1Kor 15,1-11

Testvéreim! Emlékeztetlek benneteket az evangéliumra, amelyet hirdettem nektek, s amelyet befogadtatok, és amiben szilárdan álltok. Általa haladtok az üdvösség felé, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, hacsak nem következetlenül lettetek hívők. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt az Írások szerint; és megjelent Kéfásnak, majd a Tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban már elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis a legkisebb vagyok az apostolok között, és nem vagyok jogosult az apostol névre, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és irántam való kegyelme nem lett hiábavaló. Ellenkezőleg, többet fáradtam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem Isten kegyelme, amely velem van. Ezért akár én, akár ők: ezt hirdetjük, és így lettetek hívők.

1Tim 3,13-4,5

Fiam, Timóteus! Akik jól teljesítik szolgálatukat, azok szép megbecsülésre tesznek szert, és nagy magabiztosságra a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésében. Ezeket abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. Ha esetleg késnék, innét tudd meg, milyen magatartást kell tanúsítanod Isten háza népe körében, azaz az élő Isten egyházában, amely az igazság oszlopa és szilárd alapja. Mindannyian megvalljuk, hogy nagy az istenfélő élet titka: Aki testben mutatkozott meg, lélekben nyert igazolást. Megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között. Hittek benne a világon, felvétetett a dicsőségbe. A Lélek határozottan kijelenti: az utolsó időkben néhányan elszakadnak a hittől, mert álságos lelkekre és démoni tanításokra hallgatnak, olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akiknek a lelkiismeretébe tüzes vassal bélyeget sütöttek. Ezek tiltják a házasságot, és azt javallják, hogy tartózkodni kell bizonyos ételektől, amiket pedig Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, ugyanis megszentelődik Isten igéje és az imádság által.

Mt 19,16-26

Abban az időben egy ifjú lépett Jézushoz, és térdre borulva megkérdezte tőle: „Jó Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő így felelt neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ha pedig be akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus így felelt: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat!” és „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Az ifjú erre azt mondta neki: „Ezeket mind megtartottam. Mi hiányzik még nekem?” Jézus így szólt hozzá: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!” E szó hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Újra csak azt mondom nektek: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.”

Lk 9,51-56; 10,22-24; 13,22

Abban az időben, amikor közeledtek Jézus felvételének napjai, arcát megkeményítve úgy határozott, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, és eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János ezt mondták: „Uram, akarod-e, hogy ‒ amint Illés is tette ‒ kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lelkűek vagytok? Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek lelkét elveszítse, hanem hogy üdvözítse.” És elmentek egy másik faluba.
Történt pedig, hogy az úton haladva ezt mondta követőinek: „Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványokhoz fordulva így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Ezután városokon és falvakon haladt át, miközben tanított, és folytatta útját Jeruzsálem felé.

Jézus Krisztus edesszai képe

Jézus Krisztus földi életében, csodáinak híre eljutott az Eufráteszen túli Edessza városába. A leprától szenvedő Abgár király Ananiás képfestőt küldte el egy levéllel Jézushoz, hogy menjen el hozzá és gyógyítsa meg őt. Ananiás hiába akarta Jézus arcát megfesteni, nem sikerült neki. Jézus megígérte, hogy tanítványai közül küld a királyhoz valakit. Akkor az Úr, megtörölte arcát egy kendővel, és csodásán rajta maradt az Ő isteni arca. Abgár nagy tisztelettel fogadta a nem kézzel festett képet, és azonnal meggyógyult leprájától. Bíborban született Konstantin király 944. augusztus 16-án Konstantinápolyba vitte a csodás képet és erre a napra ünnepet rendelt el. Van egy hagyomány, mely szerint, amikor a keresztes vitézek elfoglalták Konstantinápolyt, ezt a szentképet Velencébe akarták vinni csónakon, de a csónak, amelyben vitték elsüllyedt a Márvány tenger hullámaiban.

Szent Diomédész vértanú

Szent Diomédész a Kilikiai Tarzusban született. Foglalkozására nézve orvos volt, Mint keresztény ember nemcsak a testet, hanem a keresztény hit terjesztésével a lelkeket is gyógyította. Sokat utazott a hit terjesztése érdekében; amikor Nikeába érkezett, Diocletianus császár katonákat küldött elfogására. A Nikeából Nikomédiába, a szenvedések helyére vezető úton Diomédész meghalt. A kísérő katonák – hogy bizonyítsák a parancs teljesítését – levágták a fejét, és azt a császárnak vitték. Isten ezért vaksággal büntette meg őket. Szemük világát csodálatos módon csak akkor nyerték vissza, amikor a levágott fejet visszavittek és a testhez illesztették. Ez a III. század végén vagy a IV. század elején történt.