Róm 11,2b-12

Testvéreim! Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Istenhez fordul Izrael ellen: Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, csak én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek. De mit mond neki az isteni szó? Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Baalnak. Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztásnak megfelelően. Ha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetek alapján, mivel akkor a kegyelem már nem volna kegyelem. Mi hát a helyzet? Amit Izrael keresett, nem érte el. A kiválasztottak elérték, a többiek pedig megkeményedtek, ahogy meg van írva: Isten bódult lelket adott nekik. Szemet, hogy ne lássanak, fület, hogy ne halljanak mind a mai napig. Dávid ezt mondja: Asztaluk legyen számukra csapdává és tőrré, botlássá és leszámolássá. Homályosodjék el a szemük, hogy ne lássanak, és a hátuk legyen mindig görnyedt! Azt kérdem hát: vajon azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő elbukásuk révén jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy féltékennyé tegye őket. Ha pedig elbukásuk a világ gazdagságává lett, kudarcuk meg a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha eljutnak a teljességre?

Mt 11,20-26

Abban az időben az Úr korholni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, mert nem tértek meg. „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban mentek volna végbe a bennetek történt csodák, már régen hamuban és szőrzsákban tartottak volna bűnbánatot. Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint a tiétek. És te, Kafarnaum, aki az égig magasztaltattál, a pokolig fogsz levettetni. Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna. Sőt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.” Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.”

Szent Mánuel és vértanútársai

Szent Mánuel, Szábel és Izmael mindhárman édestestvérek, voltak, Perzsiában születtek. Atyjuk pogány, anyjuk keresztény volt, és kezdettől fogva a keresztény hitben nevelte őket. Amikor elérték az érett kort, mindnyájukat besorozták a hadseregbe. Bár külsőleg a perzsa király katonai voltak, bennsőleg a mennyei Királynak szolgáltak jótetteikkel. Egy alkalommal királyuk a hitehagyott Julián császárhoz küldte őket követségbe, hogy a békéről tárgyaljanak vele. Julián először tisztelettel fogadta őket, de amikor megtudta, hogy keresztények, a szokások ellenére átadta őket a hóhérnak kínzásra. Kalapáccsal ütögették, éles vasakkal szaggatták, a fához szegezték őket, végül 362-ben mindnyájukat lefejezték. Amikor a pogányok el akarták égetni testüket, egy földrengés következtében testüket elnyelte a föld, de a keresztények imádságára 2 nap múlva újra a felszínre kerültek, és illően temették el őket.