Zsid 12,25-27; 13,22-25

Testvéreim! Vigyázzatok, el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott figyelmeztetést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk. Akkor hangja csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem a mennyet is. A „még egyszer” pedig azok pusztulását jelenti, amik mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek. Kérlek benneteket, testvérek, fogadjátok meg e buzdító szót, hiszen csak röviden írtam nektek! Tudjátok, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult, és amennyiben hamarosan megjön, meglátogatlak titeket vele együtt. Köszöntsétek vezetőiteket és mind a szenteket! Köszöntenek titeket a testvérek Itáliából. Kegyelem mindnyájatokkal! Amen.

Mk 10,2-12

Abban az időben a farizeusok odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni, de ő így válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elbocsássuk.” Jézus azonban így válaszolt: „Szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. De Isten a teremtés kezdetén férfinak és nőnek alkotta őket. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét!”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték ugyanerről. Ezt válaszolta: „Aki elbocsájtja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség bocsájtja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”

Szent Dániel próféta és a három ifjú Ananiás, Azariás, Misael

A héber Biblia Dániel könyvét „az egyéb szent iratok” közé sorolja. A „hetvenes” görög bibliafordítás viszont már a nagyprófétákhoz kapcsolta, közvetlenül Ezekiel után. „Dániel könyve” azokhoz „apokalipszisek”-hez hasonlít, amelyeknek többsége nem került be a kánoni Szentírásba. Valószínűleg 167-163 körül, tehát Antiochus Epiphanész uralkodása idején írták meg. A szerző a pogány hódítóval szemben védekező népét akarta a fogság alatt élt bölcsek hősiességének a példájával bátorítani. Dániel és a három ifjú alakja aztán igen hamar jelentős része lett az ókeresztény katekézisnek, amit erről a freskók és az ásatások során föltárt régészeti emlékek is tanúskodnak. Hol a megváltásnak, hol a megtestesülésnek az előképei, de a keresztény művészetben mindig Krisztusra utalnak. Ezért is emlegeti őket többször is a bizánci egyház a Júda törzséből származott többi szenttel együtt a karácsony előtti napokban.