2Kor 2,14-3,3

Testvéreim! Hála legyen Istennek, aki bennünket Krisztusban legyőzött fogolyként diadalmenetében vezet, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus Istenhez szálló jó illata vagyunk azoknak, akik üdvözülnek, és azoknak, akik a vesztükbe rohannak, egyaránt: ezeknek a halál illata, mely a halálba visz, azoknak az élet illata, mely az életre visz. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik kufárkodnak Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szándékkal, Isten küldötteiként Isten színe előtt, Krisztusnak engedelmeskedve szólunk. Talán kezdjük ismét önmagunkat ajánlgatni? Vagy szükségünk van-e – mint némelyeknek – hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre? Ti vagytok a levelünk, amely be van írva szívünkbe, s amit ismer és olvas minden ember. Hiszen nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunkra bízott levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van megírva; és nem kőtáblára, hanem az emberi szívbe.

Mt 23,23-28

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, közben elhanyagoltátok, ami fontosabb a törvényben: az igazságos ítéletet, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, és azokat nem szabad elhagyni. Ti, vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tisztára mossátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. Te, vak farizeus! Előbb tisztítsd meg a pohár és a tál belsejét, hogy a külsejük is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.”

Szent András vértanú

András, Makszimián császár hadseregének ezredese bátor katona volt és titokban keresztény, katonáival együtt győzelmet aratott a perzsa hadsereg fölött. Azok, akik nem szerették és irigykedtek rá, bevádolták őt az ország kormányzója előtt, hogy keresztény. Antioch helytartó megkötözve maga elé hivatta Andrást, választás elé állította, hogy a császár hadseregében kíván-e tovább szolgálni, vagy Istenének. András erős hangon nyilvánította ki, hogy ő Krisztus Isten szolgája. A helytartó megparancsolta, hogy készítsenek rézből ágyat, tüzesítsék meg, fektessék rá Andrást, hogy égen meg. András nem várta meg a hóhérokat, maga vette le ruháit és feküdt rá a tüzes ágyra. Imádságára Isten kioltotta a tűz erejét. Abban az időben még néhány katonatársát is elfogatta a helytartó és fára szegeztette őket. Az Andrást szerető emberektől való félelme arra kényszerítette a helytartót, hogy engedje szabadon, mindnyájukat. Ő kíséretével együtt Örményországba távozott. Ott egy hegy üregében a Taurusz hegyek között az üldözők elfogták és kivégezték mindnyájukat.