Benedek szé., Sándor fszvt.
◀︎ 
 március 14. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
Ter 18,20-33

Így szólt az Úr: „A Szodoma és Gomorra elleni panasz már igen felhalmozódott nálam, mert igen súlyosak a bűneik. Lemegyek tehát, hogy megnézzem: vajon valóban gonoszát műveltek-e a hozzám eljutott panasz szerint, avagy sem — hadd tudjam!” Így a férfiak visszafordulva onnan Szodomába mentek, Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. Hozzá fordulva ezt kérdezte: „Netalán az igazat is elpusztítanád a gonoszokkal? Vajon ugyanaz lesz-e a sorsa az igaznak is, mint az istentelennek? Hogyha ötven igaz akad abban a városban, vajon azok is elpusztulnak-e, s nem kegyelmeznél-e meg ennek az egész helységnek azért az ötven igazért, hogyha annyi van benne? Semmiképpen se tégy olyan dolgot, hogy az igazat is elpusztítsd a gonosszal, s hogy az igaz is úgy járjon, mint a gonosz! Semmiképpen sem! Hát épp te, aki az egész földet ítéled, ne hoznál igazságos ítéletet?” Erre az Úr azt mondta: „Hogyha tényleg lesz Szodoma városában ötven igaz, megkegyelmezek érettük az egész helységnek.” Ábrahám viszont ezt felelte: „Csak épp most kezdtem el beszélni Urammal, s bizony, por és hamu vagyok. Hátha csak öt híja lesz az ötven igaznak? Vajon akkor ennek az ötnek a hiányában már eltörlöd az egész várost?” Ő pedig azt mondta: „Nem pusztítom el, hogyha tényleg találok ott negyvenötöt.” Erre az tovább folytatta, és így szólt hozzá: „És mi lesz, ha csak negyven található?” Ő pedig azt mondta: „Nem pusztítom el, épp a negyven kedvéért.” Erre ő újra szólt: „Hadd mondjak még valamit, Uram! S mi lesz, hogyha harminc igaz akad ott?” Ő pedig azt felelte: „Nem pusztítom el a harminc miatt!” Az viszont még tovább folytatta: „Ha már egyszer bátorkodtam Uramhoz szólni: Hátha csak húsz akad ott?” Ő pedig azt mondta: „Még húsz miatt sem pusztítom el.” Az viszont újra szólt: „Uram, hadd mondjak még egyszer valamit: Hátha csak tíz akad ott?” Erre ő azt mondta: „Nem törlőm el a tíz kedvéért.” És miután az Úr befejezte Ábrahámmal e beszédet, eltávozott, és Ábrahám is visszatért lakóhelyére.

Péld 16,17-17,17

Aki elfogadja az oktatást, a jók között lesz, és aki megőrzi az intelmeket, bölccsé válik. Aki ügyel az útjaira, megmenti lelkét, s aki szereti életét, az féken tartja száját. Az összeomlás előtt kevélység a hírnök, és bukás előtt a gonoszság. Többet ér szerényen alázatban élni, mint erőszakos kevélyek zsákmányán osztozkodni. Aki jártas a dolgok­ban, az szerencsét talál, és boldog, aki az Úrba veti bizodalmát. Akik bölcsek és okosak, azokat hitványaknak tartják, s a hízelgő szavú emberre inkább hallgatnak. A bölcs belátás élet forrása a birtokosának, a balgák büntetése pedig saját balgaságuk. A bölcs szíve a szájából is megfontolást hoz elő, és ajkán is a tudást gyarapítja. Lépes méz a szép beszéd, s annak édessége a léleknek is egészséget jelent. Vannak olyan utak, amelyek helyeseknek látszanak ugyan az emberek előtt, de végül az alvilág mélyébe vezetnek. Az ember fáradalmak között önmagának munkálkodik, hogy megakadályozza pusztulását; az álnok pedig saját szájában hordozza romlását. A semmirekellő ember gonoszságból vermet ás, és ajkán perzselő tűz van. A hamis ember civódást szít, és csak ármánykodás lángját lobbantja fel, hogy még a barátokat is elválassza egymástól. A törvényszegő ember elcsábítja barátját, és nem jó útra viszi. Aki hunyorgat szemével, az csalárdságot tervez, s amikor összeszorítja ajkát, kész már minden rosszra. Ilyen a gonoszság tűzhelye. Az ősz haj ékes korona; tisztesség útján lehet hozzájutni. Többet ér a türelmes ember a nagy erejűnél; s aki mérgében is uralkodik önmagán, különb, mint az, aki elfoglal egy várost. A gonoszoknak az ölükbe vet mindent a sorsuk, az igazságos ügyek viszont mind az Úrnál vannak.
Többet ér egy falat kenyér édes békességben, mint a sok jóval teli ház, s ahol gonosz és civódó emberek által feláldozott hús van. Az okos szolga kézben tartja az esztelen gazdát, s a testvérek között ő is örökrészt kap. Ahogyan az ezüstöt és aranyat olvasztókemencében próbálják meg, úgy van a kiválasztottak szíve is az Úrnál. A törvényszegők ajkára a gonosz ember figyel, az igaz ellenben oda sem figyel a hazugok nyelvére. Aki egy szegényt kigúnyol, az a Teremtőjét gyalázza, s aki örül az ilyen ember pusztulásának, az nem marad büntetlen. Az öreg koronája az unokák, a gyermekek büszkesége pedig az őseik. A világ összes kincse a hívőé, a hitetlennek pedig egy garasa sem marad. Esztelen emberhez nem illik az ékesszóló beszéd, s ugyanígy az igaz emberhez a hazug nyelv. Aki él vele, annak értékes ajándék a fegyelmezés, hiszen bármerre fordul meg, mindenütt jó útbaigazítást ad. Aki fátylat vet a rosszra, az barát­ságra törekszik, aki pedig gyűlöli az ilyet, az egymás ellen fordíthat még barátokat és rokonokat is. A fenyítés az okos emberben töredelmet idéz elő, a balgatag viszont még meg sem érzi a verést. Viszályt szít minden gonosz, de az Úr majd kegyetlen hírvivőt küld hozzá. Gondját mérlegeli a bölcs ember, az esztelenek pedig gonoszságot tervezgetnek. Aki jóért rosszal fizet, annak a házából nem tűnik el a baj. Az igazságosság uralma erőt ad a szavaknak, a romlást pedig fölkelés és hadakozás előzi meg. Aki igazságosnak tartja a gonoszt és igazságtalannak az igazat, az Istennél tisztátalan és utálatos. Mit használ a vagyona az ostobának, hogyha az esztelen nem tud bölcsességet venni abból? Aki magasra építi a házát, az összeomlást idéz elő, aki pedig nem hajlandó tanulni, az bajba jut. Minden időben maradjon barátod, hiszen az ilyenek a szorult helyzetben hasznos testvérnek bizonyulnak.

Nursziai Szent Benedek szentéletű atya

Szent Benedek életéről kevés történeti adatunk maradt. Halála után fél évszázaddal írta meg életét Nagy Szent Gergely pápa a Dialógusok című művében. Az elbeszélés-sorozatból az egyértelmű, hogy a szent Nursia kisvárosból származott, Rómában tanult, de tanulmányainak befejezése előtt az ottani erkölcstelen élettől megundorodva visszavonult Sublacumba (ma: Subiaco). Itt éveken át remetéskedett, majd tanítványokat gyűjtött egybe kis kolostorokba, szerzetes-remete életmódra. Később - a hagyomány szerint 529-ben - innen is tovább ment, és végleg a Cassinum hegyen (ma: Monte Cassino) telepedett le, és ott alapította tulajdonképpeni monostorát. Ennek a közösségnek írta szabálykönyvét is, a Regulát.
A szentéletű atya 543 tavaszán hat napos magas láz után tanítványaival Keresztelő Szent János oratóriumába vitette magát, ott megáldozott, majd az ég felé kitárva karjait adta vissza lelkét Istennek. A bizánci egyház március 14-én, a latin egyház pedig március 21-én emlékezik a bencés rend alapítójának halálára.