Aretász és tsai. nvtk.
◀︎ 
 október 24. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
1Tessz 2,9-14a

Testvéreim! Hiszen emlékeztek, fáradozásunkra és vesződségünkre. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkinek a terhére ne legyünk, és így hirdettük nektek Isten evangéliumát. Ti vagytok a tanúim és Isten, hogy milyen istenfélők, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként vigasztaltunk, bátorítottunk és kérleltünk, hogy éljetek méltóan Istenhez, aki országába és dicsőségébe hív titeket.
Azért is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallottátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem úgy fogadtátok, mint emberi szót, hanem mint – ahogy valóban az – Isten szavát, amely hatékony bennetek, akik hisztek. Ugyanis ti, testvérek, hasonlóvá lettetek Isten Jézus Krisztusban hívő gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak.

Lk 11,14-23

Abban az időben Jézus kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Amikor az ördög kiment, a néma megszólalt, a tömeg pedig elcsodálkozott. De közülük néhányan így szóltak: „Beelzebul, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig próbára akarván tenni égi jelet kértek tőle. Ő azonban ismerte gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott volna önmagával, hogyan maradhatna fenn az országa? Azt mondjátok, hogy Beelzebul által űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Beelzebul által űzöm ki az ördögöket, vajon a ti fiaitok ki által űzik ki őket? Ezért ők lesznek a ti bíráitok. De ha én az Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor már elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős ember fegyveresen őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha egy nála erősebb megtámadja, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és a zsákmányt szétosztja. Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór.”

Szent Aretász nagyvértanú és társai

Az etiópok átkelve a Vörös-tengeren, a mai Jemen területén élő arabok és zsidók feletti uralmat kívánták elérni, és terjeszteni akarták a keresztény hitet. Egy Dunaan nevű, zsidó hitre tért törzsfőnök fellázadt ellenük, bevette Szafar városát, lemészárolva a helyőrséget és a klérust. Minden igyekezetével ki akarta birodalmában a keresztényeket irtani. Csak a népes és megerősített Nagránban merték megvallani Krisztust. Dunaan uralkodó ellenük fordult, de mivel heves ellenállással találkozott, amnesztiát ígért, s így ment be katonáival a városba, amit aztán kiraboltatott. Magához kérette a város tekintélyes embereit. Közöttük volt Aretász, egy 95 éves bölcs keresztény. Az uralkodó bilincsbe verette mindnyájukat, és vagyonukat elkobozta. Hízelgésekkel és kínzásokkal próbálta őket Krisztustól eltéríteni, de nem ért el semmi eredményt. Aretászt ezért karddal lefejeztette. Ugyanígy halt vértanúhalált vele együtt felesége, a város sok polgára, papja, szerzetese és Istennek szentelt szüze, mintegy 4000 vértanú. Ez 522-523-ban történt.