„Jöjj el, Uram, Jézus!” – papszentelés a Miskolci Egyházmegyében

„Jöjj el, Uram, Jézus!” – papszentelés a Miskolci Egyházmegyében

2025-10-30 20:08:12
Szerző: Miskolci Egyházmegye/Varga-Juhász Bernadett fotó: Farkas Friderika/Görögkatolikus Metropólia
Miskolci Egyházmegye
Orosz Atanáz püspök
Ünnep
Kiss Máté diakónust, püspöki titkárt október 23-án szentelte áldozópappá Orosz Atanáz püspök Miskolcon.

Katolikus egyházunkban a hét szentség felvétele, két kivétellel, a közösség ünnepe is. Ilyen az egyházi rend szentségének felvétele is. A papszentelés szertartására zsúfolásig telt meg a miskolci székesegyház családtagokkal, rokonokkal, munkatársakkal, ismerősökkel, szolgálattevőkkel, szinte ellensúlyozva a négy évvel ezelőtti diakónusszentelés sajátos körülményeit, melyen az akkor még érvényben lévő járványügyi szabályok miatt csak a szűkebb család vehetett részt és még a papság is maszkot viselt. Kiss Máté papi jelmondatát a Jelenések könyvéből választotta: „Jöjj el, Uram, Jézus!” (Jel 22,20). Ez a fohász kifejezi a papi hivatás egyik lényeges szempontját: Krisztus eljövetelének előkészítését a világban. Ehhez kapcsolódva Atanáz püspök homíliájának a papi hivatás felelősségteljes küldetése és Krisztus eljövetelének várása volt a központi üzenete.

A főpásztori homília bevezetője arra tért ki, hogy már az ősegyházban is használatos volt a fenti fohász. „Az ősegyház nem egyszerűen szociológiai társulást, emberi közösséget jelentett, hanem inkább az eljövendő ország előjelét. Várták annak a Krisztusnak eljövetelét, aki hatalmával és szeretettel képes rendet csinálni itt a földön is.” – mondta Atanáz püspök.

Erről több írásos emlék is tanúskodik, köztük Szent Jakab apostol levele: „Legyetek türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van!” (Jak 5,8–9) – aki az ősegyház első püspöke volt. A fölszentelt vértanú és apostol emléknapját éppen ezen a napon, október 23-án tartottuk.

A várakozás minden liturgiánkban benne van, „megemlékezünk” nemcsak a megváltó keresztről és sírról, az üdvözítő kínszenvedésről és feltámadásról, hanem a „jobb kéz felől való ülésről és a második és dicsőséges eljövetelről” is – mondta a főpásztor, majd hozzáfűzte, hogy a legfontosabb vendég ma „Jézus Krisztus, aki maga az áldozat és a Föláldozó. (…) Teljesen az Ő jelenlétére épül ez a mai nagy ünnepünk. A Föltámadott Krisztus jár-kel közöttünk, s egyházunk jövője is teljesen rajta, az eljövendőn múlik.”

Ezután a papszentelési liturgia azon mozzanatára tért ki a püspök, amikor a diszkoszt adja át Jézus Krisztus szent testével az újszentelt áldozópapnak ezekkel a szavakkal: „Vedd ezt a zálogot, s őrizd meg Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, mert majd számon kéri rajtad! A „zálog” vagy „bizomány” itt olyan kincset, drágagyöngyöt jelent, amelyet megtalálva az ember képes eladni mindenét, hogy megvehesse és megtarthassa azt. A papszentelés tehát elkötelez Jézus Krisztus eljöveteléig. Az áldozópap kézbe fogja és átadja a testté lett Isten-Igét, s ezzel együtt óriási felelősséget is vállal. Ez a felelősségvállalás tartja meg őt Isten emberének.” – hangzott el a püspök homíliájában.

Zárógondolatként Atanáz püspök ismét Jakab apostol szavait idézve fogalmazta meg intelmeit a hivatás céljáról az újszenteltnek: „Közeledjetek Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok!” (Jak 4,8). „Aki Krisztust akarja követni, aki az Ő papja lesz, az haladjon szorosan utána! Ha nem lépek kapcsolatba Vele, nem szolgálhatok mindvégig papjaként. Személyes kapcsolatban maradjunk nap mint nap azzal, aki megváltott és szeret minket! Az Ő szeretetéből tudunk újra meg újra töltekezni és adni a világ, a hívők felé. Az önzetlen szeretet gyakorlása teheti a papot Krisztus eleven ikonjává. Nemcsak szertartások végzésére, hanem ennek a krisztusi szeretetnek a gyakorlására is szentelünk új papokat, hogy a világ életéért munkálkodva siettessék és várják Jézus eljövetelét.”

Máté 2020-tól püspöki titkár és szertartó, és négy éve pedig a miskolci Székesegyház fődiakónusa. Szolgálata sok tevékenységet magába foglalt már eddig is: a püspök atya melletti asszisztencián túl az irodai munkát, a hitoktatást, kántorizálást és az ifjúságpasztorációt, különösen a Malka képzést. Legelső papi dispozícióját is a székesegyházba kapja, mint kisegítő lelkész, megtartva a püspök atya melletti titkári és szertartói szolgálatot.

Máté a szentelési szertartás végén mondott köszönetet szülőknek, nagyszülőknek, lelkipásztoroknak, tanároknak, mindazoknak, akik az oltárszolgálat felé elindították, és kísérték az odavezető úton. Mint mondta, „minden találkozásban sokat tanulhattam és fejlődhettem.” Külön köszöntötte a Keresztelő Szent János Kórust, akik a papszentelésen a kántori feladatokat látták el. Az egyházi szolgálata szinte az egész család szolgálata, hiszen Máté atya felesége, Zsófia, a kórus tagja, apósa Kökényessy Zoltán a kórus vezetője. Egyházmegyeszerte számtalan ünnepen és szertartáson közösen járultak hozzá az istentisztelet fényéhez.

Kiss Máté miskolci, gyermekkorától ismerhetik a hívek a diósgyőri és belvárosi parókiáról. Papp András esperes ezeket az időket idézte föl a Miskolci Esperesi Kerület nevében mondott köszöntőjében. Az újszentelt pedig a hívek további imáit és támogató hozzájárulását kérte: „Ugyanaz az ember vagyok, aki voltam eddig is (…) azonban egy dologban mindenképpen változni szeretnék: a megszentelődésben még nagy út van előttem, amiben szeretnék előrehaladni. Ebben kérem, hogy figyelmeztessenek, hogy mindig önmagam maradhassak, de haladjak közben a szentség útján.”

Máté atya papi küldetését is megfogalmazta:

„Sokan sajnálkoztak, hogy pappá szentelődök, mert úgy szerették, ahogy diakónusként szolgálok. Nekik üzenem: továbbra is »diakonosz« maradok, abból a szempontból, hogy továbbra is azt a szolgálatkészséget szeretném képviselni, amit Krisztus Urunk is bemutatott nekünk követendő példaként. Szeretném szolgálni Istent és az embereket, különösen pedig a szegényeket. Megfogadva Ferenc és Leó pápánk tanítását, papi hivatásomban külön figyelmet szeretnék fordítani mindazokra a szegényekre, akikkel találkozom, legyen az anyagi vagy lelki szempontból értett szegénység. Külön öröm számomra, hogy a remény szent évében szentelődtem pappá. A remény, mely mélységesen elkísért az eddigi utamon, nagyon fontossá vált számomra (…). De mindaz, ami eddig történt, csakis a prológus volt, hiszen a mai nap nem beteljesedés, hanem egy új kezdet. Innentől kezdve is sokat kell tanulnom, és kérem a jelenlévőket, hogy segítsenek a jó tanácsaikkal és építő jellegű kritikáikkal. Legyetek az oktatóim, hogy a tanítójuk lehessek.” 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai