„Uram, jó nekünk itt lenni…” - fiatal felnőttek találkoztak Máriapócson

„Uram, jó nekünk itt lenni…” - fiatal felnőttek találkoztak Máriapócson

2025-10-15 07:08:55
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Szentesi Anna Fotók: V.M.
Máriapócs
Ifjúsági
Egyetem
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lelkigyakorlat
Második alkalommal rendezték meg a Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlatát (FIFEL) Máriapócson október 10-12. között. Már érkezéskor óriási szeretettel és nyitottsággal fogadták egymást az ország minden tájáról érkező fiatalok, távozáskor pedig többen megfogalmazták, hogy milyen szuper lenne maradni még. Élménybeszámoló Szentesi Anna tollából.

Számomra ez a lelkigyakorlat maga volt a Béke szigete, ahol a szertartásokat háromszólamban énekeltük, az egyéni elcsendesedések mellett pedig a jóízű kacagással fűszerezett játékokban is közösen és kreatívan vettünk részt. Olyan emberekkel találkozhattam itt, akiknek őszinte kíváncsiság lakik a szívében, intelligensek, empátiával formálnak véleményt a világról és csodás humorérzékükkel felejthetetlenné tették ezt a három napot. Hálás vagyok, amiért tanulhattam tőlük. Köszönöm a zarándokház kedves dolgozóinak az áldozatos munkájukat, valamint Verdes Miklós atyának, hogy szívvel-lélekkel szervezte meg és vezette alkalmainkat.

Meghívta Kepics Angélát is, aki a személyes ima rejtelmeibe vezetett be minket és hangsúlyozta, hogy nem véletlenül érint meg minket egy rész a Szentírásból, így érdemes elgondolkodni rajta, vajon mit akar üzenni számunkra Isten az adott szakaszon keresztül. Jó volt hallani tőle azt is, hogy egy közösségnek megtartó ereje van, hiszen a többiek imája felhúz minket. Az Úr kegyelméből egy ilyen közösségben lehettünk most egymással, amelyben összeköt minket a vallás, a szorosabb kapcsolódás igénye a Jóistennel és egy újabb életszakasz örömei és megpróbáltatásai is.

Ahhoz, hogy a mindennapi nehézségek elleni háborúban golyóállóak legyünk, Domokos Zsolt atya is segítségünkre sietett egy remek előadással a rezilienciáról, azaz a lelki rugalmasságról Kis Viktor írása alapján, melyben hangsúlyozta: „Bár nem mindig befolyásolhatjuk, mi történik velünk, de eldönthetjük, hogyan reagálunk rá. Nem elszenvednünk kell a történéseket, igenis tehetünk azért, hogy jobb legyen az életünk.” Emellett fontos, hogy úgy fejezzük ki az érzelmeinket, hogy közben ne bántsunk másokat és keressük meg dühünk vagy csalódottságunk valódi okát. Abban is megerősített bennünket, hogy a Jóisten a hibáink ellenére is szeret minket és hogy lényeges, hogy mi is tudjuk, hogy értékesek vagyunk.

Kívánom, hogy mindenki tapasztalja meg, milyen egy igazán elfogadó és támogató közegben megnyugodni és ezáltal újra észrevenni a természet kincseinek szépségét, elmélyülni az imában, majd nagyokat nevetni és felszabadultan együtt lenni.

Márai Sándor versrészlete fejezi ki a legjobban a hétvége élményét:

„Ajándék ez,

csodálatos ajándék.

A földig hajolok,

úgy köszönöm meg.”

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...