2Kor 1,8-11

Testvéreim! Nem akarjuk, hogy ne tudjatok arról a megpróbáltatásról, amelyen Ázsia tartományban keresztülmentünk. Elképesztő, erőnkön felüli teher nehezedett ránk, annyira, hogy minden reményt feladtunk a túlélést illetően. Sőt már készen álltunk a halálra, hogy ne önmagunkban legyen bizodalmunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett meg minket ebből a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a nekünk adott kegyelem miatt sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.

Lk 5,27-32

Abban az időben Jézus kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Ezt mondta neki: „Kövess engem!” Erre ő otthagyott mindent, fölkelt, és követte őt. Lévi aztán nagy lakomát rendezett neki a házában. Nagyon sok vámos és más ember telepedett le velük az asztalhoz. Az írástudók és a farizeusok emiatt zúgolódtak, és megkérdezték tanítványait: „Miért esztek és isztok a vámosokkal és a bűnösökkel együtt?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a megtérésre.”

Szent Evlampiosz és Evlampia vértanúk

Maximiánus császár keresztényüldözésekor sokan, félve a kínzásoktól barlangokba, hegyekbe menekültek. Egy nikomédiai Evlampiosz nevű keresztény ifjú is elrejtőzködött sokakkal együtt, de visszaküldték a városba, hogy szerezzen kenyeret, ám elfogták, és a bíró elé állították. A bíró felszólította, hogy áldozzon az isteneknek. Mivel ezt megtagadta, sőt gúnyolódott a keresztényellenes intézkedéseken, kínzásoknak vetette alá. Isten azonban sértetlenül őrizte meg. Testvére, Evlampia értesült bátyja kínzásáról, hozzá futott, és bátorította a kitartásra. A bíró mindkettőjüket forró olajjal telt üstbe dobatta, de sértetlenül kerültek ki belőle. A tüzes kemence sem vette el életüket. Végül mindkettőjüket lefejezésre ítélték. Evlampiosz maga hajtotta fejét a kard alá, Evlampia útközben meghalt, így nem vágták le fejét. Csodájuk láttán mintegy száz ember tért meg, s részesedtek sorsukban. Ez a vértanúság 303 körül történt. (Más források csak a IV. sz. kezdetét jelölik). Tiszteletük különösen nagy volt Konstantinápolyban.