Ter 49,32-50,26

Miután Jákob elmondta fiainak végrendeletét, föltette lábát ágyára, és meghalva visszatért övéihez. József pedig ráborult atyja arcára, és megsirat­ta, majd megcsókolta őt. Aztán megparancsolta a balzsamozással megbízott szolgáinak, hogy balzsamozzák be az apját, így a balzsamozást intézők bebalzsamozták Izraelt. Közben eltelt negyven nap – mert ennyi napot szoktak számolni a temetéshez – és Egyiptom megsiratta őt hetven napon át.
Amikor aztán elmúltak a gyász napjai, így szólt József a fáraó kormány­zóihoz: „Hajóindulatra találtam a szemetekben, juttassátok el a fáraó fülébe ezt az üzenetet, hogy apám halála előtt megesketett engem ezekkel a szavakkal: Abba a sírba temess engem, amelyet Kánaán földjén ásattam magamnak! Most tehát útra kelnék, hogy eltemessem atyámat, aztán majd visszatérek.” Erre a fáraó azt üzente Józsefnek: „Menj, temesd el apádat, ahogyan megesketett téged!” Útra kelt tehát József, hogy eltemesse apját, és vele ment a fáraó összes szolgája, házának vénei és Egyiptom földjének összes vén méltósága, továbbá József egész házanépe és testvérei, meg az atyai ház összes tagja és az egész rokonság. Csak a juhnyájaikat és marha­csordáikat hagyták ott Gósen földjén. Még a szekerei és lovasai is vele mentek, úgyhogy igen nagy menet alakult ki. Mikor aztán eljutottak Átad szérűjéhez, a Jordánon túlra, ott nagy és mély gyásszal mellüket verve megsiratták őt. József hét napig tartó gyászszertartást rendezett apjának. Kánaán lakói látták ezt a gyászt Átad szérűjén, és ezt mondogatták: „Mek­kora nagy gyászuk van az egyiptomiaknak!” Ezért nevezték el ezt a helyet a Jordánon túl „az Egyiptomiak Gyászá”-nak. Úgy cselekedtek tehát Jákob fiai, ahogyan ő meghagyta nekik: elvitték Kánaán földére, s eltemették a Kettős-barlangba, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hetita Efrontól sírhelynek szolgáló birtokul, Mamiéval szemben. Majd visszatért József Egyiptomba testvéreivel s egész kíséretével együtt, miután eltemette atyját. Minthogy pedig látták József testvérei, hogy atyjuk meghalt, azt mondták: „Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a gonoszságot, amit ellene elkövettünk.” Elmentek tehát hozzá, ezt mondván: Atyád meghagyta nekünk, mielőtt meghalt, hogy így szóljatok Józsefhez: „Bocsásd meg vétküket s a bűnt, meg a gonoszságot, melyet ellened elkövettek!” Mi magunk is kérünk, bocsásd meg atyád Istene szolgáinak ezt a gonoszságot. Ennek hallatára József sírt. Aztán elmentek hozzá testvérei maguk is, és azt mondták: „Tudd meg, hogy szolgáid vagyunk!” Ám József így felelt nekik: „Ne féljetek, mert én az Istené vagyok! Ti ugyan gonoszságot terveztetek ellenem, de Isten jót akart nekem, hogy úgy történjék, amint ma van, s hogy sok népet eltartson. Ne féljetek, én eltartalak titeket és házatok népét!” Így vigasztalta őket, és a szívükhöz szólt. József Egyiptomban lakott testvéreivel és atyja egész házanépével együtt. Száztíz esztendeig élt, és meglátta Efraim fiait is harmadíziglen, és Manassze fiának fiai is József térdén születtek. Ezek megtörténte után azt mondta József testvéreinek: „Halálom után meg fog emlékezni rólatok az Isten, s elvezet benneteket erről a földről arra a földre, amelyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak”. Majd megeskette Izrael fiait, így szólván: „Amikor majd rátok tekint Isten, vigyétek magatokkal csontjaimat erről a helyről!” Aztán meghalt József, száztíz esztendős korában. Bebalzsamozták, és koporsóba helyezték Egyiptomban.

Péld 31,8-31

Fiam! Nyisd meg a szádat Isten igéjére, és mindent józanul ítélj meg! Nyisd meg a szádat, és hozz igazságos ítéletet! Szolgáltass igazságot a szegénynek és a gyöngének! Derék asszonyt ki talál? Értéke még a drága­gyöngyét is messze meghaladja! Férjének szíve bátran megbízhat benne, és nem lesz híján a szép haszonnak sem. Egész életében jót tesz a férjének. A gyapjút és a lent fonva ügyes kézzel végzi a munkát. Mint a kereskedő hajója, messziről szerzi be élelmét és gyűjti vagyonát. Éjjel is felkel, hogy eleséget adjon övéinek, s munkát szolgálóinak. Ha szántóföld után néz, azt meg is veszi. Birtokát beülteti saját keze munkájával. Derekát jól felövezi és neki­feszíti karját a munkának. Átérzi, hogy jó dolgozni, és mécsese éjjel el nem alszik. Karját hasznos dolgokra nyújtja ki, kezével megfogja az orsót. Meg­nyitja tenyerét a szegényeknek, és terméséből ad a szűkölködőnek. Férjének nem kell féltenie házanépét, ha máshol időzik, mert mindnyájukat ő öltözteti. Kettős ruházatot készít a férjének, neki magának pedig bíborból és bársony­ból is van ruhája. Urának nagy a tekintélye a városkapuknál, hogyha tanácsülésen van az ország véneivel és más lakóival. Gyolcsot készít és eladja a föníciaiaknak, és övet ad a kanáneusnak. Erőbe és ékességbe öltözködik, azért örömmel néz az utolsó nap elé. Száját figyelmesen és tisztelettudóan nyitja meg, a nyelvét rendre szoktatja. Szemmel tartja háza népe útjait, és nem eszi a tunyaság kenyerét. Fölneveli gyermekeit, és meggazdagodnak azok, s így a férje is magasztalja: „Sok nő dolgozott már derekasan, de te túltettél valamennyin!” A kedvesség csalóka, a szépség múlandó, mert az okos asszony az, aki áldást nyer. Az Úr félelméért dicséretet érdemel! Adjatok neki keze munkája gyümölcséből, és férje dicsérje őt a kapuknál!

Ankürai Szent Bazil fölszentelt vértanú

Az ankürai (ma: Ankara) egyház papja volt a IV. század közepén. 355-től már különösen is kitűnt az ariánusok elleni buzgóságával. Aztán Julianosz aposztata császársága idején (361-363), azért könyörögve Istenhez, hogy egyetlen keresztény se hagyja el a hitét, a római birodalom utolsó nagy keresztényüldözésének lett az áldozata. Saturninus ankürai helytartó tartóztatta le és a börtönben rendkívül megkínozta. Amikor aztán a császár épp Ankürában járt, a helytartó eléje vezette a letartóztatott presbitert, de ő a császár parancsára sem volt hajlandó hitét megtagadni - sőt kemény szavakkal feddte meg az aposztata Julianoszt hitehagyásáért. A császár parancsára bőréből szíjakat hasítottak, s áttüzesített vasnyársakkal addig szurkálták, amíg bele nem halt a kínzásokba 363. március 22-én.