Korábbi hangos útmutatók >
2026 >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
Korábbi zsolozsma szövegek >
2026 >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
1Kor 10,12-22Testvéreim! Aki azt gondolja, hogy szilárdan áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés nem ért benneteket. Isten hűséges, és nem hagyja, hogy erőtökön felül kísértést szenvedjetek; sőt a szabadulás útjáról is gondoskodik a kísértéssel együtt, hogy el tudjátok viselni.
Ezért, szeretteim, meneküljetek a bálványimádástól! Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez. Ítéljétek meg magatok, amit mondok! Ugye az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, Krisztus vérével való közösségünk? Ugye a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testével való közösségünk? Mivel egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk. Nézzétek Izrael népét! Akik esznek az áldozatokból, vajon nincsenek-e közösségben az oltárral? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? Nem, hanem azt, hogy amit a pogányok áldoznak, démonoknak áldozzák, nem Istennek. Azt pedig nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben. Nem ihattok az Úr kelyhéből is, meg a démonok kelyhéből is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg a démonok asztalának is. Vagy netán féltékenységre ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?
Mt 16,20-24Abban az időben Jézus megparancsolta tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő, Jézus, a Krisztus. Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, de harmadnap föl kell támadnia. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ez nem történhet meg veled!” Ő azonban megfordult, és rászólt Péterre: „Te, sátán, menj csak mögém! Botránkoztatsz, mert nem az Isten szerint gondolkodsz, hanem az emberek szerint.” Akkor Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem.”
Szent Cirják és Julitta vértanúk
Julitta Ikoniumba való gazdag özvegyasszony volt. Amikor Dióklécián császár rendeletére szülővárosában üldözni kezdték a keresztényeket, három éves fiával Cirjékkel együtt elmenekült. Tarzusban azonban a kormányzó elé vitték mint keresztényt. Mivel nem akart áldozni a bálványoknak, megostorozták. Kisfia ezt látva folyton anyja után kiáltott. A pogány kormányzó próbálta hízelgéssel megnyugtatni, de nem tudta. Erre lelökte a márványlépcsőn. A kisgyermeknek szétloccsant a feje. A kínokat szenvedő anya hálát adott Istennek, hogy gyermeke hamarabb lett vértanú mint ő. Az anyát tovább kinozták. Felfüggesztették, éles vassal szaggatták testét, sebeire forró szurkot öntöttek, végül 305-ben lefejezték.