Szent Dániel próféta és a három ifjú Ananiás, Azariás, Misael

A héber Biblia Dániel könyvét „az egyéb szent iratok” közé sorolja. A „hetvenes” görög bibliafordítás viszont már a nagyprófétákhoz kapcsolta, közvetlenül Ezekiel után. „Dániel könyve” azokhoz „apokalipszisek”-hez hasonlít, amelyeknek többsége nem került be a kánoni Szentírásba. Valószínűleg 167-163 körül, tehát Antiochus Epiphanész uralkodása idején írták meg. A szerző a pogány hódítóval szemben védekező népét akarta a fogság alatt élt bölcsek hősiességének a példájával bátorítani. Dániel és a három ifjú alakja aztán igen hamar jelentős része lett az ókeresztény katekézisnek, amit erről a freskók és az ásatások során föltárt régészeti emlékek is tanúskodnak. Hol a megváltásnak, hol a megtestesülésnek az előképei, de a keresztény művészetben mindig Krisztusra utalnak. Ezért is emlegeti őket többször is a bizánci egyház a Júda törzséből származott többi szenttel együtt a karácsony előtti napokban.