Korábbi hangos útmutatók >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
Korábbi zsolozsma szövegek >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
1Tim 1,18-20; 2,8-15Fiam, Timóteus! Ezt a feladatot bízom rád: a rád vonatkozó korábbi próféciák erejében harcold meg a nemes harcot hittel és jó lelkiismerettel!
Ezt néhányan elvetették, és hajótörést szenvedtek a hitben. Közöttük Hümenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.
Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt istenfélelemmel emeljék kezüket imára harag és veszekedés nélkül. Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szerényen és mértékkel ékesítvén magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem azzal, ami a magukat vallásosnak mondó asszonyokhoz illik: jó tettekkel!
Az asszony csöndben hallgassa az oktatást, teljes alázatossággal! Nem engedem meg az asszonynak a tanítást, sem azt, hogy uralkodjék a férfin, inkább maradjon csöndben. A teremtéskor ugyanis Ádám volt az első, Éva a második, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe. Amennyiben józanul kitart a hitben, a szeretetben és a szentségre törekvő életben, akkor az anyaság által üdvözül.
Lk 15,1-10Abban az időben a vámosok és a bűnösök mind odajöttek Jézushoz, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba, és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és ezt mondja nekik: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szükségük megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, és ezt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amit elvesztettem!« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Szent Szofóniás próféta
A próféta, aki 9. a kis próféták sorában Simeon törzséből származott. Kusi fia volt valószínűleg Jeremiás és Náhum próféta kortársa. Joziás király (635-605.) uralkodása alatt jövendölt Judeában. Egy könyv maradt utána, jövendölésekkel a szegényekről, az országról és a körülötte élő népekről.