Zsid 10,35-11,7

Testvéreim! Ne veszítsétek el bátor bizalmatokat, mert ennek nagy a jutalma. Állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát tettekre váltva beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még egy nagyon kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, de ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. A hit a remélt dolgok alapja, és a nem láthatók bizonyítéka. Ennek alapján kaptak elismerést a régiek. A hit révén ismerjük fel, hogy a világot Isten szava alkotta úgy, hogy a nem láthatókból lett a látható. Hite által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Káin, és ezáltal bizonyult igaznak, hiszen Isten tanúskodik ajándékairól, így hite által még holta után is beszél. Hite miatt ragadtatott el Énok, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül senki sem lehet kedves előtte, hiszen aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Hit által kapott figyelmeztetést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félő tisztelettel készítette el a bárkát háza népe megmentésére. Ezáltal elítélte a világot, és a hit szerinti igaz mivolt örökösévé lett.

Mk 9,10-15

Abban az időben Jézus tanítványai betartották az ő rendelkezését (hogy ne szóljanak a hegyen látottakról), de maguk között azon tanakodtak, hogy mi az: a halottaiból feltámad. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie, és semmibe veszik. Mégis mondom nektek, hogy Illés már el is jött, de azt cselekedték vele, amit csak akartak, ahogy írva volt felőle.” Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük, és írástudók vitatkoztak velük. Mihelyt az emberek észrevették, elámultak, majd eléje siettek, és üdvözölték.

Szent Dániel próféta és a három ifjú Ananiás, Azariás, Misael

A héber Biblia Dániel könyvét „az egyéb szent iratok” közé sorolja. A „hetvenes” görög bibliafordítás viszont már a nagyprófétákhoz kapcsolta, közvetlenül Ezekiel után. „Dániel könyve” azokhoz „apokalipszisek”-hez hasonlít, amelyeknek többsége nem került be a kánoni Szentírásba. Valószínűleg 167-163 körül, tehát Antiochus Epiphanész uralkodása idején írták meg. A szerző a pogány hódítóval szemben védekező népét akarta a fogság alatt élt bölcsek hősiességének a példájával bátorítani. Dániel és a három ifjú alakja aztán igen hamar jelentős része lett az ókeresztény katekézisnek, amit erről a freskók és az ásatások során föltárt régészeti emlékek is tanúskodnak. Hol a megváltásnak, hol a megtestesülésnek az előképei, de a keresztény művészetben mindig Krisztusra utalnak. Ezért is emlegeti őket többször is a bizánci egyház a Júda törzséből származott többi szenttel együtt a karácsony előtti napokban.