1Kor 14,6-19

Testvéreim! Tegyük fel, hogy eljövök hozzátok, és nyelveken szólok. Mit használok nektek, ha szavaim nem közvetítenek kinyilatkoztatást vagy ismeretet, prófétálást vagy tanítást? Ugyanígy áll a dolog az élettelen hangszerekkel is, mint a fuvola vagy a lant. Ha nem adnak különböző hangokat, hogyan lehet felismerni, hogy mit játszanak a fuvolán vagy a lanton? Ha pedig a trombita kétértelmű jelet ad, ki fog harcra készülni? Így van ez veletek is. Ha a nyelvetek nem szól értelmes szavakat, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? A levegőbe fogtok beszélni. Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. Ha tehát nem ismerem a nyelvet, idegen maradok a beszélőnek, és a beszélő is idegen lesz nekem. Így van ez veletek is. Mivel rajongtok a lelki ajándékokért, arra törekedjetek, hogy abban bővelkedjetek, ami a gyülekezet építését szolgálja! Ezért, aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni! Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de értelmem gyümölcstelen marad. Mi következik ebből? Imádkozom majd a Lélek ihletésére, de imádkozom majd értelemmel is. Dicséretet éneklek majd a Lélek ihletésére, de dicséretet éneklek majd értelemmel is. Mert ha csak a Lélek ihletésére mondasz áldást, akkor az, aki nem kapott beavatást, hogyan fog ament mondani hálaadásodra, amikor azt sem tudja, mit beszélsz? Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül. Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt értelmes szót mondani, hogy másokat tanítsak, semmint tízezer szót nyelveken.

Mt 20,17-28

Abban az időben Jézus Jeruzsálembe menet külön maga mellé vette a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnap feltámad.” Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” Ő így felelt: „Mondd, hogy e két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk.” Jézus így folytatta: „A kelyhemből ugyan ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek Atyám készítette.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei zsarnokoskodnak népük felett, a nagyok meg hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki köztetek naggyá akar lenni, legyen a szolgátok, és aki köztetek első akar lenni, legyen rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Szent Dometiosz vértanú

Domét vértanú Perzsiából származott. Az Eufrátesz nyugati partján fekvő Theodoziopoliszban volt szerzetes. A kolostor főnöke diakónussá szenteltette fel. Amikor Dömét észrevette, hogy pappá is akarja szenteltetni, méltatlannak érezte magát. Elment a kolostorból két tanítványával együtt és az Eufráteszen túl, Kirra közelében egy barlangban telepedtek le. Itt az időt böjtben, vezeklésben és éneklésben töltötte, angyalhoz hasonló életet élve. Szenvedélyeit kitartóan öldökölve a hit pajzsával magát megerősítve félelmetesnek mutatkozott az ördögök előtt. Tudomást szerezve életéről, mindenféle hivatásban és állapotban élő emberek keresték fel, hogy lelki szükségleteiket megelégítse. Sok csodát tett, betegeket gyógyított meg, sok bálványimádót térített Krisztus hitére. Amikor a hitehagyott Julián császár azon a vidéken járt, és hallott Dömét atyáról, megparancsolta, hogy kövezzék agyon. Az ítéletet végrehajtók úgy találták, hogy két tanítványával együtt Isten dicséretét éneklik. 363-ban, március 23-án rájuk rohanva kövekkel agyonverték őket.