Korábbi hangos útmutatók >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
Korábbi zsolozsma szövegek >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
1Tim 1,8-14Fiam, Timóteus! Mi tudjuk, hogy a Törvény jó, ha törvényként használják. Azt is tudjuk, hogy a Törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és a lázadók, az istentelenek és a bűnösök ellen, azok ellen, akiknek semmi sem szent, és mindent szabad, akik megölik apjukat s anyjukat; a gyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással, azaz a boldog Isten dicsőségéről szóló evangéliummal, amely rám lett bízva.
Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki erőt adott nekem azzal, hogy megbízott bennem, és szolgálatra rendelt engem, aki korábban istenkáromló, másokat üldöző és erőszakos ember voltam, de irgalomra találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt elárasztott a mi Urunk kegyelme azzal a hittel és szeretettel együtt, amely Krisztus Jézusban van.
Lk 14,25-35Abban az időben nagy népsokaság ment Jézussal. Ő pedig hozzájuk fordult, és így szólt: „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját életét is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét, és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy azután, hogy az alapot lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdje őt: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy melyik király az, aki mikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb számot vetni, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, amikor az még messze van, követséget küld hozzá, és békét kér. Így tehát, aki közületek nem mond le mindenről, amije csak van, nem lehet az én tanítványom. Hasznos a só. De ha a só ízét veszti, vajon mivel ízesítik meg? Sem földnek, sem trágyának nem való, kidobják azt. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Szent Habakuk próféta
A szent próféta Simeon törzséből származott. Nyolcadik a 12 kis próféta között. A babiloni fogság (Kr. e. 586.) előtt jövendölt. Valószínűleg Jeremiás próféta kortársa volt. Egy 3 fejezetből álló könyv maradt utána. Ebben a választott nép fogságáról és Jeruzsálem pusztulásáról beszél. 600 évvel halt meg a Megváltó születése előtt.