2Kor 2,3c-15

Testvéreim! Az én örömöm mindnyájatoké. Sokat gyötrődve, szorongó szívvel és könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy elszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a túláradó szeretetet, amely irántatok él bennem.
Ha pedig valaki szomorúságot okozott, akkor nem csak nekem okozott szomorúságot, hanem – nem akarok túlozni – bizonyos mértékben mindnyájatoknak is. Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá. Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy a túláradó szomorúság elnyelje!
Ezért kérlek titeket, adjátok jelét nyilvánosan az iránta való szeretetnek! Mert pontosan azért írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Mert amit én megbocsátottam, amennyiben volt mit megbocsátanom, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.
Amikor Troászba érkeztem Krisztus evangéliumának ügyében, és az Úr kaput nyitott előttem, 13nem volt nyugalma lelkemnek, mert nem találtam Titusz testvéremet. Ezért búcsút vettem tőlük, és elmentem Makedóniába.
Hála legyen Istennek, aki bennünket Krisztusban legyőzött fogolyként diadalmenetében vezet, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus Istenhez szálló jó illata vagyunk azoknak, akik üdvözülnek, és azoknak, akik a vesztükbe rohannak, egyaránt.

Mt 23,13-22

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének jutni, azokat sem engeditek be. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert fölemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok, ezért súlyosabb ítélet alá estek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, ha pedig sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: »Ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: »Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az oltárra is esküszik, és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, a templomra is esküszik, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és arra is, aki azon ül.”

Szent Dometiosz vértanú

Domét vértanú Perzsiából származott. Az Eufrátesz nyugati partján fekvő Theodoziopoliszban volt szerzetes. A kolostor főnöke diakónussá szenteltette fel. Amikor Dömét észrevette, hogy pappá is akarja szenteltetni, méltatlannak érezte magát. Elment a kolostorból két tanítványával együtt és az Eufráteszen túl, Kirra közelében egy barlangban telepedtek le. Itt az időt böjtben, vezeklésben és éneklésben töltötte, angyalhoz hasonló életet élve. Szenvedélyeit kitartóan öldökölve a hit pajzsával magát megerősítve félelmetesnek mutatkozott az ördögök előtt. Tudomást szerezve életéről, mindenféle hivatásban és állapotban élő emberek keresték fel, hogy lelki szükségleteiket megelégítse. Sok csodát tett, betegeket gyógyított meg, sok bálványimádót térített Krisztus hitére. Amikor a hitehagyott Julián császár azon a vidéken járt, és hallott Dömét atyáról, megparancsolta, hogy kövezzék agyon. Az ítéletet végrehajtók úgy találták, hogy két tanítványával együtt Isten dicséretét éneklik. 363-ban, március 23-án rájuk rohanva kövekkel agyonverték őket.