Ter 1,1-13

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld azonban még formátlan és rendezetlen volt, és sötétség borította a mélységet, s Isten Lelke lebegett a víz fölött. Isten pedig szólt: „Legyen világosság!", és világos lett. S látta Isten, hogy a világosság jó. El is választotta Isten a világosságot a sötétségtől: és elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. És este lett, meg reggel lett: ez egy nap. Aztán így szólt Isten: „Legyen boltozat a víz közepén, s ez válassza el egymástól a vizeket!” Úgy is lett. Megalkotta Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat fölötti vizet a boltozat alatti víztől. Isten a boltozatot égnek nevezte el. S látta Isten, hogy jó. És este lett, meg reggel lett: ez a második nap. Aztán így szólt Isten „Gyűljön össze az ég alatt lévő víz egy gyűjtőhelyre, s tűnjék elő a szárazföld! Úgy is lett. Összegyűlt az ég alatti víz a vízgyűjtőkbe, és látható lett a szárazföld. Isten a szárazat földnek nevezte, az egybegyűlt víztömeget pedig elnevezte tengernek. S látta Isten, hogy jó. Majd így szólt Isten: „Hajtson a föld zöldellő füvet, mely magot hoz a maga fajtája és hasonlósága szerint, és gyümölcstermő fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, fajtája szerint szerte a földön. Úgy is lett. A föld zöldellő füvet hajtott, amely magot hoz a maga fajtája és hasonlósága szerint, és gyümölcstermő fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, fajtája szerint szerte a földön. S látta Isten, hogy jó. És este lett, meg reggel lett: ez a harmadik nap.

Péld 1,1-20

Salamonnak, Dávid fiának mondásai, amelyeket Izrael királyaként mondott a bölcsesség és fegyelem megtanítására, hogy megértsük az okos beszédet, s hogy a szavakból eljussunk a valódi igazságosság megértésére és a helyes ítélet alkotására; hogy az ártatlan ember eljusson a hozzáértésre az ifjú gyermek, pedig a megértésre és elgondolkodásra. Ha ezt a bölcs meghallgatja, még bölcsebb lesz, az értelmes ember pedig útmutatást nyer behatol a példabeszéd és a rejtélyes mondás értelmébe, megértve a bölcsek igéit és rejtélyes mondásait. A bölcsesség kezdete az Úr félelme: helyes megértésre jutnak mindazok, akik eszerint cselekszenek. A megértés kezdete az istenfélelem, de a balgák megvetik a bölcsességet és az intést. Hallgass, fiam, atyád intelmére, és ne vedd semmibe anyád tanácsait, mert díszes koszorú ez a fejedre, s aranylánc a nyakad köré. Fiam, el ne csábítsanak gonosz emberek! Ne engedj nekik, ha azt mondják: „Gyere velünk, légy cinkosunk a vérontásban, ássunk gonoszul csapdát a földbe az igaz embernek! Nyeljük el őt élve, mint az alvilág, és töröljük el még emlékét is a földről; szerezzük meg így mindenféle drága kincsét, s töltsük meg házunkat a zsákmánnyal! Velünk lehetsz majd a sorsvetéskor, közös erszényünk lesz, és mindannyiunknak egy lesz majd a tarsolya!" Fiam, ne járj velük egy úton, tartsd távol lábadat ösvényüktől, hiszen lábuk gonoszságra siet és vérontásra igyekszik! Nem véletlenül szoktak ugyanis a madaraknak hálót vetni; akik pedig mások vérontásában részesek, csak maguknak vetnek tőrt. A gonosz emberek aztán gonoszul vesznek el. Így végzi útját mindaz, aki gonoszságot művel: istentelenségével saját lelke kárát vallja. A bölcsességnek az útelágazásoknál dicshimnuszt zengenek, és a tereken bátran lép föl.

Szent Pamfilosz és tizenegy vértanútársa

Bálint Valens, Pál, Szalók Szeleukosz, Porfiriosz, Julianus, Teodulosz, Illés, Jeremiás, Izaiás, Sámuel és Dániel.
Szent Pamfilosz Berütoszban (a mai Bejrutban) született. Alexandriában Pierriosz és Órigenész tanítványa volt. A palesztinai Cezárea egyházánal papjává Agapiosz metropolita szentelte fel, s ott könyvtárat alapított, hogy megőrizze Órigenész műveit, különösen a Hexaplát. Maga is folytatta a mestere által megkezdett Biblia másolói és javítói munkát (mert sok másolási hibát kellett kijavítani). Régi egyházi írók műveit is másolta, még a börtönben töltött éveiben is. Az ő tanítványa lett aztán az egyháztörténetíró Euszebiosz, aki ezt írta róla: „barátaim közül a legdrágább és értéke révén korunk vértanúinak legdicsőbbje”. Két éves börtönbüntetés és kegyetlen kínzások után tizenegy társával együtt lefejezték 309. február 16-án. (Lásd Euszebiosz leírását Palesztina vértanúiról az ókeresztény Írók sorozatban) Az öt utoljára felsorolt vértanú Egyiptomból származott, és testvérek voltak, s egyformán kereszténynek vallották magukat.