Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy felmerült mostanában a vizsgaidőszak(ok) közeledtével, hogy talán nem ez az én utam, és nem ezt szánta nekem Isten. Tanácstalan vagyok a jövőmet illetően, nem tudom, melyik lenne jobb nekem, ha folytatnám tanári képesítésemet, vagy ha itt hagynám az egész főiskolát, és elmennék valahová...
Mit tanácsol ilyen dolgokban?
Köszönöm szépen a segítséget!
László
Kedves László! Egyértelmű és határozott tanácsom, hogy ezen ne a vizsgaidőszak közben gondolkodjék, hanem majd utána. Most ezt a kérdést tegye félre egy hónapra. Amikor már túl van a sikeres vizsgáin, utána térjen vissza erre a kérdésre. Ugyanis a vizsgákra való készület nem könnyű erőfeszítései során az emberben egész egyszerűen csak kísértő gondolatként jelenik meg, hogy inkább valami mást kellene tennie, s kiskapu nyílik, hogy ezt az egész kínlódást itt lehetne hagyni. De ismétlem, ebben a helyzetben ez kísértés, amely nem előrevisz, hanem hátráltat az életben. Alapvetően is azt érdemes követni, hogy amit az ember elkezdett, azt fejezze is be, s utána nézzen körül, hogy mi a következő feladata. Tehát én azt javaslom, hogy végezze el a teljes főiskolát, fejezze be tanulmányait, törekedjék minél jobb eredményeket elérni. S amikor ezen túl van, akkor kérdezzen rá az Úrnál, hogy merre tovább. Ez csak távlati tanácsom, de most, ezekben a napokban mindenképpen azt javaslom, teljes energiájával a vizsgákra készüljön, s ne hagyja, hogy efféle hiábavaló gondolatok eltérítsék a figyelmét az igazán lényegesről.
Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye a kineziológiáról?
A kineziológia eredeti jelentésében mozgástudomány. Erről nem nagyon lehet véleményt alkotni, sok hasznos fölismerésnek lehet alapja, számtalan felhasználási módja van az orvostudományban. Egyszerűbb fogalmazásban a gyógytornához hasonlítható, az egyes testrészek megfelelő mozgatása révén kezeli a sérült vagy elgyengült izomzatokat. Viszont ez szolgál alapul az un. alkalmazott kineziológiának, azaz egyfajta alternatív gyógymódnak. Minden valóban tudományos értékelés azt állítja róla, hogy nincs valódi megalapozottsága. Az izmok feszültségének, lazaságának, állapotának puszta fölmérése, föltérképezése nem alkalmas betegségek diagnosztizálására sem pedig gyógyítására. Aki ilyen gyógymódot ajánl fel, kivált, ha anyagi ellenszolgáltatásért, azt a személyt messze kerüljük el! Forduljunk inkább gyógytornászhoz! Aki viszont mindig előzőleg elvégzett hiteles orvosi vizsgálat alapján dolgozza ki az izmok, egyes testrészek mozgatása során levezetett gyógyítási folyamatot.
Kedves Lelkiatya!
Szeresd a fájdalmat,mert ez a vezeklés eszköze ( Pio atya)
Ezt hogy érti,hogy kell jól értelmezni?
Esetleg úgy is,hogy ha van egy testi fájdalom,mondjuk egy hasfájás,azt szeressem inkább úgy mondom viseljem el jól ,mert így is annyi bűnnel megbántjuk a jó Istent....?
Köszönöm a segítséget!!
Félig-meddig igaz. A szenvedés elfogadása már azzal egyenértékű, mint amiről Pio atya beszél. Ha elfogadjuk a szenvedést, akkor nem lázadozunk ellene, nem fordulunk el Istentől, sőt, épp ellenkezőleg, az elfogadott szenvedés közelebb tud vinni hozzá. Ezért lehet rá azt mondani, hogy szeretjük. Nem magát a fájdalmat, hisz az mazochizmus lenne, hanem mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy általa áldásban részesülünk.
A pontosítás arra vonatkozik, hogy a fájdalom elviselését nem kell a bűneinkhöz kötni. Nem azok büntetéseként, vagy azok miatti vezeklésként kell értelmezni. Az túlságosan és méltánytalanul jogi szemléletű megközelítés lenne. Rosszat teszek - büntetést érdemlek - büntetésnek ott a fájdalom. Ez nem így van. A fájdalom ennél sokkal több, sokkal értékesebb, sokkal emberibb. Nem lehet azt gondolni sem, hogy ha kevesebbet vétkezem, akkor kevesebb fájdalom ér, vagy éppen kevésbé kell gyakorolnom az aszkézist. Hisz a nagy szenteknél is épp fordítva látjuk: minél tisztább életet élnek, annál inkább vállalják az aszkézist, sőt, gyakran Istentől is annál nagyobb fájdalmakat kapnak. Tehát ne a bűneinkhöz mérjük vagy kapcsoljuk a kapott szenvedést vagy a vállalt aszkézist. Hanem egyedül Istenért, az iránta való szeretetből. Sokkal inkább hasonlíthatjuk ezt az édesanya gyermekéért vállalt szenvedéséhez. Az sem öncélú, hanem mert ezzel jót akar neki. Ha beteg, virraszt mellette, ha éhes, inkább a magáét adja oda neki, ha szükséget szenved, inkább magától von meg valamit, hogy rajta segíthessen. Szeretetből teszi. Így kell nekünk is az aszkézist vagy az Istentől kapott szenvedést iránat való szeretetből vállalni.
Kedves Lelkiatya!Olvasni olyat,hogy Isten nem ad több terhet,nehézséget mint amit elbírunk!
Úgy érzem nem bírok el mégsem mint anya 4 gyermekkel ,nekem ez sok.Férjemnek se mindig egyszerű velük.
Már alig van türelmem ma is teljesen kikeltem magamból,pakoltuk el a cipőket mert a kicsi 1,5 éves és mindent szétrámol,és pakolás közben a kislányom a lépcsőn 2 lépcsőfok csak ,de valahogy ráesett a kicsi fejére,de hála nem lett semmi komoly,nem is sírt a kicsi
Inkább az volt a baj,hogy elkezdtem kiabálni,hogy mit csináltok??És utána megilyedtek elkezdtek sírni miattam.
Állandóan szét pakol a kicsi is amit tud dobál szanaszét ,már pakolni sincs kedvem sokszor, nincs látszatja sem,szegényeket már sajnálom,nekik nem ilyen idegbeteg anyára lenne szükségük.
Mondt?k is már máskor is anya mindig kiabál .
Ahol dolgoztam mielőtt gyedre mentem, mondták kollégák milyen türelmes vagyok a vásárlókkal ,mondt?k csodálják a kedvességem,türelmem.
Hát ott lehet még megvolt, de mára már az eltűnt itthon !!
Látnák mennyire nincs már türelmem,lehet meglepődnének.
Hogy létezhet ilyen?
Hogy akkor volt türelmem ,most meg már semmi,akiért imádkoztam kislányunk, és megadta az Úr ott is már az van ,hogy idegesít a nyavíkoló hangja ( 6 éves) sipákol hisztizik és ez nagyon idegesít.
Édes kisbabám zavar fusztrál,hogy szétdobál mindent,pedig csak játszana ,én meg rákiabálok,és ráütök a kis fenekére nem szabad kiönteni !!!
De utána gondoltam kicsi nem direkt csinálja.. ezerszer is mondhatom még nem érti úgy meg....
Kértem imában szűz anyát segítsen jó anyának lenni.Mert én nem szeretném,ha a gyerekek egy kiabáló anyaként emlékezzenek majd rám,ha nem leszek
!
Köszönöm!!
Bizony, ezt nagyon át kell gondolnia. Meg kell találnia a módját, hogy visszanyerje korábbi türelmességét. Főként a gyermekei körében. Ez egyáltalán nem lehetetlen. Ezek szerint a természetében benne van, hiszen a munkatársai még föl is figyeltek rá. Minden bizonnyal van valami oka, hogy így felgyűltek Önben a feszültségek. Ezeket le kell vezetni. Egyik fontos kérdésem, hogy a férjével meg tudja-e beszélni ezeket a dolgokat. Ez az első és legfontosabb fórum. Tudjanak beszélgetni, kikapcsolódni, pihenni, a gyermekekkel is, meg nélkülük is. A második kör a gyermekek. Ha picik is, ültesse le őket, és beszélgessen erről velük. Mondja el, hogy nem szeretne kiabálós lenni, kérjen bocsánatot tőlük, ha mégis kiabál, beszéljenek meg egy egyezményes jelet, amellyel ők jeleznek, ha érzékelik hogy gyűlnek a viharfelhők, próbáljanak meg nevetni ezen, játszani ezzel. Persze, ugyanakkor kemény és komoly küzdelem ez az Ön részéről. Ezt is ossza meg velük. Aztán lehetnek még más személyek, akikkel tud erről beszélni, a lelkiatya, egy igazán jó barátnő.
Igen, nagyon fontos, hogy a gyermekek nyugodt körülmények között legyenek, hogy azt szokják meg, otthon nyugalom van. Persze, a gyermekjáték elvenné teszi őket, de néha erre is figyelni kell, hogy ne vaduljanak be, adott esetben szét kell őket választani, vagy valami mással lefoglalni őket. A nevelés nagy művészet, igazán nem könnyű dolog. Érdemes könyveket is olvasni erről, hogy mi lehet a jó megoldás. Vannak nagyon jó nevelési tanácsadó könyvek.
Imádkozzék továbbra is kitartóan, hogy tudjon türelmes édesanya lenni, és tegyen is meg mindent ennek érdekében!
Kedves Lelkiatya!
Néhány napja kisebb vitába keveredtem egy illetővel amiatt, hogy a papokra milyen jogszabályok vonatkoznak az ittas vezetés és zéró tolerancia kapcsán. Ez az ismerősöm váltig állította, hogy még egy pap sem vezethet autót, ha alkohol van a szervezetében, mert rendőri ellenőrzés esetén azonnal elveszik a jogosítványát és megbüntetik.
Egy római katolikus pap általában 3 misét mond egy vasárnap. Minden misén meg kell innia azt az 1-2 korty bort, ez "munkaköri kötelessége". Mi történik, ha az őt megállító rendőrt nem érdekli hogy egy papról van szó, és elveszi a jogosítványát? Mi ennek a jelenlegi jogi szabályozása?
Válaszát előre is köszönöm!
Jogi védelem valóban nem illeti meg a papot. Tapasztalataim szerint azonban a rendőrök többsége ilyenkor emberségesen jár el, s még ha meg is kellene büntetni a papot, nem szokták megtenni. Ha mégis, akkor a papnak vállalnia kell a következményeket. Még ha vétlenül is kap büntetést, hiszen nem tekinthető bűntettnek, hogy misézett és megy a következő szolgálati helyére, ilyenkor úgy kell tekintenie a helyzetet, mint a Krisztusért vállalt igazságtalan bánásmódot.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem, levelem ne jelenjen meg teljes terjedelemben....
Mármost többször hallottam olyat, hogy műtéteknél mindig fennáll annak a veszélye, hogy altatás közben meghal a beteg. Ha beleegyezek a műtétbe, nem követek el súlyos bűnt azzal, hogy életveszélynek teszem ki magam? Válaszát előre is köszönöm.
Ha valaki súlyos betegségben szenved, akkor talán inkább azzal követne el bűnt, ha nem egyezne bele a műtétbe. Az altatás nem életveszély. Érdemes bízni az orvosokban, hogy körültekintően járnak el. Ha valakinek a szervezete nem bírja az altatást, azt hamar ki szokták mutatni, s ilyenkor nyilván nem altatnak. Egyébként pedig a nagyobb jóért érdemes vállalni a kisebb veszélyt.
Tisztelt Lelkiatya! Vannak olyan emberek, akik idős korukra fizikailag is, szellemileg is leépülnek.Nem tudnak felkelni az ágyból, csak pépes ételt kaphatnak-mert a szilárd táplálékot meg sem tudnák rágni, esetleg megfulladnának tőle-,folyamatosan félrebeszélnek, esetleg hozzátartozóikat sem ismerik meg.Többször hallottam már azt : mi értelme az ilyen életnek? Mit lehet erre válaszolni?
Az életnek önmagában van értelme, nem a hasznossága miatt. Ez különösen az emberi életre igaz, ahol nem lehet számítgatni, hogy az mennyire hasznos, mennyire tetszetős. Az ember méltóságát nem a külső jegyek adják. Szent II. János Pál pápa idős korára, azt lehet mondani teljesen elveszítette emberi szépségét és külső vonzerejét, mégis a lénye a tolószékhez kötötten is hatalmas erőt sugárzott. Ismertem egy idős papot, aki már nem volt eszméleténél, etetni, pelenkázni kellett, mégis olyan békét árasztott maga körül, hogy halála után az egész otthon megsiratta és óriási üresség maradt utána. A piciny csecsemőt is pelenkázni, etetni kell, mégsem mondjuk rá, hogy értelmetlen volna az élete. Persze, lehet azt mondani, hogy nála lehet remélni, hogy lesz jövője, s az adja meg az élete értelmét. Az idős embernek viszont múltja van, valóságos, nem csak reménybeli, amely valóban értékessé teszi a személyiségét. Ha szeretik a magatehetetlen embert, akkor egyáltalán nem zavaró a méltatlannak tűnő állapota. A szeretet hiánya a méltatlan dolog, nem az, ha valaki pépeset eszik.
Dicsöseg a Jezus Krisztusnak. Elösször is szeretnek elnezest kerni,hogy ekezet nelkül irok,de sajnos külföldi billentyüzetem van. A csaladom Görög Katolikus hitben el,es lehetösegunknek megfelelöen tartjuk a hitünket mindenen keresztül. Kettö kerdesem lenne. Az elsö kerdesem hogy külföldön elünk mar egy evtezede körülbelül. Ha Magyarorszagon jarunk evi 1-2 alkalommal,bar rövid 2-3 napos magyarorszagi tartozkodasunk alatt mindig elmegyunk a "mi misenkre " Mariapocsra. Jelen pillanatban is online az Istentiszteletet hallgatom.Ami nagyon jo hogy ez a lehetöseg is adott,de nyilvan az Isten hazaban masabb. Ezzel kapcsolatos a kerdesem. Ahol elunk Romai nemetül es ortodox orosz es roman vannak. A romai Istentisztelet is szep, rengetegszer hallottam,bar a Görög Katolikus a mi könyörgeseink, liturgiank sokkal jobban elragadnak magukkal. A kerdesem az lenne bün-e az ha esetleg az ortodox istentiszteletet is szemelyesen meghallgatnam,egy ortodox templomban. Mert olvasvan az ortodox Istentisztelet nagyban hasonlit a Görög Katolikus Istentiszteletre, Vagy csak a romai Templom az ami a mi hitünknek a mi elveinknek jo. Masodik kerdes,az hogy van Bibliank. De szeretnek egy igazan nagyot es gyönyörüt venni,hasonlot mint amit Istentisztelet alatt ...... Es több valltozata van a garoly gaspar regi,illetve uj kiadasa satöbbi. En az igazi bibliat szeretnem venni,amiben nincs az uj kornak megfelelöen sok minden atvaltoztatva. Kerem segitsen nekem ebben,honnan tudok hiteles igazi regi forditasu Bibliat vasarolni. Tisztelettel egy Hivö
Nyugodtan el lehet menni ortodox liturgiára is. Ők nem szokták engedélyezni, hogy katolikusok áldozzanak a Szent Liturgiájukon. Ezért az irántuk való tiszteletből azt javaslom, hogy ne ott részesüljenek az Eucharisztiából. S már éppen emiatt is helyes, ha ugyanakkor római katolikus szentmisén is részt vesznek, mert ott meg is áldozhatnak.
A katolikus fordítású Bibliának is vannak szép, díszes kiadásai. Ezt pedig főként Budapesten, de más könyv- és kegytárgyboltban lehet vásárolni vagy megrendelni.
Kedves Atya! "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré" jól ismerjük ezt a mondatot, amiben Jézus azt mondja, hogy joga van a császárnak adót szedni és a népnek meg is kell adnia ezt. Vajon abban az esetben ha az adó rendkívül magas, és az eleve szegényeket kisemmizi teljesen, abban az esetben is jogos mindez? És egy szava se lehet a népnek?
Nem vagyok adóügyi szakértő, de gondolom, hogy az adó arányos a fizetéssel. Az adót nem befizetni annyi, mint azt a pénzt a közösségtől elvenni. Lehet, hogy soknak tűnik az adó, de sok olyan ország van, ahol az a magyarországi aránynál sokkal magasabb. Hogy az adózók pénzét hogyan használják föl, az más lelkiismereti kérdés, de az adót lelkiismereti kötelességünk csalások nélkül befizetni.
Lelki, lelkiismereti szempontból csak ezt tudom válaszolni a kérdésére.
Dicsőség az Úrnak!
Kedves Lelki Atya! Édesapám betegsége következtében kórházban fekszik. Sajnos állapota nem javul. Istentől megkaptam azt a kegyelmet, hogy egy nagyon válságos pillanatban őszintén el tudtam őt engedni, amit eddig elképzelhetetlennek tartottam. Az Úr jóságos, védelmező kezébe helyeztem őt és tudom, hogy már nincs mitől félnem, féltenem őt. Folyamatosan imádkozom érte, minden szabad pillanatban csak érte szólnak imáim. Mégis nagyon, nagyon nehéz látnom Apukám minden erejét felemésztő szenvedését. Mit tehetnék még érte? Hogyan tudnék még jobban segíteni rajta?
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Talán inkább az Ön lelkén segítek azzal, hogy ezeken az Ön drága édesapjának át kell mennie. Az életünk végén ránk váró agonizálás a másik oldaltól való szenvedéstől vált meg. Persze, ettől nyugodtan kérheti Istentől, hogy minél kevesebb szenvedést kelljen viselnie, de még inkább azt kérje tőle, hogy ebben a nagy szenvedésben itt, a végén kapjon sok lelki erőt. Ez fogja széppé tenni az ő elköltözését, méltón lezárni földi életét. Ezt kérje számára, az utolsó pillanatokban a hit erejét, Isten iránti szeretetének fölerősödését és minél mélyebb megbékélését. Igen, ezekkel nagyon sokat segíthet haldokló édesapjának.
Kedves Lelkiatya!
A lustaság bűn,de a szorgalmas embert Isten megáldja úgy olvastam.
De milyen munkabéli hozzáállás ami Istennek tetsző ,hogy dolgozzak úgy,hogy az az Ő dicsőségére is legyen?
Köszönöm ha mondana szemléltető példákat, csak hogy jobban megértsem.
Nagyon köszönöm!!
Mind a fizikai, mind a szellemi vagy akár lelki munkában ez jól tettenérhető. Ha Istennek tetsző munkát akarunk végezni, akkor egyik legfontosabb a teljes odaadás. A lehető legjobbat hozzam ki magamból. S nagyon fontos, hogy ezt nem önmagamért, főként nem azért, hogy másoknak tessék, hanem egyedül Istenért tegyem. Érdemes is hozzátenni csöndben, lélekben, vagy akár hangosan is: "Uram, ezt Neked csináltam." Lehet ez kerti munka, takarítás, főzés, tanulás, kutatás, sport vagy bármi. Mindezt nem zavarja meg, ha közben másoknak is örömet akarok szerezni. Például a feleség egy finom étellel a férjének. Hiszen ezt is szeretetből csinálta, márpedig a szeretetben mindig ott van Isten. De érdemes tudatosan is odafigyelni erre, imában ki is mondani: "Uram, érted, néked!" Sokat segít ezen, ha az ember a nap elején és végén is visszatér erre. Reggel is kimondja: "Uram, fogadd el a munkám!" és este is: "Érted tettem, Uram." Ez nagyon jó útja annak, hogy egyre tudatosabbá és egyre természetesebbé legyen Isten jelenléte az életünkben.
...Amikor egy új szintre kerülök a keresztény utamon, akkor a vége sosem olyan mint az eleje...
Arra szeretnék utalni ezzel az egésszel, hogy amikor elérek a keresztény utamon egy szintre, már ha ezt lehet szintnek nevezni, de én nagyon annak érzem, akkor fokozatosan egyre megszokottabb lesz az a szint...
Nem csak az, hogy megszokott az amit most csinálok hanem ha eljutok egy új szintre, akkor akaratlanul is úgy érzem, hogy az semmiség, mármint olyan kis dolognak látom.
Egy másik keresztény mondta nekem azt erre, hogy szerinte azért érzem ezt, mert ez, amit csinálok, ahol most tartok, az része már annak, aki vagyok. Egy másik keresztény szerint pedig azért érzem így, mert eljutottam oda, hogy nekem ezek nem kötelességek hanem szeretetből teszem. Ez így is van...
Mindig amikor elérek egy szintre, akkor egy idő után nekem az természetessé válik és ehhez adódik az, hogy nem érzem elégnek. Többet akarok...
Ez a Jézussal való kapcsolatomban számomra felveti azt a kérdést, hogy ha így haladok tovább, ha egyáltalán akarja Jézus azt, hogy haladjak így tovább, akkor az nem fog-e esetleg engem nagyobb szintekre vinni és ha igen, hogy lehet akkor valahogy lelkileg megküzdeni a változásokkal? ...
Talán azért is ilyen ijesztő nekem a változás magamban, az életemben, mert viszonylag rövid idő alatt viszonylag sokat változtam, viszonylag sokat tettem Jézus miatt és fejlődtem is, de ha nem féltem volna ennyire, akkor ez az egész még gyorsabban lezajlott volna. Már egy ideje szeretnék előre menni, érzem Jézus hívását, szeretném is ezt, de mindig előjön a félelem is. Most főleg azért mert úgy érzem, döntő választóvonalhoz értem, mert ha ahhoz képest akarok többet tenni, amit eddig tettem és többet fejlődni, akkor egyre látványosabb lesz ez az életemben. Ha nem olvassa el vagy nem közli hosszú levelem, természetesen megértem, de ha esetleg adna nekem tanácsot, nagyon hálás lennék.
Mint látja, csak kiemelt részeket közöltem itt a leveléből. A válaszom az, hogy igazán nem kell félnie sem a változástól sem a fejlődéstől. Voltaképpen a jelenség a leghétköznapibb dolgokra is igaz. Ha valaki szakmát tanul, például asztalos lesz, akkor az első darabokat még nagy gonddal, talán félelemmel is készíti. Majd egy idő után az rutinossá válik, a kezdeti mozdulatok egyre kézenfekvőbbé válnak, és megtanul újabb és újabb dolgokat. Ha egészséges lélek, akkor akar tovább is fejlődni. Egészen mesteri vagy akár művészi szintre fejlesztheti a tudását. Így van ez a lelki dolgainkkal is. Érdemes tovább fejlődni, nem kell félni sem annak sebességétől, sem annak végeredményétől. Mindig van hová fejlődni mind a fizikai mind a lelki dolgokban. Érdemes is.
Krisztus születik! Kedves Lelkiatya!
Egy kérdésem lenne. Mi a véleménye az ún. CSaládállítás nevű "terápiáról"?
Itt-ott olvasók róla, hogy lehet rá jelentkezni, persze díja van. Családterápiának tűnik. Én úgy látom, hogy a keresztény tanítások hiányoznak belőle. Nem gondolom én sem, hogy sok családi probléma megoldható, ha részt veszek ezen a találkozón, de meghallgatnám, mi a Lelkiatya véleménye erről.
Köszönettel
Marika
Kedves Marika! Óva intem attól, hogy ebbe belebonyolódjék. Ne fizessen érte, és ne is menjen el még kíváncsiságból sem! Meggyőződésem, hogy alaptalan és értelmetlen szemfényvesztés. Nyilván van benne némi igazság, még az sem kizárt, hogy bizonyos tisztázásokat tud eredményezni, de pontosan az ilyen féligazságok a legveszedelmesebbek.
DJK! Kedves lelkiatya! Gyermekáldásért imádkozunk! Várjuk szeretettel, nyitott szívvel, hogy érkezzen... Kérem imádkozzon értünk!
Szívesen imádkozom Önökért. S úgy látom, ha ilyen kérés itt olvasható, akkor utána többen is imádkoznak a kért szándékra. Ugyanakkor javaslom, menjenek el Máriapócsra is , és ott kérjék égi Édesanyánkat, hogy Gyermekénél járjon közbe az Önök gyermekéért.
Kedves Lelkiatya!
Olvasva itt a kérdéseket és válaszokat az FS kapcsán, jól értelmezem, hogy a magyar katolikus püspöki kar felülbírálta a szentatya és a Vatikán álláspontját a homoszexuális párok megáldása kapcsán? Hiszen az egyik korábbi kérdésre adott válasz alapján Ön is látja az ellentmondást, de feloldani nem tudja. Kérem segítsen, nem tudom melyik értelmezés a hivatalos, katolikus álláspont. Volt már olyan, hogy püspökök szembementek a Vatikánnal? Nem sérti ez a nevünkben kifejezett egyetemességet?
Válaszát várja egy összezavarodott katolikus
A legutóbb kiadott értelmezés, amelyet szintén V. M. Fernandez, a Hittani Dikasztérium prefektusa írt, kifejezetten meg is erősíti, hogy az egyes püspökök feladata megítélni, hogy ezzel a lehetőséggel hogyan bánnak. Mindjárt az első pontjában ez olvasható: "Amit ezek a püspöki konferenciák kifejezésre juttatnak, az nem értelmezhető doktrinális szembenállásként, mert a dokumentum tanítása a házasságról és a szexualitásról világos és hagyományos. A Nyilatkozatban több erős mondat szerepel, mely nem hagy kétséget bennünk:
?A Nyilatkozat határozottan ragaszkodik az Egyház házasságra vonatkozó hagyományos tanításához, nem fogad el semmilyen liturgikus szertartást vagy liturgikus szertartáshoz hasonló áldásokat, amelyek zavart kelthetnének?. Szabálytalan helyzetű párokkal kapcsolatban jár el, ?anélkül, hogy hivatalosan igazolná állapotukat, vagy bármilyen módon módosítaná az Egyház maradandó tanítását a házasságról.?"
A mi püspöki karunk tehát nem szembe megy a szentatya álláspontjával, hanem a helyi adottságok szerint értelmezi.
