1Kor 14,26-40

Testvéreim! Amikor összejöttök, kinek-kinek lehet egy zsoltára, egy tanítása, egy kinyilatkoztatása, egy nyelveken szólása, egy magyarázata. De minden a közösség épülését szolgálja! Ha valaki nyelveken szól, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egyvalaki pedig magyarázza meg! Ha pedig nincs, aki megmagyarázza, akkor hallgassanak a gyülekezetben, csak önmagukhoz és Istenhez szóljanak! A próféták viszont ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig mérlegeljék a hallottakat! De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el! Mert egymás után mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon. A prófétákban lévő lélek alárendeli magát a prófétáknak. Mert Isten nem a zűrzavar, hanem a béke Istene. Mint ahogy ez a szentek valamennyi egyházára érvényes: a gyülekezetben hallgassanak az asszonyok, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek! Maradjanak kijelölt helyükön, ahogy a Törvény mondja! Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert nem helyénvaló, hogy egy asszony a gyülekezetben beszéljen! Vajon tőletek indult el Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el? Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy lelki ember, ismerje el, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata! Ha valaki ezt nem ismeri el, Isten őt nem ismeri el. Ezért, testvérek, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken szólást se akadályozzátok! De minden illendően és rendben történjék!

Mt 21,12-14.17-20

Abban az időben Jézus bement az Isten templomába, és kiűzte onnan mindazokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felborította, és azt mondta nekik: „Meg van írva: Az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” A templomban sánták és vakok mentek hozzá, és ő meggyógyította őket.
Amikor mindenkit otthagyott, a városból eltávozva Betániába ment, és ott töltötte az éjszakát. Kora reggel a városba tartva megéhezett. Az út mentén meglátott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt hozzá: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa hirtelen kiszáradt. Ennek láttán a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki ilyen hirtelen a fügefa?”

Szent Krisztina vértanúnő

Krisztina Tirusból származott. Szülei nemes emberek, de pogányok voltak. Leánygyermeküknek a Krisztina nevet adták nem pogány okoskodásuk alapján, hanem Isten elrendeléséből. Amikor 11 éves lett, rendkívüli szépséggel rendelkezett. Atyja meg akarta óvni minden káros befolyástól és azért külön lakrészben tartotta, a legjobb szolgálókat rendelve mellé. Körülvette leányát arany és ezüst bálványszobrokkal és megparancsolta, hogy mindennap mutasson be előttük áldozatot. Szépsége miatt sok kérője akadt, de az atya senkinek sem adta őt, hanem a pogány bálványok szolgálatára akarta rendelni. A leány, ablakán kinézve sokat gondolkozott az igaz Isten felől. Egy angyal, megjelenvén neki, kioktatta az igaz hitről, de a vértanúságról is. Krisztina buzgóságában összetörte az összes bálványszobrot. Pogány atyja Urbán ezért megkorbácsoltatta és börtönbe vetette. Állhatatosságát sem ő sem hivatali utóda nem tudta megingatni a keresztény hitben. Végül, 12 éves korában karddal és lándzsákkal átszúrva nyerte el a vértanúságot 300 körül.