Fótiosz és Anikétosz vtk., Maximosz szé. ereklyéi – (Piroska sza., Ipoly fszvt.)
◀︎ 
 augusztus 12. 
 ▶︎
Korábbi hangos utasítások >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
2Kor 1,12-20

Atyámfiai! Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. Nem is írunk nektek egyebet, csak amit felolvastok és megértetek. Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. Ebben bízva készültem már korábban hozzátok, hogy másodszor is osztályrészetekül jusson a kegyelem. Tőletek akartam átmenni Macedóniába, s Macedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek le Júdeába. Talán könnyelmű voltam, hogy ezt terveztem? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az „igen” és a „nem” mindegy? Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intéztünk, nem mindegy az „igen” és a „nem”. Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz és Timóteus – köztetek hirdettünk, nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete „igenné” vált benne. Ezért hangzik föl általa ajkunkon az „ámen” Isten dicsőségére.

Mt 22,23-33

Azon időben szadduceusok mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást. Kérdést intéztek hozzá: „Mester, Mózes úgy rendelkezett, hogy ha valaki gyermektelenül hal meg, a testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel nem volt gyermeke, feleségét testvérére hagyta. Ugyanez történt a másodikkal, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor a hét közül melyiknek a felesége lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt.” Jézus így válaszolt: „Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben. Ami pedig a halottak feltámadását illeti, nem olvastátok, amit az Isten mondott nektek: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” Amikor ezt a nép hallotta, elámult tanításán.

Szent Fótiosz és Anikétász vértanúk

Anikétosz vértanú Nikomédiában volt egy sereg katona vezére. Amikor kitört Diocletianus császár keresztényüldözése, Anikétosz bátran elment a császárhoz, kereszténynek vallotta magát, megrótta a császárt a bálványok tisztelete miatt, és hogy ártatlan keresztény embereknek ontja ki vérét. A haragvó császár megverette, úgy, hogy kilátszottak csontjai. Azután a vadállatok elé dobatta, de azok nem nyúltak hozzá, ő eközben imádkozott. Imádsága alatt földrengés támadt, melynek következményeként a bálványtemplom a város falainak egy részével együtt leomlott, és sok pogányt megölt. A császár ezek után megparancsolta, hogy fejezzék le a vértanút. A hóhér, aki kihúzta kardját, érzéketlenül földre esett. Ezután próbálták Anikétoszt égetni, de a tűz kialudt, beledobták olajba, de az meghűlt. Ekkor Anikétosz unokaöccse Fótiosz üdvözölte őt, és megszégyenítette a császárt. Akkor Fótioszt megkötözték, a hóhér feléje emelte kardját, de a hóhért ölte az meg. Eközben nagy kemencét építettek, hogy abba dobják a vértanúkat. Elsőnek Fótiosz és Anikétosz ment bele, utána több más keresztény is. Imádsággal az ajkukon mindnyájan meghaltak 306 körül. Nevüket említjük az olaj megáldásának és a kisebb vízszentelés imájában.