1Kor 11,31-12,6

Testvéreim! Ha mi magunk megítélnénk önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. Amikor pedig az Úr ítélkezik fölöttünk, akkor fegyelmez bennünket, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. Ezért tehát, testvérek, ha egybegyűltök étkezésre, várjátok meg egymást! Ha valaki éhes, egyék otthon, hogy ne ítéletre jöjjetek össze! A többi dologról majd rendelkezem, amikor eljövök hozzátok. Ami a Lélektől származó dolgokat illeti, testvérek, nem akarom, hogy tudatlanságban maradjatok. Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul sodródtatok a néma bálványokhoz. Ezért értésetekre adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem tudja azt mondani: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által. A kegyelmi adományok sokfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok sokfélék, de az Úr ugyanaz. Az erő megnyilvánulásai sokfélék, de Isten, aki mindenkiben mindezt végbeviszi, ugyanaz.

Mt 18,1-11

Abban az időben odamentek Jézushoz a tanítványai, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” Jézus odahívott egy kisgyereket, közéjük állította, és azt mondta: „Bizony, mondom nektek, ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában, és aki befogad egy ilyen gyermeket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban jár, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz! Ha kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le és dobd el! Jobb neked csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vetnek az örök tűzre. Ha pedig szemed botránkoztat meg, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha félszemmel mész be az életre, mint ha két szemmel vetnek a kárhozat tüzére. Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik a mennyekben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.”

Az efezusi hét szent vértanú

Mind a 7 ifjú katona volt. Makszimilián, Jamblich, Martinián, János, Dénes, Ekszakusztodián, és Antonin efezusi nemes családokból származtak. Testileg nem voltak rokonok, de mint keresztények a lelki rokonság kötelékeiben voltak hitben és Krisztus iránti szeretetben. Együtt imádkoztak, küzdöttek szenvedélyeik ellen és őrizték tisztaságukat. Décius császár üldözése alatt, amikor a császár Kartagénából Efezusba jött, mindenkit kötelezett arra, hogy az isteneknek áldozatot mutassanak be. Az emberek mentek is a parancsot teljesíteni, de a 7 katona helyette a keresztény templomban imádkozott. Mindezeket tudomására hozták a császárnak, aki bilincsbe verette őket. Néhány nap múlva, méltatlannak ítélve őket a katonai szolgálatra, de mégis sajnálva a fiatal embereket halálra adni, elengedte őket és más városba ment. A 7 ifjú katona pedig követve Jézus mondását, elrejtőzött egy barlangba és készült a vértanúi halálra. A visszatérő császár kerestette őket, szüleiktől tudta meg rejtekhelyüket. Azt a parancsot adta, hogy falazzák be a barlang nyílását. Az ifjak, előbb egymással beszélgetve, Istentől rájuk bocsátott mély álomba merültek és így fejezték be földi életüket. Két titkos keresztény: Tivadar és Rufinus két óntáblára mindent felírt ami a vértanúkkal volt kapcsolatos, behelyezte a kövek közé.