Dox. Gábor fa., István szé.
◀︎ 
 július 13. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
1Kor 9,13-18

Testvéreim! Talán nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a templomból származó ételt fogyasztják, és akik az oltárnál szolgálnak, az oltárra vitt adományokból részesülnek? Ugyanígy az Úr is azt parancsolta, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. Én azonban e jogok közül egyikkel sem éltem. És nem azért írom nektek mindezt, hogy ezután rám is vonatkozzanak, mert inkább meghalnék, mint hogy… Senki sem fogja dicsekvésemet semmivé tenni. Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha önként teszem, jutalmat kapok, ha pedig nem önként, sáfársággal vagyok megbízva. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy igehirdetésemmel ingyenessé teszem Krisztus evangéliumát anélkül, hogy élnék az evangélium hirdetésével együtt járó jogommal.

Zsid 2,2-10

Testvéreim! Ha az angyalok által hirdetett ige hatályba lépett, és minden törvényszegés és engedetlenség megkapta jogos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha semmibe veszünk egy ilyen nagy üdvösséget? Ezt először az Úr hirdette, és azok, akik hallották, megerősítették számunkra, Isten pedig velük együtt tett tanúságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét. Ugyanis nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről beszélünk. Sőt valahol valaki így tett tanúságot: Mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az ember fia, hogy gondot viselsz rá? Egy kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál. Dicsőséggel és méltósággal koronáztad, és mindent a lába alá vetettél. Ha pedig mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevéssel lett kisebbé az angyaloknál, a halál elszenvedése által dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, mivel Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert helyénvaló volt, hogy akiért és aki által van minden, s aki számos fiát dicsőségre vezeti, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

Mt 16,1-6

Abban az időben farizeusok és szadduceusok mentek Jézushoz, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik égi jelet. Ezt válaszolta nekik: „Este azt mondjátok, jó idő lesz, mert vöröslik az ég. Hajnalban meg: ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Képmutatók! Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit azonban nem tudjátok felismerni? A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét.” Ezzel otthagyta őket, és elment.
Tanítványai a túlsó partra menet elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

Lk 10,16-21

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”

Szent Gábor főangyal

Gábor főangyal ünnepe Egyházunk szokása szerint az Örömhírvétel után következő napon, március 26-án van. Mivel ez a nap általában Nagyböjtre esik, nem lehetséges, hogy kellő fénnyel megünnepeljék. Egyházunk azért szenteli a mai napot az ő ünnepének, hogy megemlékezzék arról, hogy Isten mit vitt végbe általa. Az Ószövetségben megmagyarázta Dániel prófétának egy látomása értelmét (8, 16-26.), aztán a 70 év jelentését (9, 21-27.). Az Újszövetségben először Zakariás papnak jelenik meg, és közli vele keresztelő szent János születését. (Lk. 1, 11-) Aztán, hírül viszi Názáretbe Máriának Isten Fiának megtestesülését. (Lk. 1, 26-38.).

Szent István atya

István atya Damaszkuszi szent János unokaöccse volt. Tízéves korától szerzetese volt a Szent Szabbász kolostornak. Innen a „szabbaita” mellékneve is. Haláláig vagy ebben a kolostorban, vagy a környékén élt. Cselekedetei és erényes élete annyira Isten tetszésére szolgált, hogy megkapta Tőle a jövőbelátás adományát és a gyógyításét is. Előre megtudva halála idejét, meghalt 794-ben.