Gal 4,8-21

Testvéreim! Korábban, amikor még nem ismertétek Istent, olyasmiknek szolgáltatok, amik lényegüket tekintve nem istenek. Most azonban, minthogy ismeritek Istent, pontosabban Isten ismer benneteket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és alantas elemekhez? Ismét rabjaikká akartok-e válni? Aggódva figyeltek napokra, hónapokra, évszakokra és esztendőkre. Attól félek, hogy talán hiába fáradoztam értetek. Testvérek, kérlek titeket, legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan lettem, mint ti! Semmivel sem bántottatok meg, hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, és ti mégsem engedtetek a kísértésnek, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok. Ellenkezőleg, úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Hova lett egykori örömötök? Tanúsítom ugyanis: ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna. Most meg talán az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? Nem jó szándékkal serénykednek értetek, hanem el akarnak titeket szigetelni, hogy aztán csak értük lelkesedjetek. Dicséretes, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor nálatok vagyok. Gyermekeim, a szülés fájdalmait szenvedem újra értetek, amíg Krisztus ki nem formálódik bennetek. Bárcsak most nálatok lehetnék, és más hangon szólhatnék hozzátok, mert bizonytalanságban vagyok felőletek. Mondjátok hát meg nekem ti, akik a Törvény alatt akartok lenni, nem halljátok-e a Törvényt?

Mk 6,45-53

Abban az időben Jézus kényszerítette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elengedte őket is, fölment a hegyre imádkozni. Közben beesteledett. A bárka a tenger közepén járt. Ő ott maradt egyedül a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel, - mert ellenszelük volt -, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni. Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták, és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól megdöbbenve csodálkoztak, mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt. Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek.

Szent Babilasz antióchiai püspök

Antióchia 12. püspöke volt. Egy ünnepen Babilász összegyűjtötte a keresztényeket a templomba, hogy vérontásnélküli áldozatot mutassanak be Istennek. Decius császár szeretett volna a keresztény templomba kíváncsiságból szétnézni. Babilász főpap a templom ajtajában várta, nem engedte, hogy belépjen, és megrótta a bálványimádása miatt. A császár távozott, mert látta a jelenlevő keresztények sokaságát. Bosszúból felgyújtatta a keresztények templomát, és magához rendelte Babilászt. Először hízelgéssel akarta rávenni a bálványimádásra. Aztán börtönbe záratta, megkínoztatta, végül karddal lefejeztette a főpapot és három tanítványát. Mindezek a III. század második felében történtek.

Mózes próféta

Izrael népének legnagyobb vezére és törvényhozója, aki másfélezer évvel Krisztus előtt Egyiptomban született, és a fáraó leánya nevelte fel. Felnőtt korában parancsot kapott Istentől az égő csipkebokorból, hogy Isten népét vezesse az Ígéret földjére. Mózes bátyjával, Áronnal együtt elment a fáraóhoz, hogy engedje el a zsidó népet. Ő eleinte hallani sem akart erről, ám az egyiptomi 10 csapás után a fáraó engedett. A zsidók Mózes vezetésével csodálatosan keltek át a Vörös-tengeren, majd elindultak az Ígéret földje felé. Istentől két kőtáblát kaptak, amin Isten parancsai állottak. A vándorló nép olykor Mózes ellen, de Isten ellen is fellázadt. Büntetésül 40 évig bolyongtak a pusztában, és a nép lázadó tagjai nem mehettek be az Ígéret földjére. Mózes a pusztai vándorlás végén a Nebo hegyén halt meg.