ApCsel 12,1-11

Azokban a napokban Heródes király üldözni kezdte az egyház néhány tagját. Jakabot, János testvérét karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek ünnepe volt. Miután elfogatta, börtönbe vetette, és négy, egyenként négy katonából álló rajra bízta, hogy őrizzék, mert a pászkaünnep után akart nyilvános pert indítani. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. Arra a napra virradó éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két bilinccsel megkötözve két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök strázsáltak. Íme, megjelent az Úr angyala, és világosság támadt a cellában. Oldalba bökte s fölébresztette Pétert, majd így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehullottak a bilincsek a kezéről. Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magad, és kösd fel sarudat!” Megtette. Ezt mondta neki: „Vedd fel köpenyed, és kövess engem!” Ekkor kiment, és követte, de nem fogta fel, hogy ami az angyal révén történik, valóság, hanem azt hitte, látomása van. Átmenve az első, majd a második őrségen, eljutottak a városba nyíló vaskapuhoz. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, és végighaladtak egy utcán. Akkor az angyal hirtelen eltávozott. Péter erre magához tért, és így szólt: „Most már tényleg tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amire a zsidó nép számított.”

Zsid 13,7-16

Testvéreim! Emlékezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek! Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni különféle idegen tanításoktól! Az a jó ugyanis, ha a kegyelemtől erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik a rájuk vonatkozó előírásokat követik. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Azoknak az állatoknak a testét, amelyek vérét a főpap a szentélybe viszi a bűnért, elégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki hát hozzá a táboron kívülre hordozva gyalázatát! Ugyanis nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Általa vigyük mindenkor Isten elé a dicsőítés áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét! Ne feledkezzetek meg a kölcsönös jótékonyságról és a közösség építéséről! Isten előtt ugyanis az ilyen áldozatok kedvesek.

Jn 8,31-42a

Ezt mondta az Úr a benne hívő zsidóknak: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Ezt válaszolták neki: „Ábrahám utódai vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek. Hogyan mondhatod hát, hogy szabadok lesztek?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki, aki bűnt követ el, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindig a házban, a Fiú viszont örökre ott marad. Ha tehát a Fiú tesz szabaddá benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert a szavam nem hatol belétek. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól láttatok.” Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám cselekedeteit tennétek. Most pedig meg akartok ölni engem, az embert, aki az Istentől hallott igazságot hirdettem nektek. Ábrahám ezt nem tette. Ti azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek engem. Mert az Istentől jöttem, és tőle való vagyok.”

Mt 5,14-19

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Szent Atanáz alexandriai főpap

295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.

Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.