2Kor 2,3b-15

Testvéreim! Az én örömöm mindnyájatoké. Sokat gyötrődve, szorongó szívvel és könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy elszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a túláradó szeretetet, amely irántatok él bennem. Ha pedig valaki szomorúságot okozott, akkor nem csak nekem okozott szomorúságot, hanem – nem akarok túlozni – bizonyos mértékben mindnyájatoknak is. Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá. Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy a túláradó szomorúság elnyelje! Ezért kérlek titeket, adjátok jelét nyilvánosan az iránta való szeretetnek! Mert pontosan azért írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Mert amit én megbocsátottam, amennyiben volt mit megbocsátanom, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk. Amikor Troászba érkeztem Krisztus evangéliumának ügyében, és az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mert nem találtam Titusz testvéremet. Ezért búcsút vettem tőlük, és elmentem Makedóniába. Hála legyen Istennek, aki bennünket Krisztusban legyőzött fogolyként diadalmenetében vezet, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus Istenhez szálló jó illata vagyunk azoknak, akik üdvözülnek, és azoknak, akik a vesztükbe rohannak, egyaránt.

Mt 23,13-22

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének jutni, azokat sem engeditek be. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert fölemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok, ezért súlyosabb ítélet alá estek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, ha pedig sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: »Ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: »Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az oltárra is esküszik, és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, a templomra is esküszik, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és arra is, aki azon ül.”

Szent Izsák, Dalmátosz és Fausztosz szentéletű atyák

Mindnyájan a Konstantinápoly közelében levő Dalmát kolostor szerzetesei voltak. Szent Izsákról május 30-án emlékeztünk meg. Ő 383-ban hunyt el. Utóda szent Dalmát lett. Ő először katona volt, a császár elismerését is kiérdemelte tettei miatt. Ezután elhagyva a világot, feleségét, leánygyermekeit, csak fiát Fausztoszt vévén magával, Izsák atyához mentek, aki mindkettőjüket beöltöztette szerzetesnek. Amikor Izsák atya halálát érezte közeledni, összehívta a szerzeteseket, utasításokat adott nekik, és utódjául hagyta Dalmát atyát, akiről a kolostort elneveztek. A pátriárka Dalmátot pappá szentelte. Harcolt a rá támadó láthatatlan ellenségekkel, de harcolt a láthatókkal is, ezek voltak a nesztoriánus tévtanítók. Tevékeny segítője volt az Efezusban 431-ben összegyülekezett III. egyetemes zsinat atyáinak a tévtanítás elitélésében. Olyan nagy tiszteletet vívott ki a császár és az atyák előtt, hogy a kolostor archimandritájává tették. Hosszú élet után halt meg 440 körül. Fiáról, Fausztosz atyáról elég kevés ismeret maradt fenn. Miként atyja, ő is a kiváló szerzetesek közé tartozott. Megtartotta hűségesen a szerzetesi fegyelmet és szerette a böjtöt.