Dox. Az Istenszülő öltönyének elhelyezése
◀︎ 
 július 2. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
1Kor 3,18-23

Testvéreim! Senki ne áltassa magát! Ha valaki közületek bölcsnek gondolja magát ebben a világban, legyen balgává, hogy bölccsé lehessen! E világ bölcsessége ugyanis Isten előtt balgaság. Hiszen meg van írva: ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, továbbá: az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók. Senki ne dicsekedjék tehát emberekkel, hiszen minden a tiétek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők. Minden a tiétek! Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.

Zsid 9,1-7

Testvéreim! Az első szövetségnek is volt istentiszteleti rendje és földi szentélye. Hiszen sátrat építettek, amelynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és az áldozati kenyerek. Ezt nevezték „szent sátor”-nak. A második függönyön túl volt a „szentek szentjé”-nek nevezett sátor. Itt volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt egy aranyedény a mannával és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták a könyörület trónját. De ezekről most nem szükséges részletesen szólni. Amióta ezeket így elrendezték, a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, a másodikba azonban csak évenként egyszer és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet felajánl önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért.

Mt 13,36-43

Abban az időben, amikor Jézus hazament, tanítványai ezzel a kéréssel mentek oda hozzá: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldben lévő konkolyról szóló példabeszédet!” Válaszul ezt mondta nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki azt elvetette, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik, és tűzre vetve elég, úgy lesz e világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok pedig összeszednek országában minden botrányt és minden törvényszegőt, és tüzes kemencébe vetik: ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Lk 1,39-49.56

Azokban a napokban Mária útra kelt, és sietve elment a hegyekbe, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet betelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint felhangzott fülemben köszöntésed szava, örömében felujjongott méhemben a magzat. És boldog vagy, ki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked!” Mária erre így szólt: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvend a lelkem az én üdvözítő Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.” Mária pedig nála maradt mintegy három hónapig, azután visszatért házába.

Istenszülő öltönyének elhelyezése

Nagy Leó császár idejében (457-74) élt Konstantinápolyban két istenfélő szenátor testvér: Galvin és Kandid. Egy alkalommal, császári engedéllyel Jeruzsálembe mentek, hogy a szent helyeket felkeressék. A galileai Názáret városát is felkeresték, ahol az Ige testté lett. Mivel közel volt az este egy idős, férjezetlen zsidó nőnél szálltak meg. Házában észrevették egy szobát, amelyben gyertyák égtek, és betegek feküdtek benne. Amikor érdeklődtek a rendkívüli dolgok miatt, az asszony nagysokára bevallotta, hogy az Istenszülő öltönyét tartja házában, egy dobozban. Miután elmentek Názáretből, Jeruzsálemben egy, ugyanolyan dobozt csináltattak régi fából, és visszatértek Názáretbe. Éjszaka titokban kivitték szekerükre a szent öltönyt tartalmazó dobozt, és ott hagyták helyébe az általuk hozott üres dobozt. Elköszönve az asszonytól, sietve mentek vissza Konstantinápolyba. Ott először maguknál akarták elrejteni a szent ereklyét, de az általa művelt sok csoda miatt nem tudták. Szóltak tehát a császári párnak és a pátriárkának a dologról. Ők pedig sok néptől kisérve, drága dobozba helyezve a szent ereklyét, a blachernei templomba vitték, és ott helyezték el. Ez 474-ben történt.