Ter 9,18-10,1

Noé fiai, kik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; s Kám lett az atyja Kánaánnak. Ezek hárman voltak Noé fiai, s tőlük népesedett be az egész föld. Noé aztán, mint földművelő, elsőként ültetett szőlőt. Miután ivott a borból, megrészegült, úgyhogy meztelenül feküdt a sátrában. Meglátta Kám, Kánaán atyja a saját apja meztelenségét, s hírül adta kint lévő két testvérének. Ám Szem és Jáfet vállukra vették a köntösüket, s hátrafelé menve betakarták atyjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, s így nem látták apjuk meztelenségét. Mikor aztán Noé kijózanodott a bor mámorából, s megtudta, mit tett vele kisebbik fia, így szólt: „Átok legyen Kánaánon, és szolgája legyen testvéreinek!” Aztán ezt mondta: .Áldott legyen az Úr, Szem Istene; Kánaán pedig az ő szolgája legyen! Tegye Isten Jáfetet terebélyessé, és lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán a szolgájuk legyen!” Noé a vízözön után még háromszázötven esztendeig élt. Noé egész életkora összesen kilenc­százötven esztendőt tett ki, és aztán meghalt. Noé fiainak: Szemnek, Kámnak és Jáfetnek pedig a további utódaik voltak: fiaik születtek ugyanis a vízözön után.

Péld 12,23-13,9.13b

Az okos ember a megértés trónusa, az oktalanok szíve pedig átkokra talál. A kiválasztottak keze könnyen uralomra kerül, az álnokok pedig alig szerzik meg betevő falatjukat. A rettenetes beszéd fölkavarja az igaz ember szívét, a jó hír pedig megörvendezteti.
A tudással foglalkozó ember az igazi barátja önmagának, a vétkeseket viszont utoléri a baj. A gonoszokat útjuk tévedésbe viszi. A csaló nem szerzi meg azt, amit kiszemelt, a tiszta ember viszont aranyat ér. Az igazság útján élet van, a gyűlölködők útjai pedig halálba vezetnek. A bölcs fiú hallgat atyjára, az esztelen pedig vesztébe rohan. Aki féken tartja a száját, az megőrzi lelkét, aki pedig meggondolatlan a beszédben, az bajba jut. A tétlen ember hiába vágyakozik, a derék emberek kezei viszont szorgosak. Az igaz gyűlöli a hazug beszédet, a gonosz pedig csúfságot művel, és nincs bátorsága. Vannak, akik gazdagot játszanak, holott semmijük sincs, mások pedig szegényt, noha dúsgazdagok. A férfi lelkének a váltsága a gazdagsága, a szegényt viszont nem éri fenyítés. Az igazak világossága mindenkor világít, a gonoszok mécsese pedig kialszik. Az álnok lelkek bűnökben tévelyegnek, az igazak pedig irgalmasok és könyörülnek.

Szent Szofróniosz jeruzsálemi pátriárka

Damaszkuszban született a hatodik század közepén, talán szír eredetű családban. Jó képességei és nagy műveltsége miatt úgy is hívták: a „szofista" (a szónoklattan tanára). Palesztinában lett szerzetes Szent Theodosziosz Lavrájában. Maximosz szerzetessel a monotheléta eretnekség ellen kezdett harcolni, amelyet Krisztus emberi akaratának megtagadásában (illetve elhallgatásában) főként Kürosz alexandriai pátriárka támogatott.
Az újabb kutatások szerint Alamizsnás Sz. János pátriárka konstantinápolyban történt halála után Szofróniosz 634 nyarán az ereklyéivel a Szentföldre indult, amelyet 628-ban Hérakliosz császár fölszabadított a perzsáktól. Mikor visszatért Jeruzsálembe, ott 634-ben Szent Modesztosz utódaként pátriárkává választották. Ő szerkesztett egy 600 patrisztikus szövegből álló gyűjteményt a monotheléta eretnekség cáfolatára. Tőle ered a zsolozsma kánonjait képező himnuszoknak egy egészen újfajta összeállítása is.
Halála előtt nem sokkal át kellett adnia Jeruzsálemet, mivel a bizánci hadsereg már nemcsak a Szentföldön, hanem Damaszkuszban is teljesen vereséget szenvedett. A szent várost imádság közben adta át az ócska köntösben, vérontás nélkül. Valószínűleg 639. március 11-én halt meg.