Nagycsütörtökön keresztény egyházunk az utolsó vacsorára, Jézus elárulására és elfogására emlékezik. Ezen a napon – hasonlóan a nagyböjti vasárnapokhoz és a nagyszombathoz – Nagy Szent Bazil liturgiáját végzik templomainkban.

A nagycsütörtöki evangéliumi szakaszokat, bennük az utolsó vacsorát, Júdás árulását, Péter tagadását, Jézus elfogását Papp András diakónus tolmácsolta a hívek felé.

„Nagycsütörtök az Eucharisztia alapításának ünnepe” – kezdte szentbeszédét Kocsis Fülöp érsek-metropolita. Az utolsó vacsorán kínálta föl először Jézus saját testét és vérét. Ezzel létrehozta a papi rendet is, hiszen arra bíztatta tanítványait: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. A papok lehetőséget kapnak arra, hogy az Eucharisztiát, ezt a „rendkívüli adományt” minél több emberhez eljuttassák.

Jézus az utolsó vacsorával és földi tevékenységével saját testét tette az emberek kezébe. S amikor az ember megkaparintotta azt, akkor saját elképzelései szerint bánt vele. Amikor kínossá vált formabontó magatartása, hogy utcanőkkel, vámosokkal étkezett, akkor az ember kereste az ő elveszejtésének módját. Nem Isten akarta Jézus halálát. Az ember ölte őt meg akkori és jelenlegi gonoszságaival.

De Isten az ő végtelen szeretetével nekünk adta a bűnbánat kegyelmét is. Enélkül nem vehetjük magunkhoz az Eucharisztiát. Ahogy Szent Pál írta: „Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen”. Jézus minden Szent Liturgián hív bennünket, hogy részesüljünk testéből és véréből.

„Gondoljuk tovább az utolsó vacsora tanítását, melyben Krisztus az általunk okozott kereszthalálát formálja át életünk csodálatos táplálékává, mindennapi kenyerévé. Kezünkbe adja magát, s ha hiszünk benne, akkor képes átalakítani mindannyiunk életét” – zárta beszédét Fülöp atya.

Az ünnepi liturgia végén Fülöp metropolita elvégezte a lábmosás szertartását is. Miközben Nyirán János fődiakónus az Evangélium erről szóló részét olvasta, Fülöp atya Krisztushoz hasonlóan levette felsőruháját, kendőt kötött magára, s kancsóval a kezében megmosta tizenkét férfi, egy parókus, egy papnövendék és a környező városi parókiák kiválasztott híveinek lábát. Az utolsó vacsorán Jézus végtelen szeretetét mutatta ki a lábmosással tanítványai felé, ugyanakkor példát is állított eléjük abban, milyen magatartással viseltessenek egymás iránt. Ezért is tekintünk rá a szolgálatkészség és a legteljesebb odaadás mintájaként.
