Korábbi hangos útmutatók >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
Korábbi zsolozsma szövegek >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
2Kor 11,5-21aTestvéreim! Úgy gondolom, semmivel sem vagyok alább való a fő-fő apostoloknál. Ha az ékesszólásban iskolázatlan vagyok is, az ismeretben nem. Ellenkezőleg, ezt mindenki előtt és minden tekintetben bizonyítottuk.
Vagy talán bűnt követtem el, amikor megalázkodtam, hogy titeket felmagasztaljalak azáltal, hogy ingyen hirdettem nektek Isten evangéliumát? Más egyházakat fosztottam ki azzal, hogy fizetséget fogadtam el tőlük, hogy benneteket szolgálhassalak.
Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem voltam senki terhére, amire ugyanis szükségem volt, azt a Makedóniából jött testvérek pótolták; és őrizkedtem attól, hogy bármilyen szempontból a terhetekre legyek, és ettől a jövőben is őrizkedni fogok. Amint igaz, hogy Krisztus igazsága van bennem, ettől a dicsekvésemtől Akhájában senki sem foszthat meg! Vajon miért? Talán, mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója!
De ezután is úgy fogok cselekedni, ahogy most, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik arra keresnek alkalmat, hogy amivel dicsekednek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi. Mert az ilyenek álapostolok, becstelen munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, hiszen maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat. Végük méltó lesz tetteikhez!
Megismétlem, senki ne tartson esztelennek! De ha mégis, akkor esztelenként fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. Amit mondok, nem az Úr akarata szerint mondom, hanem esztelenül: dicsekvésre vállalkozva. Minthogy sokan dicsekednek emberi szempontok szerint, én is dicsekedni fogok. Hiszen ti – bölcsek lévén – örömest eltűritek az eszteleneket. Eltűritek ugyanis, ha valaki leigáz titeket, élősködik rajtatok, kihasznál benneteket, hatalmaskodik rajtatok, vagy arcul üt titeket. Szégyenkezve mondom, ehhez, mint mondjátok, mi gyöngék voltunk.
Mk 4,1-9Abban az időben Jézus tanítani kezdett a tengernél. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért beszállt a bárkába, így ő a tavon volt, az egész tömeg pedig a tengerparton. Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik: „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, történt, hogy némely mag az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. Egy másik köves talajra hullott, ahol nem volt elég földje. Gyorsan kikelt, mert nem került mélyre a földbe. Amikor azonban felkelt a nap, megperzselődött és elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét másik a tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi pedig a jó földbe hullott, majd kikelve és kifejlődve termést hozott. Az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik százszorosat.” És ezt mondta nekik: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Szent Zakariás próféta (Keresztelő Szent János apja)
Abia osztályából származó zsidó pap volt, feleségét Erzsébetnek hívták. Életükre a legszebb jellemzést így olvassuk Szent Lukácsnál: „mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek az Úr parancsai, és rendelkezései szerint”. Házaséletüket ez szomorította meg: „nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt és már mindketten életük alkonya felé jártak”.
Egyszer Zakariás a templomban a tömjénáldozatot végezte, mikor megjelent Gábor főangyal. Üzenetet hozott számára Istentől, hogy János nevű fia fog születni, aki utat készít majd az eljövendő Megváltó előtt. Mivel Zakariás kételkedett az angyal szavában, Isten büntetéséből néma maradt fia megszületéséig.
Némelyek szakvéleménye szerint a bizánci szertartásban Keresztelő Szent János apjának tisztelete összekeveredett a másik Zakariás prófétának, Barakiás fiának tiszteletével, akit a zsidók a templom és az oltár között gyilkoltak meg. Ez okozza a zavart a zsolozsma szövegeiben.