ApCsel 12,1-11

Azokban a napokban Heródes király üldözni kezdte az egyház néhány tagját. Jakabot, János testvérét karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek ünnepe volt. Miután elfogatta, börtönbe vetette, és négy, egyenként négy katonából álló rajra bízta, hogy őrizzék, mert a pászkaünnep után akart nyilvános pert indítani. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. Arra a napra virradó éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két bilinccsel megkötözve két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök strázsáltak. Íme, megjelent az Úr angyala, és világosság támadt a cellában. Oldalba bökte s fölébresztette Pétert, majd így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehullottak a bilincsek a kezéről. Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magad, és kösd fel sarudat!” Megtette. Ezt mondta neki: „Vedd fel köpenyed, és kövess engem!” Ekkor kiment, és követte, de nem fogta fel, hogy ami az angyal révén történik, valóság, hanem azt hitte, látomása van. Átmenve az első, majd a második őrségen, eljutottak a városba nyíló vaskapuhoz. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, és végighaladtak egy utcán. Akkor az angyal hirtelen eltávozott. Péter erre magához tért, és így szólt: „Most már tényleg tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amire a zsidó nép számított.”

1Pét 1,1-2,10

Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontusz, Galácia, Kappadókia, Ázsia provincia és Bitínia vidékén szórványban élő, az Atyaisten gondviselése folytán a Lélek megszentelése által engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre kiválasztott jövevényeknek: kegyelem és béke adassék nektek bőséggel! Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reményre újjászült minket. Arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten hatalma őriz a hit által az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Ezért örvendeztek, noha most – mivel így kell lennie – egy kissé szomorkodtok különféle kísértések között, hogy megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben próbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor dicséretre, dicsőségre és tiszteletre méltónak bizonyuljon. Őt, noha nem láttátok, szeretitek, s bár most sem látjátok, hisztek benne, és kimondhatatlan, megdicsőült örömmel örvendeztek, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét. Ezt az üdvösséget fürkészték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak azt vizsgálva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük lévő Lelke, amikor a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről jövendölt. Ők azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgáltak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe az angyalok vágyakoznak belepillantani. Ezért tehát tettre kész értelemmel, józanul vessétek minden reményeteket abba a kegyelembe, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a szenvedélyekhez, amelyek korábban, tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel aki meghívott benneteket, szent – ti magatok is egész magatartásotokban szentül éljetek, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. Ha pedig Atyának szólítjátok őt, aki részrehajlás nélkül ítél meg tettei alapján mindenkit, akkor istenfélő módon éljetek, amíg idegenben vagytok! Tudjátok, hogy nem veszendő dolog, ezüst vagy arany váltott meg titeket az atyáitoktól örökölt, hiábavaló életmódotokból, hanem Krisztusnak – mint egy hibátlan és szeplőtelen Báránynak – a vére. Ő erre a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg érettetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen. Az igazság iránti engedelmesség által tisztítsátok meg életeteket az igazság iránti engedelmességgel a képmutatás nélküli szeretetre! Kitartóan, [tiszta] szívből szeressétek egymást, ugyanis nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból születtetek újjá Isten élő és maradandó igéje által. Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága. Elszárad a fű, és elhull virága, de az Úr szava megmarad örökké. Ez pedig az a szó, amelyet a javatokra hirdettek nektek. Levetvén hát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők vágyakozzatok az Úr szavának hamisítatlan tejére, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, hiszen megízleltétek, hogy jó az Úr. Mivel hozzá, az élő kőhöz járultatok, amelyet az emberek elvetettek, de Isten előtt kiválasztott és drága, ti magatok is mint élő kövek lelki házzá, szent papsággá épültök, hogy Istennek tetsző, lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Ezért áll az Írásban: Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott, drága sarokkövet, és aki benne bízik, meg nem szégyenül. Nektek tehát, hívőknek, megbecsülés, azoknak pedig, akik nem hisznek, az a kő, amelyet az építők megvetettek, sarokkővé lett, botláskővé és botrány sziklájává. Ezek megbotlanak, mert nem engedelmeskednek az igének. Erre is rendeltettek. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok, melyet Isten tulajdonába vett, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg titeket. Akik egykor nem voltatok nép, most Isten népe vagytok, s akik számára nem volt irgalom, most irgalomra találtatok.

Jn 21,14-25

Abban az időben Jézus kinyilvánította magát a tanítványoknak, miután feltámadt halottaiból, és megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek” - válaszolta. Ő azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” Elszomorodott Péter, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz-e engem?”, és így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged.” Azt mondta neki Jézus: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatalabb voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. Amikor viszont megöregszel, kiterjeszted kezedet, és majd más övez fel téged, aztán oda fog vinni, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Miután ezt mondta, így szólt: „Kövess engem!” Péter megfordulva látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, és aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Mikor meglátta őt Péter, megkérdezte Jézustól: „Uram, vele mi lesz?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Elterjedt tehát a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

Mk 12,1-12

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Egy ember szőlőt ültetett, és körülvette sövénnyel, sajtót ásott benne, és tornyot is épített. Aztán bérbe adta szőlőműveseknek, és idegen földre ment. Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját, hogy szedje be a neki járó részt a szőlő terméséből. Ezek elfogták, összeverték, és üres kézzel elzavarták. Erre másik szolgát küldött hozzájuk, ennek betörték a fejét, és megszégyenítve elküldték. Majd egy újabb szolgát küldött. Őt pedig megölték. Aztán még sok másikat küldött, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Így már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: »Fiamat csak megbecsülik!« De azok a szőlőmunkások ezt mondták egymásnak: »Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az örökség!« Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőből. Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok-e az Írást: »A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr műve ez, és csodálatos a mi szemünkben«?” Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Aztán otthagyván őt eltávoztak.

Szent Péter apostol bilincseinek tisztelete

Az Apostolok Cselekedetei 12. fejezetében található elbeszélés szerint Heródes elfogatta Péter apostolt, bilincsbe verette és börtönbe vettette, ahonnan az Úr angyala szabadította ki őt. (A Péter apostol kezéről akkor csodálatos módon lehullott bilincseket a hagyomány szerint a keresztények kegyelettel megőrizték.)

Az V. század közepén Eudokia császárné Jeruzsálemből átvitette (a Juvenálisz jeruzsálemi pátriárkától megkapott) ereklyét a konstantinápolyi Szent Apostolok templomába, később pedig (a bilincs felét) elküldte Rómába leányának, a kelet-római császárnőnek (III. Valentinianus feleségének, az ifjabb Eudokiának).

VI. Sixtus pápa az Esquilinus dombján templomot építtetett a Rómában is raboskodott főapostol tiszteletére, s oda helyezte el azt a bilincset, amelyet a hagyomány szerint római fogságában viselt Szent Péter.

A görög szerint a templomok fordítva vannak: Konstantinápolyban van ez a Szent Péter templom, és Rómában, az Esquilinumon (görögül: Hészkylinou) épült az V. században a Szent Apostolok kisebb temploma, ahova III. (a IV. festtette a róla nevezett kápolnát, VI. pedig nem is volt!) Sixtus helyezte az ereklyét (ha ez igaz, úgy ekkor nevezhették át a bazilikát „San Pietro da Vincula”-nak). Úgy tartják, hogy nemcsak a szentföldi bilincseket őrzik itt, hanem mellé tették azokat a bilincseket is, amiket Néró idejében, Rómában viselt.