"...mert Ő megerősít minket a böjtünkben" - koliba áldás Debrecenben

Mi is a koliba? Aszalt gyümölcsökből készült böjti eledel: szilva, sárgabarack, datolya, mazsola, füge, lekvár, méz és főtt búza keveréke. A régi századokban a szerzetesek fogyasztották, főleg azok, akik kenyeret sem ettek. Keresztény értelmezésben a koliba az örök élet édes ízére utal. Nagy tálakban sorakoztak a finomságok az asztalon Debrecenben is; nagyböjt második Előszenteltek Liturgiájának elmaradhatatlan része ugyanis ennek megáldása.

„Különleges liturgiára gyűltünk össze” - kezdte Kaskötő Miklós atya. „Minden böjti időszakban rácsodálkozhatunk, mi görögkatolikusok, hogy a zsolozsma ennyire gyönyörű is tud lenni. De talán az egyik legfontosabb és legszebb eleme ennek a mai különleges előre megszentelt áldozatok liturgiájának a koliba áldás. Szent Tivadar nevéhez köthető ennek története” – mesélte a híveknek Miklós atya.

Tiró Szent Tivadar nagyvértanú

Amikor Hitehagyó Juliánosz császár Nagy Konstantin fiától, Konstanstól átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét, igen nagy keresztényüldözés kezdődött, mégpedig egyszerre nyilvános és mégis titkos módon. Az istentelen egyrészt elhárította a durva üldözés vádját, de ugyanakkor csalárd zsarnokként embertelenül leplezett módon szégyenkezve és alattomosan igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezi be őket. Ezért miután megfigyelte, hogy népünk nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szenteli magát, és teljesen reá hagyatkozik, ő a város kormányzójának azt adta parancsba, hogy a szokás szerint árusított élelmiszert a köztérről vegyék el, és másfajta élelmet tegyenek ki a piacra; éspedig olyan gabonakenyeret és olyan italokat, amelyeket már előzőleg az ő áldozati állatainak vérével meghintettek. Ezeket kellett tehát belekeverni a tésztába, hogy akik aztán a böjtölés után ezt vásárolják, még a megtisztulásra törekedve is beszennyeződjenek. A kormányzó tüstént teljesítette is a parancsot, és a piacra csupa olyan eledelt és italt tétetett ki, amelyeket az áldozati állatok vérével s egyéb tisztátalanságokkal beszennyeztek. De Isten szeme mindent meglát, s az agyafúrt embereket rajtakapja csalárdságukon, rólunk pedig mint szolgáiról mindig gondoskodik, így hát a hitehagyottnak ellenünk irányzott szennyes terveit meghiúsította. Elküldte ugyanis a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz a győzelmes vitéz Tivadar nagyvértanút, aki mivel még az újoncok közé tartozott, a Tiró melléknevet kapta. Nem is álmában, hanem még ébrenlétében jelent meg neki a szent, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Az zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kollibával csillapítsák éhségüket!” Azt viszont továbbra is kétségek gyötörték, mert nem tudta, hogy mi az. Miután megkérdezte, hogy egyáltalán mi is ez a kolliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona” – mert az eukhaitáknál így szokás azt nevezni. S míg a pátriárka azon tanakodott, hogy miféle gondoskodás ez Krisztus népéről, Krisztusnak szent Tivadar vértanúja még csak ennyit mondott: „A tőle küldött segítség tüstént eljutott hozzátok.” A pátriárka tehát azonnal fölkelt, s elmondta a népnek, hogy mit látott, s aszerint is cselekedett, így Krisztus nyáját sértetlenül megőrizte az ellenség és a hitehagyó terveitől. Miután pedig az rájött, hogy cselszövése kiderült és egyáltalán nem sikerült, megszégyenülve újra elrendelte, hogy a piacon a szokásos dolgokat árulják. Krisztus népe pedig annak a hétnek a végén, szombaton hálát adott a jótevő vértanúnak úgy, hogy a kolliba miatt örömmel megemlékeztek róla. Azóta is, mi hívek a nagy Tivadarnak a kollibával kapcsolatos csodáját ünnepelve fölelevenítjük ennek a csodának az emlékét, nehogy a vértanúnak ez a nagyszerű tette idővel feledésbe merüljön.

„Amikor a kolibát fogyasztjuk, jusson eszünk be az, hogy ez az étel nemcsak édes a böjtben, a nehéz lemondások, a keserűség közepette, hanem bizonyan hitünknek is egy látható záloga. Egy olyan eledel, amely arra emlékeztet bennünket, hogy amikor hitünket nehéz gyakorolni, amikor a világ összefog ellenünk, mindegy: mert az Isten velünk van. Mert az Isten a segítségükre siet. Amikor majd ezt a kolibát magunkhoz vesszük, gondoljunk keresztény testvéreinkre és mi is merítsünk erőt az Istennek ebből a kegyelméből, amelyet azért adott, hogy megerősítsen bennünket a hétköznapokban, megerősítsen bennünket a saját böjtünkben” – fogalmazott Miklós atya.

Az Előszenteltek Liturgiája után megáldotta Miklós atya ezt a böjti finomságot, majd szétosztották a hívek közt.