ApCsel 17,19-28a

Azokban a napokban az athéniek megfogták Pált, az Areopagoszra vitték, és így szóltak: – Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, bámulatos dolgokkal hozakodsz elő. Szeretnénk megérteni, hogy miről is van szó. Az athénieknek és a bevándorolt idegeneknek ugyanis a legkedvesebb időtöltésük az volt, ha valami újdonságot mondhattak vagy hallhattak. Pál ekkor kiállt az Areopagosz közepére, és így szólt: – Athéni férfiak, látom, hogy módfelett vallásosak vagytok, mivel járván a várost megnéztem szentélyeiteket, s találtam egy olyan oltárt is, amelyikre ez volt felírva: „az ismeretlen istennek”. Nos, akit ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Isten, aki a világot teremtette, és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szolgálja emberkéz, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. A teljes emberi nemzetséget is egy őselemből teremtette, hogy lakják a föld egész felszínét. Meghatározta idejüket és lakóhelyük határait azért, hogy keressék Istent, hátha utána tapogatózva megtalálhatják, nincs is messzire ugyanis egyikünktől sem, hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.”

Jn 12,19-36a

Abban az időben a farizeusok tanácsot tartottak Jézus ellen, és így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmire sem mentek. Lám, az egész világ őutána megy.” Azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen, volt néhány görög is. Ezek tehát odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték őt: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp szólt Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, ha viszont meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki nekem szolgál, meg fogja tisztelni az Atya.
Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától; de hiszen ezért jöttem, ezért az óráért. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre szózat hangzott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét meg fogom dicsőíteni.” Az ott álló tömeg ennek hallatára azt mondta, hogy mennydörgött. Mások így szóltak: „Angyal beszélt vele.” Jézus azt felelte: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A tömeg így válaszolt: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondhatod akkor, hogy föl kell magasztaltatnia az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?” Jézus tehát így válaszolt nekik: „Még egy kis ideig veletek van a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen benneteket! Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!”

Szent Epifán és Germán főpapok

Epifán Föníciából származott, zsidó szülőktől. Szülei földművesek voltak. Haláluk után Epifán megismerkedett egy Lucián nevű remetével, megkeresztelkedett és szétosztotta vagyonát a szegények között. Magának csak annyit hagyott meg, hogy belőle szent könyveket vásároljon. Ezután vezeklő életet élt. Hogy meglássa a pusztában élők jámbor életét, Egyiptomba utazott és ott hosszú időt töltött Hilárion idős atya vezetése alatt. A szerzetesi életben nagy tökéletességre tett szert. Isten a csodatevés ajándékával tüntette ki. Sok idő múlva Szalámin városában a terület püspökei érsekválasztásra gyűltek össze. Az egyik sokat szenvedett, jövőbe látó atya tanácsára az éppen Szalaminban tartózkodó Epifánt a templomba hívták, és püspökké választották, felszentelése után a Szentírásban jártas főpap jó intelmekkel vezette lelki nyáját a jó úton, buzgó volt a hitben és erős, irgalommal volt a szegények iránt 403-ban halt meg 115 éves korában és Ciprus szigetén temették el.

Germán főpap Konstantinápolyban született. Atyja az első szenátorok egyike volt, Konstantinosa Pogonátosz császár irigységből megölette, fiát Germánt pedig egyházi szolgálatra rendelte. Szolgálatában olyan szent életet élt, hogy megválasztották Kizipik város püspökévé. Olyan nagy buzgósággal védte az igaz hitet a tévtanítások ellen, hogy száműzetésbe küldték miatta. 715-ben konstantinápolyi pátriárkának választották meg. Ebben a hivatásában a képrombolás tévtanítása ellen küzdött nagy buzgósággal. Miatta sok szenvedést kellett elviselnie, pátriárkái székétől is megfosztották, utolsó éveit a Khora kolostorban élte le, ahol 740-ben meghalt. Eletében Isten a jövőbelátás ajándékával tisztelte meg. Halála után is sok csoda történt közbenjárására.