Ter 1,14-23

Így szólt Isten: Legyenek világítók az égboltozaton, hogy a földet megvilágítva elválasszák a nappalt az éjszakától! Maradjanak is ott az idő jelzésére, jelezve a napokat és az éveket! Fényeskedjenek az égbolton, és így világítsák meg a földet! Úgy is lett. Megteremtette Isten a két nagy világítót: a nagy világítót a nappal élére, s a kisebbik világítót az éjszaka élére, aztán meg a csillagokat is. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, meghatározzák a nappalt és az éjszakát, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És este lett, meg reggel lett: a negyedik nap. Isten pedig így szólt: „Hozzanak elő a vizek csúszómászó élőlényeket és a föld felett, az ég boltozata alatt szárnyaló madarakat!” Úgy is lett. Megteremtette Isten a nagy cethalakat meg mindenféle csúszómászó élőlényt, amelyet a vizek előhoztak, és minden szárnyaló madarat, úgyszintén fajtánként. S látta Isten, hogy jó. Isten megáldotta őket, mondván: „Növekedjetek és szaporodjatok, s töltsétek be a tenger vizeit, és szaporodjanak a madarak is a földön!” És este lett, meg reggel lett: ez az ötödik nap.

Péld 1,20-33

A bölcsességnek az útelágazásoknál dicshimnuszt zengenek, és a tereken bátran lép föl. A magas városfalakon hirdetik. Az előkelők kapuiban van székhelye, és a városkapuknál bátran mondogatja: „Meddig művelnek még szégyentelen módon igazságtalanságot a gonoszok? Az esztelenek kevélységre vágyva megvetették a belátást: istentelenek lettek, és gyűlölték a megértést, de a korholásra aztán engedelmeskedtek. Kiöntöm most nektek lelkem terveit, s megtanítalak benneteket szavaimra. Szóltam ugyan, de nem hallgattatok rám, kinyújtottam kezemet, de oda sem néztetek, és semmibe sem vettétek tanácsomat, feddésemmel pedig mit sem törődtetek. Én is nevetek majd romlásotokon, örülök majd, ha rátok tör az ellenség, és ha hatalmába kerít majd a rettegés; ha villámgyorsan baj szakad majd reátok, vagy ha eljön szorongatásotok és körülvesz az ostromzár. Akkor még ha segítségül hívtok is majd, meg nem hallom; gonoszok keresnek, de meg nem találnak. Gyűlölték a bölcs belátást, és nem az Úr félelmét választották, s nem akartak hajlani tanácsaimra, és csak nevettek minden intelmemen; azért most csak hadd egyék az útjuk gyümölcsét, s hadd lakjanak jól saját becstelenségükkel; mert a balgákra bajt hozva gyilkosságot műveltek, s a kivizsgálás veszíti majd el a törvényszegőket. Aki azonban reám hallgat, reménységben élhet, és nyugodt lehet, hogy nem kell félnie semmi bajtól.

Szent Tivadar (Thedórosz Tirón) nagyvértanú

A szinaxárionok szerint szent Tivadar nagyvértanú Maximianus uralkodása (286-313 között) alatt szenvedett vértanúhalált. Keletről származott, hivatásos katona lett, s innen ered az „újonc” mellékneve (görögül: Tiron), mivel ilyen alakulatba osztották be a pontuszi Amasziában. Amikor váratlanul rendelet jött ki arról, hogy a katonáknak áldozatot kell bemutatniuk az isteneknek, ezt megtagadta. Amikor keresztény hite miatt bevádolták, ő félelem nélkül vállalta, sőt Amasziában felgyújtotta Kübelé templomát. A börtönben kiéheztetéssel akarták a hitétől eltántorítani. Ekkor maga Krisztus jelent meg neki és felszólította, hogy ne vegyen többé magához földi ételt és italt. Jutalmul a mennyországot ígérte meg neki. Különböző kínzatások után Tivadar tűzben szenvedett vértanúhalált 306 és 311 között. Sírja egy Eukhaita nevű városkában állt; az itteni bazilikában Nisszai Szt. Gergely már beszédet mondott Tivadar életéről. Emlékét a Nagyböjt első szombatján is tartjuk, s a pénteki előszenteltek liturgiájában az ő tiszteletére éneklünk négy sztichirát. A hagyomány szerint ugyanis Julianosz aposztata császár 362-ben minden forgalomba kerülő élelmiszert meghintetett a bálványáldozatokhoz használt vízzel. Ekkor a konstantinápolyi pátriárkának álmában megjelent Szent Tivadar, és azt tanácsolta, hogy a keresztények azon a héten csak főtt gabonával táplálkozzanak, amelyet mézzel ízesítettek és kolibának neveztek. Azóta annak a napnak az előestjén Szent Tivadar emlékére kollibát szentelünk. A történtekre való visszaemlékezés magyarázza azt is, hogy a bizánci egyházban ez az eledel a böjt és az elhunytakról való megemlékezés jelképe lett, amelyet nemcsak Szent Tivadar emlékének napján, hanem a halottak emlékére is több ízben elkészítenek és fogyasztanak.