1Tessz 4,13-17

Testvéreim! Nem akarjuk, hogy tudatlanságban legyetek az elhunytak felől, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor az is bizonyos, hogy Isten a Jézussal együtt elhunytakat is előhozza vele együtt. Azt pedig az Úr szava alapján mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint elhangzik a parancs, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik élünk és itt vagyunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

Zsid 6,9-12

Testvéreim! Ami titeket illet, meg vagyunk győződve, hogy ti jobb dolgok, az üdvösség felé tartotok. Isten ugyanis nem igazságtalan, hogy elfeledkeznék tetteitekről és arról a szeretetről, amelyet nevéért tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok. Szívből kívánjuk, hogy mindnyájan ugyanazt az igyekezetet tanúsítsátok mindvégig, amíg a remény be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által az ígéreteket öröklik.

Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”

Mk 7,31-37

Abban az időben Jézus elhagyta Tírusz és Szidón vidékét, és a Galileai-tengerhez ment Dekapolisz határába. Odavittek hozzá egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Különhívta a tömegből, fülébe tette az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Aztán föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt hozzá: „Effata!”, azaz „Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a hallása, és megoldódott nyelvének köteléke, és érthetően beszélt. Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Mindent jól cselekedett, a süketeknek visszaadta hallásukat és a némáknak a szólást.”

Nursziai Szent Benedek szentéletű atya

Szent Benedek életéről kevés történeti adatunk maradt. Halála után fél évszázaddal írta meg életét Nagy Szent Gergely pápa a Dialógusok című művében. Az elbeszélés-sorozatból az egyértelmű, hogy a szent Nursia kisvárosból származott, Rómában tanult, de tanulmányainak befejezése előtt az ottani erkölcstelen élettől megundorodva visszavonult Sublacumba (ma: Subiaco). Itt éveken át remetéskedett, majd tanítványokat gyűjtött egybe kis kolostorokba, szerzetes-remete életmódra. Később - a hagyomány szerint 529-ben - innen is tovább ment, és végleg a Cassinum hegyen (ma: Monte Cassino) telepedett le, és ott alapította tulajdonképpeni monostorát. Ennek a közösségnek írta szabálykönyvét is, a Regulát.
A szentéletű atya 543 tavaszán hat napos magas láz után tanítványaival Keresztelő Szent János oratóriumába vitette magát, ott megáldozott, majd az ég felé kitárva karjait adta vissza lelkét Istennek. A bizánci egyház március 14-én, a latin egyház pedig március 21-én emlékezik a bencés rend alapítójának halálára.