2Kor 7,1b-10a

Testvéreim! Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! Adjatok helyet nekünk a szívetekben! Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. Nem ítélet gyanánt mondom, hiszen az imént mondtam, hogy a szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. Teljes nyíltsággal vagyok irántatok. Nagyon büszke vagyok rátok. Vigasztalódás tölt el, és minden gyötrelem ellenére túlárad bennem az öröm. Amikor ugyanis megérkeztünk Makedóniába, testünknek nem volt nyugalma. Ellenkezőleg, mindenféle gyötrelemben volt részünk: perlekedés körülöttünk, aggodalmak bennünk. De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz érkezésével. De nemcsak az ő érkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk, mennyire látni akartok engem, mennyire bánkódtok miattam, mennyire ragaszkodtok hozzám; úgyhogy még jobban megörültem. Mert ha elszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan – mivel most látom, hogy az a levél, ha csak kis időre is, de elszomorított titeket –, de most már örülök. Nem annak, hogy elszomorodtatok, hanem hogy megtérésetekre szolgált a szomorúság. Isten akarata szerint szomorodtatok el, és így miattunk semmiben nem vallotok kárt. Mert az Isten akarata szerinti szomorúság az üdvösségre vezető töredelmet munkálja.

Mk 1,29-35

Abban az időben Jézus Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Nyomban szóltak neki róla. Odament hozzá, és kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város az ajtónál gyülekezett. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott.

Szent Mózes remete

Mózes Etiópiából származott, és fiatalon egy tekintélyes személy szolgája lett, de miután gyilkosságot követett el, gazdája elűzte. Beállt egy rablóbandába, amelynek tagjai Mózest választották vezetőnek, valószínűleg rendkívüli testi ereje miatt. Ez a csapat válogatás nélkül rabolt és gyilkolt, rettegésben tartva az egyiptomi pusztát. Évekig élt így, az Isten kegyelme azonban megérintette lelkét. Megbánta tetteit, és jelentkezett egy sivatagi monostorba, nyilvános vallomást tett bűneiről, kiállt minden próbát és elvállalt minden vezeklést. Mivel a szerzetesek nem mertek bízni benne, egy magányos cellába vonult vissza, ahol imádkozott és böjtölt. Egyszer volt bandájának négy tagja támadta meg a celláját, Mózes legyőzte őket, és elvitte a monostorhoz, hogy megkérdezze az atyákat, mit tegyen a rablókkal. A szerzetesek szabadon akarták engedni a támadókat, akik inkább bűnbánatot tartottak, és ott maradtak szerzetesnek. Ennek ellenére nehezen szabadult meg szenvedélyei emlékétől, és sokat virrasztott. Éjszakánként a szerzetesek üres edényeit titokban megtöltötte vízzel. Ez meghozta neki a lelki békességet. Szent élete ellenére is előtte voltak korábbi tévelygései és ez nagy alázatosságra nevelte. Részesült az áldozópapság kegyelmében is. Hozzá is sokan fordultak jó tanácsért, lelki utasításért. 400 körül vértanúi halállal fejezte be életét. Megölték a kolostorra támadó rablók.