Virágvasárnapi prédikációban egy atya arról beszélt,hogy a legújabb tudományos kutatások igazolták,hogy az utolsó vacsora nem csütörtökön,hanem kedden történt. Ez valóban igaz?
Hisz a Szent Hagyomány tanítása is nagycsütörtököt nevezi az utolsó vacsora napjának,az Eucharisztia és az Egyház alapításának.
Én próbáltam utánanézni,de csak egy 2011-es brit tanulmányt találtam,de ott nem is keddet,hanem szerdát említi. Aszerint a keveredés más naptárhasználat miatt történhetett. Mt.,Mk.,Lk. ,evangéliumában az utolsó vacsora ideje pészach kezdetekor,Jn. evangéliumában pészach előtt volt. Jézus és a három evangelista régi zsidó naptárat használt,míg Jn. evangélista a hivatalos holdnaptárat.
Ez állítólag megmagyarázza azt is,hogy egy éjszaka alatt hogyan történhetett a letartóztatás,kikérdezés és a bírósági tárgyalás,Jézus pere. Lehetséges ez?
Válaszul Székely János püspök atya írását teszem ide:
A szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk és Lukács) az utolsó vacsora napját a zsidó húsvét előestéjére, csütörtök estére teszik, hangsúlyosan jelzik, hogy Jézus a húsvéti bárányt költötte el tanítványaival. Másnap pénteken, húsvét napján (Niszán hónap 15-én) történt a kereszterefeszítése, a következő nap szombat a nyugalom napja volt, a hét első napján (vasárnap) hajnalban mentek ki az asszonyok Jézus (akkor már üres) sírjához, és ekkor találkoztak a feltámadt Krisztussal. Első látásra túlságosan kevés időnek látszik a csütörtök este és a péntek reggel a sok eseményhez, ami ekkor történt (este kihallgatás Annás főpap előtt, másnap hajnalban a főtanács halálos ítélete, azután kihallgatás Pilátus előtt és a keresztrefeszítés). Azonban a főpapok és a főtanács szempontjából teljesen logikus, hogy ez ennyire gyorsan történt. Csütörtökön este, amikor Jézust elfogták, szembe kellett nézniük azzal, hogy másnap délre az egész város tudni fogja, hogy a híres és sokak által szeretett Názáreti Jézust elfogták és el akarják ítélni. Tudták, hogy sokakban hatalmas lenne a felháborodás, talán zendülés törne ki. A lehető leggyorsabban el kellett érni a halálos ítélet kimondását Pilátusnál és a keresztrefeszítést. Mire a nép felocsúdott, Jézus már ott függött a kereszten.
Szent János evangéliuma két ponton egy kicsit más kronológiát követ. A betániai vacsorát hat nappal húsvét előttre datálja (ez a vacsora a szinoptikus evangéliumok szerint két nappal húsvét előtt történt, vagyis szerdán este). Jézus keresztre feszítését pedig János nem húsvét napjára (Niszán hónap 15-ére), hanem az előeste napjára, Niszán 14-ére teszi. (Abban megegyezik a szinoptikusokkal, hogy ez a nap péntek volt). A két különbségnek valószínűleg elsősorban teológiai oka van. János evangélista azt akarja hangsúlyozni és láttatni, hogy Jézus az igazi Húsvéti Bárány (ő idézi Keresztelő János szavait is: ?Nézzétek, az Isten Báránya!?). A zsidó szokások szerint a húsvéti bárányt több nappal húsvét előtt be kellett szereznie a családnak, és biztonságos helyen kellett tartania, hogy semmi tisztátalanság ne érhesse. Ezért jelzi János evangélista, hogy Jézus, az igazi Húsvéti Bárány, már hat nappal húsvét előtt Jeruzsálembe érkezett, megérkezett hogy feláldozhassa magát szeplőtelen bárányként. A keresztrefeszítést pedig azért teszi a János evangélium a húsvét előestére, mert ekkor áldozták fel a templomban a húsvéti bárányokat. Így az igazi Húsvéti Bárányt akkor áldozzák fel, tehát a keresztrefeszítés pontosan akkor történik, amikor a templomban az áldozat szertartása zajlik.
Kedves Lelkiatya!
Szerintem én nálam már eljött a vég
Nincs türelmem idegesít a családom is gyerekek is rosszak rumliznak
Már odáig jutottam,hogy mondtam hangosan Istennek minek adtál gyerekeket ha tönkre tesznek?Milyen ajándék ez ?
Rengeteg a baj velük szemtelenek is
Hiába imádkozom
Szeretnék szép családot de itt minden rossz
Már azt mondtam Istennek inkább vegye el az életem holnap mert nekem ez az élet már nem kell!!!!!
Mivel minden rossz valószínűleg mindenki elkárhozik a mostani rossz fog csak folytatódni hát ez van?.
Ez így van vagy torzul látok?
Köszönöm ha tud segíteni
Bárcsak jól lennék minden téren,kérem imádkozzék értem értünk!
Úgy sejtem, az erőforrásokkal van a hiba. Azért fárad bele a legszebb emberi hivatásba, mert nem tud élni a hozzá szükséges erőforrásokkal. Ha nehéz a gyermekekkel, akkor a házastársával való kapsolatot kell megvizsgálnia. Hiszen ezt a mintát követik a gyermekek. Ha a szülők békés szeretetben szeretik egymást, akkor a gyermekek is ezt teszik. Ha értetlenség, meg nem értés, netán versengés vagy veszekedés van közöttük - még akkor is, ha azt gondolják, hogy ezt a gyermekek nem látják! - ez a gyermekek viselkedésén is nagyon hamar lecsapódik. A másik erőforrás pedig az Istennel való kapcsolata. Úgy sejtem, hogy Ön alapvetően hívő ember, a templomba is eljár, de a úgy tűnik, ez a hit nem elegendő a jelenlegi, nem könnyű élethelyzetéhez. Ez a másik irány, amely felé fontos lépéseket tanácsolok. A rendszeres imaélet, családi imádság, vasárnapi Szent Liturgia / szentmise, gyónás, szentáldozás - ezek a legfőbb eszközök, amelyek nélkül nem tudunk jól keresztény életet élni. Bízom abban, hogy a mostani húsvét fog hozni Önnek ebben jelentős előre lépéseket. Imádkozom is ezért.
