2Kor 11,5-21a

Testvéreim! Úgy gondolom, semmivel sem vagyok alább való a fő-fő apostoloknál. Ha az ékesszólásban iskolázatlan vagyok is, az ismeretben nem. Ellenkezőleg, ezt mindenki előtt és minden tekintetben bizonyítottuk. Vagy talán bűnt követtem el, amikor megalázkodtam, hogy titeket felmagasztaljalak azáltal, hogy ingyen hirdettem nektek Isten evangéliumát? Más egyházakat fosztottam ki azzal, hogy fizetséget fogadtam el tőlük, hogy benneteket szolgálhassalak. Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem voltam senki terhére, amire ugyanis szükségem volt, azt a Makedóniából jött testvérek pótolták; és őrizkedtem attól, hogy bármilyen szempontból a terhetekre legyek, és ettől a jövőben is őrizkedni fogok. Amint igaz, hogy Krisztus igazsága van bennem, ettől a dicsekvésemtől Akhájában senki sem foszthat meg! Vajon miért? Talán, mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója! De ezután is úgy fogok cselekedni, ahogy most, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik arra keresnek alkalmat, hogy amivel dicsekednek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi. Mert az ilyenek álapostolok, becstelen munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, hiszen maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat. Végük méltó lesz tetteikhez! Megismétlem, senki ne tartson esztelennek! De ha mégis, akkor esztelenként fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. Amit mondok, nem az Úr akarata szerint mondom, hanem esztelenül: dicsekvésre vállalkozva. Minthogy sokan dicsekednek emberi szempontok szerint, én is dicsekedni fogok. Hiszen ti – bölcsek lévén – örömest eltűritek az eszteleneket. Eltűritek ugyanis, ha valaki leigáz titeket, élősködik rajtatok, kihasznál benneteket, hatalmaskodik rajtatok, vagy arcul üt titeket. Szégyenkezve mondom, ehhez, mint mondjátok, mi gyöngék voltunk.

Mk 4,1-9

Abban az időben Jézus tanítani kezdett a tengernél. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért beszállt a bárkába, így ő a tavon volt, az egész tömeg pedig a tengerparton. Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik: „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, történt, hogy némely mag az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. Egy másik köves talajra hullott, ahol nem volt elég földje. Gyorsan kikelt, mert nem került mélyre a földbe. Amikor azonban felkelt a nap, megperzselődött és elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét másik a tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi pedig a jó földbe hullott, majd kikelve és kifejlődve termést hozott. Az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik százszorosat.” És ezt mondta nekik: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Szent Tádé apostol

Judás apostol egyike volt a Jézustól választott 12 apostolnak. Nevét Lebbeusnak, vagy Judás-Tádénak is írják. Életéről és működéséről semmi biztosat nem tudunk. A hagyomány szerint ő ment el Abgár edesszai királyhoz meggyógyítani betegségéből. Megalapította az edesszai egyházat, aztán Örményországba távozott. Itt sokakat a keresztény hitre térített, szavait sok csodával kísérte. Vértanúságáról az a hagyomány, hogy vadállatok elé dobták, de azok nem bántották, aztán tüzes kemencébe is vetették, de a lángok sem bántották, végül karddal fejezték le 44 körül. Lefedezésekor nagy földrengés támadt, megnyílt a föld és elnyelte a szent apostol testét.

Szent Vassza vértanúnő és társai

Szent Vassza pogány pap felesége volt, és Edesszában élt. Három gyermekük született: Theogneosz Agápiosz és Pisztosz, akiket keresztény jámborságban nevelt. Férje jelentette fel, és azért meg kellett jelennie az ítélőszék előtt. Vassza ott is bátran kereszténynek vallotta magát. Ezért fiaival együtt a börtönbe zárták. Ezután a börtönből kivezetve őt és fiait, anyai szeme előtt kínozták meg gyemekeit. Először Theognoszt függesztették fára és égették meg, aztán Agápioszt verték meg. Fejéről lenyúzták a bőrt, majd a harmadik fiú megkínzásába fogtak. Vassza látta őket szenvedni és bátorította őkét a kitartásra. Végül mindhármukat lefejezték. Utánuk ő következett. Isten ereje sértetlenül őrizte meg a tűztől, víztől és a vadállatoktól. Amikor a tengerbe dobták, három fénylő ember kihúzta, csónakba ültette és a Márvány tenger Alon szigetére ment. Itt a helytartó arra kényszerítette, hogy áldozzon az isteneknek. Ő ezt megtagadta, azért karddal levágták fejét a IV. század elején.